Hablaty új élete 54. fejezet

- Niklaus Harold Haddock! - szóltam.
Utálja ha valaki így hívja én azért hívtam így. De legalább megállt és szembe fordult velem.
- Mi van? - kérdezte.
- Tudod még most se hiszem el, hogy cserben hagytad az otthonod. Bár belőled ki néz ki többet. Gyáva vagy és elmenekülsz minden elől. De akkor szerintem arra se gondoltál, hogy valaki meg is halhatott volna, míg te egy távoli szigeten süteted magad. Bár nem tudom mit csináltál 3 évig azon a harcos kiképzésen, de az egyszer biztos, hogy nem lettél se bátrabb, se jobb ember.
- Miért benned volt annyi, hogy a hülyeséged után felvállaltad a következményeket... na jó ezt se mondanám. Te okoztad magadnak a bajt, fogad el és lépj túl rajta, már ha a nagyra nőtt egod engedi. - mondta és indult volna tovább, ha Fogatlan morgása nem állítja meg.
- A helyedben nem fordítanék neki hátat. Ezek szerint még az se érdekelt, hogy a saját testvéred halt meg majdnem...
- Nem lett volna kár érted. - mondtam.
Ettől pöccentem be nagyon. Mégis, hogy mondhat ilyet. Abban a percben ellepte az agyamat a düh és a harag. Ebben az állapotban még Astrid se tudna leállítani, hogy ebben a gyökérben valami kárt ne tegyek. De dühtől ellepett aggyal is rájöttem, hogy mi baja van.
- Neked komolyan az a bajod, hogy egyszer én veszem át apa helyét, hogy én leszek a törzsfő. Ekkora hülye még te se lehetsz, habár már nem tudom. Az viszont biztos, hogy nagyra vágyó lettél, pedig apa nem így nevelt téged. Annyira becsvágyó meg nem lehetsz, hogy a saját testvéred halálát kívánd azért, hogy te legyél a törzsfő. - mondta.
- Te már úgy se érdemled meg, hogy át vedd apa helyét...
- És te? Tettél valamit az életben egyszer a faluért, hogy megmentsd vagy valami, ha igen várom a beszámolót, de nem hiszem, hogy te csináltál volna valamit önszántadból. Amilyen nagyra vágyó, idióta... sőt egy arrogáns tapló vagy. Másra nem tudsz gondolni csak magadra. Amit én csináltam az legalább volt valakiért vagy valamiért, de te mindent csak magadért teszel. Komolyan mondom mondj valamit amit  NEM magadért tettél. Csak egyet és kész. - vártam, hogy mondjon valamit, de nem szólt semmit. - Látod ez közöttünk a különbség, te mindent magadért teszel míg én az otthonomért és a szeretteimért...
- Vagyis Astrid előtt akarsz felvágni. - mosolygott úgy, mint Dagur.
- Én nem vagyok te, aki léptem - nyomon felvág azzal, hogy egy harcos kiképzésen volt. De tud meg, hogy ha Dagur nem kapta volna el Astridot akkor is megtettem volna, mert én nem vagyok gyáva, mint te. Amikor elmentem innen azt se azért tettem, mert gondoltam egyet és világot járok, hanem azért, mert valaki aki fontos volt nekem csak így tudtam megmenteni. De te ezt se tudod mit jelent ez, hisz csak magadra gondolsz. Csodálom, hogy azon a kiképzésen, amire nekem kellett volna mennem nem küldtek vissza az elő hajóval ami arra járt. - mondtam egyre jobban bepöccenve.
- És te mit tettél ezért a szigetért? - kérdezte.
- Ezt a kérdést komolyan gondoltad? - jött a kérdés mögülem.
És Astrid megérkezett.
- Astridnak igaza van te ezt komolyan gondoltad. Először is néz körül, ha én nem lennék Fogatlannal akkor itt se lenne béke. Drago elpusztította volna a szigetet, ha Fogatlannal nem állítjuk meg még a fészeknél. Dagur pedig mindenkivel végzett volna, ha mi nem vagyunk. És Hibbant megszűnt volna létezni. Most te mondj valamit amit a szigetért tettél. Bármit amit nem magadért tettél a szigeten, hanem valaki másért. Mert én ezeket nem magamért tettem és nem is azért, hogy Astrid előtt vágjak fel. Szerinted ha bárki előtt fel akarnék vágni akkor kétszer is megölettem volna magam? - kérdeztem.
Vártam, hogy válaszoljon a kérdésemre, de nem tette meg.
- Sejtettem. Ennyit Hibbant nagy harcosáról. Én nem vettem részt semmilyen kiképzésen, hogy jobb legyek valamiben és mégis harcoltam Dagurral, amibe bele is halhattam volna, de mondjuk ez téged hol érdekel. Magadon kívül nem törődsz senkivel. Azt hittem ismerlek, de nem, félre ismertelek, ahogy itt mindenki más is. Nálad még Takonypóc is százszor jobb testvér lett volna. - mondta ki végső szót és megfordultam.
Elindultam Astridhoz, de hallottam, ahogy Fogatlan lő és láttam Astrid arcán a döbbenetet. Megfordultam Klaus állt előttem döbbent arccal és egy fából kiálló kardot bámult. Tehát hátba is akart támadni.
- Még gyáva is vagy. Nem mersz ki állni velem szemtől szembe. Hátba támadsz ami a gyávaságra vall. Ugyan olyan lettél, mint Dagur. Ő is csak hátba mert támadni szembe soha. - indultam el. - És szerintem még nem láttál olyat, hogy valakit megvéd egy sárkány. Igaz? Gondolom a tied ilyet még nem tett érted, de ez érthető nem bízik benned. Csoda, hogy megtűr magán. - folytattam az utam Astridhoz.
Közelebb jött és folytatta a beszédet.
- Tudod, Hablaty már akkor megkellet volna halnod amikor csecsemő voltál és most nem lenne semmi probléma. - mondta.
Ha eddig nem voltam felhúzva akkor most már biztos. Ami jó kérdés, hogy önszántamból vagy akaratból tettem amit tettem. Ahogy befejezte a mondatott a legközelebb fához szorítottam erőből a nyakánál, de nem akartam megölni, hisz végül is csak a testvérem... sajnos. Olyan érzésem volt, mintha abban a pillanatban nem is én lettem volna, de mégis magaménak éreztem a tettemet. Astrid már mellettem állt és próbált vissza tartani, de rá néztem mire elengedett és arrébb sétált. Nem tudom mit láthatott a szememben, de nem volt valami biztató. Annak az idiótának meg még mindig a nyakán volt a kezem, de elkezdett beszélni, mint ha a kezem ott se lenne.
- Egy senki voltál addig amíg el nem mentél innen és most mi vagy. A középpont, a hős, mindenkinek a példaképe, de miért. Nem csináltál semmit csak kiálltál Dagur elé leszúrattad vele magad és mindenki csodál azért, mert a kis Hablaty ezt is túl élte. De mindenkinek jobb lett volna, ha nem jössz vissza. Minden jobb lett volna úgy. - mondta.
- Kinek lett volna jó, ha nem jöttem volna vissza? - kérdeztem hideg és idegen hangon tőle. - Max egyedül neked, mert akkor te lennél a törzsfő apa után. De ezek után a véleménye változni fog a kis fiáról. - mondtam.
- Oh most mész apához árulkodni. Félek, de nagyon. Mintha érdekelne mit csinálsz. - mondta.
Elengedtem és elindultam Astridhoz, amikor megszólalt.
- Ennyit Odin örököséről. Egy kis felkapaszkodott csitritől, aki így akarja vissza szerezni a családja becsületét, megenyhülsz. És ezt te is tudod, hogy ez igaz. - kezdett el nevetni, de nem úgy, ahogy ő szokott, hanem teljesen másképp.
Ahogy befejezte a mondatát én azzal a lendülettel megfordultam és teljes erőből behúztam neki egyet. Hallatszott egy reccsenés és az orrát kezdte el fogdosni. Tuti, hogy eltört, de mit is mondjak megérdemelte.
- Az még elmegy, hogy engem sértegetsz, de azt nem hagyom, hogy Astridot te is piszkáld vagy meg bánts valamivel. Viszont, ha legközelebb is előfordul akkor nem csak az orrod fog eltörni. - fenyegettem.
Tudom jól, hogy ebben a pillanatban Astrid számára ijesztő lehettem, de megvédem azokat akiket szeretek. És nála jobban nem szeretek senkit.
- Pedig nagyon jól tudod, hogy igazam van. - préselte ki rendesen a szavak a törött orra alatt.
- Nagyon jól tudod, hogy én nem így gondolok Astridra. De neked meg mi a bajod van? Netán az a bajod, hogy valakit szeret aki nem te vagy, hanem én. Ennyire még te se lehetsz hülye. Nagyon jól tudod, hogy én azóta szeretem Astridot mióta ismerem, de úgy tűnik nem tudod ezt felfogni, amit sajnálok. - fordultam meg és most már tényleg elindultam.
Odamentem Astridhoz, aki a könnyeivel küzdött, átöleltem és elindultam vele a medence felé. Igazság szerint nem érdekel mi lesz most. Klaus tuti beköp apának, hogy eltörtem az orrát, de azt nem fogja elmondani, hogy miért, de én majd megteszem és ott lesz Astrid aki igazolni fog engem. És anya meg úgy is tudja, hogy Fogatlan ok nélkül senkire se morog és senkit nem bánt. És Klausra morogni fog. A medence fele haladva Astrid egyre jobban össze omlott attól amit az az idióta mondott róla. Még az átjáróhoz se értünk amikor a karjaim közt csuklott össze és kezdett el sírni. Leültem mellé és magamhoz húztam, próbáltam megnyugtatni, de nem sikerült. Hogy ezért mit fog még kapni az az idióta. Komolyan mondom, hogy nekünk nincs egy nyugodt napunk se. Mindenkinek bele kell kevernie. Esküszöm elviszem Astridot bő egy hétre Sárkányszirtre ahol senki nem idegesíthet fel, senki nem bánthatja meg, nem lesz semmi és ő nyugodt lesz távol minden zavaró tényezőtől. Ott legalább jól fogja érezni magát. Az egyetlen ember aki kiidegelhetti az Thyra, de szerintem csak nevetni fog a sok hülyeségén.
Ami még biztos, hogy amióta én vissza jöttem többet láttam sírni Astridot, mint a szülei egész életében.
- Te is úgy gondolsz rám, mint Klaus. Csak egy felkapaszkodott...
- Dehogy tartalak annak. Nagyon jól tudod, hogy nálad jobban senkit se szeretek. És azt is tudhatnád, hogy a szeretteimet bárkitől megvédem. - mondtam.
- De Klaus a testvéred én ne...
- Mégis milyen testvér az aki azt mondja, hogy jobb lett volna, ha meghalok? - kérdeztem. - Akkor már Takonypóc is jobb testvér lenne, mint Klaus.
- Nagyon fájt amit mondott, tőle nem ezt vártam, hisz megbíztam benne. Mi történt vele? - kérdezte.
- Nekem is ugyan annyira fájt az amit mondott, mint neked. És igazából mindig is ilyen volt, csak sose akartam elfogadni, hogy ő ilyen. Apa nem ilyennek nevelte, mert ugye velem nem törődött, de az biztos, hogy apa nem mondta neki, hogy ő lesz a törzsfő egyszer. Csak bebeszélte magának, hogy nem jövők vissza soha és akkor ő lesz a főnök. És biztos, hogy ezért lett ilyen, de az is lehetséges, hogy akkor szállt el magától amikor elment helyettem arra a kiképzésre. Nem tudom biztosan, de megváltozott és nekem olyan testvér nem kell, aki a halálomat kívánja. Viszont ott van Thyra akivel semmi közünk rokonilag egymáshoz, de úgy aggódik értem, mintha valamelyik tetvére lennék. Ha csak egy kis bajom is esik halálra izgulja magát, hogy mi lesz velem ugyan úgy, mint te, de Klaus ő csak örülne annak, ha valami bajom esne. Mindegy is ne beszéljünk erről. - mondtam.
- Még egy utolsó kérdés ezzel kapcsolatban. Elfogja apádnak mondani, hogy eltörted az orrát, igaz? - kérdezte.
- El, de azt nem, hogy miért, de én elfogom apának mondani, mert úgy se hagyna békén addig. - mondtam. - Most komolyan beszéljünk valami másról.
- Tetszett, ahogy behúztál neki neki. - mondta.
- Komolyan ezt fogod csinálni? - kérdeztem.
- Miért? Komolyan mondtam jó volt nézni, hogy az orrát fogdossa, mert eltörted neki. - mondta.
- Kösz, de tényleg beszélhetnénk másról. - mondtam.
- Rendben és miről szeretnél beszélni? - kérdezte.
- Nem tudom. - válaszoltam.
Ezek után csöndben ültünk és egymást néztük. Astrid össze húzta a szemöldökét és úgy nézett rám tovább.
- Mit mondhatsz el nekem ha akarsz? - kérdezte.
- Ez nem épp olyan információ amit egy ilyen dolog után érdemes elmesélni, de majd elmondom. Viszont, majd elmehetünk valamikor csak mi ketten Sárkányszirtre. Ott jól is fogod érezni magad, csak Thyrát és a hülyeségeit kell elviselni, de igazából nagyon jó ott. Békés, nyugodt és senki se zavar. És ott mindenki szívesen lát engem, az se zavarja őket, ha valakit viszek magammal. Ott az emberek nem olyanok, mint itt Penész. Tényleg mi van a vén emberrel? - kérdeztem.
- Eléldegél fent a házában a birkájával néha - néha meg lejön panaszkodni a sárkányokra, de senki se vesz róla tudomást így már csak ritkán lehet látni, ami nem is baj. - mondta.
- Igaz és remélem nem találkozok vele.
- És Thyra hülyeségeire, hogy készüljek. Jók vagy rosszak? - kérdezte.
- Az biztos, hogy nem olyanok, mint az ikreké. Ennyit mondok többet nem. - mondtam.
- Hát jó. És amúgy, hogy vittél el arra a rétre? - kérdezte.
- Végig húztalak a földön, szerinted? - kérdeztem.
- Akkor hát felemeltél és elcipeltél oda? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
- És nem szakadtál meg? - kérdezte.
- Nem, de azt hittem nehezebb vagy. - mondtam.
- Ez fájt. - mondta és elakart menni.
- Hova - hova? Csak nem szökni próbálsz? - kérdeztem.
- De pontosan eltaláltad mire készülök. - mondta.
- Én meg nem engedlek sehova. - mondtam
- Tudom. - mondta.
- Azt ugye tudod, hogy vicceltem az előbb? - kérdeztem.
- Tudom. - válaszolt.
- Akkor lemenjünk a medencébe? - kérdeztem.
Bólintott és én felálltam vártam rá, hogy felálljon, de arra várhattam. Várakozva nézett rám, ahogy én is ő rá.

- Most komolyan arra vársz, hogy becipeljelek a medencébe? - kérdeztem.
- Igen, most komolyan arra várok, hogy becipelj a medencébe. - válaszolta.
- Egye fene. - mondtam és vissza mentem hozzá.
Ugyan úgy felemeltem, mint egy vagy két órája és elindultam vele. A karjaival átkarolta a nyakam, a fejét pedig a vállamra rakta és a szemeit lehunyta. Az tuti, hogy élvezte, hogy cipelem, de engem se zavart igazán, mert jól eset, hogy velem van. Pillanatokkal később már a medencében próbáltam vele leülni, ami sikerült is. Vártam, hogy feláll vagy arrébb ül, - amit nem akartam, mert nekem ez így nagyon is jó - de nem nagyon akart akármit is csinálni.
- Na mi van nem akarsz arrébb ülni? - kérdeztem.
- Nem, nekem itt nagyon is jó. - mondta.
- Meghiszem azt. - csókoltam meg a homlokát.
Még mindig átfogta a nyakamat és a feje is a vállamon pihent, de a szemei most nyitva voltak, amivel engem fürkészett.
- Mi az? - kérdeztem.
- Nem tudom mikor van a szülinapod. - mondta.
- És ez most olyan létfontosságú? - kérdeztem.
- Igen, hisz te tudod mikor van az enyém, de én nem tudom mikor van a tied. - mondta. - Elmondod?
- Snoggletog előtti napon töltöm be a 19 - et. - válaszoltam.
- Az nagyszerű, csak kikel találnom, hogy mit adjak neked, mert gondolom te megint készítesz valamit nekem. - mondta.
- Igen, de nekem az is elég ha az ünnepeket velem töltöd. - mondtam.
- Tudom, de szeretnék adni neked valamit. - mosolygott rám.

- Tudom. - mondtam neki. - Vissza menjünk?

- Muszáj? - kérdezte.

- Nem igazán, csak megkérdeztem. - mondtam.

- Értem. - mondta.

Elhelyezkedett az ölemben és lehunyta a szemeit. 

- Elfáradtál? - kérdeztem.

- Egy kicsit. Nekem ez mára túl sok volt. - mondta.

- Megértem. - válaszoltam. - Túl nagy volt ma a nyomás rajtad. 

- Igen. - válaszolt.

- Azt ugye tudod, hogy ma már nem kellene kint aludnunk. Mit akarsz vigyelek haza, ha elalszol? - kérdeztem.

- Az jó lenne. - mosolygott. 

- Akkor inkább induljunk. A szüleid még azt hinnék, hogy valami bajod van, hogy cipelek. - mondtam.

- Nem hiszem. - mondta. 

- Nem baj induljunk, nekem még apával is beszélnem kell. - mondtam. - Van mit magyaráznom neki. 

- Rendben. - mondta.

Nagy nehezen felállt, ahogy én is. Elindultunk a falu felé, ahogy beértünk a srácok megtaláltak minket.

- Apád keres és elég dühösnek tűnik. - mondta Fa.

- Tudom. - mondtam. - Akkor én megyek is. 

Mindenki elindult még Astrid is, de ő legalább leghátul volt. 

- Várj csak. - húztam magamhoz vissza és megcsókoltam.

 - Nyilvánosabb helyen nem lehetne? - kérdezte Takonypóc. 

Ezen csak elmosolyodtunk. 

- Este találkozunk, vacsoránál. - mondtam úgy, hogy csak ő hallja.

Bólintott és elengedtem. Elindult a többiek után én meg a házunk felé. Most jön egy nehéz beszélgetés, de valami azt súgja, hogy Klaus húzta a rövidebbet és még anya is az én oldalamra áll. Még be se csuktam magam mögött az ajtót, de apa hangját már meghallottam. 

- Hablaty beszélnünk kell. - jött a jól ismert szigorú hangja.

- Tudom, de Klaus is magának köszönheti az egészet. - mondtam bejeb menve. 

- Miért köszönheti magának azt, hogy eltörted az orrát? - kérdezte apa.

Tudtam, hogy nem fogja elmondani az okot. 

- Nem egyszer mondta, hogy jobb lett volna, ha meghaltam volna. - mondtam.

- Ezt  nem hisz...

- Astrid is ott volt és hallotta, sőt Fogatlan is ott volt, megakart védeni tőle, mert hátba akart támadni. - mondtam. 

Apa nem hit a fülének. Nem hitte volna, hogy az ő kicsi fia ilyenre is képes. De egyszer mindenkiben csalódni kell. Bennem évekig csalódott volt, most jöhet Klaus.

- Klaus nem ily...

- Mindenki változik. Én is megváltoztam, pedig senki se számított arra, hogy megváltozok, de megtörtént és ugyan úgy Klaus is megváltozott.

- Ebben Hablatynak igaza van. - állt mellém anya. - Az emberek változnak. Nem hittem el, hogy itt béke van, de minden megváltozott. 

Na én pont ezért vagyok anya kicsi fia, mert rá ütök a legtöbb dologban. Igazság szerint az Astridos ügyet azért nem hoztam fel, mert nem akartam Astridot ennél is jobban kiakasztani, amikor apa megkérdezi tőle, hogy igaz amit Klaus mondott. Elég ha annyit kérdez tőle apa, hogy hallotta amikor Klaus azt mondta, hogy jobb ha meghalok. Épp elég ennyibe bele keverni. 

- Mehetek? - kérdeztem apától. 

- Menj. - nézett rám.

Sokkal lágyabban nézett rám, mint amikor megjöttem. Anya meg ismer látta a szemeben, hogy nem hazudtam. Igazából én egész életemben nem hazudtam. Még akkor amikor Fogatlan rejtegettem. Mivel az nem hazugság volt, hanem eltitkolás és az nem ugyan az. Ahogy megfordultam és anya szemébe néztem kiolvastam belőle, hogy most egy nehéz beszélgetés következik ami egy jó darabig elfog tartani és addig próbáljak távol maradni, míg a kedélyek lenyugodnak. Tehát ha kell akkor jöjjek haza az éjszaka közepén. De lehet, hogy bemászok Fogatlan tető ablakán és bedugom a fülemet, hogy ne halljak semmit. Vagy az éjszaka közepén átvágok a házon. Remek. Kösz Klaus, hogy ezt is elintézted nekem, mert erről az egészről ő tehet. Nem tetszett neki, hogy megmondtam a véleményem róla ezért felhúzott és idegességemben eltörtem az orrát. Tudom, hogy kedves ajándék volt tőlem, de megérdemelte. 

Kiléptem az ajtón, de hallottam, ahogy apa Klaushoz kezd el beszélni. A Nagy terem felé indultam, ma már semmihez se volt kedvem, úgy is van még öt napom arra, hogy összehozzam a tűzvédelmi rendszert. Fogatlan kint várt rám, gondolom így is hallott mindent nem akart ő is bele keveredni. Jól is tette. Felfele mentem, pedig tudom, hogy még nincs vacsora idő, hogy az emberek ott legyenek, de én nekem arra van szűkségem, hogy egyedül legyek egy kicsit. És most arra a legalkalmasabb hely a Nagy terem, ilyenkor senki sincs bent. Az biztos. Astrid meg úgy is megtalál, ha keres. Ahogy sejtettem nem volt bent senki. Nem a srácok asztalához mentem, hanem ahhoz amelyiknél én ültem egyedül 10 éven át. Fogatlan nem is értette miért arra megyek, de követett. 10 évig ide ültem le távol apámtól és mindenki mástól is már automatikus bennem, hogy ide jövők. Leültem az asztalomhoz Fogatlan meg lefeküdt mellém. Ráfeküdtem az asztalra és elmélkedni kezdtem az életen. 

- Mióta ülsz, akarom mondani fekszel már itt? - kérdezte tőlem valaki.

Felültem és Astridot láttam meg szembe támaszkodni az asztalon.

- Nem tudom, de egy ideje már biztos. - válaszoltam.

- Csak azért kérdezem, mert kint már sötétedik és te gondolom nem előttünk érkeztél. - mondta.

- Hát nem, akkor már biztosan itt fekszek egy órája. - mondtam.

- De miért pont itt? - ült le.

- 10 éven keresztül minden egyes nap itt ültem automatikusan erre jövök már. Bár az utóbbi időben nem. Akkor inkább melletted ültem. - mondtam. 

- Mi volt apáddal? - kérdezte.

- Mindent elmondtam neki tömören. - mondtam.

- Mindent? - kérdezte.

- Ami téged érintett nem. - nyugtattam meg. - Apa majd ráfog arra kérdezni, hogy hallottad amit Klaus mondott. 

-Gondoltam és tudom mit kell mondanom. - válaszolt.

- Jó, csak szóltam. - mondtam.

- Oda jössz hozzánk? - kérdezte.

- Nem, még felkel készülnöm arra, hogy lehet megint a medencében éjszakázok. - mondtam 

- Mert? - kérdezte.

- Apáék most Klausszal beszélnek és az eltarthat egy darabig. Így én lehet, hogy a medencében alszok vagy az is lehet, hogy bemászok Fogatlan tető ablakán. - mondtam. 

- Ennyi erővel alhatnál nálunk is. - mondta.

- Tudom, de nem. Szükséged van az alvásra. Én meg zavarnálak ha nem aludnék. - mondtam.

- Az se zavart amikor a lázálmaidban kiabáltál, főként a nevemet, akkor az se zavarna ha mellettem ki tudja mit csinálnál. - mondta. 

Ebbe a mondatba egy kicsit belepirultam, de jó róla tudni. 

- Akkor se. Szükséged van arra, hogy aludj né...

- És rád is szükségem van. - szakított félbe.

- Tudom, de muszáj most nélkülem aludnod. Otthon a saját ágyadban egyedül. - mondtam.

- De...

- Nincs semmi de. Te is otthon alszol és én is. Nincs apelláta. - mondtam.

- Jó, de te mégis, hogy akarsz a saját ágyadhoz jutni nagy okos? - kérdezte.

- Miattam te ne aggódj megoldom. - válaszoltam. - Ha akarsz vissza mehetsz a többiekhez.

- Minek? Hogy az hallgassam, ahogy Takonypóc és Halvér Kőfejnek udvarolnak és azt, ahogy Fafej halálra unja magát. Inkább itt maradok veled amíg lehet. - ült át mellém.

- Hát jó. - mondtam.

Közelebb ült és oda búj hozzám én meg automatikusan átöleltem.

- Holnapra mi a terved? - kérdezte.

- Még nem tudom. - mondtam. - De te nem akarsz enni? 

- De. - válaszolt.

- Akkor? 

- Nincs kedvem felállni. - mondta.

- Én itt nem foglak cipelni. - mondtam.

- Tudom. - válaszolt.

- Akkor meg gyere. - álltam fel és őt is felhúztam. - Te nagyra nőtt kislány.

- Nem is vagyok az. - nyafogott.

- De az vagy. - mondtam.

- Ne...

A mondatott vagy magát a szót nem tudta befejezni, mert meg csókoltam.

- Ezt mire fent kapom? - kérdezte. 

- Azért, hogy ne nyafogj. - mosolyogtam.

- Nem is nyafogtam. - nyafogott.

- De igen most is azt csináltad. - mondtam. 

- És? - kérdezte mosolyogva

Nem válaszoltam csak megcsókoltam.

- Most már nem fogsz többet nyafogni? - kérdezte.

- Nem mondok semmi biztosat. - mosolygott. 

Elindultam vele kajáért. Pár perc múlva már újra az asztalnál ültünk, de most már ettünk. Ami a legnagyobb volt, hogy Fogatlan is kapott a konyháról külön füstölt lazacot. Én azt hittem össze esek a nevetéstől. Az mondjuk oké, hogy Hibbant leghősiesebb sárkánya, de, hogy még külön kap kaját a konyháról az már fáj. Ami viszont nagyon is jó volt az az, hogy nem halat eszek végre. 

- Mi az? - kérdezte Astrid.

- Nem tudod elképzelni, hogy most mennyire örülök a csirkének. - mondtam.

- Mert? - kérdezte mosolyogva. 

- 3 éven keresztül csak halat ettem, max. ha 2 hónap ha ettem valami mást is. Elképzelheted mennyire meguntam a halat. - mondtam, erre Fogatlan felmordul és morcosan néz rám. 

 - Bocs pajti, de én nem vagyok sárkány aki az életét halakon élje le, de neked jó akkor nekem is jó. - mondtam. 

Vissza fordult a halaihoz és folytatta az evést. 

- Akkor ha jól értem csak azért lettél ilyen - mutatott rajtam végig - mert csak halakon éltél 3 évig? - kérdezte.

- Nem csak a halaktól lettem ilyen. - mondtam. 

- Hát jó. - mondta.

Befejeztük az evést és a többiek is megjelentek. 

- Apád miért volt olyan dühös? - kérdezte Fafej tőlem.

- Mikor nem dühös? - kérdeztem vissza.

- Az elmúlt egy hétben nem volt az, sőt inkább büszke volt rád. - mondta Kőfej. 

- Igaz. Na? - kérdezte Takonypóc.

- Hát... Klausszal veszekedtünk egy kicsit...

- Persze csak egy kicsit. - szólt közbe Astrid.

- Nem tök mindegy a lényeg, hogy veszekedünk, felhúzott és eltörtem az orrát. Apa meg arra volt kíváncsi, hogy miért. - mondtam.

- Mi húzott fel annyira, hogy eltörted az orrát? - kérdezte Halvér.

- Elszállt magától és nem egyszer mondta, hogy jobb lenne, ha meghaltam volna. - mondtam.

- Ez beteg vagy mi, ennél még én is jobb testvéred lettem volna. - mondta Takonypóc. 

Mindenki csodálkozva nézett rá én végképp. 

- Ezt most komolyan gondoltad? - kérdeztem. 

- Igen, bár állandóan piszkáltalak, de nem kívánnám a halálod. - mondta.

Oda hajoltam Astridhoz és a fülébe suttogtam.

- Ugye ezt te is hallottad? - kérdeztem.

- Igen. - válaszolt.

- Akkor jó. - mondtam. 

- Én még mindig nem hiszem el, hogy te törted el az orrát ez Astridra jobban illik. - kotyogta be Fa.

- Pedig igaz, jó nagy reccsenés volt. - mondta Astrid.

- Láttad? - kérdezte Kő tőle.

- Persze. - válaszolt. 

Mindenki rám nézett. Én meg felálltam és megszólaltam.

- Én megyek. Jó éjt mindenkinek. Astrid? - kérdeztem.

- Megyek. - mondta és felállt. - Sziasztok.

Elindultunk ki, ahogy kiértünk Astrid megfogta a kezem és elindultunk a házuk felé. 

- Nem hiszem el azt amit Takonypóc mondott. - szólalt meg.

- Én se pedig én is ezt mondtam. - mondtam. 

- Tudom. - mondta. 

Odaértünk a házukhoz és megálltunk úgy, mint előző nap este is. 

- Hát megint itt vagyunk. - mondta.

- Igen. - válaszoltam.

- Biztos, hogy nem mar...

- Nem, de majd reggel találkozunk. - mondtam.

- Rendben. - mondta és megölelt.

 - Jó éjt. - mondta.

Megcsókoltam és utána elengedtem.

- Jó éjt, kicsim. - mondtam. 

Megvártam amíg bemegy és csak akkor indultam el haza. Apáék hátul beszélgetek Klausszal így feltudtam osonni a szobámba hangtalanul. Csak anya látott meg, de nem szólt, csak intett a fejével, hogy menjek. Felmentem és leültem az ágyamra. És megint bekel kennem a sebemet. A francba. Úgy is lekel vennem a páncélom és a felsőmet is, így legalább lesz értelme. Meg amúgy is nyomna alvás közben az a fránya páncél, de annyiban jó, hogy elég sok dologtól megvéd, amiben viszont jó. Levettem és bekentem a sebemet minél gyorsabban és lefeküdtem. Lentről még hallatszott, ahogy apáék beszélnek, de néhány perc múlva már aludtam is.

A hét lassan telt, de Astrid amikor csak tudott ott volt velem. A Sárkány Szemről is meséltem neki és már várja, hogy megmutassam. Egész jól fogata. A fogadásunkat ő nyerte. Persze megkapta a nyereményét, de fogadás nélkül is megkapta volna. Szóval mindegy. Már alig vártam, hogy újra repülhessünk Fogatlannal. Thyra közben egyszer vissza jött és oda adta Szem egyik darabját. Astiddal nagyon jól elvoltunk, de már hiányzott a repülés, de már nem sok van hátra. Csak kibírom azt az egy napot. Már csak a mai nap van hátra és újra kóborolhatok és nem érdekel semmi, bajom már úgy se lehet, ennél nagyobb biztos nem. Az első utam azt hiszem Nyaktörőlápra fog vezetni. De addig már nincs sok idő.