A Nagy terem előtt kellett volna találkoznom a többiekkel, de Astrid, ahogy meglátott elém jött. Egy éjszakát se bír ki nélkülem, de mondjuk ez érthető amikor minden a helyre jöhetett volna elmentem és 3 évig nem hallottak rólam semmit. Most meg itt vagyok és minél több időt szeretne velem tölteni, ahogy én is vele.
- Jó reggelt! - köszönt.
- Neked is. - mondtam és megcsókoltam.
Ez az egész már rutinná vált pár nap alatt nálunk. Viszont ez nem is baj, örülök neki, hogy velem van.
- Jössz velünk a klubházhoz? - kérdezte miközben elindultunk a többiekhez.
- Igen, de előtte tennem kell egy kis kitérőt. - mondtam.
- Hova? - kérdezte Takonypóc.
- Nyaktörőlápra kell mennem. - válaszoltam.
- De ott egy ködszörny él. - szólalt meg Halvért.
Felsóhajtottam, hogy ne kezdjek el nevetni, de nem bírtam ki. Elnevettem magam.
- Mi az? - kérdezték.
- Komolyan elhiszitek ezt a gyerekmesét a ködszörnyről? - kérdezem mutogatva.
- Igen. - jött az egyhangú válasz a többiektől.
- Én nem hittem benne sose. - mondta mellőlem Astrid.
- Azt gondoltam. - mondtam.
- Mért ha nincs ködszörny akkor mi van ott? - kérdezte Hal.
- Egy jó nagy fészeknyi Üszkös füst lehelő. - mondtam.
- Az meg mi? - kérdezte Fa.
- Egy akkora sárkány, mint a rémek, csak ezek gonoszabbak. Más részről nem igazán lehet őket szelídíteni és mindenféle fémből készítik el a fészküket. Az egyik műlábamat be is burták egyszer. - mondtam. - Szóval az most valahol a fészkükben lapul.
Ezen az ikrek elkezdtek nevetni, de min nem nevetnek itt az a kérdés.
- Mindegy nekem előbb elkel mennem oda valamiért, ami Thyrának kell, de ő nem ér rá elhozni. - mondtam és leültem.
- Mi kell neki onnan? - kérdezték.
- Egyszer majd elmondom. - válaszoltam.
Elkezdtünk enni és a többiek az útról beszéltek és, hogy mennyi ideig maradjunk ott. Én igazság szerint nem akarok most sokáig távol maradni. Egy jönnek Dorról és itt kell lennem, mert egyszer én leszek a törzsfő és szoknom kell az ilyeneket. Kettő meg van dolgom itthon is például segítenem kell a tűzvédelmi rendszer megcsinálásában meg hasonlók. Három még a Sárkány Szemmel is foglalkoznom kell, lehet, hogy az lesz, hogy átviszem Hibbantra. Ott legalább biztos közelben van ha valamit szeretnék nézni valamelyik sárkányról. Mindegy néhány napot maradok én is és utána jövők haza. Míg a többiek az útról meg mit tudom én miről beszéltek én Astriddal társalogtam.
- Mikor megyünk el Sárkányszirtre? - kérdezte.
- Nem tudom, de ezen a héten biztosan nem. Itt van ez és utána még jönnek Dorról is, szóval szerintem valamikor a következő héten. Ha megfelel. - mondtam.
- Miért nem megyünk akkor mikor jönnek Dorról? - kérdezte.
- Beszéltem apával arról amiről mi is beszéltünk és nem engedi, hogy azon a pár napon távol legyek a szigettől. Idézem: " Hozzá kell szoknod ahhoz, hogy ilyen alkalmakkal itthon kell lenned fiam. Hisz egyszer te fogod vezetni a szigetet és az ilyen látogatásokat is " - mondtam elmélyített hanggal. - Tehát csak utána tudunk menni. Más részről azt se tudom, hogy mikor van otthon a drága húgom.
- Értem. Erről jut eszembe apád akkor megengedte azt, hogy...
- Igen. Nem tartott sokáig, hogy meggyőzem róla. - mondtam.
- Aha. - válaszolt értelmesen. - És majd megmutatod egyszer azt az ízét? - kérdezte.
- Igen. - mondtam. - Az is lehet, hogy majd haza hozom.
- És akkor nekik is megmutatod? - kérdezte a többiekre mutatva.
- Lehet. - mondtam.
- Lassan indulni kellene nem, hogy oda érjünk mindkét helyre nem? - kérdezte Astrid a többiektől.
- De. - mondták.
- Hogy - hogy mindkét helyre? - kérdeztem.
- Hát nem hiszem, hogy egyedül oda találsz a klubházhoz, ha már megszerezted azt az ízét ami kell neked. - mondta Astrid.
- Szóval akkor eljöttök a ködszörny szigetére. - mondtam félvárról.
- Azt mondtad nem létezik olyan. - szólat meg Halvér.
- Nem is létezik, de úgy látszik nem vagytok vevők a poénokra. - mondtam.
- Mindegy menjünk. - mondta Takonypóc.
Felálltunk és elindultunk ki. Astrid már akkor megfogta a kezem amikor felálltunk. Igazából csak ennyit tudunk csinálni fogjuk egymás kezét, sétálgatunk a faluban a többiekkel, de mostanában nem voltunk nagyon csak kettesben. Remélem lesz majd egy kis időnk amikor a klubháznál leszünk. Ott nem kell majd remélem semmit se csinálnom és végre elszakadhatunk a jó képességűektől és csak ketten leszünk együtt néhány órán át. Ahogy kiértünk a többiek megálltak és mi is.
- 10 perc múlva ugyan itt? - kérdezte Fa.
- Oké. - válaszoltuk egyszerre.
Elindultunk volna amikor apa jött felfele egy sárkánnyal az oldalán, de nem a dörgődobbal amit azt hiszem 2 éve volt vele. Mindegy most egy Morajszarvval közeledett felénk. Indultam volna el amikor megtorpantam és rájöttem, hogy honnan ismerős nekem a sárkány. Néhány hónapja találkoztunk vele és még néhánnyal Thyrával. De mit keres itt. Amikor meglátott és felismert a sárkány oda jött hozzám mire én megsimogattam.
- Nem kell felvágni azzal, hogy te vagy minden idők legnagyobb sárkánymestere. - szólalt meg Fa.
- Nem vágok fel, egyszerűen ismer és kész. - mondtam.
- Honnan? - kérdezte Hal.
- Néhány hónapja találkozunk néhánnyal és köztük volt, meg mentettük őket. - mondtam.
- És tudod milyen fajtájú? - kérdezte apa.
- Igen. Egy Morajszarv. - mondtam.
- Ilyenről még nem is hallottam - mondta apa.
- Szerintem még anya se hallott, még úgy se, hogy 17 évet élt sárkányokkal, de egy se fordult meg a fészekben. És innen amúgy is nagyon messze élnek. - mondtam.
- Látom mennétek, menjetek csak. - mondta apa.
Na még ilyet se mondott.
- Rendben. - válaszoltam.
Bement a sárkányával a Nagy terembe.
- Akkor 10 perc múlva itt. - mondta Fa és elmentek.
- 5 perc múlva ott vagyok nálatok. - mondtam.
- Jó. - mondta.
Elindultunk le a lépcsőn én meg félúton elváltam tőle, hisz nekem nincs messze a ház a teremtől. Pár perccel később felszerelkezve indultam el Astridék házához. Míg a többiek szütyőt cipelnek én nem viszek semmit. Ez nagy. Ők egy egész hadi felszerelést visznek magukkal én meg csak magamat. Minek vigyek bármit is. Hal annyi van a tengerben, mint ahány csillag az égen. Rengeteg. Gondolom meg egy patak van azon a szigeten, hogy vizünk legyen. Útközben meg nem szoktam semmit se enni vagy inni. Erről ennyit. Nekem nem kell semmi, mindenem meg van a páncélomban. A térképem a füzetemmel együtt a páncélom alatt van. A töröm, a szénceruzám és az iránytűm is meg van. De ami a legfontosabb az a kard és a tárnák hozzá. Azzal tankoltam most fel igazán.
Ahogy oda értem Astrid már nyitotta is az ajtót, mintha csak várt volna rám. Amikor meglátta, hogy nincs nálam semmi elcsodálkozott.
- Te nem hozol semmit? - kérdezte.
- Mindenem meg van ami kell. - mondtam. - Csak nem egy szütyőbe van, hanem ebben itt. - mutattam a páncélomra.
- Jó neked. És semmi ételt nem hozol az útra? - kérdezte.
- Nem szoktam se enni, se inni út közben. - mondtam.
- Nem tudom elképzelni, hogy tudod te ezt csinálni. - mondta.
- Mit? - kérdeztem.
- Hogy mindenre van valami válaszod, hogy soha nem látszik rajtad mennyire kivagy vagy fáradt vagy, hogy nálad minden a legnagyobb rendben van. - mondta.
- Erre csak egy Hablaty képes. - mondtam.
- Nagyon vicces. - mondta.
- Tudom. - mondtam és megcsókoltam.
- Mikor nyitottam az ajtót pont kérdezni akartam, hogy te mit hozol amikor feltűnt, hogy nincs nálad semmi az ég világon. Így mászkáltál a nagy világban is? - kérdezte.
- Persze, csak annyival kiegészítve, hogy nálam volt a pajzsom. - mondtam.
- Ugye tudod, hogy mennünk kell? - kérdezte.
- Igen, de te még mindig nem pakoltál össze. - mondtam.
- Tudom, de nem tudom mit vigyek. - mondta.
- Semmit. Úgy se leszünk ott sokáig és halat tudunk fogni, patak meg gondolom van ott. Ez a kettő ami a legfontosabb étel és ital. - mondtam. - Semmi más nem kell.
- Igazad van. Akkor menjünk. - mondta és megfogta a kezem.
Esküszöm, hogy mi nem megyünk úgy sehova, hogy nem fognánk egymás kezét, de ez nagyon is jó. Elindultunk a Nagy terem felé és beszélgetünk közben.
- Apád komolyan megengedte, hogy együtt töltsük az estét, míg itt vannak Dorról? - kérdezte.
- Igen, de annyi a feltétele, hogy nálunk leszünk, mert akkor Fogatlan is megtud minket védeni. - mondtam mosolyogva. - Más részről meg bízik bennünk, tudja, hogy nem csinálunk semmit, főleg ha én egész nap dolgozni fogok. - mondtam.
- Tehát nálatok fogok aludni. - mondta.
- Igen és apa majd beszélni fog a szüleiddel. - mondtam.
- Rendben. - mosolygott.
Odaértünk a Nagy teremhez ahol már mindenki várt ránk.
- Indulhatunk? - kérdezték.
- Igen. - válaszoltuk egyszerre Astriddal.
Felültünk a sárkányainkra és elindultunk Nyaktörőláp felé. Körülbelül félóra elteltével ott is voltunk.
- Figyeljetek bármikor megjelenhet egy füstfelhő ami elvisz mindent ami fémből van. - mondtam.
- Ez aztán megnyugtató. - mondta Takonypóc.
- Csak figyeljetek mi meg mindjárt jövünk Fogatlannal. - mondtam.
- Jó. - mondták.
- Gyere pajti. - szóltam Fogatlannal és elrohantam vele a fészek irányába.
Pár perccel később már ott is voltunk.
- Tudod mi a dolgod pajti igaz? - kérdeztem.
Bólintott.
- Jó. - mondtam.
Elindultam a fészek felé. Már elég közel voltam amikor megjelent az első. Fogatlan rögtön hatot rá és szerintem az összes többire is, de legalább egyszerűbb lesz így megszerezni a ládát. Bementem a fészekbe és nem támadtak meg a füst lehelők. Egyből megtaláltam a ládát és ki is hoztam onnan. Elindultam ki a a szorosból ahol a fészek volt a bejáratnál szóltam csak Fogatlannak, hogy jöhet. Mielőtt vissza mentem volna a többiekhez elraktam mindent és csak a ládát vittem magammal. Majd oda adom valakinek, ha kell. Ahogy vissza értem mindenki aggódva szemlélt minden fele. Astrid látott meg először és el is mosolyodott.
- Nem kell aggódni nem fognak jönni. - mondtam. - Valakinek kell egy beolvaszthatatlan láda?
- Komolyan egy láda miatt jöttünk ide? - kérdezte Takonypóc.
- Nem, azért jöttünk ami benne volt, de azt már elraktam. - mondtam.
- Mehetünk mert engem kiráz a hideg ettől a helytől. - szólalt meg Halvér.
- Menjünk. - mondtam.
- Ezt viszont elveszem. - jött oda Takonypóc és elvette tőlem a ládát.
- Felőlem nekem ugyan nem kell. - mondtam.
Felnéztem az égre és egy fekete pontot láttam meg közeledni. Elővettem egy messze látott Fogatlan nyereg táskájából és megnéztem mi lehet az. Egy Éj terror volt, de nem tudom honnan tudja, hogy merre lehetek. Elraktam a messze látott, felültem Fogatlanra és már szeltük is az levegőt a sárkány felé. A többiek meg elképedve jöttek utánam. Vissza küldtem a sárkányt a szigetére, mivel én is tudom az utat oda, de a többiek nem így bekel várnom őket.
- Mit láttál? - kérdezte Astrid amikor oda értek.
- Csak azt hittem láttam valamit, de tévedtem. - mondtam és a szemébe néztem.
Láthatta benne, hogy valami van, mert bólintott. Tudta, hogy beszélni szeretnék vele.
- Menjünk. - mondtam.
Mindenki elindult, csak mi maradtunk le Astriddal.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Egy éj terrort láttam az előbb csak elküldtem. Egészen eddig nem tudtam róluk semmit most meg feltűnt az egyik és engem keresett, gondolom segítségre van szükségük. - mondtam.
- És segíteni is fogsz nekik. - mondta.
- Igen, de ma már nem akarok sehova se menni, majd csak holnap. - mondtam.
- Veled mehetek? - kérdezte.
- Igen, hisz úgy se bántanak senkit és nagyon ragaszkodóak is. Csak szeretnek rémítgetni. - mondtam.
- Milyen messze lehetnek a klubháztól szerinted? - kérdezte.
- Nem tudom, de az irányból ítélve nem nagyon lehetnek messze. - mondtam.
- Miért merre tartunk? - kérdeztem.
- Nem tudod, hogy merre van a klubházatok. Mégis milyen viking vagy te? - kérdeztem.
- Hát biztos nem egy világjáró. - mondta.
- Igaz. Most északkeletnek tartunk. - mondtam.
- És azt te honnan tudod? - kérdezte.
- Ha a felhők fölött haladnánk látszódna az első és a legfényesebb csillag ami északra található. És az arra található. - mutattam magam mellé.
- Jó neked, hogy így tudsz tájékozódni. - mondta.
- Ha akarod megtanítalak. - mondtam.
- Rendben. - mondta. - Előre megyünk?
- Te menj nyugodtan én maradok itt és pihenek, legalább nem hallom, ahogy azok ott elől veszekednek. - mondtam.
- És ülve akarsz pihenni? - kérdezte Astrid.
- Nem hiába ilyen a nyergem. - mondtam hátra dőlve.
- És honnan tudod merre kell me...
- Fogatlan követni fog titeket. - mondtam rá nézve.
- Hát jó akkor én megyek, majd valamikor vissza jövők. - mondta.
- Rendben. - válaszoltam.
Előre ment és én meg lassan tényleg ott tartottam, hogy elfogok aludni, de próbáltam nem elaludni. Órák óta repültünk már, de semmi senki se szólt, hogy megjöttünk vagy mindjárt ott vagyunk semmi. Komolyan ott tartottam, hogy elfogok aludni. Lassan felültem és Fogatlanhoz szóltam.
- Csináljunk valami érdekeset, pajti. - mondtam neki és felvettem a sisakom.
A víz felszíne felé vettem az irányt vele és ott sikoltunk.
Előttünk felbukkant néhány Titán-szárnyú dörgődob. Az irányukba indultunk és kerülgettük őket, mint 3 héttel ezelőtt.
Ezek után elindultunk felfelé.
Eddig még senkinek se tűnt fel, hogy mi nem vagyunk ott ahol eddig voltunk. Egyre jobban közeledtünk Astrid felé, de nem hallotta. Mielőtt oda értünk hozzá Fogatlan elkezdett pörögni. 
Szegényre csak egy kicsit hoztuk rá a frászt. De legalább már nem olyan unalmas az út, legalább is nekem. A többieknek nem tudom milyen vagy mennyire unalmas. De nekem már nem volt az az biztos, végre újra szabadnak érzem magam és ez már hiányzott. Teljesen olyan, mint amit Bélhangod mondott " Ha egy sárkánynak nincsen szárnya akkor halott sárkány " na én is valahogy így éreztem magam ezen a héten, mintha meghaltam volna. Mint amikor a sárkányok az arénába voltak bezárva a ketrecekbe. Anyának igaza van ha ide fent vagyunk nem lehet érezni semmit azon kívül, hogy az ember megtudja milyen érzés sárkánynak lenni. Jó a többiek csak érzék, de én még repülni is tudok... amit lehet, hogy ki is próbálok.
Még nem mentünk vissza a többiekhez szerintem még Fogatlan is élvezte, hogy újra repülünk. Még szép miért nem élvezné. 3 évig akkor mentünk amikor csak akartunk, egy hétig nem csináltunk semmit és most... újra szabadok vagyunk. Leírt egy kört a felhők között és indultunk vissza a többiekhez.
- Ki szórakoztad magad? - kérdezte Takonypóc.
- Igen. - válaszoltam mosolyogva a sisak alatt.
Ha tudnátok, hogy mi fog most jönni nem lennétek nyugodtak.
- Megmutassuk nekik mit tudunk, pajti? - kérdeztem Fogatlantól.
- Nem lesz semmi baj, tudod jól, hogy múltok se lett volna semmi baj, ha a birka és Halvér nem repülnek be elénk. Hozzuk rá a többiekre a frászt. - mondtam és beállítottam a farkát. - Mehet? ű
Bólintott. Levettem a kampóról a tartó kötelet és leugrottam róla.
- Ez az!!!! - kiáltottam.
Azok ott fent se nézhettek hülyének, hogy élvezem az, hogy zuhanok lefelé és lefelé. Viszont hallottam Takonypóc megszólalását Astridhoz.
- Astrid azt hiszem megkattant a barátod! - kiáltotta Astridnak.
- Miből gondolod?! - kiáltott vissza.
- Onnan, hogy leugrott a sárkányáról és ráadásul még élvezi is! - mondta Fa.
- Mi?! - hallottam Astridot.
Közben Fogatlan is utol ért és úgy közeledtünk tovább a vízhez.
- Tetszik mi? - kérdeztem tőle.
Mondom miért ne tetszene neki, hisz a repülés neki is a lételeme, mint már az enyémé is. Tisztes távolságban a víztől kinyitottam a " szárnyamat ", ahogy Fogatlan is.
Elkezdtünk siklani és pillanatokkal később a hátamon is kinyitottam a redőket.
- És akkor még azt mondtad, hogy nem. - jött Astrid hangja mögülem.
Hátra pillantottam rá.
Nem látszott az arcán, hogy dühös lenne vagy valami más baja lenne vele, szerintem még neki is tetszett. Sőt biztos hisz mosolygott rajta.
- Így is elszóltam magam. - mondtam neki.
- Akkor jól sejtettem, hogy valami nem stimmel a válasz adásoddal. - mondta.
- Most mondd azt, hogy nem tetszik neked is. - mondtam.
- Nem mondom, mert tetszik, de neked ez mikor és miért jutott az eszedbe? - kérdezte.
- Nem tudom csak jött az ötlet és megvalósítottam. És voálá egy repülős szerkó. - mondtam.
- Egy idióta vagy tudsz róla. - mondta.
- Kösz és tudok róla, hogy az vagyok, de neked csak mos eset le? - kérdeztem.
- Már sejtettem. - mondta nyújtózkodva.
- Csak sejteted? - kérdeztem vissza.
- Igen, de szerintem inkább előre fele figyelj, nem kell az nekem, hogy valaminek neki menj. - mondta.
- Nincs előttünk semmi az ég világon. Max akkor ha egy sziget közelébe érünk, de azok innen elég mesze vannak. - mondtam.
- És azt te honnan veszed? - kérdezte Takonypóc.
- Elég sokszor jártam erre felé az elmúlt években. Így ismerem az utat. - mondtam.
- Hát jó. - mondta.
- Hé Hablaty nekem is csinálsz egy ilyen szerkót? - kérdezte Fa.
- Nem. - vágtam rá.
- Aj.
Mindenki előre ment csak mi maradtunk hátul Astriddal és Fogatlannal. Közelebb siklottam Astridhoz, hogy ne kelljen kiabálva beszélnünk.
- Tudod mire vártam tőled? - kérdeztem.
Egy kicsit megijed, mert nem számított arra, hogy közvetlenül mellőle fogok megszólalni.
- Odinra mondom ezt fogod csinálni amíg oda nem érünk? - kérdezte.
- Mire gondolsz? Arra, hogy siklani fogok vagy rád hozni a frász? - kérdeztem vissza.
- Hogy minden 5 percben rám hozod a frászt. - mondta.
- Nem, de te lehet, hogy mindentől megfogsz ijedni pedig nem lesz semmi. - mondtam.
- Vicces. - mondta. - És mit vártál te tőlem?
- Azt, hogy kiakadsz és rögtön vissza parancsolsz Fogatlanra utána pedig mindent a fejemhez vágsz. - mondtam.
- Például?
- Hogy mennyire felelőtlen vagyok hisz még gyógyuló félben vagyok és valami bajom eshet. Amikor meg megérkezünk addig fogysz ütni amíg lélegzek. - mondtam.
- Azt nem mondtam egy szóval se, hogy nem foglak megütni és jól mondtad felelőtlen vagy és bajod eshet. - mondta.
- Most komolyan? - kérdeztem.
- Igen. - mosolygott. - És te még mindig nem fáradtál el ettől? - mutatott rám.
- Még nem egy ideig még elleszek így, aztán majd vissza ülök Fogatlanra. Igaz pajti? - kérdeztem hátra nézve.
Kérdőn nézett vissza rám, de utána bólintott.
- Már meg se kérdezem, hogy hogyan is zuhantatok be a versenyre, mert sejtem. - mondta.
- De örülj vissza kaptál és nem is megyek már el. - mondtam.
- Tudom. - mondta. - És ilyenkor amikor " repülsz " még is mit érzel?
- A szabadságot. Azt, hogy milyen sárkánynak lenni. Anya is ezt mondta amikor még vele voltam, de akkor még nem volt meg a szerkóm, de Fogatlan hátán is ülve éreztem a szabadságot, de így... így sokkal jobb. Tényleg úgy érzem magam mint egy sárkány. - magyaráztam.
- Jó neked. - mondta.
- Tudom. - válaszoltam.
- Rájöttem, hogy mégis honnan jött neked ez a nagy ötleted. - mondta.
- Honnan? - kérdeztem.
- A hatalmas egoddal kezdődött az egész utána jött a többi. - viccelődöt.
- Nagyon vicces. - mondtam.
- Most komolyan honnan jött ez az eszméletlen hülye ötleted? - kérdezte.
- Talán akkor jutott eszembe először amikor leestem annyiszor Fogatlanról és mondtam neki, hogy be kellene szereznem a saját szárnyimat és kész megvannak. Először neki se nagyon tetszett ez az egész, de aztán megbékélt vele. És már elfogadja, hogy én ilyen vagyok. - mondtam.
- Akkor nekem is el kellene. - mondta Astrid.
- Igen. - válaszoltam.
- Lassan ott vagyunk úgy, hogy vissza kellene ülnöd Fogatlanra. - mondta.
- Rendben. Pajti. - szóltam hátra.
Kicsit lemaradtam Astridtól. Pillanatokkal később már alattam is volt. Jó, hogy vannak azok a tüskéi, mert jók ilyenkor. Visszatekertem a hátamról a redőket. Oh, Astrid tuti, hogy azt fogja állandóan piszkálni. A " szárnyaimat " meg vissza raktam a helyére. És vissza repültem Astrid mellé.
- Ez gyors volt. - mondta.
- És az netán baj?- kérdeztem.
- Nem már így is hiányoltalak. - mondta.
- Akkor jó. - válaszoltam.
- Nem akarnád levenni a sisakod? - kérdezte.
- De. - mondtam és levettem. - Így már jobb?
- Igen. - mondta. - Legalább a szemedbe tudok nézni.
Elmosolyodtam, ahogy ő is. Néhány percig egymás szemébe néztünk, de amikor a sárkányok ereszkedni kezdtek elfordítottuk a fejünket egymástól. Pillanatokkal később már le is szálltunk egy istálló előtt... talán.
- Ez most mi akar lenni? - kérdeztem Atridtól.
- Egy istálló. - válaszolt.
Akkor jól gondoltam, hogy az.
- Látom itt is fel vagy festve Fogatlan. - szóltam neki.
- Igen. Ezt is nekem köszönd. - szólalt meg Astrid.
Mindenki bevitte a sárkányát az istállóba csak én nem vittem be Fogatlant.
- Nem viszed be? - kérdezte Astrid.
- Egy, ha azt nem akarjátok leégve látni akkor jobb, ha kint marad. Kettő nem szeretni túlságosan a bezárt helyeket. - mondtam.
- De amikor este veled alszik akkor nincs semmi baja. - mondta Takonypóc.
- Igen, mert velem van akkor és tud rám vigyázni, de ha bezárják vagy valami akkor be pánikól és abból nem sül ki semmi jó. - magyaráztam.
- Mert? - kérdezték.
- Ha egy ilyen helyre van bezárva, mint ez és bajom esik, de sehogy se tud nekem segíteni be pánikól azon, hogy talán pont azért van, mert nem volt mellettem, felgyújtja az egészet, hogy hozzám jusson. - mondtam.
- Na jó ő oda be nem megy. - szólalt meg Takonypóc.
Elmosolyodtam, majd a többiek után mentünk. Bementünk valami olyasmi helyre, mint otthon a Nagy terem és mindenki leült. Én a legközelebbi asztalhoz mentem és elővettem a térképem.
Astrid jelent meg mögöttem... valamikor.
- Te most mit csinálsz? - kérdezte mögülem.
- Megnézem mennyire vagyunk távol az éj terroroktól. - mondtam. - Melyik szigeten vagyunk?
- Ezen. - mutatott a Sárkány Szem és az Éj terroros mintájú szigetre.
- Nem is kell messzire mennem. - mondtam.
- Hova? - kérdezte mellőlem értetlenül Astrid.
- Az éj terrorokhoz, mert pontosan itt vannak. Ez az ő szigetük. - mondtam.
- Kiknek a szigete ez? - kérdezte Fa.
- Az éj terroroké. - válaszoltam.
- Mikké? - kérdezték egyszerre.
- Majd este vagy még később megtudjátok. - válaszoltam.
- Aha. - válaszolták értelmesen.
- Jössz? - fordultam Astridhoz.
- Hova? - kérdezte.
- Sétálni? - kérdeztem.
- Mehetünk. - mondta.
Nem esett le neki, hogy miért hívom magammal.
- A csirkém. - hallottuk Fafejet, mire vissza fordultunk.
A földön ült és egy csirkét simogatott meg, mintha beszélt is volna a csirkéhez.
Szem fogatva indultunk tovább... vagyis csak indultunk volna.
- Hablaty. - vissza fordultam.
- Mi az? - kérdeztem.
- Meg van a feladatod. - mondta Kő.
- Mondtam engem elfelejthettek. - válaszoltam.
- Nem. - válaszoltak egyszerre.
- Jobb dolgom is van, minthogy nektek ugráljak. - mondtam és tovább indultam.
De vissza fordultam, mert muszáj volt megszívatnom őket.
- Valamit elfelejtettem. - mondtam.
Sóhajtottam és meghajoltam az előtt a két hülye előtt.
Az a két hülye meg el is hitte, de törjük csak le a szarvukat.
- Ezek után engem békén hagyhatok, ha csicska kell nektek szóljatok csak Klausnak. Biztos hallgatni fog rátok. - szóltam vissza nekik az ajtóból.
- Ez mire volt jó? - kérdezte Astrid.
- Megráztam egy kicsit a ketrecüket. - mondtam. - De gyere.
- Hova? - kérdezte.
- Majd megtudod. - mondtam Fogatlanon ülve. - Gyere.
- Nem arról volt szó, hogy sétálunk? - kérdezte.
- Bent igen, de itt már nem. - mondta. - Úgy, hogy gyere.
Felhúztam magam mögé és elindultunk a sziget túl oldalán lévő barlanghoz. Amikor oda értünk értetlenül nézett rám.
- Minek jöttünk ide? - kérdezte.
- Majd meglátod. - mondta és felvettem egy faágat. - Fogatlan.
Meggyújtotta az ágat és elindultunk a barlangba befelé.
- Hablaty. - szólt utánam Astrid.
- Mi az? - kérdeztem.
- Miért jöttünk ide? - kérdezte újra.
- Te most komolyan félsz egy sötét barlangtól? - kérdeztem.
Durcásan, de bólintott.
- Nem kell félned semmitől. Nincs bent semmi és amúgy is itt vagyok én is, sőt Fogatlan is. - mondtam. - Nem lesz baj. És amit majd mutatni fogok úgyis elfelejteti veled azt, hogy féltél.
- Mellettem leszel? - kérdezte.
- Mint mindig. - mondtam és vissza mentem mellé.
Átöleltem, mire ő oda bújt hozzám és elindultunk befelé. Lassan haladtunk befele, de már elég közel voltunk a kamrához ahol a Szem van.
- Remélem még itt van. - mondtam.
- Mi? - kérdezte Astrid.
- A Szem. - válaszoltam.
- Mármint a Sárkány Szem? - kérdezte.
- Igen. - mondtam.
- Ezt előbb is mondhattad volna. - mondta.
- Tudom. - válaszoltam.
- Megjöttünk. - álltam meg.
- Hova? - kérdezte Astrid.
- Pillanat. - mondtam.
Meggyújtottam a kamra szélén elhelyezett állványokat, ami bevilágította a helyet.
- Ezt te csináltad egyedül? - kérdezte.
- Nem. Thyra segített. Hetekig csináltuk azt az egész helyett mire végeztünk, de viszont jól meg tudtuk csinálni. Rajtunk kívül senki se tudja hol van. - mondtam.
- Elképesztő lett. - mondta. - És az ott szembe az amire gondolok? - mutatott arra.
- Igen. - válaszoltam. - Tényleg kikel pakolnom.
Odamentem a dobozhoz ahol a darabjai vannak és bele raktam mindet kivéve az éjfúriákról szólót.
- Na most figyelj. - mondtam.
A darabot a helyére raktam és az állványra raktam a Szemet. Jeleztem Fogatlannak, hogy tűz jelenjen meg a szájában. Vártam, de kis ideig nem történt semmi.
Először arra gondoltam, hogy valamit rosszul csináltam, de amikor felnéztem a falra nekem is elállt a szavam. Astrid meg úgy nézett a Szemre, mintha még ilyet nem látott volna. Mondjunk nem is látott.
- Tetszik? - kérdeztem.
- Az nem kifejezés. - válaszolt. - És mik vannak írva?
- Az éjfúriák története. És nem tudom még mi. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Ez nem úgy van írva, mint a többi. Lehet, hogy nem is vikingek írták. - mondtam egy ismeretlen dologra mutatva.
- És mi van írva a történetükről? - kérdezte Astrid Fogatlanra mutatva.
- Röviden annyi, hogy Odin teremtette őket, az első sárkány faj, az eredeti alfa faj. Elszöktek Odintól aki megpecsételte őket az emberek között a villám és a halál istentelen ivadéka címmel. És, hogy Odin örököse és lánya képes őket meg szelídíteni. Más részről, még néhány dolog erről az örökös dologról, amit nem nagyon értek. - mondtam.
- Miért nem? - kérdezte.
- Azt hiszem hiányzik egy része. - mondtam. - Mintha nem tudta volna az aki ezt készítette befejezni.
- Hogy - hogy? - kérdezte.
- Nem tudom, de szerintem ezt valaki nem nagyon akarta, hogy valaha is megtalálják. - mondtam.
- De, hát miért? - kérdezte.
- Nem tudom, de figyelj ez - mutattam egy részre - már megint azon az ismeretlen nyelven van írva. - mondtam.
- Látom, de akkor mit csináljunk? - kérdezte.
- Menjünk. - mondtam.
- Rendben. - válaszolt.
Elraktam a Szemet és elindultunk ki, de még eloltottuk a tűzet. Felültünk Fogatlanra és kirepültünk a barlangból.
- Elképesztő volt. - mondta.
- Tudom, de majd elkel vinnem haza. - mondtam.
- Gondoltam és most hova? - kérdezte.
- A partra. - mondtam.
- Jó. - mondta miközben átkarolt és az állát a vállamra helyezte.
Meglepődtem egy pillanatra, de rögtön el is mosolyodtam, hisz 3 éve is ezt csinálta.
- Mi az? Miért mosolyogsz.? - kérdezte.
- Eszembe jutott valami. - mondtam.
- És mi? - kérdezte újra.
- Amikor elraboltalak és repültünk a sziget felett este, ugyan ezt csináltad. - mondtam.
- Tudom. - válaszolt.
- Akkor minek kérdezted? -kérdeztem rá.
- Csak. - mosolygott.
Nem sokkal később a parton szálltunk le és ültünk le a földre. Fogatlan arrább cammogott tőlünk és ott feküdt le. Én is követtem a példáját és lefeküdtem a fűbe. Astrid meg fölém hajolt.
- Mi az? - kérdeztem.
- Mi lenne? Azon kívül, hogy szeretlek és, hogy nézlek. - mondta.
- Semmi. - mondtam.
- Pontosan. - vágta rá.
Már ültem volna fel, hogy megcsókoljam, de megjelentek a többiek és vissza dőltem
- Ennyit a nyugalomról. - mondtam.
- Hát igen. - mosolygott.
- Mi ezen a vicces? - kérdeztem.
- Nem nevettem csak mosolyogtam és semmi se vicces. De már az is baj, ha mosolygok arra akit szeretek és aki viszont szeret? - kérdezte.
- Nem, az nem baj. - mosolyogtam rá.
- Hé nagy okos hol vannak azok a sárkányok amiket említettél? - kérdezte Takonypóc.
Megforgattam a szemem, amin Astrid még jobban elmosolyodott és válaszoltam.
- Gondolom a pataknál hűsölnek, mint ilyenkor általában. - mondtam.
- Melyiknél? - kérdezte.
- Miért hány patak van itt? - kérdeztem vissza.
- Három. - válaszolt Astrid.
- Aj, még azt is mutassam meg. - morogtam.
Ezen már a drága aki előttem ült elkezdett nevetni.
- Igen. - válaszoltak mind.
Megforgattam a szemem és felültem. Hogy még idegesebbek legyenek megcsókoltam Astridot.
- Mehetnénk? - kérdezte Takonypóc.
- Persze. - válaszoltam és felálltunk. - Arra kell menni. - mutattam az erdő fele.
- Tudod, hogy vannak sárkányaink amikkel pillanatok alatt ott lehetünk? - kérdezte Takonypóc.
- De ha még látni is akartok egy éj terrort akkor sétálni kell. - mondtam.
- Menjünk. - mondta Takonypóc és elindult az erdőbe.
- Őrült vagy, tudsz róla? - kérdezte Astrid.
- Nem vagyok őrült csak szerelmes. - mondtam.
- Tudom. - mondta. - Nem kéne mondanod, hogy merre kell menni?
- Ha a közeli patakhoz elérünk és azon felfelé, az az északnak haladunk akkor eljutunk egy gyűjtőhöz ahol pihennek az éj terrorok. - mondtam.
- Aha. - mondta.
- Már megint az irányokkal van bajod? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta.
- Este majd mutatok egy egyszerű módot a tájékozódásra. - mondtam. - Vagy csináljak neked egy iránytűt?
- Nekem nem kell iránytű. Nem vagyok világjáró aki minden fele járt. Elég ha vissza találok Hibbantra és a környező szigetekre eltalálok. - mondta.
- Jó. - mondtam.
- És itt hol vannak? - kérdezte Takonypóc a patakhoz érve.
- Felkel menni a gyűjtőhöz. - mondtam. - Ami arra van. - mutattam északnak.
- És, ha nem ott vannak? - kérdezte Halvér.
- Ott vannak. Napközben mindig ott vannak. - mondtam.
- Egyszerűbb lett volna sárkányokkal jönni. - morgott Takonypóc.
- Aztán majd hajkurászhatod őket. - mondtam.
- Akkor Fogatlan minek jött? - kérdezte Fa.
- Mert őt ismerik. - mondtam és elindultam felfele a patak mellett.
Hallgattam, ahogy veszekednek mögöttünk, de nem nagyon érdekelt. Nem sokkára már a gyűjtőnél voltunk és figyeltük, hogy hol vannak a sárkányok.
- Igen és hol vannak? - kérdezte.
- Itt......
Valami nekem jött és elkezdtem zuhanni lefele szirtről, de láttam még Astridot és Fogatlant, hogy hogyan reagálnak arra, hogy az egyik terror nekem jött.
- Hablaty! - kiáltotta utánam Astrid.
De rögtön kapcsoltam és már siklottam is a víz fölött. Fogatlan meg pillanatokkal később mögöttem volt. És rá is ültem. Vissza mentünk a szirtre és leszálltunk.
- Kösz, pajti. - simogattam meg, majd a többiekhez fordultam. - Mondtam, hogy itt vannak.
- Megakart téged ölni. - szólalt meg Fa.
- Nem. Csak örült nekem, mert rég látott. - mondtam. - Keresetek egy párat lent. Arra letudtok menni. - mutattam a szirt alatt lévő lépcsőre.
Elindultak csak mi maradunk ott Astriddal.
- Jól vagy? - ölelt át.
- Persze, csak hirtelen jött az egész. - mondtam.
- Ne csinálj ilyet többet. - mondta.
- Mintha ezt is én csináltam volna. - mondtam. - Kérd meg erre őket.
- Tudom, hogy nem te csináltad, de akkor se csinálj ilyet. - mondta.
- Nem fogok. - nyugtattam meg. - Te nem mész le?
- Veled maradok. - válaszolt.
- Rendben. Üljünk le. - mondtam.
Leült a szirttől távol én meg mögé ültem le és magamhoz húztam. Átkaroltam hátulról és az államat a vállára raktam, mint ahogyan ő is korábban.
Megfogta a kezem és beilleszkedett az ölelésembe, majd felém fordult az arcával.
- Tudod ez igazából jó és kényelmes is. - mondtam.
- Tudom, hogy jó. - mondtam.
Egy ideig így ültünk és hallgattuk a csendet, de ez se maradt sokáig így. Takonypóc rohant fel a lépcsőn üvöltözve.
- Ezek vesszetek bele akartak lökni a vízbe. - mondta nekünk.
- Kik? - kérdeztem.
- A sárkányok vagy az ikrek? - kérdezte Astrid.
- A sárkányok. - válaszolta. - Csinálj velük valamit.
- Minek? Attól, hogy Fogatlan az alfa nem fogom ilyen hülyeségekre használni a képességét. más részről meg érthető, hogy vízbe akartak lökni nem bíznak benned túlságosan, még a saját sárkányod is jobban bírja ha kergetnek téged. - mondtam rá nézve.
- Kampó ebből hagyd ki. - mondta elég ingerülten.
- Inkább menj vissza és udvarolj Kőfejnek, ahhoz értesz. - mondta Astrid.
- De....
- Menj. - nézett rá elég dühösen.
- Jól van na. - mondta és elindult lefele.
- Hogy nekünk nincs egy nyugodt percünk se. - mondta.
- Tudom, de ne húz fel magad. - mondtam.
- Nem fogom. - simult vissza az ölelésembe.
- Sötétedik, lassan vissza kellene indulni. - mondtam.
- Akkor menjünk. - mondta.
- És hagyjuk itt őket? - kérdeztem.
- Addig nyugtunk lenne. - mondta.
- Igaz, akkor menjünk. - mondtam.
Felállt és megvárta, míg én is felállok majd oda bújt hozzám és megfogta a kezem. Elindultunk a klubház felé. Végre csak ketteseben vagyunk. Félóra múlva már ott is voltunk a háznál.
3 megjegyzés:
Várom a folytatást. :) És nagyon tetszett ez a rész is.
Jó rész lett! :)
Várom a kövit! ;)
Jó lett és a többiek is így érzik
Megjegyzés küldése