Hablaty új élete 56. fejezet

- Szerinted még meddig maradunk kettesben? - kérdeztem.
- Nem tudom, de addig amíg csak ketten vagyunk élvezzük ki. - mondta.
- Igaz. És remélem elég sokáig leszünk csak ketten. - mondtam.
- Én is.
Eddig szemben ült velem a földön, de átült az ölembe és odabújt hozzám.

Persze rögtön átkaroltam úgy, mint a gyűjtőnél, de még se volt ugyan az. A fejemet az övének döntöttem és belemerültem a gondolataimba. Főként a Szemen és az örökös dolgon járt az eszem. Azok a dolgok amiket elolvastam nem voltak valami lelkesítőek, pedig nem rossz dolgok voltak.... csak nem értem. És még ott van az is, hogy egy része hiányzik és ismeretlen nyelven van írva. Szerintem még Thyra se tudna vele mit kezdeni. Nem tudom mennyi ideig lehettem figyelmetlen, de egy erős ütést éreztem a vállamban amitől magamhoz tértem. Értetlenül néztem Astridra, aki idő közben a kinyújtott lábaim között ült és elég durcás volt. Felhúztam a műlábas lábam és közelebb hajoltam hozzá.

- Mi az? - kérdeztem.

- Nem is figyelsz rám. - mondta.

- Bocsánat, de elgondolkoztam. - mondtam. - Ugye nem haragszol rám? - pusziltam meg.

- Lehet rád egyáltalán haragudni? - kérdezte.

- Nem tudom ezt neked kell eldöntened. - mondtam. 

- Akkor nem lehet rád haragudni, vagyis én nem tudok. - mondta és visszafordult felém. - Min gondolkoztál ennyire el?

- Azon amit a Szem mutatott. - mondtam.

- Az örökös dolgon jobban mondva. Igaz? - kérdezte.

Bólintottam. 

- És? Mi az? - kérdezte.

- Beszélnem kell erről Thyrával. Holnap haza viszem és utána elmegyek Sárkányszirtre, ha nincs ott akkor vissza jövők. - mondtam.

- De holnap után jönnek Dorról. - mondta kétségbe esve.

- Addigra vissza érek és nem lesz baj. - mondtam.

- Tuti? 

- Totál tuti biztosan. - mondtam. 

- Lassan besötétedik szerinted vissza találnak? - kérdezte.

- Csak vissza találnak ennyire még ők se lehetnek hülyék. -mondtam.

- Hát kitudja. - mondta.

- Igaz. - adtam neki igazat. 

- Mikor kezdünk tanulni? - kérdezte. 

- Amikor már teljesen sötét van. - mondtam.

- Miért pont akkor? - kérdezte.

- Mert akkor már a csillagok is látszódnak és telihold is van ma. - mondtam.

- Te ilyeneket honnan tudsz? - értetlenkedett.

- Jó kérdés. - válaszoltam a tarkómat vakarva.

- Azok az átkozott kis.... Ti meg képesek voltatok ott hagyni minek azokkal. - mérgelődött Takonypóc amikor meglátott minket.

- Vissza találtatok nem? - kérdeztem. 

- Vissza, de nem rajtatok múlott. - morogta és elvonult. 

Egymásra néztünk és elmosolyodtunk.

A többiek is megérkeztek és csak néztek minket a földön, majd elmentek mit tudom én hova.

- Ezek hova mentek? - kérdeztem.

- Takonypóc és az ikrek gondolom elmentek a házba vagy mibe amit csináltak maguknak. Halvér meg szerintem Bütyökhöz ment. - mondta.

- Nekem is kéne csinálni valamit ahol kettesben lehetünk. Nem igaz? - kérdeztem. 

- Az jó lenne. - válaszolt. 

- Majd kitalálok valamit. - mondtam. 

- Már sötét van. - mondta kifele nézve. - Megyünk? 

- Persze. - szóltam utána. - Menj Viharbogárért.

- Minek? - fordult vissza.

- Egyszerűbb ha már vele tanulod a dolgokat. - mondtam.

- Rendben. - mondta és tovább indult. - Akkor kint találkozunk. 

- Jó. - szóltam utána. - Menjünk pajti.

Lementem Fogatlannal a partra és vártam Astridra. Pár perccel később meg is jelent. Elindultam felé és már szállt is volna le amikor rá szóltam.

- Ne szállj le róla. - mondtam. 

- Mert? - kérdezte. 

- Mert felülök mögéd. - válaszoltam.

- Hát jó. - mondta.

Odaértem hozzájuk és felültem mögé. 

- Látod a csillagokat az égen igaz? - kérdeztem.

- Igen. - mondta.

- Jó akkor keresd meg a legfényesebbet. - mondtam és mutattam az égre.

- Minek? - kérdezte.

- Csak keresd meg. - mondtam. 

Láttam, ahogy keresi, de nem koncentrált túlságosan. Elvonta a figyelmét a derekán lévő kezem. 

- Zavar a kezem. Mert ha igen elveszem. - mondtam neki.

- Egyáltalán nem zavar. - mondta. 

- Nekem nem úgy tűnik. - mondtam. 

- Hanem minek? - kérdezte. 

- Elvonja a figyelmed. - válaszoltam.

- Nem baj, majd ha kell akkor követlek téged. - mondta.

- Nagyon vicces. - mondtam.

- Miért, most komolyan mondtam. - válaszolt. 

- Tudom. - szálltam le mögüle és ültem le a földre. 

Éreztem, ahogy leül mellém. 

- Mi a baj? - kérdezte. - Még mindig az örökös dolgon jár az eszed. 

- Igen. - válaszoltam. 

- Ráadásul egy olyan dolgon amit nem mondtál el nekem. - mondta.

- Igen... vagyis nem... Nem tudom. - mondtam. 

- Mi az ami ennyire elgondolkodtat? - kérdezte.

- Volt ott egy próféta szerű írás ami, mintha rólam szólna, de nem hiszem. - mondtam. 

- Miért miről szólt? - kérdezte.

- " Eljön az az idő amikor Odin legtalpraesettebb örököse békét hozz az emberek és a sárkányok világába, és az az idő is eljön amikor maga Odin mellett lel békére. " - mondtam. 

- Miért ne lehetnél ez te? - kérdezte.

- Mégis, hogy lennék én képes arra, hogy békét hozzak a két világ közé? - kérdeztem

inkább magamtól, mint tőle

- Egy helyen már megoldottad, akkor a többi se lehet kihívás. - mondta. - De először ide bent kell megtalálnod a helyed. - tette a kezét a szívemhez.

- Lehet. - mondtam.
- Vissza menjünk? - kérdezte.
- Te menj nyugodtan én kint maradok. - válaszoltam és felálltam.
Lesétáltam a partra és leültem. Nem akartam elfogadni, hogy az a próféta vagy mi a frász rólam is szólhat. Ha rólam szól akkor nekem ehhez idő kell, hogy felfogjam úgy, mint ahhoz amikor megtudtam, hogy Odin örököse vagyok. De ahhoz még én is kevés vagyok, hogy a sárkányok és az emberek között békét kössek. Hibbant az más volt vagy még mindig más, hisz az az otthonom és azt szerettem volna, ha minél barátságosabb és megtörtént. Hibbant képes volt békét kötni a sárkányokkal, de a világ... Hisz a legtöbb ember úgy gondol a sárkányokra, mint Drago. Önző, gyilkoló fenevadak akiktől csak úgy lehet megszabadulni ha megölik őket, de azzal semmi se jön helyre hisz nem mindig csak a sárkányok a hibásak a dolgokba. Lehet őket hibáztatni, de nem mindig ők a hibásak. Én is hibáztam... nem is egyszer, de egyszer se Fogatlant hibáztattam a hibáim miatt, mint azt az emberek szokták.
Felnéztem a holdra, ami innen kétszer akkorának tűnt, mint eddig bárhol és megnyugodtam tőle.

Mintha a gondjaim meg szűntek volna. Megnyugodtam és elfogadtam a dolgokat. De akkor is kell némi idő ahhoz, hogy elfogadjam ezt... ezt az egészet.
- Még most is azon töröd a fejed, hogy rád utalnak abban a prófétában vagy miben? - jött Astrid hangja mellőlem.
- Már nem csak felkel fognom, hogy talán én vagyok az. - mondtam és ránéztem.

- Ez érthető, hisz az embernek kell egy kis idő ahhoz, hogy hozzá szokjon valamihez amit csak most tudott meg magáról. Gondolom ahhoz is kellet idő, hogy elfogad, hogy Odin örököse vagy. - mondta.
- Igen kellett egy kis idő. - mondtam. - De lassan hozzá szoktam és majd ehhez is hozzá fogok.
- Az biztos. - mosolygott rám.
- Hogy - hogy nem mentél be? - kérdeztem.
- Én csak feltettem egy kérdést mire te elviharoztál. - válaszolt.
- Azt hiszem egy ici - pici magányra volt szükségem, hogy rendezem magamban az ügyet. - mondtam.
- Tudom. - mondta. - Ezért értem ide csak most.
- Tényleg nagyon köszönöm, hogy vagy nekem. - mondtam.
- És mindig is leszek neked, ahogy te is nekem. - mondta.
- Igen. - néztem fel a holdra.
- Gyönyörű igaz? - kérdezte.
- A nyomodba se ér. - mondtam és a szemem sarkából rápillantottam.
A holdat bámulta, de az arcán látszódott, hogy zavarba jött attól amit mondtam.

Elpirult, ami még jól is állt neki. Egy kis szín az arcára kell, mert néha már azt hiszem, hogy valami baja van és össze esik.
- Mi az csak nem zavarba jöttél attól amit mondtam? - kérdeztem.
- Egyáltalán nem. - mondta.
- Az arcodon az a pirosság nem arról árulkodik. - mondtam.
- Gonosz vagy. - bújt oda hozzám.
- Tudom. - mondtam. - Csak nem fázol?
Kivettem a kezéből a pokrócot.
- Kivettem Fogatlan nyeregtáskájából... hát ha kell. Ugye nem baj? - kérdezte.
- Dehogy. - mondtam és betakartam vele.
- És te? - kérdezte.
- Én már hozzá szoktam, hogy így alszok. - mondtam.
- Nem baj. - mondta és betakart a maradék pokróccal.
Mosolyogtam, de mégis ráztam a fejem.
- Mi az? - kérdezte.
- Semmi. - mondtam.
- Biztos? - kérdezte.
- Igen. - mosolyogtam rá.
Van egy olyan érzésem, hogy ma este nem fogok aludni ellenben Astriddal. Ő pillanatok múlva már aludni fog. Amikor meg már elég mélyen alszik beviszem a Főházba vagy mibe. Tudom kifog akadni rám, de muszáj lesz. Most 100% - an magányra van szükségem. Holnap pedig miután haza mentünk én elindulok Sárkányszirtre. Beszélnem kell erről Thyrával, már ha ott lesz. Ha nem akkor megyek haza és valamikor máskor beszélek vele erről. Éreztem, hogy valami az ölembe köt ki, lenéztem és Astrid aludt immáron az ölemben békésen. Még várok valamennyit, hogy tényleg mélyen aludjon és ne ébredjen fel arra, hogy cipelem. A gondolataimba mélyedtem, de a hangjára lettem figyelmes, mintha csak beszélt volna hozzám.
De amikor lenéztem rá akkor aludt, szóval ő is beszél álmában. Elkezdtem arra figyelni, hogy miket mond álmában. Főként rólam beszélt.
- Sose lenne képes arra, hogy megbántson. - győzködött valakit. - Ő sose, túlságosan is szeret. Ahogy én is őt. Nem, nem hagyna el fontos vagyok neki. - az biztos, hogy valakit álmában nagyon győzködött arról, hogy mennyire fontos nekem. - Nem még hányszor mondjam el, hogy fontos nekem és szeretem. - és veszekszik is azzal a valakivel az álmában.
Ez aztán a jó. Rajtam veszekszik valakivel álmában, de látszik legalább, hogy szeret. És nem csak én vagyok olyan aki álmában a másikról beszél. Jó tudni, hogy ennyire ugyan olyanok vagyunk. És innen is látszik, hogy egymáshoz tartozunk. Levettem magamról a pokrócot és az ölembe húztam Astridot óvatosan , hogy könnyebb legyen felemelnem. Közbe meg folytatta a beszédet nem tudom kihez. De nagyon édes, ahogy rólam veszekszik valakivel álmában. Felemeltem és én is felálltam vele, majd elindultam vele.
- Fogatlan, gyere. - szóltam neki.
- Engem akkor is jobban szeret. - szólalt meg Astrid a kezemben.

Elég furán néztem rá.

Vajon kivel veszekedhet. Ha kiderül, hogy Fogatlannal veszekszik rajtam álmában én.... Ez elég fura. Elindultam vele a klubház felé az út alatt volt még néhány megszólalása, hogy ő mindennél jobban szeret és mást soha nem fog szeretni meg hasonlok, de igazából fura volt az egész szitu. Ha komolyan Fogatlannal veszekszik... álmában.... attól eltekintve, hogy fura elég aranyos. Közben felértem a... nem tudom minek nevezett helyiségbe és leültem az asztalhoz Astriddal az ölemben. Most még Fogatlant se szeretném levinni magammal így megvárom míg elalszik és eltudok menni. Hajnal környékén meg elmegyek a Szemért és vissza jövök remélhetőleg az előtt, hogy felébrednének. Mert akkor bajba leszek. Nagyon nagyba.
Figyeltem, hogy Fogatlan mikor alszik el, hogy mikor tudok lelépni innen feltűnés nélkül. Úgy körülbelül 10 percet kellett ott ülnöm, míg Fogatlan elaludt.
Miután elaludt felálltam Astriddal a kezemben és odamentem hozzá. Leraktam mellé és elmentem. Ha nem érek vissza mielőtt felkelnek fogok ám kapni nem is keveset. Főleg Astridtól hisz az még oké, hogy becipeltem, de még ott is hagytam egyedül... szóval most van mire készülnöm. De ha magányra vágyom akkor nincs mit tenni. Amint leértem a partra a Szem barlangja felé indultam, de nem tudom miért, hisz Fogatlan nélkül nem tudom működésbe hozni a kardom pedig kevés hozzá. Ahogy haladtam a barlanghoz elő kerültek az éj terrorok és kergették el a szigetről a nem kívánatos vendégeket. Mind ezt egy éjfúria képében csinálták.
Mivel telihold volt így nem kellett a karomat használnom, hogy legyen némi fény, hisz a hold fénye mindent megvilágított. És amúgy is nem kell mitől tartanom ezen a szigeten. A terrorok megvédik. Talán a kamra sötétjében belenyugszok ebbe az egészbe és minden oké lesz... Remélem. A barlang bejáratához érve körbe néztem, hogy van-e valaki a környéken, hisz ki tudja, hogy melyik okos dönt úgy, hogy sétál egyet éjszaka. Senki se volt sehol így nyugodtan mentem be a barlangba. Ahogy a kamrához értem fényt fedeztem fel onnan kijönni. De az nem lehet hisz senki se ismeri ezt a helyet és nem hiszem, hogy Thyra az éjszaka közepén eljönne ide. Bementem és Villám kíváncsi tekintetével találtam szembe magam.

De amint meglátott " elmosolyodott " én meg rá mosolyogtam. Körbe néztem a kamrában és nem láttam sehol Thyrát.
- Azért nem kell bujkálni előlem nem vagyok ennyire rémisztő. - mondtam.
- Üljél órákig egyedül a csöndbe addig amíg lépteket nem hallasz. Te, hogy reagálnál? - kérdezte.
- Hát nem úgy, mint te. Nem bújnék el sehova. - válaszoltam.
- De régen elbújtál volna. - vágott vissza.
- Igen régen. - válaszoltam.
- Minek köszönhető a késői látogatásod ide? - kérdezte.
- Ez én is kérdezhetném. - mondtam.
- Kíváncsi voltam valamire. - mondta. - Te jössz.
- Nem tudok aludni. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Mindjárt megmutatom. - mondtam.
Odamentem a Szemhez, majd Villámhoz. Ugyan tudta mit kell tenni, mint Fogatlan.
- És mit kéne itt látnom amitől nem tudsz aludni? - kérdezte Thyra.
- Fogd meg. - mondtam neki.
Odajött és átvette tőlem a Szemet. Odamentem a falhoz és arra a helyre mutattam ahol a próféta szerű írás volt.
- Olvasd el ezt. - mondtam.
- " Eljön az az idő amikor Odin legtalpraesettebb örököse békét hozz az emberek és a sárkányok világába, és az az idő is eljön amikor maga Odin mellett lel békére. " - olvasta fel hangosan. - És mi van vel... Oh.
- Látom leesett. - mondtam és leültem a fal mellé.
- Tehát most az a bajod, hogy lehet, hogy ez az ízé rólad szól, de nem akarod elfogadni, mint annak elején azt se, hogy Odin örököse vagy? - kérdezte.
- Igen. - karoltam át a térdem.
- De ha ez rólad szól akkor örülnöd kellene, mert... Ez elképesztő és igaz is rád. - mondta.
- Tudom, de nem nekem való ez. - válaszoltam.

- Miért ne lenne neked való? - kérdezte.
- Életem nagy részét apám vagy a testvérem árnyékában éltem és most minden egy perc alatt megváltozott. 3 évvel ezelőtt még abba se hittem, hogy lehetséges az, hogy én egy sárkánnyal barátkozok útra kellek vele és megtudom, hogy mi is vagyok. De attól, hogy tudom mi vagyok nem tudom azt, hogy ki vagyok és mit kell csinálnom. Még keresgélek, de ha... ha ez rólam szól akkor nagy tetteket várnak tőlem azok akik tudnak erről, de ha mégse én vagyok akkor csalódni fognak bennem és olyan leszek mindenki számára, mint régen. Én már nem szeretnék olyan lenni, mint aki voltam. Eleget küzdöttem azért aki vagyok és nem akarok senkinek se csalódást okozni. - mondtam.
- Miért okoznál csalódást? Hisz már most 2 olyan dolgot tettél ami nagy szavakkal bír. - mondta.
- Például? - kérdeztem.
- Kibékítetted a világ egyik leghíresebb sárkányölő szigetét a sárkányokkal és most talán még Sárkányszirtnél is békésebb. A másik pedig legyőztétek Fogatlannal Dragot aki a sárkányok segítségével akarta a világot uralni és még egy amivel közelebb kerültél ahhoz, hogy a világba békét hoz az emberek és a sárkányok között. Ezek után már, hogy tudnál bárkinek is csalódást okozni. - mondta.
- Igazad lehet. - mondtam halkan.
- Tudod mi a te legnagyobb bajod? - kérdezte.
Megráztam a fejem.
- Az, hogy nincs magabiztosságod. Ha valakiről akiről szó van vagy valami mindig kiállsz érte, de saját magadban nem hiszel és nem is állsz ki, csak néha - néha. Először magadban kell rendezned az ügyet és utána azon gondolkozni, hogy tényleg te vagy akiről itt szó van vagy sem. - mondta.
- Úgy beszélsz, mint Astrid. - mondtam.
- Mert ő is tudja, hogy ez a bajod és igaza is van. - mondta. - Figyelj ahhoz képest akit megismertem abban a barlangban nem tudom mennyi ideje már nagyon sokat változtál. Már nem vagy az aki elsiklik a gondok felett, hisz nálunk is mennyit segítettél az embereknek pedig nem tartozol abba a törzsbe, de segítettél nekünk. Ahogy Astridtól hallottam sose mertél visszaszólni az öcsédnek, de legutóbb megvéted Astridot tőle. Még pedig úgy amit senki se nézett ki belőled. Abból a gyenge, félős fiúból akiről annyit hallottam egy erős, független, mindenkin segítő férfi lett aki a leginkább illik abba a szerepbe, hogy Odin mellet találja meg a helyét mikor eljön annak az ideje. - mondta.
- Te mikor beszéltél Astriddal rólam? - kérdeztem.
Mosolyogva megrántotta  a vállát.
- Neked komolyan annyi maradt meg, hogy beszéltem Astriddal? - kérdezte.
- Nem. - mondtam. - De mi van ha nem...
- Ne gyere ezzel, mert nagyon jól tudod, hogy ez rólad szól csak nem akard elfogadni, vagy már próbálod, de lassan. De ha tagadod magadtól ezt akkor nem fogsz jutni egyről a kettőre. - mondta és kiment.
- Ugye nem mész el?! - kiáltottam utána.
- Nem csak egy kicsit hagylak gondolkodni. - kiáltott vissza. - Félóra múlva jövők, addigra tedd helyre magadban a dolgokat.
- Megpróbálom. - mondtam halkan.
Az a félóra míg Thyra vissza jött nekem csak egy percnek tűnt, de tudtam rendezni magamban az egészet és igaza van Astridnak is, sőt még Thyrának is először magamat kell megtalálnom utána agyalhatok minden máson.
- Rendezted magadban a dolgokat? - jött a kérdés mellőlem.
Csak bólintottam mosolyogva.

- Akkor jó, mert most megyünk. - mondta.
- Várj nekem össze kéne pakolnom a Szemet, mert haza viszem, már ha nem baj. - álltam fel.
- Te vagy a nagy világ járó aki a sárkányokat kutatja. Engem nem érdekel hol van csak rossz kezekbe ne kerüljön. - mondta.
- Nem fog. - mondtam. - Akkor egy pillanat.
Odamentem a Szem állványához és mindent beleraktam a ládába ami ott volt. Ahogy össze pakoltam Thyra eloltotta a tűzet és elindultunk.
- Nem jössz el velem a klubházba? - kérdeztem.
- Persze még kövesselek is egy fél éjszakán át. - mondta.
- Itt van a sziget másik oldalán. - mondtam.
- Akkor már értem, hogy miért nincs veled Fogatlan. Astriddal hagytad igaz? - kérdezte.
- Foglyuk rá. - válaszoltam.
- Ott hagytad mindkettőjüket míg aludtak. - mondta.
- Pontosan. - mondtam.
- Tehát akkor eleve azért mentél a barlangba, hogy ezen gondolkozz? - kérdezte.
Bólintottam.
- Ha akarsz eljöhetsz velem Sárkányszirtre és apa tud segíteni ebben vagy ott van Zori is. - mondta.
- Lehet, hogy el megyek. - mondtam.
- Te tudod én csak felajánlottam. - mondta.
- De az is lehet, hogy beugrok Lápszirtre és majd csak holnap kora reggel megyek haza. - mondtam.
- Miért pont Lápszirt? - kérdezte.
- Igaz neked még nem is mondtam, hogy az ottani főnök az én nagy bátyám. Apám testvére, de figyelj darabonként megismerem a családom. 2 év múlva meg az is lehet, hogy megtalálom Finn bácsikámat vagy egy olyan testvért akiről senki se tudott. - mondtam.
- Ilyennel ne viccelődj.
- A testvéres dolgot tényleg csak viccből mondtam, de lehet, hogy 2 év múlva tényleg megtalálom a bácsikámat. - mondtam.
- Reménykedj. - mondta.
Már a Főház előtt voltunk amikor megszólaltam.
- Tényleg úgy beszélsz, mint Astrid. Nem lehet hogy testvérek vagytok? - kérdeztem poénkodva.
- Akkor egy hülye vagy. - mondta.
- Pontosan. - hallottuk Astrid hangját.
És szembe találtam magam az én kedvesem dühös arcával.

És Fogatlannal, bár ő meg is feledkezett rólam amikor meglátta Thyrát és Villámot. Most már csak Astriddal kell rendeznem az ügyet és kész. Na ez lesz ám a nehéz. A többiek is gyűltek hozzánk, de nem hiszem, hogy miattunk, hanem inkább Thyra és Villám miatt. Olyan érzésem lett, mintha közeledne felénk valami, Odafordultam Thyrához.
- Nincs olyan érzésed, hogy valami feléd tart? - kérdeztem.
- Dehogy is nincs. - mondta.
Egyszerre fordultunk meg. Az eget figyelve feltűnt egy sárkány ami szélsebesen tartott az ajtó fele. Nekünk is csak arra volt időnk, hogy lehajoljunk. Astrid már nem volt szerencsés rajta landolt a sárkány - egy szörnyen nagy rémség - és egy 15 év körüli srác szállt le róla.
 Ismerős volt, de nem tudtam hova tenni.
- Leszedné valaki rólam ezt az ízét. - szólalt meg Astrid.
Oda mentem hozzá és kihúztam a sárkány alól morgott nekem egy kösz és elment.
- Tudod ki ez? - kérdezte mellőlem Thyra.
- Fogalmam sincs, de a többiek ismerik. - mondtam.
- Miből gondolod? - kérdezte.
- Csak néz az arcukra. - mondtam.

Az biztos, hogy nem az jött le az arcukról, hogy nem ismerik, hanem az, hogy nem örülnek neki. Mintha csak engem látnának, még régen.
- Gustav! - szólalt meg Astrid.

Ezek után kellett volna az én fejemet látni. Tuti, hogy tiporta a többiekét.

Thyra az már majd' össze esett a nevetéstől mellettem, sőt még Fogatlan is. De ez az arckifejezés is átváltozott amint megszólalt főleg, hogy Astridhoz és attól is amit mondott.
- Hello szívi. - mondta neki.
Ez után össze húzott szemöldökkel és a lehető legundokabb arccal néztem rá.

Thyra ezen még jobban szakadt, de nem foglalkoztam vele.
- Neked sose leszek a szívid. - mondta és rám nézett.

Ahogy meglátta az arcomat ő is elmosolyodott, de tudta, hogy nem féltékeny vagyok, hanem tudta, hogy bármikor robbanhatok. Gustav követe a pillantását és csak akkor vett észre minket. Végig mért engem, de nem hiszem, hogy megismert.
- Ki ez a féllábú idióta? - kérdezte.
- Adok én neked olyan egy féllábú idiótát, hogy megemlegeted azt. - mondtam.
Mindenki hátra lépet egyet, mert tudták, hogy ebből még baj lesz. Astrid meg oda jött hozzám.
- Nyugodj le. - súgta a fülembe.
Valamelyest megnyugodtam, de nem elégé.
- Most komolyan valaki mondhatna valamit. - szólalt meg Gustav.
- Akire azt mondta, hogy idióta az az aki után elindultál féléve. - mondta Astrid háttal Gustávnak és engem figyelt.
- Hablaty? - kérdezte csodálkozva.
- Pontosan. - mondta Takonypóc mögüle.
- Vigyázz bármikor eltörheti az orrod, mert azt mondtad rá, idióta. - nevetett Fafej.
Erre már egy kicsit megijed, de nem nagyon látszott rajta.
- Úgyse merné. - mondta.
- Dehogynem. - mondta Kő.
- Ha Klausnak eltörte akkor neked is eltöri. - mondta még mindig engem nézve Astrid.
- Nem elég az, hogy egy éjszakán át azon idegeskedtem, hogy lehet, hogy rólam szól az a próféta, de még Gustav is sérteget meg még sorolhatnám mi van, de nekem mindent bírnom kell. Nem igaz? - adtam ki magamból.
- Milyen próféta? Miről vakerálsz te? - kérdezte Takonypóc.
- Mindegy. - fordultam meg és elindultam ki. - Fogatlan.
Eddig fel se tűnt, hogy Gustav sárkányával van elfoglalva, de úgy tűnik már behódolt neki.
- Mi lett Pankóval? - kérdezte Gustav.
- Behódolt az alfának. - fordultam vissza. - Menjünk pajti.
Felültem rá és elindultunk, de hallottam még Astridot.
- Hablaty! - szólt utánam.
Nem néztem vissza, nem csináltam semmit csak mentem. A gyűjtőnél szálltunk le. Egész addig fel se tűnt, hogy a láda nálam van, amíg le nem raktam magam mellé a fűbe. Astrid és az is lehet, hogy Thyra pillanatok múlva itt lesznek. Astrid biztosan. Igazam is volt Astrid ült le mellém nem sokkal később.

- Mi a baj? - kérdezte. 

- Semmi. - mondtam.

- Nem úgy tűnik. - mondta. 

- Tudom. - vágtam rá.

- Akkor?

- Mindennek most kell történnie. Ez a próféta ügy, akkor Gustav, jönnek Dorról. Ez nekem egyszerre sok. - mondtam.

- Tudom. - mondta. - De nem így kellene levezetned az ingerlékenységed. 

- Nem tehetek róla, ez csak úgy jön. - mondtam.

- Látom te se bírod a srácot. - mondta.

- Sose bírtam, mintha egy kis Takonypóc lenne, de rosszabb változatban. - mondtam.

- Igen. - mondta. - Rendezted magadban ezt a próféta ügyet? - kérdezte.

- Thyra segített benne így igen. - mondtam. 

- Akkor ezért mentél el este? - kérdezte.

- Igen. - mondtam.

- Mikor vittél be? - kérdezte.

- Már aludtál és valakivel nagyon veszekedtél álmodban rajtam. - mondtam.

- Tényleg? - kérdezte. 

- Igen. Azon gondolkodtam, hogy ki lehet az akivel veszekedsz. - mondtam.

- És?

- Fogatlannál állapodtam meg. - mondtam.

- Ha azt mondom, hogy igen akkor kinevetsz? - kérdezte.

- Nem, sőt inkább aranyos volt, hogy rajtam veszekedtél vele. - mutattam rá.

- Vissza menjünk? - kérdezte.

- Azt hiszem eléggé lenyugodtam. - mondtam.

- Remélem is. - mondta. 

- Thyra elment már? - kérdeztem.

- Igen. Mert? - kérdezte.

- Lehet, hogy utána megyek, mert az apja tud egy két dolgot az örökösökről. - mondtam.

- Rendben. - mondta.

- Haza vinnéd nekem a Szemet? - kérdetem.

Bólintott. 

- Elég ha berakod a műhelybe ahol én szoktam lenni. - mondtam.

- Oké. - válaszolta.

Felálltunk és oda mentünk mindketten Viharbogárhoz. Felült rá én meg feladtam neki a ládát. Amíg felültem Fogatlanra ő odaerősítette a nyergéhez a ládát.

- Mehetünk. - mondta, ahogy kész lett. 

Felszálltunk és pillanatokkal később a nem tudom mi mellett landoltunk. 

- Ez meg mi akar lenni? - kérdeztem.

- Zárható gyakorlónak indult, de nem tudtuk megcsinálni rendesen, hogy becsukódjon. Így most nem használjuk semmire. - mondta. - De ha rajtad múlik akkor 2 héten belül működni is fog.

- Meglehet. - mondtam.

Leszálltunk a sárkányokról és leültünk a fűbe. Én ültem le először, így Astrid mögém ült és az ölébe húzott engem.

- Ez most mire jó? - kérdeztem. 

- Nem tetszik? - kérdezett vissza.

- Dehogynem. - válaszoltam.

- Akkor? - kérdeztem.

- Csak kérdeztem. - mondtam.

- Jó. - mondta. - Mikor akarsz menni? 

- Délbe indulok. - mondtam.

- Akkor elindulok én is haza. - mondta. - Holnapra haza érsz, ugye? 

- Persze, hajnalba indulok. - mondtam. - Mire jönnek otthon leszek, de lehet, hogy egy nagyon kicsit kések. 

- És addig velem mi lesz? - kérdezte.

- Vagy maradsz addig a házban míg oda nem érek vagy a többiekkel mész minden hova. - mondtam.

- Hát akkor inkább a második verzió. - mondta. - Még mennyi időnk van délig?

- Még úgy 4 óra. - mondtam az eget bámulva.

- Zseni. - morogta.

- Tudom. - mondtam. 

Egy ideig így ültünk esetemben feküdtem egy ideig. Minden nyugis volt, míg a többiek meg nem jelentek. Valamiről nagyon veszekedtek, de engem nem nagyon érdekelt. Csak feküdtem Astrid ölében és kizártam mindenkit - kivéve Astridot - a világomból. Az égre nézve már csak 2 óra volt addig míg nem indulunk. Mit mondjak elég gyorsan repül az idő Astriddal. 

- A Sárkányfiút senki se tudja legyőzni. - hallottam meg Fafejet.

Sárkányfiú meg én vagyok, ki más lenne. 

- Tudjátok, hogy hallak titeket. - mondtam. 

- Igen. - mondták.

- És melyik okos akar versenyezni Fogatlan ellen? - kérdeztem még minid csukott szemmel. 

- Takonypóc. - mondták egyszerre.

- Felőlem. - mondtam és felálltam. 

- Most komolyan versenyezni akarsz? - kérdezte Astrid.

- Teljen az idő. - mondtam.

- Megyünk már? - kérdezte Takonypóc.

- Ha ennyire veszteni akarsz akkor igen. - válaszoltam. 

- Nem fogok. - mondta.

- Fogatlan ellen Kampó. Garantált veszteség. - mondtam.

- Nem mivel Fogatlannak műfarka van. - mondta.

- Igen műfarka van, de még így is gyorsabb, mint bármelyik sárkány. - mondtam. 

- Hiszem ha látom. - mondta.

- Majd fogod is. - mondtam és oda mentem Fogatlanhoz. - Igaz pajti.

- Menjünk. - mondta Takonypóc.

- Menjünk. - mondtam.

Elindultunk az istálló felé, Astrid odajött hozzám és megfogta a kezem. 

- Mi az? - kérdeztem.

- Egy idióta vagy. - mondta.

- Tudom. - válaszoltam.

- Akkor jó. - mondta. - És minek versenyzel? 

- Teljen az idő és lekel valakinek törnie a szarvát. - mutattam Takonypócra.

- Igaz. - mondta.

Felértünk az istállóhoz. 

- És mi a pálya? - kérdeztem. 

- A sziget körül, de a sziget túloldalán van néhány kőoszlop amit megkel kerülni és úgy vissza ide. - mondta Takonypóc.

- Rendben. - mondtam.

Felültem Fogatlanra és vártam, hogy induljunk. Pillanatokkal később indultunk is. Egyből előre is tőrt Fogatlan. Utál hátul lenni, született vezető. Nem tudom elképzelni mi lenne vele, ha nem lenne alfa. Hallottam magam mögött Takonypócot, de nem nagyon érdekelt. Én megmondtam, hogy Fogatlant senkit se tudja legyőzni még akkor se ha műfarka van. Szlalomozni Fogatlannal becsukott szemmel is merek, hisz nem megy neki semminek. Max ha 2 percig tartott a verseny és persze mi nyertünk. Takonypóc csak egy " kicsit " akadt ki.

- Mondtam, hogy Fogatlant nem lehet legyőzni. - mondtam neki. 

- Csaltál, használta az alfa izéjét. - mondta.

- Persze. Használja amikor imád versenyezni. És amúgy se használja ilyen csenevész alkalmakra. - mondtam. 

- Milyen próféta szól rólad? - kérdezte Halvér.

- Annak is eljön az ideje, hogy megtudjátok. - mondtam.

- Csezd meg. - szólalt meg Takonypóc.

Szem forgatva mentem el Astriddal az oldalamon. 

- Nem félsz, hogy ellopják a ládából a Szemet? - kérdezte.

- Be van csukva egy kulccsal ami nálam van. - mondtam.

- És ha magát a ládát lopják el? - kérdeztem.

- Nem lehet beolvasztani. - mondtam.

- Komolyan sose fogom érteni, hogy hogyan tudod ezt csinálni. - mondta.

- Én se tudom néha. - mondta. 

- Hát jó. - mondta. - Lassan mész?

- Ahogy te is. - mondtam. 

- Tudom. - válaszolt. 

- Akkor mit csináljunk addig? - kérdeztem.

- Nem tudom. - válaszolta.

- Sétáljunk egyet? - kérdeztem.

- Az jó lenne. - mondta.

Elindultunk a partra miközben beszélgetünk. Telt az idő és nekünk is lassan mennünk kellett. Vissza indultunk a klubházhoz, de már nem mentünk fel. 

- Akkor holnap reggel találkozunk. - mondtam.

- Igen. - válaszolt. - Vigyázol magadra?

- Mint mindig. - mosolyogtam. - Mindegy nem lesz bajom, de megyek. 

- Szeretlek. - mondta.

- Én is. - csókoltam meg.

Erre Fogatlan lökött egyet rajtunk, mire majdnem felborultunk. 

- Rád is van időm te féltékeny óriás gekkó. - mondtam és felültem rá.

- Akkor holnap reggel. - mondta.

- Igen. - mondtam. - Szia.

- Szia.