Hablaty új élete 57. fejezet

Nyugodtan haladtunk Lápszirt fele, ami nálam nagy szó volt és ezt Fogatlan is tudja. Ha én kibírok 3 vagy nem tudom hány órát nyugodtan és csöndben akkor valami nagyon foglakoztat. Most is így volt, de most már csak az elfogadáson kell túl lépnem, de majd meglesz az is. Igazság szerint hamar a szigetre értem ahol örömmel fogadtak.

- Hablaty! - rohant oda hozzám Syrile.

- Szia. - öleltem meg.

- Miért csak most jöttél? És hol a pajzsod? Elhagytad? - kérdezte.

- Még az kéne, hogy elhagyjam. - mondtam.

- Akkor hol van? - kérdezte.

- Hibbanton. - válaszoltam.

- Tehát már haza mentél. - mondta.

- Már úgy 3 hete, azt hiszem. - mondtam.

- És miért csak most jöttél? - kérdezte. 

- Előbb is jöttem volna, ha nem tegnap jöhettem el otthonról. - mondtam.

- Mert? 

- Hát ugye Dagur megtudta, hogy béke van Hibbanton így megtámadta a szigetet. Én pont a támadás előtti nap mentem, sőt inkább estem haza. Majd elmondom. - mondtam a kérdő tekintette miatt. - Tehát otthon voltam és Dagur támadott. Én megküzdöttem vele, de leszúrt... elég súlyosan és csak egy hete ébredtem fel. És nem engedett senki se sárkányra ülni, még Fogatlan se. - mutattam rá.

- És mi van Astriddal? - kérdezte.

- Megvagyunk, kerülgetjük egymást és néha - néha egymáshoz szólunk, de semmi több. - játszottam meg a szomorút.

- Ne már. - mondta szomorúan. 

Elmosolyodtam. Még mindig mosolyogtam amikor rám nézett. 

- Mi olyan vicces? - kérdezte.

- Az, hogy elhitted azt amit mondtam. - mosolyogtam.

- Szemét vagy. - mondta.

- Idióta, hülye, őrült és még nem tudom mi. - mondtam.

- Hát igen. - mondta. - De most komolyan mi van Astriddal.
- Hát tuti, hogy halálra aggója magát, hogy épségben megérkeztem-e. - mondtam.
- Akkor ti most együtt vagytok? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam. - És, hogy tetszett Hibbant amikor ott voltál?
- Én nem jártam Hibbanton. - mondta.
- Ó, dehogynem Astrid is mondta és apa is. Szóval tudom, hogy rokonok vagyunk. - mondtam.
- Netán baj, hogy nem említettük? - kérdezte.
- Nem igazán. Mintha éreztem volna, hogy valami ideköt. - mondtam. - Figyelj darabonként találtam meg a eddig a családom tagjait.
- Mert, hogy? - kérdezte.
- Gondolom apád mesélte mi történt anyámmal, mert akkor még apádék is ott voltak és utána jöttek el. - mondtam.
- Igen hallottam róla, de miért? - kérdezte.
- Hát, mert nem igaz az utolsó része. - mondtam.
- Én ezt nem értem. - mondta.
- Mit nem értesz? - jött oda John bácsi.
- Amit Hablaty mondott. - válaszolt az apjának.
- Miért mit mondott? - kérdezte.
- Az anyával kapcsolatban valamit. - mondta.
- Miért mi van vele? - kérdezte rám nézve.
- Mivel már nem kell úgy tekinteni rám, mint egy idegen utazóra, aki itt egyszer vagy kétszer láttak itt, hanem, mint egy rokonra. És apa is elmondta, hogy a család itt él. - mondtam.
- Igen apád mondta, hogy elfogja mondani, ha vissza térsz Hibbantra. - válaszolt John bácsi.
- Meg is tette. - mondtam.
- Miért hoztad fel az anyád témáját amikor mindenki tudja, hogy a sárkányok megölték. - mondta.
Ezt nehezebb lesz megszoknom, mint 16 év elteltével, hogy újra van anyám.
- Igazából nem halott. Megtaláltam... vagyis inkább ő engem 4 hónapra rá, hogy innen elmentem... azt hiszem. De most otthon van velünk Hibbanton. - mondtam feszengve.

- Szóval él. De hát mégis, hogyan? - kérdezte John bácsi.
- A sárkányok nem akarták bántani, ahogy senkit se, csak elvitték arra a helyre ahova úgy érezték, hogy tartozott. - mondtam.
Szegény Syrile nem ért ebből semmit se, de szerintem még John bácsi se.
- Csak ezért jöttél? - kérdezte.
- Ha Klaus - itt kirázott a hideg - jöhet családi látogatásra akkor én is. - mondtam a keleténél egy kicsit ingerültebben.
Ez a próféta ügy is és a Gustav szitu elégé kiakasztott. Főként az, hogy Astriddal akart kikezdeni ráadásul előttem. Mindenki tudja, - mióta elmentem és annyira ki volt akadva, hogy nem vagyok itt - hogy szeret. És rólam is mindenki tudja, hogy amióta csak ismerem szeretem és még most is ráadásul mindig is szeretni fogom. Gustav meggondolja meg kivel húzzon legközelebb ujjat.
- Ez mondjuk igaz. - rángatott vissza Syrile a való világba.
- Más részről már untam is magam otthon. - mondtam.
- Alig vagy ott 3 hete, de már unod magad. Szép teljesítmény. - mondta.
Felnéztem rá és már csak ő volt ott. Kérdés : mikor mehetett el az apja?
- Tudod te is megunnád, ha először is 1 hétig csak eszméletlenül feküdnél gyógyuló félben egy súlyos sérülésből. Utána meg újabb 1 hétig meg nem mehetnél sehova és rémeket kell kergetned minden felé, hogy ne csináljanak semmi gondot. Plusz még az ikrek is ott vannak. - mondtam.
- Igaz őket nehéz kibírni. - mondta. - És milyen Astriddal?
- Jó, sőt nagyszerű. Egyszerűen nem akar egy pillanatra se elengedni, amivel nincs is semmi bajom. - mondtam. - De csak az a baj, hogy mindentől félt amióta Dagur leszúrt.
- Ez érthető, hisz ezek szerint bele is halhattál volna. És amikor ott voltunk látszott rajta, hogy mennyire szeret és mennyire aggódik érted. - mondta.
- Tudod a korodhoz képest elég bölcs vagy. - mondtam neki.
- Te meg hülye. - vágta rá. - És mit számít az a két év. Én csak azt mondom amit láttok.
- Tudom.
- Mikor indultok vissza? - kérdezte.
- Hajnalba, ma már eleget idegesítettem Fogatlant. Elég lesz holnap vissza indulnom. - mondtam.
- Mivel ideidegesíted szegényt? - kérdezte.
- Ismersz és tudod, hogy 5 percnél tovább nem maradok meg egy helyben, de most az ide vezető úton meg se mozdultam. És azt Fogatlan is tudja, hogy ilyen nálam nagyon ritkán szokott lenni. - mondtam.
- Igaz és mi foglakoztatott annyira, hogy 2 vagy 3 órán át meg se mozdultál? - tette fel a kérdést.
- Van egy - két dolog. - mondtam.
- Például?
- Holnap érnek oda hozzánk Dorról, Gustav délelőtt felakarta szedni Astridot előttem, Astrid próbál vissza tartani attól, hogy neki esek mindenkinek aki felhúz. És ott van még az is, hogy tegnap olvastam egy prófétát ami róla szól. - panaszoltam a gondjaim.
- Neked aztán vannak gondjaid. Azt megkel hagyni. - mondta. - És nem is kevés.
- Tudom. - mondtam. - Nem kell mondani.
- És miről szól az a próféta? - kérdezte.
- Békét kell hoznom az emberek és a sárkányok közé. És miután meghalok, ami még nagyon messze van Odin mellett találok békére. - mondtam.
- Nem kis feladat ez. - mondta.
- Nekem mondod. - válaszoltam.
- Sok sikert hozzá. - mondta.
- Kell is majd. - vágtam rá.
- Amúgy miért esel neki majdnem mindenkinek aki felhúz? - kérdezte.
- Nem tudom, de reggel is majdnem elintéztem Gustavnak egy orrtörést. Amit megint magyarázhattam volna apának, de erre már nem lett volna már semmi jó magyarázatom. Mostanában a kelleténél egy kicsit idegesebb vagyok. - mondtam.
- Az látszik is. - mondta. - És ki volt az első áldozatod? Fa vagy Takony?
- Egyik se, mert Klaus volt az. - mondtam ki egyszerűen, mintha csak azt mondanám, hogy süt a nap.
- Mert? - kérdezte.
- Miután felébredtem a Daguros szitu után, már otthon volt....
- Nem harcolt veletek? - kérdezte elképedve.
- Nem. Tehát felébredtem és megmondtam neki a véleményem róla, ami nem tetszett neki. Elkezdünk vitatkozni és sértegetni engem plusz még az is mondta, hogy jobb lett volna ha meghaltam volna akkor. Ez még csak egy kicsit húzott fel, de amikor Astridot sértegette, ami nagyon is kiakasztott ajándékba kapott tőlem egy törött orrot. Azóta is az ikrek ezzel ijesztgetnek mást ha látják, hogy ideges vagyok. - mondtam.
- Nem vagy semmi. Klausból pedig nem ezt néztem ki. - mondta csalódottan.
- Ahogy a szigeten senki se, de végül is ő mindig ilyen volt. Apa kicsi fia aki mindent megtehet hisz az akivel senki se foglalkozik mindent magára vállal és ő tökéletes marad. Csak, hogy én is megváltoztam és rájöttem, hogy hiba volt magamra vállalni az ő hibáit is. - mondtam.
- Nehéz életed volt az egyszer biztos és az is lesz. Ilyen körülmények között meg főleg. - mondta.
- Tudom, nem kell mondani. - mondtam.
- Szóval hozzátok is mennek Dorról. Várod őket? - kérdezte.
- Mint sárkány az angolnát. - válaszoltam.
- Mert?
- Még Takonypóc is jobban elviselem, mint a törzsfő 2 fiát. Mindig amiko ott voltak az én nyakamba sózták őket és állandóan a patakba lökdöstek stb stb. A másik ami zavart, hogy Astridot se hagyták békén. Úgy kellenek, mint hátamra a púp. - mondtam.
- Ettől kezdve meg te fogod őket a patakba lökdösni. - mondta.
- Nagyon vicces. - mondtam.
- De most komolyan. - mondta.
- Majd megpróbáljuk messzire elkerülni őket. - vontam vállat.
- Én is azt szoktam amikor itt vannak. - mondta mosolyogva.
- Családi vonás. - mondtam.
- Az. - értett egyet. - Valahogy csak kibírjátok őket. Max eltöröd valamelyik orrát utána már tuti békén hagynak.
- Az biztos és még félni is fognak tőlem. - mondtam egy félmosollyal. - Ezek szerint tőlünk ide jönnek vagy  valahova máshova? - kérdezte.
- Nem tudom. Ide az út alapból 3 nap Hibbantról. - mondta. - De minél kevesebb ideig maradnak annál jobb.
- Ahogy mondod. - adtam neki igazat.
- Korán kell lefeküdnötök, hogy hajnalba eltudjatok menni, nem? - kérdezte.
- Igen, de ha Fogatlanon múlik délig itt leszünk. - mondtam.
Fogatlan morcosan nézett rám.

 

- Ne nézz így rám amikor tudod, hogy igazam van. - szóltam hozzá.

- Amit apa mesélt nekem még régebbről Hibbantról ezt - mutatott ránk - sose hittem volna, hogy lehetséges, de az. - mondta.
- Én se hittem volna, hogy egy bolond sárkány lesz a legjobb barátom. - mondtam. - De csak egy kicsit több kellett ebből. - mutattam végig magamon.
Egy kő csapódott a fejemnek rögtön Fogatlanra néztem.

 

Feltűnően fordult el, ahogy ránéztem.
- Na és még ő is kellett hozzá. - mondtam.
Vissza jött hozzám Fogatlan és ledöntött a lábamról. És elkezdett játszani velem.

 

Mikor megunta az egészet rám feküdt a fejével és elkezdett nyalogatni.

Persze direkt a szerkómat, mert szeret azzal cukkolni, hogy azt nyalogatja. 

- Fogatlan. Tudod, hogy ezt nem lehet kimosni. - gurultam ki alóla. 
Elkezdett nevetni mire adtam neki a saját nyálából.

Persze rögtön " megsértődött " és elvonult. 

- Most komolyan megsértődött? - kérdezte Syrile.

- Nem, dehogy csak megjátssza. - mondtam. - Ha én csinálok vele valamit sose haragszik meg rám. Rám utoljára 3 éve volt komolyan dühös az egy angolna miatt volt. 

- Az szép. - mondta. 

- Igen az, hisz nekem Fogatlan több, mint egy barát, ha igazán megsértődne rám akkor annak rossz vége lenne. Nincs rosszabb egy vérig sértett éjfúriánál, de engem inkább megvéd az élete árán, minthogy bántson. És én is megtenném ezt érte. - mondtam.

- Értem. Gyere lassan vacsora. - mondta. 

- Fogatlan, gyere. - szóltam neki. 

Odajött hozzám és várta, hogy megsimogassam. Megsimogattam a fejét és beszélni kezdetem hozzá. 

- Gyere, te sértődékeny óriás gekkó. - mondtam neki.

Elindultunk Syrile-lel a törzsfői ház fele. Itt nem csak a Nagy teremben lehetett vacsorázni. Míg nálunk úgy mond kötelező, itt nem. Én mondjuk örülök annak, hogy a Nagy teremben kell tölteni körülbelül egy félórát naponta háromszor, mert legalább Astriddal vagyok. Bár mondjuk egész nap vele vagyok, de ő az akit Fogatlanon kívül először és utoljára látok. A házhoz érve bementünk. Engem mondjuk örömmel fogadnak itt. A vacsora elég jól telt, hisz most már nem kellett senkinek se titkolnia, hogy csak egy idegen vagyok akit örömmel látnak itt. Most, hogy már tudom, hogy itt a családom egy része él így nem kellett feszengenem, hogy idegenek között vagyok. 

Viszont jó volt a családdal - olyanok között akikről eddig nem is tudtam - lenni. Igaz apa nem mondott erről nekem semmit, de mégis éreztem, hogy engem valami ideköt. Most már tudom mi az és azt hiszem sejtettem is, de nem vettem komolyan. És most... most itt ülök a családom körében, bár egy eltitkoltéban, de mégis a családommal. Vacsora után kimentem Fogatlannal a falun kívülre, nem akartam senkit se felkelteni akkor amikor indulok. Syrile ki is akadt azon, hogy kint alszok, de miután elmagyaráztam megértette, hogy miért. A part irányába indultunk el, de nem mentünk le, hanem ott maradtunk és próbáltunk aludni, de nem nagyon ment egyikünknek se. Még se akartam elindulni most maradtam a hajnalnál. Fogatlan jött oda hozzám. A part feletti egyik szirten ültem amikor oda bújt hozzám.

- Te se bírsz aludni, pajti? - kérdeztem tőle. 

Bólintott. 

- Akkor nem vagyok egyedül. - mondtam és simogattam meg a fejét. - Nem sokára indulunk.

Ismét bólintott. Ez már a második éjszaka, hogy nem tudok aludni. Az előző este az oké volt annak volt oka, de most nem tudom miért nem tudok aludni és ami a legjobb kérdés, hogy Fogatlan miért nem tud aludni, hisz ő mindig mindenhol képes aludni, de most miért nem. Lehet, hogy érzi, hogy velem valami nincs rendben és azért nem alszik ő se. A fejét az ölembe rakta és figyelt engem, én meg a vizet és az eget fürkésztem, hogy mikor induljunk el haza. Lassan telt az idő, de most valahogy nem is érdekelt, hogy lassan telik, hisz hamar haza érek, ha minden igaz. 

Még nem is pirkadt, de mi már elindultunk. Így is lesz vagy 4 vagy 5 óra mire vissza érünk a szigetre és már Dorról is ott lesznek, de remélem Astrid megfogadta azt amit mondtam neki. Mivel most sokkal távolabb voltunk, mint ahova alapból mentünk így az út hosszabb volt valamivel, bár Fogatlannak meg se kottyan ennyivel több út, hisz 3 évig volt olyan, hogy csak 2 - 3 naponta álltunk meg pihenni. És már ehhez is hozzá szokott, de most máshoz kell neki is szoknia. Hátra dőltem a nyergében.

- Pajti, húzunk bele egy kicsit. - mondtam neki fekve.

Felültem és változtattam a farok álláson, hogy gyorsabbak legyünk. Most semmihez se volt kedvem, csak minél előbb otthon lenni... Astriddal és persze Fogatlannal. Talán a hátra lévő 3 órát 1,5 vagy 2 óra alatt megtettük. Hibbant közelébe érve lelassítottam és Astridot kezdtem el keresni. Ki is szúrtam egyből. Amitől fel is csillanhatott a szemem, szerintem.

Bezzeg ő nem szúrt ki csak előre fele figyelt és sétált a többiek után egy kicsit lemaradva.

Fogatlan elüvöltötte magát, hogy felhozza ránk az emberek figyelmét. Astrid felnézett rám és elmosolyodott, ahogy én is. 

Figyelte merre szállunk le Fogatlannal és elindult arra. Épp, hogy leszálltam Fogatlanról már ott volt és átölelt.

Szorosan ölelt magához, ahogy én is őt. 

- Hiányoztál. - súgta a fülembe. 

- Bár nem voltam sokáig távol, te is nekem Astrid. - súgtam vissza neki. 

Kibontakoztunk az ölelésből, de odabújt hozzám én meg automatikusan átöleltem. 

- Itt vannak már? - kérdeztem halkan.

Csak bólintott. Nem is firtattam tovább az egészet, mert meg is jelentek. Apa valamiről nagyba magyarázott nekik amikor meglátták Fogatlant megtorpantak egytől egyig. Sárkányt se láttak közelről igazán nem, hogy Éjfúriát, de hallani azért hallottak róla. Engem meg nem ismertek meg, de Klaus se volt még ott. Szóval most hihetik az, hogy Klaus vagyok, hisz azok ketten tudják milyen voltam... amikor utoljára jártak itt. És miért kellett nekik most jönniük. Na ez egy jó kérdés. Elindultunk Astriddal és Fogatlannal a Nagy terem felé és pont arra tartottunk amerre ők is voltak. Fogatlan előre ment, mer megakart ismerkedni az emberekkel, semmi rossz szándék nem volt benne, de mégis a frászt hozta az emberekre és inkább vissza jött mellém. Látszódott rajta, hogy egy kicsit csalódott. Megsimogattam a fejét amitől jobban lett és elfutott valamerre... messze a Doriaktól. Mi is tovább indultunk Astriddal a Nagy terem felé.

- Hova ment? - kérdezte.

- Nem tudom. Lehet, hogy anyát keresi vagy...

Thyra állt előttünk. 

- Látom ide is jöttek. - mondta.

- Sajnos. - mondtam.

- Hogy - hogy itt vagy amikor most jött el tőletek? - kérdezte.

- Nem hozzájuk mentem, hanem Lápszirtre. - válaszoltam. - És gondolom van valami azért jött.

- Nem hanem elegem volt már Haroldból. - mondta.

- Mert? - kérdeztem.

- Mindegy csak az első hely ami az eszembe jutott az Hibbant volt, hogy egy kis időre megszabaduljak tőle. Fél napot voltam csak otthon, de teljesen felidegesített azzal, hogy mit hogyan csináljak. - mérgelődött.

- Ha valamit összetörsz nem vállalok érte felelősséget. Majd beszélhetsz apámmal, hogy miért. - mondtam.

- Nem fogok összetörni semmit. - válaszolt. 

- Felmegyünk a Nagy terembe jössz vagy itt maradsz és dühöngsz? - kérdeztem.

- Megyek. - morgott.

- Legalább lenyugodnál. - kérdtem meg.

- Talán. - vágta rá. 

- Na jó inkább nem mondok semmit. - mondtam.

- Jobban is teszed. - morogta.

- Morgós. - szóltam halkan. 

Erre Astrid elmosolyodott. 

- Attól, hogy halkan mondtad még halottam. - mondta. 

- És igaz is. - mondtam.

- Nagyon vicces. - morgott. 

- Ha össze zárnánk Bélhangossal most nem tudom melyikőtök akadna ki előbb a másikon, de ha tippelnék akkor Bélhangos rajtad. - mondtam.

- Ha - ha. - mondta és oda ment a sárkányainkhoz.

Most már tudom hova rohant el az én drága barátom. Megérezte Villámot és hozzá jött, hogy játszanak. 

- Pajti, gyere. - szóltam neki. 

Előre futott Villámmal az oldalán, de a terem ajtaja előtt megvártak minket. Thyra is abba hagyta a morgást és elindult utánunk. 

- És meddig akarsz maradni? - kérdeztem vissza nézve rá. 

- Nem sokára indulok. Csak eljöttem otthonról, mert elegem volt, de majd ha jöttök megtudod miért. - mondta.

- Valami rosszra számítsak? - kérdeztem.

- Attól függ. Mindegy megyünk, majd írj ha jöttök. Sziasztok. - köszönt el. - Gyere Villám.

Felült a sárkányára és elmentek. Bementünk ketten a Nagy terembe és hátra mentünk az én volt asztalomhoz. Ott legalább később vesznek észre, mint bárhol máshol. 

- Ugye tudod, hogy este mellettem kell ülnöd ott? - mutattam a terem közepén álló kör asztalra.

- Minek? - kérdezte.

- Azért, mert mivel a barátnőm vagy részben már a törzsfői család tagja így ott a helyed. - mondta.

- De én nem szeretnék a közelükben ülni. - mondta.

- Én se, de muszáj. - mondtam. - De vacsora után egyből leléphetünk. Abba apa se szólhat bele, hogy mikor megyek el innen. 

- Miért ne szólhatna bele? - kérdezte.

- Régen is általában vacsora után leléptem innen és haza mentem vagy a műhelybe csinálgatni valamit. - mondtam.

- Tehát a vacsora utáni ülésen nem muszáj itt lennünk. És erről én csak most hallok. - mondta.

- Nekem mindig apa mellett kellene lennem, de azt mondta nekem elég volt amikor a nyakamba sózta a főnök fiait. Így most nem kell ott lennem sehol se, csak ha nagyon muszáj, mint például a vacsora. - mondtam. - De most nem kell egész este csöndbe ülnöm egyedül mindenki más mellett, mert te ott leszel mellettem. 

- És nekem se kell messziről téged néznem és a többieket hallgatnom. - mondta.

- Pontosan. - mutattam rá. - Ne menjünk valamerre, mert nem ülhetünk itt a vacsora kezdetéig, amiig még van egy félnapunk. 

- Menjünk a suliba. - mondta. 

- Felőlem. - mondtam és felálltam. 

Már elindult amikor utána szóltam.

- Várj csak. - húztam vissza magamhoz és megcsókoltam.

- Na ez hiányzott a napomból. - mondtam amikor szétváltunk. 

- Bolond. - mondta Astrid.

- Tudom, hogy neked is ez hiányzott úgy, hogy ne tagad. - mondtam neki.

- Mikor tagadtam? - kérdezte mosolyogva. 

- Soha. - mondtam. 

- Ott a pont. - mondta.

- Szeretlek. - csókoltam meg újra.

- Nálam nem jobban. - mondta.

- Dehogynem. - válaszoltam. 

- Nem. - kezdte.

- De. - mondtam. 

- Nem.

- De.

- A-a.

- Abba hagynád? - kérdeztem.

- Nem. - vágta rá. 

- Egyedül szeretnéd tölteni a napod? - fenyegetőztem.

- Úgy se mered. - mondta.

- Dehogynem. - mondtam.

- Nem hagysz magamra egy pillanatra se. - mondta.

- Azt miből gondolod? - kérdeztem.

- Ismerlek. - válaszolta.

- Igaz, de nem elégé. - mondtam mosolyogva. 

- De már elégé ismerlek. - mondta.

- Nem. - mondtam.

- Inkább menjünk. - indult el. 

Mosolyogva néztem utána. 

Már majdnem az ajtónál volt amikor visszafordult, hogy megnézze követtem-e. Zavartan nézett rám. 

- Nem akarnál jönni? - kérdezte.

- Nem akarnál cipelni? - kérdeztem miközben elindultam.

- Már meg is válaszoltad a kérdésed. - mondta.

- Persze én meg cipeljelek. - álltam meg mellette.

De örülök én annak, hogy nincs bent senki. 

- Hát persze, hisz elméletben te vagy a férfi, akkor mutasd is meg. - mondta mosolyogva. 

- Vicces vagy nagyon. - mondtam.

- Tudom. - válaszolt és oda bújt hozzám. 

Kiléptünk a Nagy terem ajtaján és elindultunk a suli fele. Az út csöndben telt, de nem is zavart. Astrid amúgy is engem bámult én meg az utat figyeltem. Még a faluban sétáltunk amikor szembe jött velünk Kai [Káj] és Kol. Astrid közelebb húzódott hozzám én is kicsit szorosabban öleltem magamhoz. Bár felesleges volt az egész, mert amikor Fogatlan megjelent mellettem félelem ült ki az arcukra és arrébb húzottak. Na ezért jó néha Fogatlan " rossz " hírneve. Most legalább békén fognak hagyni minket, hisz Fogatlan engem egy pillanatra se hagy magamra és ha megkérem arra, hogy figyeljen Astridra megteszi. Folytattuk az utunkat a suli fele, bár most már Astrid is megnyugodott éreztem rajta, hogy feszült volt mindaddig amíg ki nem értünk a faluból. A suli fele haladva már mosolyogva bámult engem... újra. Bár ha ő bámul akkor nincs vele semmi bajom, neki lehet. Ahogy beléptünk a suliba mindenki ránk nézett.

- Ugye nincsenek veletek? - kérdezte Takonypóc.

- Kik? -kérdeztük egyszerre, bár én sejtettem, hogy kikre gondol.

- Kai és Kol. - válaszolt Fa.

- Nincsenek és egy darabig nem is lesznek. Már Fogatlan látványától is kivannak. - mondtam.

- Thornak hála. - mondták.

Bementünk Astriddal és leültünk egy asztal mellé... talán.

- Indulsz a holnapi versenyen? - kérdezte Takonypóc.

- Kéne? - kérdeztem vissza.

- Apád szerint igen. - szólalt meg Fa.

- Lehet, bár így is, úgy is Astrid nyerne. - mondtam.

- De Fogatlan mindenkinél gyorsabb akkor, hogy. - szólt közbe Kő.

Astrid már a fejét fogta. 

- Talán úgy, hogy nekem fog segíteni, mint neked ők. - mutatott a két jó képességűre.

- Ja vagy úgy. - mondta.

- Ne azt mondd, hogy lehet, hanem igen vagy nem. - mondta Takonypóc. 

Astridra néztem aki bólintott.

- Igen. - válaszoltam. - De mégis hova dobáljam a birkákat amiket elkapok?

- Apád már meg csinálta a hálódat. - mutatott a hálók fele Halvér.

- Hát jó. - mondtam. 

Felálltam és odamentem Fogatlanhoz aki a suli falánál feküdt le. Odamentem hozzá és megsimogattam a fejét, amit dorombolással köszönt meg. Asrtid jött oda mellém és ő is megsimogatta Fogatlant, aki ezt is dorombolva fogadta. Amikor rám nézett a mosoly leolvad az arcáról. Odamentem az egyik hordóhoz és leültem arra, ő meg követett. 

- Mi a baj? - kérdezte. 

- Se... 

Nem fejeztem be a mondatott, mert az a két jó madár lépett be a suliba.Bocs náluk még 4 ikrek is jobb és egy rakás neveletlen kis sárkány is. Miért vernek az istenek minket ilyenekkel, főleg engem. Astrid is megfordult, hogy megnézze miért hallgattam el, de meg is bánta rögtön vissza fordult és odabújt hozzám. Szorosan öleltem magamhoz és még Fogatlan is odajött hozzánk és leült. Magamon éreztem Astrid aggódó tekintettét. Lenéztem rá és elmosolyodtam.

- Nem lesz semmi baj. - mondtam. - Félnek Fogatlantól és az nekünk jó. 

Bólintott, de tovább figyelt engem. Inkább engem nézett, mint őket. Elindultak a többiekhez és eddig még nem néztek ránk, remélem nem is fognak. 

- Nem láttátok Hablatyot? - hallottam a kérdést. 

Takonypóc már válaszolt volna, de megelőztem.

- Biztos az erdőben van... valahol. - mondtam.

Astrid kérdő tekintetét éreztem magamon és a többiekét is. Óvatosan megrántottam a vállam. Azok ketten rám néztek.

- Kösz. - mondták és elmentek.

- Figyeld mikor vannak elég messze innen. - szóltam Fogatlannak. 

Kifutott utánuk addig a többiek kételkedve néztek rám. 

- Mi a frász....

- Megvárnád míg elég messze lesznek innen. - mondtam.

Fogatlan pár perccel később vissza jött.

- Minek mondtad azt, hogy az erdőben vagy? - kérdezte.

- Addig is békén hagynak minket és inkább hallgatom azt, ahogy Takonypóc piszkál, mint őket. - mondtam.

- Az biztos, hogy néhány óráig ellesznek az erdőben. - mondta Takonypóc. - És már mióta nem piszkáltalak.

- Egyenlőre. - mondtam.

- Előbb futnám körbe a falut Fogatlannal a nyomomba, minthogy téged piszkálni kezdjelek. - mondta.

- Igaz. - mondta Astrid. 

- Mutasd már meg, hogy működik a kardod. - szólalt meg Fa.

- Ez meg, hogy jön ide? - kérdeztem. 

- Legalább csinálnánk valamit és ne azon agyalnánk miért mondtad az amit. - mondta.

Mióta tud Fafej valami okosat mondani. 

- Hát jó. - mondtam és elengedtem Astridot. - Szerintem jobb, ha hátrébb álltok. 

- Mert? - kérdezték.

- Ha nem akartok megégni vagy valami más akkor ajánlatosabb hátrébb állni. - mondtam.

Erre mindenki hátrébb, Astrid meg oda ment a többiekhez. Elővettem a kardom és épphogy megnyomtam a gombot kitört a tűz belőle.

Két kézzel is alig bírtam megtartani. Amikor sikerült megszüntetnem kínosan mosolyogtam a többiekre.

- Ezért mondtam, hogy jobb hátrébb állni. - mondtam. - És ennyi elég is lesz.

- Ez melyik sárkány tüze volt? - kérdezte Hal.

- Azt hiszem Felhőugró-é. - mondtam.

- Hiszed vagy tudod? - kezdte Takonypóc, de rögtön abba hagyta Fogatlan miatt. 

- Valamelyik. - mondtam.

Astrid szem forgatva jött oda hozzám. 

- Megyünk valamerre? - kérdezte.

- Menjünk. - mondtam és elraktam a kardom. - Gyere, pajti.

Elindultunk ki. Már nem messze jártunk a falutól amikor az erdőbe fordultam be. 

- Minek megyünk be? - kérdezte. 

- Gondolom már a faluban keresnek engem és még nyugtot szeretnél nekünk. És elmehetnénk valahova. - mondtam. 

- Van még egy titkos hely amiről eddig nem tudtam? - kérdezte.

- Nem tudok még róla. - válaszoltam. 

- És mi lesz a vacs...

- Addigra vissza érünk. - A rétre megyünk ami nincs innen messze és senki se ismeri rajtunk kívül.

- Biztos? 

- Igen. Akkor fedeztem fel amikor megláttál az erdőben fagyilkolás közben és tévúton mentem Fogatlanhoz. Miután eljöttem tőle mindig megálltam ott egy kicsit és sose volt ott senki. - mondtam.

- Akkor menjünk. - mondta és elindult előttem befelé.

Egy darabig így mentünk amíg meg nem untam. Közelebb mentem hozzá és felemeltem.

- Odinra. - mondta. - Te tényleg nem vagy normális.

- Tudom. - válaszoltam, miközben átkarolta a nyakam.

- És ez most mire jó? - kérdezte.

- Azt mondtad elméletileg én vagyok a férfi és most bizonyítom is. - válaszoltam.

- És komolyan is veted amit mondtam? - kérdezte.

- Nem. - mondtam.

- Nekem nem úgy tűnik. - mondta.

- Pedig azt hittem szereted, ha cipelek. - álltam meg. 

- Nem mondtam egy szóval se, hogy nem. - mondta és újra elindultam.

- Most már ínyedre van, hogy cipelek? - kérdeztem.

- Mint eddig is. - mondta. 

- Vicces vagy. - mondtam és letettem. 

- Ennyi volt? - kérdezte.

- Igen, mert megjöttünk. - mondtam.

- Ó. 

- Mondtam, hogy nincs messze. - ültem le. 

Odajött hozzám és leült az ölembe. Átkaroltam és a vállára raktam az állam, mint előző nap.

- Bár ne kellene vissza menünk a vacsorára. - mondta.

- Tudom. - sóhajtottam. - De muszáj. Viszont van addig még egy ki időnk.

- Tudom. - mondta. - Okos volt beküldeni őket az erdőbe, hogy keressenek meg téged.

- Pont azért csináltam. - mondtam. - Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy hallgassam őket. 

- Mi a baj? - kérdezte.

- Semmi. - mondtam.

- Hablaty. - fordult meg és immáron szembe ült velem, de még mindig az ölemben.

- Komolyan nincs semmi bajom azon kívül, hogy itt vannak. - mondtam. 

- Akkor is van még valami. - mondta.

- Fáradt vagyok, nem aludtam az este. Ennyi. - mondtam.

- Már megint? Miért? - kérdezte.

- Nem tudom. - válaszoltam. - De nem csak én nem aludtam semmit, hanem Fogatlan se, pedig róla köztudott, hogy bárhol elalszik. 

- Biztos érezte, hogy van veled valami. - mondta.

- Lehet. - vontam vállat. - De ma már fogok tudni, mert ott leszel velem.

- Igen. - mondta mosolyogva. 

Felültem és megcsókoltam.

- Akkor is őrült vagy, ha az mondod, hogy nem. - mondta.

- Mert? - kérdeztem.

- Csak. - válaszolt. 

- Hát jó. - mondtam. - Lassan indulnunk kell. 

- Gondoltam. - válaszolt. 

- Menjünk. - mondtam.

- Most is cipelni fogsz? - kérdezte miközben felállt. 

- Ha annyira akarod, de csak az erdő széléig. - mondtam, ahogy felálltam.

- Nekem megfelel. - mondta. 

Felemeltem, mint idefele jövet és elindultam vele. Egy darabig csendben haladtunk amit Astrid tört meg.

- Most komolyan mi bajod van? - kérdezte.

- Semmi... vagyis nem tudom. - mondtam.

- Nem tudod, hogy mi bajod van. - mondta.

- Igen. - válaszoltam. 

- Szerintem a verseny a bajod. - mondta. 

- Miért lenne az a bajom? - kérdeztem.

- Csak. - mondta. 

- Ugye nekem is kell valami pingálás a fejemre? - kérdeztem.

- Igen. - mondta. - Majd kitalálunk valamit holnapig.

- Rendben. - mondtam.

Egy ideig még csendben mentünk majd letettem és úgy folyattuk az utunkat a Nagy terembe. A falun áthaladva már mindenki a vacsorára készült vagy indult el. Kibírni ott, velük 1 órát, kész kín szenvedés lesz. Főleg, hogy ha még olyanról is kérdeznek amire nekem kell válaszolni. Örülni fogok neki, mint sárkány az angolnának. Tehát semennyire. Kellenek ide most, mint hátamra a púp. A következő két napban kerülni kellene őket valahogy. Jobb ötletem nincs. Felmentünk a Nagy terembe ahol már a többség ott volt és már helyet is foglat Astriddal oda mentünk anyához és mellé is kell leülnünk. Mivel apa a törzsfő, ő ül a főn, anya mellette én, mint első szülőt fiú utód mellette mellettem meg Astrid, mint az első szülőt utód párja és végül Klaus. Nem tudom kitalálta ezt ki, de nem volt akkor eszénél, de mondjuk ez így a helyes... szóval mindegy. Leültünk Astriddal anya mellé Fogatlan meg lefeküdt mögém. Egy pillanatra se hagy magamra és az jó, mert mindentől megvéd.

 Körbe néztem a teremben ahol lassan már mindenki ott volt. Megakadt a szemem a két jó madáron, akik nem épp valami barátságosan néztek rám. Ha rájöttek, hogy feleslegesen küldtem el őket az erdőbe akkor nekem annyi vagy inkább nekik. Hozzám se tudnának érni, hisz nekem itt van Fogatlan aki nem engedi, hogy bajom legyen. Apa is megjelent a dori törzsfővel. Amikor az is észre vett engem nem nézett rám valami kedvesen. Egy mi a frászért kell mindenkinek engem bámulnia. Kettő egyedül Astrid bámulhat engem senki más - na jó csak Fogatlan, de rajtuk kívül senki. Három lelehet rólam szállni elég gondom van így is. Elkezdődött a vacsora amin eddig rólam nem volt szó és remélem nem is lesz.