Megint bele rakta az ölembe a fejét és figyelt. Én bele merültem a gondolataimba. Mégis kinek lehetek én útban, hogy eltegyen láb alól. Lehet, hogy valaki olyan aki tud a Sárkány Szemről és azt akarja, de közben tőlem is meg akar szabadulni. Vagy mit akar tőlem az a személy aki eltűnt a szorosban a sárkánnyal... fura körülmények között. Kezdek attól tartani, hogy valaki nem nagyon szeretne engem a világ békítőjének látni. Vagy lehet, hogy Dagur tért vissza a halálból és az őrületbe akar kergetni, míg lenem ugrok valahonnan. Remélem nem.
- Hablaty mi a bajod? - kérdezte Astrid mellém sétálva. - Egész nap kerülsz, pedig az ígérted, míg itt vannak mellettem leszel.
- De te mondtad azt, hogy...
- Igen, még egy héttel ezelőtt -álltam fel - amikor még nem sejtettem, hogy valaki megakar ölni. - mondtam emelt hangon.
- Miből gondolod, hogy megakar ölni? - kérdezte.
- Gondolom az a felém repülő fa nem csak úgy önszántából akart nekem repülni. - mondtam.
- Neked most m bajod van, de tényleg? - kérdezte.
- Még hányszor mondjam el, hogy valaki megakar ölni mit tudom én miért. - kiabáltam.
De jó, hogy messze vagyunk a szigettől.
- Ez nem biztos. - mondta.
- Miért ne lehetne az. Sok olyan dologba ütöttem bele az orrom amiről még neked se beszéltem. - mondtam.
- De miért nem? - kérdezte.
- Változtatott volna valamin? - kérdeztem vissza.
- Talán. - mondta.
- Az ide most nem elég. Amíg te azon mérgelődsz, hogy ott hagytalak hajnalban nyugodtan aludni, hogy végre kipihend magad. Én megpróbálok nem meghalni mindennek a közelében, mert nem tudom ki épp kedvet kapott ahhoz, hogy kinyírjon. - mondtam.
- Akkora egy gyökér vagy. - mondta és vissza indult Viharbogárhoz.
- Hagyj békén! - rántotta ki a kezét az enyémből.
- Astrid, kérlek nem menj el. - mentem utána, de már felült a sárkányára és el is indult.
Utánuk akartam indulni amikor megjelent előttem az a sárkány amelyik a szorosban is eltűnt.
- NE! - kiáltottam.
Leugrott róla egy lovas és a hátáról levet egy szekercét... talán. Majd nekem rontott. Hogy nekem mindig egy szirten kell harcolnom valami örülttel. Először Dagur most meg ez a valaki. Amikor nekem rontott a bárdjával - maradjunk annál, mert nem tudom mi az - Fogatlan kilőtte a kezéből a bárdot, majd rám nézett és le a szirtről, aminek a szélén már álltam. Ránéztem Fogatlanra, majd le és bólintottam. Vissza néztem az idegenre - aki mögött megláttam Astridot - aki vissza szerezte a bárdját. Újra lenéztem a szirtről, majd hozzá szóltam.
- Ha már választanom kell a kettő között, akkor inkább ezt választom halál gyanánt. - mondtam és leugrottam.
Astrid is és a rám támadó is a szirtről nézett utánam. Kinyitottam a szárnyamat és siklani kezdtem, majd Fogatlan is megjelent mögöttem. Felültem rá és elhúztunk onnan amilyen gyorsan csak tudtunk... vagyis ha tudtunk volna. Semmi kép se akart leszállni rólam. Fogatlan felnézett a felhőkre, mire bólintottam és elindult arra. Vissza néztem Astridra aki a szirten volt és engem nézett... remélem még látom. A felhő közé érve rögtön eltűntünk Fogatlannal a másik sárkány elől. Itt legalább már nem fog észre venni... remélem.
- Pajti, keres. - szóltam neki.
Kiadta a hangot, majd lőtt pontosan elénk, majd irányt váltott és felfele ment. Majd onnan is lőtt és elindult lefele, amitől rám a frász jött, de megbíztam benne. Pontosan a másik sárkánylovas mellett suhantunk el, amitől megijedt, de nem esett le a sárkányról, hanem csak elejtett valamit, amit én kaptam el. Megnéztem mi az és egy kürt volt apám cím... AZ APÁM!!! címerével. Mégis van egy testvérem akiről nem tudok vagy valami más, mert én már nem értek semmit. Elindult utánam a lány, - a hangjából ítélve - de most már a kürt miatt akart utol érni. Azt lesheti, hogy vissza adjam addig amíg nem tudok meg erről eleget. A szoros fele vettem az irányt, ahol korábban tűnt el. A falu fölött húztunk el és az emberek csak egy " kicsit " bámultak utánunk. Én Odin örököse menekülök valaki elől, aki meg akart ölni. Szóval okom van arra, hogy meneküljek. A szorosba előbb érünk be, mint az üldözőnk és eltűntünk. Leszálltunk a földre és Fogatlan kőnek álcázott minket. Ez jó Fogatlanban olyan, mintha egy nagy fekete kő lenne, amikor engem takar el a szárnyaival.
Ahogy elindult ki mi is úgy kaptunk az égbe és indultunk el utána. A többiek is megjelentek szemből amitől látszott még hátulról is, hogy megijedt. Vissza akart fordulni, de onnan meg mi közeledtünk Fogatlannal. Már indult volna tovább amikor Fogatlan parancsot adott ki a sárkánynak és az leszállt. A többiek le akartak szállni, de szerintem Fogatlan elküldte őket. Mivel senki se szállt le rajtunk kívül a sárkányhoz. Szerintem vissza küldte őket a faluba. Ezt nekünk kell megoldanunk vele. Ha engem akart kinyírni akkor nekem is kell megoldanom. De legalább el lesz intézve ez az egész ügy.
Közelebb mentem, mire a sárkány a gazdája fölé állt és rám morgott. Erre Fogatlan reagált ő is elkezdett morogni és szerintem hatni is akart rá, de megállítottam.
- Pajti ne! - szóltam rá, mire érdeklődve nézett rám.
A lány felállt a sárkánya alól, de háttal állt nekem.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Igazságot. - válaszolt.
- De mit tettem ellened, nem is ismerlek. - mondtam.
- De igen is ismersz. - mondta és megfordult.
Ledöbbentem amikor megláttam ki az.
- Hanga?! - szólaltam meg.
Segítettem neki akkor miért akar... miért akart engem megölni.
- De miért akartál megölni? - kérdeztem.
- Mert elveted az utolsó családtagomat is. - mondta.
- Mi? - kérdeztem.
Nekem ez már túl sok, de komolyan. Először megakart ölni, aztán Astrid, most megint megakart ölni, aztán kiderült, hogy ki is akart megölni és valami családtagról beszél. Na jó nekem ehhez már tényleg kell egy kis alvás... úgy egy hét.
- Jól hallottad, amit mondtam. - mondta.
- De én nem öltem meg senkit. - mondtam az igazat.
- És Dagur? - kérdezte.
- Ő is csak magána.... Oh. - böktem ki. - Akkor Dagur a te testvéred, de hát a... kürt. Azon az én apám címere van. - mondtam.
- Ajándék volt még akkor amikor csecsemő voltam. - válaszolt.
- Öh, na jó figyelj, ahogy én ismerem Dagur túl élte azt is, hogy lezuhant arról a szirtről és most valahol arra vár, hogy megint bosszút álljon rajtam. Ismertem Dagur és még téged is képes lett volna megölni csak azért mert sárkányod van. - mondtam. Odamentem hozzá és vissza adtam neki a kürtöt. - Tessék. Én nem csináltam semmit Dagurral saját maga miatt esett le a szirtről én is örülök annak, hogy túl éltem a találkozott a karjával. Viszont a körülményekhez képest örülök, hogy láttalak. - mondtam és vissza mentem Fogatlanhoz.
- Sajnálom a fás ügyet és azt is, hogy megakartalak ölni. - mondta egy fél mosollyal.
- Hozzá szoktam már. - mondtam.
- Ha igazad van akkor, ha Dagur megtudja, hogy a testvére vagyok és sárkányom van képes lenne megölni, még úgyis ha a testvére vagyok? - kérdezte.
- Igen. Az én testvérem is jobban örülne annak ha halott lennék, de ez lényegtele. Ha Dagur tényleg él akkor óvakodj tőle, nagyon veszélyes. - mondtam. - És ezek szerint te figyeltél engem egész nap?
- Igen, tényleg komolyan sajnálom, de megyek tényleg jó volt újra látni. - mondta és felült a sárkányára.
- Ha elmegy a kedved attól, hogy megakarsz ölni engem egyszer benézhetsz. - mondtam.
- Lehet, hogy megejtem majd a dolgot. - mondta és elment.
- Hát pajti ezzel is megvolnánk azt hiszem. - mondtam. - Menjünk vissza.
Felültem rá és el is indultunk vissza a faluba... vagy mégse.
Vissza mentem a szirthez ahol voltam és leültem gondolkodni oda. Astriddal az egészet most jól elszúrtam. Tuti, hogy nem akar többi látni se. Bár most nem neki volt igaza, hanem nekem, de mégis ő akadt ki. Mindegy hagyjuk ezt. Ha kiakar békülni megtalál. De még mindig nem hiszem el, hogy Hanga az a törékeny, kedves lány akin segítettünk Thyrával, hogy lehet annak az örült vadállatnak a rokona. Tényleg különös a világunk.
- Jól vagy? - kérdezte Astrid mellőlem.
- Azt hiszem vagy is inkább fogjuk rá. - mondtam.
- Megoldottad a dolgot? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam tömören. - Figyelj én sajnálom amit korábban mondtam nem úgy gondoltam, de... egy kicsikét kiakadtam a mai napon.
- Tudom. Ahogy én is. - mondta. - Sajnálom, hogy csak úgy itt hagytalak.
- Legalább nem lett bajod. - mondtam.
- És ki volt az? - kérdezte.
- Egy ismerősöm az elmúlt 3 év alatt. Dagur rokona volt és az hitte közöm van ahhoz, hogy lezuhant, de megbeszéltük a dolgokat és most már minden oké. - mondtam.
- Örülök neki. - mondta. - És akkor velünk most mi lesz?
- Nem tudom, de ez tőled függ. Ha ezek után már nem akarsz... velem lenni megértem és elfogadom. - néztem rá. - De ez csak tőled függ.
- Sajnálom amit mondtam, mert neked volt igazad mindenben. Míg én egy apróságon húztam fel magam, te az életedért harcoltál. És én nem akarlak elveszíteni. - mondtam.
- Tudom. - mondtam halkan.
- Akkor? - ült le mellém.
- Ahogy neked jó. - mondtam.
- Nekem így jó. - bújt oda hozzám.
Átkaroltam és a fejének döntöttem a sajátom. Lassan sötétedet, de mi se mentünk csak a többiek jelentek meg. Az eddigi nyuginak vége, de az se biztos. Bennük is már sokkalt csalódtam, de nem rossz irányba.
- Már csak a holnap délelőttöt kell kibírni és elhúznak innen. - mondta Takonypóc.
- Ja. - jött a válasz Fától.
- Te még élsz? - hallottam Kőfejet.
- Talán zavar? - kérdeztem vissza.
- Nem, csak nagyon elszántnak tűnt az aki kiakart nyírni. - mondta.
- Tudom, hogy az volt. - válaszoltam.
- Várj ha te élsz akkor megölted? - kérdezte.
- Nem. - válaszoltam.
- Mert? - kérdezték.
- Mondjuk úgy, hogy csak össze volt zavarodva és bosszút akart állni, de már nem. - mondtam.
- Miért akart bosszút állni rajtad? - kérdezte Takonypóc.
- Dagur a testvére volt és azt hitte, hogy én öltem meg. - mondtam. - Ami persze nem igaz.
- És nem akart neked támadni az az idegen amikor eljöttünk onnan? - kérdezte Hal.
- Nem és amúgy ismertem. Úgy egy éve segítettünk neki Thyrával. - mondtam.
- Te kiket nem ismersz? - jött a gúnyos kérdés Takonypóctól.
Csak vállat vontam.
- Sok fele jártam míg nem voltam itt. - mondtam.
- Azt gondoltam. - mondta.
- Menjünk. - szóltam Astridnak.
- Jó. - válaszolt.
Felültünk a sárkányainkra és elindultunk vissza a faluba. De nincs kedvem ma bemenni a Nagy terembe és enni. Egy nem is vagyok éhes, pedig nem ettem ma semmit. Kettő még mindig itt vannak és nem akarok a közelükbe lenni. Három apa és mindenki más addig nem fog békén hagyni míg el nem mondom mi történt. És azt most amíg itt vannak nem akarom elmondani senkinek... már, mint aki nem ide tartozik. NA jó Thyrán kívül. Lehet, hogy be se megyek... úgy se vagyok éhes, akkor meg minek. Ott unnám magam.
- Este még mindig be kell mennünk a suliba? - kérdezte Fa.
- Igen. - válaszoltam.
- Hát jó. - mondta.
Leszálltunk a főtéren és mindenki elindult a Nagy terembe én a házhoz mentem. Astrid értetlenül nézett rám, de nem jött velem. Én most elmegyek a suliba, ők majd meg utánam jönnek vacsora után. Addig megnézek valamit a Szemen és remélem senki se fog utánam jönni vagy kifigyelni. Bementem a házba és kihoztam a Szemet onnan és indultam is vissza a sulihoz. Most nem igazán érdekel, hogy mi lesz akkor, hogy ki mit szól azért, mert nem vagyok ott a vacsorán. Majd ráfogom arra, hogy kiakart valaki nyírni és nem akartam senkit veszélyeztetni. Hihető, hisz látták is, ott a darabokban lévő fa.
A suliba sétáltam Fogatlannal az oldalamon és a Szemmel a kezemben. Lassan, de oda értem és a többiek se voltak még ott. Leraktam a ládát egy hordóra és kinyitottam az egyik karám ajtaját. Ha valaki jön is ne lásson meg minket. Bevittem egy hordót oda és leraktam a faltól nem messze bele állítottam két tőrt és vártam. Talán fél óra telt el amikor a többiek megjöttek. Értetlenül néztek a karámra amiből fény áradt.
- Mit akarsz ezzel? - mutatott a karámra Takonypóc.
- Majd meglátod. - mondtam.
- Én addig be nem megyek oda míg nem mondasz semmit. - mondta.
- Ez nem épp olyan dolog amiről lehet beszélni inkább jobb megmutatni. - mondtam.
- És miért ott bent? - kérdezte Fa.
- Mert ott senki se vesz észre még akkor se ha erre jár. - válaszoltam. - Akit érdekel a dolog jön, akit nem az elmehet.
Bementem és vártam. Tudom, hogy mindenki be fog jönni. Astrid nem sokkal utánam be is jött és oda jött hozzám. Nem sokkal később a többiek is bejöttek a sárkányokkal.
- Mit akarsz mutatni? - kérdezte Takonypóc.
- Fogatlan. - szóltam neki, mire a mögöttem lévő Szem világítani kezdett.
Azok a fejek nagyok voltak.
Jó igaz az éjfúriás darab van benne, de mindegy majd kicserélem.... mindjárt. Ha már úgy is benne van akkor nézzük meg jobban azokat az ismeretlen nyelvű írásokat. Már ha azok lennének. Míg mindenki álmélkodott én ott értetlenkedtem. Ami Astridnak fel is tűnt.
- Mi az? - kérdezte.
- Emlékszel amikor azt mondtam, hogy itt és itt - mutattam két helyre is - ismeretlen nyelven vannak írva. De most rendesen van írva. - mondtam.
- Az mégis, hogy lehetséges? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam.
Vagy én golyóztam be vagy tényleg másképp van most írva, mint 2 nappal ezelőtt. De ezek már nem voltak olyan könnyű feldolgozású dolgok, mint a többi. Értetlenül néztem a falra, majd Fogatlanra pillantottam a szemem sarkából.
- Fogatlan elég lesz. - szóltam neki, mire rögtön abba hagyta.
Odamentem hozzá és kivettem az éjfúriás darabot a Szemből és elraktam. Ez már tényleg nem tartozik senkire. Az is lehet, hogy Astridnak se fogom el mondani. Ott álltam Fogatlan mellett, háttal a többieknek és próbáltam feldolgozni az olvasottakat. Amiket már komolyan nem tudok elhinni.
- Ez meg mi? - jött Halvér hangján a kérdés közvetlenül mellőlem.
Kicsit megijedtem, hisz erre nem számítottam.
- Ezt mi a frászért kellett csinálnod? - kérdeztem.
- Már egy ideje egy helyben álltál. - mondta Kő.
- Én már arra gondoltam, hogy rád kellene ugrani. - szólalt meg Fa.
- Már gondolkodni se lehet? - kérdeztem.
- Min? - kérdezték.
- Lényegtelen. - mondtam. - Fogatlan.
Mindenki újra a falra nézett ahol már a Siklóról voltak dolgok. Astrid főleg hisz az ő sárkányáról volt szó. Csak tudni szeretne mindent a sárkányáról. Hátra mentem a többiektől amennyire csak lehetett és leültem a fal tövébe, mint a barlangban amikor Thyrával beszéltem. Amit meg olvastam, amik 2 napja még ismeretlen nyelven voltak írva felfoghatatlan volt.
" Ha egy éjfúria legyőz egy alfát, átveszi a helyét, de még nem lesz teljes jogú alfa, mert ha van egyszerre több alfa is azokat is lekel győznie és csak azután lesz teljes jogú alfa. Bár az eredeti alfa faj és ezt a mostani alfák is elismerik, ha legyőz közülük egyet és meghajolnak előtte, ezzel jelezve neki, hogy elfogadták őt, mint eredeti alfájukat. Ha a mostani alfák közül egy se lesz már alfa akkor az az éjfúria példány lesz a sárkányok királya. Az alfaság pedig olyan lesz a sárkányoknál, mint egy viking törzsben, hacsak nem erőszakkal veszik el tőle a jogot. "
Tehát ezek szerint Fogatlan még nem lett olyan alfa, ahogy azt én hittem. Tehát csak akkor tudjuk vissza szerezni az éjfúriák helyét, ha legyőzzük az összes többi alfát és akkor más tényleg Fogatlan lesz az alfa. Egészen addig amíg el nem veszik tőle vagy ha lesz egyszer kölyke és az lesz utána az alfa, majd minden leszármazottja. Mint egy törzsfői poszt. Most apa a törzsfő, de ha gondol egyet vagy meghal - amit nem szeretnék - én veszem át a helyét és majd az én helyemet a fiam fogja. Ez nekem már tényleg sok. Más részről meg kaptam egy üzenetet is.
" Ha ezt megtaláltad és el is tudtad olvasni, akkor te is olyan vagy, mint én. Tehát te Odin leszármazottja vagy. Ha ezt olvasod és a próféciát is el tudtad olvasni akkor még senki se tette még meg azt ami le van oda írva. Ha már tettél nagy dolgokat akkor te vagy az akire a próféciában is utalnak. A sárkányok számítanak rád, főleg a sárkányod és annak a faja. Sose volt még ennyire szükségük segítségre, mint most. És a te segítségedre számítanak a legtöbbet. Vigyázz rájuk. Odin és mi is akik eddig nem tudtak semmit tenni értük számítunk rád. Védd meg mindentől, mert veszély fenyegeti őket. Segíts nekik és a többi sárkánynak is. "
Hát jó majd segítünk nekik, de ez nekem már túl magas. Mégis hányan lehetek előttem akik azt hitték, hogy a prófécia róluk szól. Előttem mindenki azt hitte, hogy ő az én meg nem akarom elfogadni. Ez fura, de mindegy. Megteszek majd minden tőlem telhetőt. Lehet, hogy a ma este se lesz semmi alvás... ezek után kételkedek abba, hogy aludni fogok ma. Vagy a következő napokban, bár már nem tudom. Nekem ez már tényleg nagyon sok. És a felmenőim - az Odin és a törzsfői felmenőim - számítanak rám. Kellett nekem ez az élet, habár így is, úgy is megtudtam volna ezeket, de egy kicsit később és akkor lehet, hogy mindent egyszerre kellett volna feldolgoznom.
Az egész egész hihetetlennek tűnik, de ott van le van írva és ez most már tényleg nekem szól. Mindenki rám számít és megkel felelnem a feladataimnak. A másik meg mégis milyen veszély fenyegetheti az éjfúriákat. Tudom, hogy kevesen vannak már... most, de mi lesz velük. Thyra tudja hol vannak, de nem akarja elmondani, hogy hol vannak, de elvinni se akar, de most már bármi áron kiszedem belőle. Nem érdekel mennyi ideig fog tartani, de kiszedem belőle. Fontos... nagyon.
- Minden rendben van veled? - kérdezte valaki.
Most valahogy nem tudok senkit se beazonosítani. Felnéztem, mindenki velem szembe állt és engem nézett. Fogatlan meg már mellettem ült és aggódva nézett rám. És már ő is kérdezte a viselkedésével, hogy minden rendben van velem.
Megsimogattam, hogy megnyugtassam, hogy igen, de nem hiszem, hogy elhitte. Felálltam és a többiekre néztem.
- Hé, néma minden rendben? - kérdezte Takonypóc.
- Nem tudom. - mondtam.
- Mit nem tudsz? - kérdezték.
- Semmi. - válaszoltam.
Astrid és Fogatlan nézett rám egyedül aggódva a többiek meg kételkedve.
- Amúgy az mi? - kérdezte Fa a Szemre mutatva.
- A Sárkány Szem. Minden sárkány fajt megmutat. - mondtam.
- Akkor az éjfúriát is? - kérdezte izgatottan Hal.
- Semmi érdekes nincs róluk. - mondtam.
- Ja persze, akkor nem álltál volna percekig azután, hogy az első ízét elraktad. - mondta Fa.
- Gondolkoztam. - mondtam.
- Azon mit olvastál arról az ízéről. - mondta Kő.
- Nem. - vágtam rá.
- Dehogynem, ha nem lenne semmi bajod akkor nem gubbasztottál volna ott vagy félórát. - mondta Takonypóc.
- Ha lenne is bajom, akkor azt nem nektek mondanám el, mert nem olyan amit megértenétek. - mondtam.
- Miből gondolod, hogy nem? - kérdezte.
- Erre inkább nem válaszolok. - mondtam és kimentem.
Persze Fogatlan követett, ahogy Astrid is.
- Mi a baj? - kérdezte a kezemet meg fogva.
- Elég sok minden. - mondtam.
- Elmondod? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam és lehorgasztottam a fejem.
- Ha úgy gondolod, akkor elmondhatod nekem, tudod. - mondta.
- Persze, hogy tudom. - mondtam és átöleltem.
Most nagyon jól esett a közelsége és meg is nyugtatott. Ebben a helyzetben most erre volt szükségem. Érezhette, hogy valami nincs rendben velem, mert szorosan ölelt magához.
- Menjünk? - kérdezte.
Csak bólintottam. Vissza mentem a Szemért és indultunk is. Lassan sétáltunk a házunk fele, de örülök annak, hogy ma még velem alszik, mert lehet, hogy letudok mellette nyugodni... vagyis remélem. Ha ma se tudok aludni akkor valami nincs már rendben velem, amióta itthon vagyok rendesen tudok aludni, de ez már furcsa nálam is. Jó régebben is volt olyan, hogy 4 napig nem aludtam, de az már mikor volt. Volt már legalább úgy 2,5 éve. Azóta meg nem és szerintem már nem fogom sokáig bírni. Az is lehet, hogy össze fogok esni valamikor a kimerültségtől. Amitől Astrid tutira kiakadna. Szóval bírjuk ki legalább a házig és azon belül is az ágyamig. Ahogy a házhoz értünk be mentünk nem mentünk sehova csak fel. Senki se volt otthon vagyis anyáék még nem, Klaus meg nem tudom, de nem is érdekel. Felmentünk és az ágyhoz indultunk, majd le is ültünk. Még mindig letargikus állapotba voltam, de azt hiszem már nem annyira. Egy érintést éreztem az arcomon mire felnéztem. Astrid nézett vissza rám, még mindig aggódva.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Fáradt vagyok. - mondtam.
- Az látszik is. - mondta. - Feküdj le.
- Mindjárt. - mondtam és felálltam.
Levettem a páncélom és a felsőmet is, majd vissza mentem hozzá. Fel se akart nézni rám.
- Na mi van? - kérdeztem vissza ülve mellé.
- Ez mire jó. - mutatott rám még mindig a padlót fixírozva.
- Netán nem tetszik? - kérdeztem a fejét felemelve.
- Ilyet nem mondtam. - válaszolt a szemembe nézve.
- Akkor? - kérdeztem.
- Feltétlenül muszáj volt? - kérdezte.
- Így szoktam aludni. - válaszoltam.
- Mert?
- A páncélom nyom. - mondtam.
- Oké azt megértem, de felsőt minek? - kérdezte.
- Nem tudom, de így jól érzem magam. - mondtam és megcsókoltam a mai nap először.
És ez hiányzott, de most már minden rendben lesz... remélem. Ahogy szétváltunk lefeküdtem ő meg hozzám bújt. Így aludtunk el. Reggel amikor felkeltem már nem volt mellettem, de bent volt még és az asztalnál ült. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de Fogatlan is fent volt már. Felültem, majd fel is álltam és odamentem Astridhoz.
- Mit csinálsz? - kérdeztem mellé érve.
- A füzetedet nézem, ha nem baj. - nézett rám.
- Ha te nézed akkor nem. - mondtam. - Amúgy mennyi az idő, hogy ő is fent van már? - mutattam Fogatlanra.
- Másfél óra múlva verseny. - mondta.
- Hogy mi? - kérdeztem.
- Elégé ki voltál, hisz mióta is nem aludtál úgy 3 napja. És jobbnak láttam, hogy hagylak aludni. - mondta.
- Hát kösz... azt hiszem. És tényleg elégé ki voltam. - mondtam.
- Főleg tegnap este, mert amit olvastál az nem lehetett valami kellemes. - mondta.
Tovább nézte a füzetem amikor megállt a róla készült rajznál és kérdőn nézett rám. Vállat vontam. Felöltöztem és elindultam le, de előtte még elraktam a füzetem. A Nagy terembe mentem Astrid meg követett. Szerencsére átaludtam azt amikor elmentek a doriak így nyugtom lesz tőlük. Ellenben Astriddal. Addig fog zaklatni amíg el nem mondom miért rajzoltam le. Majd elmondom neki.
- Miért rajzoltál le és mikor? - kérdezte amikor leült mellém.
- Tegnap és, hogy ha nem vagyok itt akkor is velem legyél. - mondtam.
- Ma versenyzel? - kérdezte.
- Nem. - mondtam.
- Akkor mit fogsz csinálni? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam.
- Mondjuk ki találsz, majd valamit. - mondta.
- Lehet, hogy elmegyek Sárkányszirtre. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Beszélnem kell Thyrával. - mondtam.
- És mikor jössz vissza, ha elmész? - kérdezte.
- Szerintem holnap. - válaszoltam.
- Hát jó én megyek. - csókolt meg és ment el.
- Akkor majd holnap. - mondtam halkan.
Apa jött felém... valahonnan.
- Hablaty beszélnünk kell. - mondta.
Ez már most nem tetszik. Ez nem jelent semmi jót. Ha apa ezt a mondatot kiejti a száján akkor valami nincs rendben. Tuti, hogy nagy szemekkel néztem rá, mert összehúzta a szemöldökét. Vagy a tegnapról akar vagy az elmúlt 3 évemről vagy talán valami nagyon másról. Remélem a harmadik esett lesz.
2 megjegyzés:
Király lett
Csak így tovább és
FOLYTITT
Várom a kövit jó rész lett! :)
Megjegyzés küldése