Nem tudom miért örülök én ennyire, de itt a 60. fejezet és ha minden jól megy nem akadok el semmivel akkor több lesz mint 100 mire végzek.
Ebbe lesz egy kis csavar amire senki se fog számítani, de remélem senki se fog nagyon ki akadni.Ez a 60. fejezet és már kellett bele valami.
De remélem attól eltekintve tetszeni fog ez a rész
Köszi, hogy ennyien olvassátok a blogom
Imádlak titeket.
És remélem tetszeni fog ez a rész.
Egy kis ajándék a végére
Ehhez a fejezethez egy kérdőívet is készítettem, remélem kitöltitek sokan
Ha apa beszélni akar velem valamiről akkor az nem valami jó. Egy miről szeretne velem beszélni. Kettő miért pont most.
- De hát most lesz a verseny. - mondtam.
- Hát jó. - mondtam.
Tuti, hogy még mindig ki voltak kerekedve a szemeim.
- És miről szeretnél velem beszélni? - kérdeztem.
~ Kérlek ne a tegnapi napról vagy az elmúlt 3 évről. Kérlek! ~
- A feladataidról. - mondta és elment.
- Feladatok? - kérdeztem magamtól.
Fogatlan kérdőn nézett rám. Vállat vontam. Elindultam Fogatlannal az oldalamon a faluban valamerre. Mégis milyen feladatokról beszél apa, csak nem.... De az nem lehet hisz az még messze van és remélem nem akarja már most nekem át adni a helyét, mert én erre nem vagyok felkészülve. Majd úgy 5 év múlva amikor már körülöttem minden oké lesz. Ha segítenem is kell a faluban remélem nem úgy, ahogy egy törzsfőnek kell, hanem csak a sárkányokkal. Nekem az még bőven elég... még most. Rendben az még, hogy most akar felkészíteni arra az időre, de remélem ennél többet nem akar ezzel kapcsolatban. Most még annak is örülnék jobban, ha a tegnapi napról akarna beszélni vagy Dragoról. Nekem most még nem kell ez.
Plusz még egy gond amivel bővült a gondjaim listája:
- Az az üzenet.
- Segítenem kell az Éjfúriáknak - nem tudom miben.
- Fogatlan nem szerezte vissza a fajának a méltó helyét.
- A prófécia is még ott van.
- Tegnap egy ismerősöm meg akart ölni.
- Astriddal és velem most valami nincs rendben, de majd csak megoldjuk, de az is lehet, hogy csak én érzem így.
- Akkor most ez.
- És még beszélnem is kell Thyrával az első 3 gondról.
Hát nekem aztán vannak gondjaim nem is kevés. De majd megoldóik mindegyik. Az üzenet az nekem szól és azt lassan kezdem elfogadni is, de ez... ez nekem sok most. Főleg ha apa átakarja nekem adni a helyét. És akkor nem lenne semmi időm segíteni Fogatlannak és a sárkányoknak, a világnak... egy szóval mindenkinek aki csak itt él és lélegzik. Mindezt még az előtt kellene mielőtt apa rám akarja bízni a falut, mert akkor semmi esélyem arra, hogy béke legyen a világban. Ezek szerint elkel mindent mondanom apának. hát mondjuk így is, úgy is el kellene... szóval mindegy.
A falun sétáltam keresztül, de még mindig nem mentem semerre. A verseny is elkezdődött, szerintem már nem egyszer repültek el mellettem a többiek és szóltak rám, hogy menjek onnan, de semmit se hallottam belőle. Astrid ki fogja szedni belőlem, hogy mi van, de nem hiszem, hogy elmondom neki... legalábbis még. Valamikor biztos, de még nem most.
- Menjünk valamerre, pajti. Amikor vége a versenynek vissza jövünk. - mondtam és felültem rá.
Elindultunk, de úgy, hogy valaki majdnem le is esett a sárkányáról. Nem tudom ki volt az, de most valahogy az se érdekelt. Elmentem megint a szirthez ahol tegnap is voltam. Nem tudom miért oda, de ott valamiért tudok gondolkodni... bármin. Leültem és Fogatlanra néztem. Kérdőn nézett rám.
- Tudom mire gondolsz, de nem tudom apa milyen feladatokról beszélt. Legalábbis remélem nem az amire gondolok. - mondtam neki.
Továbbra is kérdőn nézett rám, majd odabújt hozzám a fejével, hogy simogassam meg.
- Te mindig próbálkozol mi? - kérdeztem a fejét simogatva.
Rám nézett és csak mosolygott, de újra kérdőn nézett rám. Elfordultam tőle és az eget kezdtem el nézni. Ha elmondom neki, hogy egyszer én leszek a törzsfő és akkor nem mehetünk kedvünkre arra amerre csak szeretnénk, mert nekem itt kell lennem mindig, akkor megsértődik vagy nem tudom mi lesz. Főleg, hogy ha apa most szeretné nekem átadni. Meglökött egy kicsit és tudom, hogy tudni akarja, hogy mi bajom van. Elkel mondanom neki. Ránéztem és megsimogattam.
- Figyelj pajti, amit most mondok nem biztos, hogy most, de egyszer megváltoztatja az életünket. - kezdtem, csak kíváncsian nézett rám. - Ha apa egyszer úgy dönt, hogy átadja a helyét vagy egyszer ami remélhetőleg messze van meghal akkor nekem kell a törzset vezetnem és azután nem mehetünk sehova se nagyon a nagy világban, mert rám itt lesz szükség. - mondtam.
Dörgölőzni kezdett, hozzám ami most nem tudom mit akart jelenteni. Vagy megért és velem lesz vagy ő ezt most nem érti.
- Szerintem apa olyan feladatokra gondolt amivel segítenem kell a falunak és szeretne felkészíteni arra az időre, amikor a falut én vezetem majd. - mondtam neki.
Odabújt hozzám és dorombolni kezdett. Szerintem ez annyit tett ki nála, hogy velem marad mindig. Biztos vagyok benne, hogy én neki több vagyok, mint a többiek a sárkányaiknak, hisz mi 3 évig csak egymásra számítottunk a legtöbbet, még akkor is amikor anya mellett voltunk. Nekem ő még mindig több, mint a legjobb barátom, még úgy is, hogy itthon vagyok. Még most is úgy vigyázz rám, mintha valahol a nagy világban lennék csak ketten és mindentől véd amitől bajom eshet.
- Köszönöm pajti, hogy a legjobb barátom vagy és még annál is több. - simogattam a fejét.
Felnézett rám és mosolyogni kezdett, de mégis tovább dorombolt.
- Nem tudom mi lenne nélkülem veled, ha nem lőttelek volna le akkor. - mondtam neki és ráhajoltam a fejére. - Nálad jobb barátom sose lesz.
Meghallottam a fekete birkát jelző kürtöt és felnéztem, ahogy Fogatlan is.
- Menjünk pajti. - mondtam és felálltam.
Felültem rá és pillanatok múlva a ház előtt landoltunk. Itt várom majd meg apát. Úgy is nem sokára itt lesz. És lehet, hogy inkább holnap megyek el Thyrához és lehet, hogy Astridot is elviszem pár napra oda. De ez még csak lehet. Apa nem sokkal később meg is jött és a többieket is láttam felmenni a terembe. Ahogy apa megjött bementünk a házba. Fogatlan már lent is volt és ránk várt. Ahogy bementem odamentem hozzá és megsimogattam. Valamennyire erőt kaptam tőle.
- Miről szeretnél beszélni velem apa? - kérdeztem szembe fordulva vele.
Rajtunk kívül most senki se volt bent, de nem is bántam.
- Tudod, hogy egyszer te fogod át venni a helyem és arra kellene felkészülnöd. - mondta.
Úgy tudtam, hogy erről lesz szó.
- Igen tudom, de még előtte ó néhány dolog van amit megkel tennem. - mondtam.
- Például? - kérdezte.
Egyszer úgy is el kell mondanom, most legalább egyszerre túl esek mindenen.
- Nem tudom, hogy te hallottál arról, hogy én mi vagyok. - mondtam.
- Nem, nem hallottam róla. - mondta.
Pedig azt hittem, hogy a szigeten mindenki tudni fogja, de ezek szerint nem.
- Hallottál valaha olyan legendákat, hogy Odinnak leszármazottjai legyenek? - kérdeztem.
- Csak olyanokról, hogy Odinnak vannak leszármazottjai akik a legjobb kardforgatók. - mondta. - Miért?
- Gondoltam, hogy erre csak ez terjedt el erről. - mondtam. - Ez részben igaz is, de van ennek a leszármazott dolognak egy fontosabb része.
Fogatlan oda dörgölőzött hozzám.
- Milyen része? - kérdezte.
Esküszöm erről anyának, Astridnak, de még annak az idióta öcsémnek is könnyebb volt beszélnem, mint apának.
- Egyedül Odin leszármazottjai tudnak éjfúriát szelídíteni. - mondtam ki.
Fogatlanra nézett majd rám, de látszott rajta, hogy nem akarja elfogadni a dolgokat, mint annak idején én.
- De akkor te vagy az. - mondta.
- Igen, az egyik én vagyok. - mondtam. - És azt hiszem ezért voltam olyan amilyen. Te is sokszor megmondtad, hogy én minden vagyok csak sárkányölő nem. - Fogatlan erre felkapta a fejét és méregetve nézett rám. - Bocs pajti, de ez már régen volt. - simogattam meg. - Most már tudom, hogy miért voltam a sárkányok segítségére egy - egy portya alatt.
- Én még mindig nem hiszem el. - mondta.
- Tudom, ahogy én se annak idején, amikor meg tudtam, de igaz. A legtöbb dologra ami körülöttem történt magyarázatot ad. Például, hogy miért nem tudtam sárkányt ölni vagy, hogy Fogatlan amikor volt alkalma miért nem ölt meg vagy a többi sárkány. Ők érezték ezt bennem. - mondtam. - És szerintem az emberek is sejtették, hogy én nem olyan vagyok, mint ők. Ezért dőlt ketté mindig egy portya, mert akaratom ellenére nem hagytam, hogy egy sárkánynak baja essen.
- Már értem. - mondta. - Milyen dolgokat kell tenned mielőtt átadom a helyem neked? - kérdezte.
Szóval átakarja nekem adni a helyét egyszer. Ó, jaj.
- Van egy prófécia mi szerint én vagyok az aki békét fog hozni a sárkányok és az emberek közé az egész világban. Az Éjfúriákat is fenyegeti valami veszély amiben csak rám számíthatnak. És minden eddigi leszármazott számít rám ezzel kapcsolatban. - mondtam.
Jól esett elmondani valakinek, de elsőnek nem apának akartam, de tudnia kell erről.
- Nem gondoltam volna, hogy amit mondtam rólad egyszer rég igaz lesz. - mondta.
Elég hülyén nézhettem rá, mert folytatta.
- Miután megszülettél anyád kételkedett abba, hogy megmaradsz, de én mondtam neki, hogy mindnyájunk közül te leszel a legerősebb és a sárkányok leborulnak majd előtted. Nem gondoltam arra sose veled kapcsolatba, hogy igaz lesz. - mondta és látszott rajta, hogy sajnálja az egészet.
- Tartogatok meglepetéseket. - mondtam halkan.
- Az egyszer biztos. - mondta.
- Miket kellene csinálnom? - kérdeztem.
- Első sorban a vad sárkányokkal kell valamit csinálni. - mondta.
- Rendben. - mondtam. - Ha ennyi amiről beszélni szerettél volna akkor megyek.
- Még valami. Valamelyik nap megfestetem a portrét a Nagy terembe. - mondta.
Kellett egy perc míg felfogtam mindazt amit apa mondott, szerintem az alatt az egy perc alatt is döbbenten vagy kételkedve néztem apára.
Amikor sikerült egy gyors mosoly futott át az arcomon. Tudtam mit jelent ez, de nem hittem volna, hogy apa ezt nekem fogja mondani ennyire büszkén. Kiléptem a házból Fogatlannal, de hallottam még apát. Csukott ajtón keresztül is.
- Az én fiam Odin leszármazottja. - mondta.
Kételkedve néztem egy pillanatra az ajtóra, vagyis apára, de utána elmosolyodtam.
Elindultam Fogatlannal a Nagy terem fele. Most már büszke lehetek arra aki vagyok. Ha már apa is elfogadott olyannak amilyen most vagyok és leszek is. Most már tudom, hogy egyszer átakarja adni a falu vezetését, de tudja, hogy van egy - két dolog amit előtte meg kell tennem. És amik remélem sikerülnek is előtte megoldanom. Viszont csodálkozok, hogy nem firtatta a tegnapi napot és az elmúlt 3 évet. Még a Nagy terem közelébe se értem amikor megszólaltam.
- Már megint mit felejtettél el vagy megint a bátyát idegesített fel, hogy eljöttél otthonról? - kérdeztem Thyrát.
- Honnan tudtad, hogy jövők? - kérdezte.
- Tudod csak éreztem, hogy jössz. - fordultam meg. - És amúgy észre vehető egy éjfúria a távolból is, főleg úgy, hogy ide tart.
- Jó mindegy. Talán baj, hogy itt vagyok? - kérdezte.
- Nekem nem. - mondtam feltartott kézzel.
- Hova mész? - kérdezte.
- A többieket keresem. - mondtam.
Tovább indultam a Nagy terem fele.
- Szerinted nem lesz feltűnő két éjfúria bent? - kérdezte.
- Nem nagyon tudok ellene mit tenni. - mondtam.
- Jól van na csak kérdeztem. - mondta és bementünk.
Senki se figyelt ránk. A srácok még bent voltak és valamiről nagyon veszekedtek. Így nem vettek észre minket.
- Már megint mi a vita tárgya? - kérdeztem, miközben leültem Astrid mellé.
- Ahhoz neked semmi közöd Sárkány fiú. - szóltak rám az ikrek és Takonypóc.
- Látod nekem őket kell kibírnom minden egyes nap. - szóltam Thyrához.
- Fárasztó lehet. - mondta.
- Valld már be Astrid, hogy csaltál. - mondta Kő.
- Fogjátok már fel, hogy én nem szoktam csalni. Nem vagyok se ti, se Takonypóc. - mondta.
- Dehogynem szoktál. - mondta Fa.
- Nem tudom ki festette be az egyik birkát feketére, mert lusta volt meg keresni az igazi fekete birkát az első versenynél. - mondta.
- Meg se kérdezem ki volt az. - mondtam.
- Neked nem osztottunk lapot. - mondta Takonypóc. - Gyerünk Astrid mondjad.
- Mondtam már én nem vagyok olyan, mint ti. Én tisztességesen játszok. - mondta Astrid és kiviharzott.
- Mi baja? - nézett rám Thyra.
- Ha én azt tudnám. - mondtam. - Mi bajotok van vele?
- Semmi közöd hozzá. - vágta rá Fa.
- De van hozzá közöm. - mondtam.
- Mert? - kérdezte Kő.
- Na jó, mindegy, hagyjuk. Ha érdekel megkérdezem tőle. - mondtam.
- Mintha ő elmondaná neked. - mondta Takonypóc.
A fejemet ráztam már tőlük. Thyra meg kételkedve nézett rájuk. Gondolom az jár a fejében, hogy ezek valaha normálisak voltak. Takonypóc nézett ránk először, de már bánom, hogy nem mentem el. Az a fej egy életre bennem marad.
- Ő meg ki? - kérdezte.
- A testvérem akiről sose tudtam. - mondtam poénkodva.
- Komolyan? - kérdezték az ikrek.
Most már tényleg a fejemet fogtam tőlük.
Thyra az már rajtam nevetett, mint legutóbb. Kedves mondhatom, de tényleg hozzá szoktam ahhoz, hogy mindenki ki nevet.
- Nem, de majd ha akar elmondja ki. - mondtam és felálltam.
- Te most itt hagysz velük? - kérdezte Thyra.
Rájuk néztem. Halvér, mint általában olvasott, Takonypóc Thyrát bámulta, az ikrek meg egy tőrrel szórakoztak.
- Ismerkedj. - mondtam. - Gyere pajti.
Kimentünk a terem elé és felültem rá. Meg kell találnom minél előbb Astridot. Így is ki lesz akadva, hogy nem rögtön mentem utána. A medencéhez indultam el először. És ő ott is volt. Leszálltam és odamentem hozzá.
- Minden rendben? - kérdeztem, ahogy leültem mellé.
- Nem. - vágta rá.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi közöd hozzá. - mondta.
Most már valami tényleg nincs rendben köztünk, ha nem mondja el mi a baja.
- Astrid, most komolyan mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi. - mondta.
- Ha így haladunk akkor ennek a kapcsolatnak nincs semmi értelme. - mondtam.
- Mi? - pislogott rám nagy szemekkel.
- Valami nincs rendben velünk, mióta Dorról ide jöttek és ha így haladunk mindennek magától lesz vége. Ezért kellett volna még várnunk egy kicsit. - mondtam. - Te se mondod most el, hogy mi bajod nem tudom miért és tegnap én se mondtam el, de én már okkal nem mondtam el.
- Te most miről beszélsz? - kérdezte.
- Szerintem egy kicsit szüneteltetni kellene a kapcsolatunkat. Nem sok ideig, de kellene. - mondtam.
- Szakítani akarsz velem? - kérdezte.
- Igen... nem... vagyis nem tudom. Szükségünk van egy kis időre mindkettőnknek. Apa is most hozta fel azt, hogy egyszer átakarja adni a helyét és még elég sok minden van amivel meg kell birkóznom. Hirtelen történt minden. Az, hogy vissza jöttem, akkor Dagur támadott, a prófécia és még sorolhatnám nekem ehhez kell egy kis idő. És neked is kell, hogy valamit elfogadj és megértem. Erre fel kellett volna készülnünk, de nem ment. De szerintem most egy kis idő mindkettőnknek kell, hogy a dolgokat elfogadjuk. - mondtam.
- Felőlem, ahogy akarod engem hol érdekel. - mondta félvállról.
- Annyi időt kapsz amennyit akarsz. Akár az örökké a tied lehet. - mondta egyre idegesebben.
- Astrid ne csináld. Tudod, hogy igazam van. - mondtam nyugodtan.
És ez már megint nem a saját nyugodtságom volt.
- Miért lenne igazad? - kérdezte. - Fél életet vártam arra, hogy együtt legyünk és amikor megtörténik te 3 hét után bedobsz mindent és azt mondod, hogy vége.
- Én egy életet vártam arra, hogy veled lehessek és szerinted nekem nem nehéz kimondani ezeket. Ha neked nem is, de nekem szükségem van némi időre, hogy egy csomó dolgot elfogadjak. - mondtam.
- Már mondtam annyi időt kapsz amennyit akarsz engem nem érdekel. - mondta.
- Legalább ne így váljunk el. - mondtam.
- Hanem, hogy? - kérdezte.
- Legyünk jobban, mint a barátok csak arra az időre. - mondtam.
- Persze barátok legyünk azok. Nincs semmi gond vele. Legyünk a legjobb barátok, ahogy régen, de bocs már az se lehetek, mert neked ott van Fogatlan. - mondta.
- Astrid befejeznéd végre a hisztit! - szóltam rá.
Megszeppenve nézett rám. Még sose beszéltem vele így.
- Neked meg mi bajod van? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam.
- Mit tudsz te? - kérdezte.
- Hagyjuk az egészet, majd lesz valami... egyszer. - mondtam.
- Szóval ennyi. Többet ne is szóljunk egymáshoz, menjünk el egymás mellett, mintha nem ismernénk egymást? - kérdezte.
- Ahogy te akarod nekem mindegy. Ha eddig kibírtam, hogy senki se foglalkozik velem akkor ez után is ki fogom. - mondtam.
- Nem hiszem el, hogy vissza vártalak 3 éven keresztül. - mondta.
Ez fájt, de nem érdekelt.
- Akkor nem kellett volna utánam jönnöd az utolsó nap amit itt töltöttem. Fogatlan nem akart volna kinyírni és akkor most nem lenne ekkora problémánk. - mondtam.
- Klausnak igaza volt jobb lett volna ha nem jössz vissza. - mondta.
Jó, nem gondoltam volna, hogy eddig fajul ez az egész, de talán még kibékülünk egyszer.
- És mi lesz a következő amit mondani fogsz, amivel még jobban megbánthatsz. Hogy jobb lett volna ha fel se ébredek amikor megkaptam a műlábam vagy jobb lett volna ha meg se ismersz esetleg örültél volna annak, ha Fogatlan megöl az első alkalommal amikor volt rá lehetősége? - kérdeztem. - És akkor én bántalak meg téged. Nem nekem kellett volna ígéretet tennem. Én nem épp így akartam elválni tőled, de ha te így akarsz akkor legyen. Gyűlölj, utálj vagy bármi engem már nem érdekel. - ültem fel Fogatlanra. - Az csinálsz amit akarsz nem érdekel. Menjünk, pajti.
Elmentünk onnan és nem néztem vissza. Nem tudom mi baja van Astridnak és azt se tudom nekem mi bajom van, de ebből már nem lesz semmi az biztos. Megkértem szépen arra, hogy tartsunk egy kis szünetet erre kiakad és mindent amit gondol hozzám vág. Jó én se voltam magamnál, de ezt nem hittem volna Astridról. Ha nem lett volna felhúzva akkor is így reagált volna arra amit mondok, mert lehet, hogy nem és köszönöm annak az idiótának amelyik elintézte. Ezért nem akartam ezt az egészt, de Astrid... mindegy hagyjuk. Majd lesz valami. A falu felett elhaladva nem láttam senkit. Még Thyrát se. Nem szálltam le csak mentem messzire innen, de most nem tűnök el újabb 3 évre csak egy éjszakára max, de még ez se biztos. Estére haza jövök nem akarom anyát kiakasztani. A Nagy terembe meg vissza szokok az asztalomhoz, hagyom hadd legyen a barátaival én elleszek Fogatlannal.
A régi fészek szigetére mentem megint, de nem érdekelt kit találok ott vagy mit. Most egyszerűen nem érdekel mi van. Leültem a partra míg Fogatlan mit tudom én mit csinált, de a közelemben volt. Ő az egyetlen aki tényleg megért engem. Rá számíthatok mindenben senki másra. És ő mégis csak egy sárkány akit 3 évvel ezelőtt még mindennél jobban megakartam ölni, de most a legjobb barátom. Nála jobb sose lesz és nekem nem is kell. Komolyan ő ért meg egyedül. Amikor kell ott van amikor meg nem magamra hagy, de mégis velem marad. Sose árul el, mint az emberek. Kellett nekem Hibbant közelébe jönnöm majdnem két hónapja. Akkor Dagur se támadott volna és nem kellett volna vissza jönnöm és Astrid boldog lenne. Az egyszer biztos, hogy egy sárkány jobb társaság, mint egy ember. 3 év alatt Fogatlan soha nem bántott meg, míg mindenki akit ismerek egész életemben csak piszkáltak, nem hagytak békén és az nem érdekelte őket, hogy hallom vagy nem. És most mindenki csak rám számít mindenbe.
Talán jobb lett volna, ha tényleg nem élem túl a csecsemő kor és nem lenne semmi baj. Jó talán nem találkoztam volna Fogatlannal és a szigeten se lenne béke, de mindenkinek jobb lenne még nekem is. Nem lenne ennyi bajom és senki se számítana rám. Vagy vissza se kellett volna jönnöm soha és most csak mi lennék Fogatlannal messze innen. Klaus megkapta volna amire vágyik és Astrid is a törzsfői családba kapott volna helyet. Engem meg mindenki elfelejtett volna szépen lassan és minden rendben lenne. Én ellennék Fogatlannal és csak a sárkányoknak kellene segítenem senki másnak. Nem számítana rám senki csak Fogatlan és a sárkányok. És talán egyszer nagyon sok idő elteltével haza jöttem volna, de még az se biztos. A nap egyre jobban bukott alá ami azt jelentette, hogy nekem is mennem kell.
- Fogatlan gyere ide. - szóltam kedvenc sárkányomnak.
Oda jött hozzám.
- Te itt leszel nekem mindig igaz? - kérdeztem.
A fejét az enyémhez érintette és dorombolni kezdett. Ezzel jelezve azt, hogy igen.
- Köszönöm, pajti. Te vagy az egyetlen akire tényleg számíthatok. - mondtam és megöleltem.
Még sose tettem ilyet, de jól esett.
Tudta, hogy van valami bajom, mert nem ellenkezett, de szerintem nem is tenné meg. Fontos vagyok neki, ahogy ő is az nekem. Sose gondoltam arra, hogy egy sárkányra jobban számítani tudok, mint bárkire akit ismerek, de ez már nem is lesz másképp. Nekem már csak Fogatlan maradt aki megért.
- Na most már tényleg menjünk. - mondtam és felültem rá.
Elindultunk haza, bár semmi kedvem nem volt bemenni a Nagy terembe, de komolyan már majdnem 2 napja nem ettem semmit és most már muszáj. Majd megkerülöm az egész termet és úgy megyek hátra az asztalomhoz. Most Fogatlan is tudja, hogy nem megyek Astrid közelébe egy hamar, mert hallotta miket mondott nekem, csak már nem bántja, de most ő is haragszik rá. Tudom, mert ismerem Fogatlant úgy, mint saját magamat. Pár perc elteltével a Nagy terem előtt landoltunk és be is mentünk. Elmentem felvenni a vacsorámat és Fogatlan halait - még mindig kap - és elindultam hátra az asztalomhoz. Senki se látott, - még úgy se, hogy Fogatlan mellettem jött - de most nem is érdekelt. Ez még mindig bennem van, hogy észrevétlenül tudok járkálni, de most a javamra is válik. Oda mentem az asztalomhoz. Senki se ült ott, pedig arra számítottam, hogy Klaus ott lesz, de nem baj. Bár mindenki tudja, hogy ehhez az asztalhoz csak olyanok ülnek akik ki vannak rekeszteve a faluból. Jó én most nem vagyok, de életem nagy részében én itt ültem és már hozzá szoktam. És legalább mindenkitől távol vagyok.
Ahogy bejeztem a vacsorám elindultam haza Fogatlannal. A srácok láttak kilépni az ajtón, de nem érdekeltek. Biztos, hogy utánam jöttek, de mire utol érettek volna én már a házban voltam. Felmentem - ahol már Fogatlan a kővére csinálta a parázságyát - levettem a páncélom és a felsőmet, majd lefeküdtem aludni, már ha tudtam volna. Próbáltam aludni, de nem tudtam, csak forgolódtam és a plafont bámultam.
Talán holnaptól minden jó lesz. Senki se fog félteni és aggódni miattam minden 5 percben. Jó anya és apa, de ők nem akadnak ki attól, hogy megcsíp egy szúnyog nem úgy, mint Astrid aki még attól is kiakadt. Tényleg csak annyi baj volt Astriddal, hogy túlságosan aggódott miattam, de most már nem kell. Boldogulok egyedül is. Nagy nehezen sikerült is elaludnom és egy álmatlan álomba merültem.
Másnap kora reggel keltem fel. Nem akartam még Fogatlan felkelteni így egyedül indultam el a kikötő fele. Ha jól tudom ma fog valamikor jönni Johann hajója és a cuccaim még mindig nála vannak. Már el kellene hoznom tőle, hogy ne foglalja a helyet. Ha első leszek legalább eltudom hozni tőle a cuccaim feltűnés nélkül. A kikötő fölé érve lenéztem és egy hajót láttam meg. Még sose láttam erre, de máshol se. A vitorláját néztem amin egy Éjfúria volt átszúrva egy karddal. Egy ilyen hajó, hogy kerül ide. És mégis kiké. Közelebb akartam menni mire valaki elkapott és befogta a szám.
- Figyelj pajti, amit most mondok nem biztos, hogy most, de egyszer megváltoztatja az életünket. - kezdtem, csak kíváncsian nézett rám. - Ha apa egyszer úgy dönt, hogy átadja a helyét vagy egyszer ami remélhetőleg messze van meghal akkor nekem kell a törzset vezetnem és azután nem mehetünk sehova se nagyon a nagy világban, mert rám itt lesz szükség. - mondtam.
Dörgölőzni kezdett, hozzám ami most nem tudom mit akart jelenteni. Vagy megért és velem lesz vagy ő ezt most nem érti.
- Szerintem apa olyan feladatokra gondolt amivel segítenem kell a falunak és szeretne felkészíteni arra az időre, amikor a falut én vezetem majd. - mondtam neki.
Odabújt hozzám és dorombolni kezdett. Szerintem ez annyit tett ki nála, hogy velem marad mindig. Biztos vagyok benne, hogy én neki több vagyok, mint a többiek a sárkányaiknak, hisz mi 3 évig csak egymásra számítottunk a legtöbbet, még akkor is amikor anya mellett voltunk. Nekem ő még mindig több, mint a legjobb barátom, még úgy is, hogy itthon vagyok. Még most is úgy vigyázz rám, mintha valahol a nagy világban lennék csak ketten és mindentől véd amitől bajom eshet.
- Köszönöm pajti, hogy a legjobb barátom vagy és még annál is több. - simogattam a fejét.
Felnézett rám és mosolyogni kezdett, de mégis tovább dorombolt.
- Nem tudom mi lenne nélkülem veled, ha nem lőttelek volna le akkor. - mondtam neki és ráhajoltam a fejére. - Nálad jobb barátom sose lesz.
Meghallottam a fekete birkát jelző kürtöt és felnéztem, ahogy Fogatlan is.
- Menjünk pajti. - mondtam és felálltam.
Felültem rá és pillanatok múlva a ház előtt landoltunk. Itt várom majd meg apát. Úgy is nem sokára itt lesz. És lehet, hogy inkább holnap megyek el Thyrához és lehet, hogy Astridot is elviszem pár napra oda. De ez még csak lehet. Apa nem sokkal később meg is jött és a többieket is láttam felmenni a terembe. Ahogy apa megjött bementünk a házba. Fogatlan már lent is volt és ránk várt. Ahogy bementem odamentem hozzá és megsimogattam. Valamennyire erőt kaptam tőle.
- Miről szeretnél beszélni velem apa? - kérdeztem szembe fordulva vele.
Rajtunk kívül most senki se volt bent, de nem is bántam.
- Tudod, hogy egyszer te fogod át venni a helyem és arra kellene felkészülnöd. - mondta.
Úgy tudtam, hogy erről lesz szó.
- Igen tudom, de még előtte ó néhány dolog van amit megkel tennem. - mondtam.
- Például? - kérdezte.
Egyszer úgy is el kell mondanom, most legalább egyszerre túl esek mindenen.
- Nem tudom, hogy te hallottál arról, hogy én mi vagyok. - mondtam.
- Nem, nem hallottam róla. - mondta.
Pedig azt hittem, hogy a szigeten mindenki tudni fogja, de ezek szerint nem.
- Hallottál valaha olyan legendákat, hogy Odinnak leszármazottjai legyenek? - kérdeztem.
- Csak olyanokról, hogy Odinnak vannak leszármazottjai akik a legjobb kardforgatók. - mondta. - Miért?
- Gondoltam, hogy erre csak ez terjedt el erről. - mondtam. - Ez részben igaz is, de van ennek a leszármazott dolognak egy fontosabb része.
Fogatlan oda dörgölőzött hozzám.
- Milyen része? - kérdezte.
Esküszöm erről anyának, Astridnak, de még annak az idióta öcsémnek is könnyebb volt beszélnem, mint apának.
- Egyedül Odin leszármazottjai tudnak éjfúriát szelídíteni. - mondtam ki.
Fogatlanra nézett majd rám, de látszott rajta, hogy nem akarja elfogadni a dolgokat, mint annak idején én.
- De akkor te vagy az. - mondta.
- Igen, az egyik én vagyok. - mondtam. - És azt hiszem ezért voltam olyan amilyen. Te is sokszor megmondtad, hogy én minden vagyok csak sárkányölő nem. - Fogatlan erre felkapta a fejét és méregetve nézett rám. - Bocs pajti, de ez már régen volt. - simogattam meg. - Most már tudom, hogy miért voltam a sárkányok segítségére egy - egy portya alatt.
- Én még mindig nem hiszem el. - mondta.
- Tudom, ahogy én se annak idején, amikor meg tudtam, de igaz. A legtöbb dologra ami körülöttem történt magyarázatot ad. Például, hogy miért nem tudtam sárkányt ölni vagy, hogy Fogatlan amikor volt alkalma miért nem ölt meg vagy a többi sárkány. Ők érezték ezt bennem. - mondtam. - És szerintem az emberek is sejtették, hogy én nem olyan vagyok, mint ők. Ezért dőlt ketté mindig egy portya, mert akaratom ellenére nem hagytam, hogy egy sárkánynak baja essen.
- Már értem. - mondta. - Milyen dolgokat kell tenned mielőtt átadom a helyem neked? - kérdezte.
Szóval átakarja nekem adni a helyét egyszer. Ó, jaj.
- Van egy prófécia mi szerint én vagyok az aki békét fog hozni a sárkányok és az emberek közé az egész világban. Az Éjfúriákat is fenyegeti valami veszély amiben csak rám számíthatnak. És minden eddigi leszármazott számít rám ezzel kapcsolatban. - mondtam.
Jól esett elmondani valakinek, de elsőnek nem apának akartam, de tudnia kell erről.
- Nem gondoltam volna, hogy amit mondtam rólad egyszer rég igaz lesz. - mondta.
Elég hülyén nézhettem rá, mert folytatta.
- Miután megszülettél anyád kételkedett abba, hogy megmaradsz, de én mondtam neki, hogy mindnyájunk közül te leszel a legerősebb és a sárkányok leborulnak majd előtted. Nem gondoltam arra sose veled kapcsolatba, hogy igaz lesz. - mondta és látszott rajta, hogy sajnálja az egészet.
- Tartogatok meglepetéseket. - mondtam halkan.
- Az egyszer biztos. - mondta.
- Miket kellene csinálnom? - kérdeztem.
- Első sorban a vad sárkányokkal kell valamit csinálni. - mondta.
- Rendben. - mondtam. - Ha ennyi amiről beszélni szerettél volna akkor megyek.
- Még valami. Valamelyik nap megfestetem a portrét a Nagy terembe. - mondta.
Kellett egy perc míg felfogtam mindazt amit apa mondott, szerintem az alatt az egy perc alatt is döbbenten vagy kételkedve néztem apára.
- Az én fiam Odin leszármazottja. - mondta.
Kételkedve néztem egy pillanatra az ajtóra, vagyis apára, de utána elmosolyodtam.
- Már megint mit felejtettél el vagy megint a bátyát idegesített fel, hogy eljöttél otthonról? - kérdeztem Thyrát.
- Honnan tudtad, hogy jövők? - kérdezte.
- Tudod csak éreztem, hogy jössz. - fordultam meg. - És amúgy észre vehető egy éjfúria a távolból is, főleg úgy, hogy ide tart.
- Jó mindegy. Talán baj, hogy itt vagyok? - kérdezte.
- Nekem nem. - mondtam feltartott kézzel.
- Hova mész? - kérdezte.
- A többieket keresem. - mondtam.
Tovább indultam a Nagy terem fele.
- Szerinted nem lesz feltűnő két éjfúria bent? - kérdezte.
- Nem nagyon tudok ellene mit tenni. - mondtam.
- Jól van na csak kérdeztem. - mondta és bementünk.
Senki se figyelt ránk. A srácok még bent voltak és valamiről nagyon veszekedtek. Így nem vettek észre minket.
- Már megint mi a vita tárgya? - kérdeztem, miközben leültem Astrid mellé.
- Ahhoz neked semmi közöd Sárkány fiú. - szóltak rám az ikrek és Takonypóc.
- Látod nekem őket kell kibírnom minden egyes nap. - szóltam Thyrához.
- Fárasztó lehet. - mondta.
- Valld már be Astrid, hogy csaltál. - mondta Kő.
- Fogjátok már fel, hogy én nem szoktam csalni. Nem vagyok se ti, se Takonypóc. - mondta.
- Dehogynem szoktál. - mondta Fa.
- Nem tudom ki festette be az egyik birkát feketére, mert lusta volt meg keresni az igazi fekete birkát az első versenynél. - mondta.
- Meg se kérdezem ki volt az. - mondtam.
- Neked nem osztottunk lapot. - mondta Takonypóc. - Gyerünk Astrid mondjad.
- Mondtam már én nem vagyok olyan, mint ti. Én tisztességesen játszok. - mondta Astrid és kiviharzott.
- Mi baja? - nézett rám Thyra.
- Ha én azt tudnám. - mondtam. - Mi bajotok van vele?
- Semmi közöd hozzá. - vágta rá Fa.
- De van hozzá közöm. - mondtam.
- Mert? - kérdezte Kő.
- Na jó, mindegy, hagyjuk. Ha érdekel megkérdezem tőle. - mondtam.
- Mintha ő elmondaná neked. - mondta Takonypóc.
A fejemet ráztam már tőlük. Thyra meg kételkedve nézett rájuk. Gondolom az jár a fejében, hogy ezek valaha normálisak voltak. Takonypóc nézett ránk először, de már bánom, hogy nem mentem el. Az a fej egy életre bennem marad.
- Ő meg ki? - kérdezte.
- A testvérem akiről sose tudtam. - mondtam poénkodva.
- Komolyan? - kérdezték az ikrek.
Most már tényleg a fejemet fogtam tőlük.
- Nem, de majd ha akar elmondja ki. - mondtam és felálltam.
- Te most itt hagysz velük? - kérdezte Thyra.
Rájuk néztem. Halvér, mint általában olvasott, Takonypóc Thyrát bámulta, az ikrek meg egy tőrrel szórakoztak.
- Ismerkedj. - mondtam. - Gyere pajti.
Kimentünk a terem elé és felültem rá. Meg kell találnom minél előbb Astridot. Így is ki lesz akadva, hogy nem rögtön mentem utána. A medencéhez indultam el először. És ő ott is volt. Leszálltam és odamentem hozzá.
- Minden rendben? - kérdeztem, ahogy leültem mellé.
- Nem. - vágta rá.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi közöd hozzá. - mondta.
Most már valami tényleg nincs rendben köztünk, ha nem mondja el mi a baja.
- Astrid, most komolyan mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi. - mondta.
- Ha így haladunk akkor ennek a kapcsolatnak nincs semmi értelme. - mondtam.
- Mi? - pislogott rám nagy szemekkel.
- Te most miről beszélsz? - kérdezte.
- Szakítani akarsz velem? - kérdezte.
- Igen... nem... vagyis nem tudom. Szükségünk van egy kis időre mindkettőnknek. Apa is most hozta fel azt, hogy egyszer átakarja adni a helyét és még elég sok minden van amivel meg kell birkóznom. Hirtelen történt minden. Az, hogy vissza jöttem, akkor Dagur támadott, a prófécia és még sorolhatnám nekem ehhez kell egy kis idő. És neked is kell, hogy valamit elfogadj és megértem. Erre fel kellett volna készülnünk, de nem ment. De szerintem most egy kis idő mindkettőnknek kell, hogy a dolgokat elfogadjuk. - mondtam.
- Felőlem, ahogy akarod engem hol érdekel. - mondta félvállról.
- Astrid ne csináld. Tudod, hogy igazam van. - mondtam nyugodtan.
És ez már megint nem a saját nyugodtságom volt.
- Miért lenne igazad? - kérdezte. - Fél életet vártam arra, hogy együtt legyünk és amikor megtörténik te 3 hét után bedobsz mindent és azt mondod, hogy vége.
- Én egy életet vártam arra, hogy veled lehessek és szerinted nekem nem nehéz kimondani ezeket. Ha neked nem is, de nekem szükségem van némi időre, hogy egy csomó dolgot elfogadjak. - mondtam.
- Már mondtam annyi időt kapsz amennyit akarsz engem nem érdekel. - mondta.
- Legalább ne így váljunk el. - mondtam.
- Hanem, hogy? - kérdezte.
- Legyünk jobban, mint a barátok csak arra az időre. - mondtam.
- Persze barátok legyünk azok. Nincs semmi gond vele. Legyünk a legjobb barátok, ahogy régen, de bocs már az se lehetek, mert neked ott van Fogatlan. - mondta.
- Astrid befejeznéd végre a hisztit! - szóltam rá.
Megszeppenve nézett rám. Még sose beszéltem vele így.
- Neked meg mi bajod van? - kérdezte.
- Mit tudsz te? - kérdezte.
- Hagyjuk az egészet, majd lesz valami... egyszer. - mondtam.
- Szóval ennyi. Többet ne is szóljunk egymáshoz, menjünk el egymás mellett, mintha nem ismernénk egymást? - kérdezte.
- Ahogy te akarod nekem mindegy. Ha eddig kibírtam, hogy senki se foglalkozik velem akkor ez után is ki fogom. - mondtam.
- Nem hiszem el, hogy vissza vártalak 3 éven keresztül. - mondta.
Ez fájt, de nem érdekelt.
- Akkor nem kellett volna utánam jönnöd az utolsó nap amit itt töltöttem. Fogatlan nem akart volna kinyírni és akkor most nem lenne ekkora problémánk. - mondtam.
- Klausnak igaza volt jobb lett volna ha nem jössz vissza. - mondta.
Jó, nem gondoltam volna, hogy eddig fajul ez az egész, de talán még kibékülünk egyszer.
- És mi lesz a következő amit mondani fogsz, amivel még jobban megbánthatsz. Hogy jobb lett volna ha fel se ébredek amikor megkaptam a műlábam vagy jobb lett volna ha meg se ismersz esetleg örültél volna annak, ha Fogatlan megöl az első alkalommal amikor volt rá lehetősége? - kérdeztem. - És akkor én bántalak meg téged. Nem nekem kellett volna ígéretet tennem. Én nem épp így akartam elválni tőled, de ha te így akarsz akkor legyen. Gyűlölj, utálj vagy bármi engem már nem érdekel. - ültem fel Fogatlanra. - Az csinálsz amit akarsz nem érdekel. Menjünk, pajti.
Elmentünk onnan és nem néztem vissza. Nem tudom mi baja van Astridnak és azt se tudom nekem mi bajom van, de ebből már nem lesz semmi az biztos. Megkértem szépen arra, hogy tartsunk egy kis szünetet erre kiakad és mindent amit gondol hozzám vág. Jó én se voltam magamnál, de ezt nem hittem volna Astridról. Ha nem lett volna felhúzva akkor is így reagált volna arra amit mondok, mert lehet, hogy nem és köszönöm annak az idiótának amelyik elintézte. Ezért nem akartam ezt az egészt, de Astrid... mindegy hagyjuk. Majd lesz valami. A falu felett elhaladva nem láttam senkit. Még Thyrát se. Nem szálltam le csak mentem messzire innen, de most nem tűnök el újabb 3 évre csak egy éjszakára max, de még ez se biztos. Estére haza jövök nem akarom anyát kiakasztani. A Nagy terembe meg vissza szokok az asztalomhoz, hagyom hadd legyen a barátaival én elleszek Fogatlannal.
A régi fészek szigetére mentem megint, de nem érdekelt kit találok ott vagy mit. Most egyszerűen nem érdekel mi van. Leültem a partra míg Fogatlan mit tudom én mit csinált, de a közelemben volt. Ő az egyetlen aki tényleg megért engem. Rá számíthatok mindenben senki másra. És ő mégis csak egy sárkány akit 3 évvel ezelőtt még mindennél jobban megakartam ölni, de most a legjobb barátom. Nála jobb sose lesz és nekem nem is kell. Komolyan ő ért meg egyedül. Amikor kell ott van amikor meg nem magamra hagy, de mégis velem marad. Sose árul el, mint az emberek. Kellett nekem Hibbant közelébe jönnöm majdnem két hónapja. Akkor Dagur se támadott volna és nem kellett volna vissza jönnöm és Astrid boldog lenne. Az egyszer biztos, hogy egy sárkány jobb társaság, mint egy ember. 3 év alatt Fogatlan soha nem bántott meg, míg mindenki akit ismerek egész életemben csak piszkáltak, nem hagytak békén és az nem érdekelte őket, hogy hallom vagy nem. És most mindenki csak rám számít mindenbe.
Talán jobb lett volna, ha tényleg nem élem túl a csecsemő kor és nem lenne semmi baj. Jó talán nem találkoztam volna Fogatlannal és a szigeten se lenne béke, de mindenkinek jobb lenne még nekem is. Nem lenne ennyi bajom és senki se számítana rám. Vagy vissza se kellett volna jönnöm soha és most csak mi lennék Fogatlannal messze innen. Klaus megkapta volna amire vágyik és Astrid is a törzsfői családba kapott volna helyet. Engem meg mindenki elfelejtett volna szépen lassan és minden rendben lenne. Én ellennék Fogatlannal és csak a sárkányoknak kellene segítenem senki másnak. Nem számítana rám senki csak Fogatlan és a sárkányok. És talán egyszer nagyon sok idő elteltével haza jöttem volna, de még az se biztos. A nap egyre jobban bukott alá ami azt jelentette, hogy nekem is mennem kell.
- Fogatlan gyere ide. - szóltam kedvenc sárkányomnak.
Oda jött hozzám.
- Te itt leszel nekem mindig igaz? - kérdeztem.
A fejét az enyémhez érintette és dorombolni kezdett. Ezzel jelezve azt, hogy igen.
Még sose tettem ilyet, de jól esett.
- Na most már tényleg menjünk. - mondtam és felültem rá.
Elindultunk haza, bár semmi kedvem nem volt bemenni a Nagy terembe, de komolyan már majdnem 2 napja nem ettem semmit és most már muszáj. Majd megkerülöm az egész termet és úgy megyek hátra az asztalomhoz. Most Fogatlan is tudja, hogy nem megyek Astrid közelébe egy hamar, mert hallotta miket mondott nekem, csak már nem bántja, de most ő is haragszik rá. Tudom, mert ismerem Fogatlant úgy, mint saját magamat. Pár perc elteltével a Nagy terem előtt landoltunk és be is mentünk. Elmentem felvenni a vacsorámat és Fogatlan halait - még mindig kap - és elindultam hátra az asztalomhoz. Senki se látott, - még úgy se, hogy Fogatlan mellettem jött - de most nem is érdekelt. Ez még mindig bennem van, hogy észrevétlenül tudok járkálni, de most a javamra is válik. Oda mentem az asztalomhoz. Senki se ült ott, pedig arra számítottam, hogy Klaus ott lesz, de nem baj. Bár mindenki tudja, hogy ehhez az asztalhoz csak olyanok ülnek akik ki vannak rekeszteve a faluból. Jó én most nem vagyok, de életem nagy részében én itt ültem és már hozzá szoktam. És legalább mindenkitől távol vagyok.
Ahogy bejeztem a vacsorám elindultam haza Fogatlannal. A srácok láttak kilépni az ajtón, de nem érdekeltek. Biztos, hogy utánam jöttek, de mire utol érettek volna én már a házban voltam. Felmentem - ahol már Fogatlan a kővére csinálta a parázságyát - levettem a páncélom és a felsőmet, majd lefeküdtem aludni, már ha tudtam volna. Próbáltam aludni, de nem tudtam, csak forgolódtam és a plafont bámultam.
Másnap kora reggel keltem fel. Nem akartam még Fogatlan felkelteni így egyedül indultam el a kikötő fele. Ha jól tudom ma fog valamikor jönni Johann hajója és a cuccaim még mindig nála vannak. Már el kellene hoznom tőle, hogy ne foglalja a helyet. Ha első leszek legalább eltudom hozni tőle a cuccaim feltűnés nélkül. A kikötő fölé érve lenéztem és egy hajót láttam meg. Még sose láttam erre, de máshol se. A vitorláját néztem amin egy Éjfúria volt átszúrva egy karddal. Egy ilyen hajó, hogy kerül ide. És mégis kiké. Közelebb akartam menni mire valaki elkapott és befogta a szám.
Nem mondom azt, hogy nem jött rám a szív baj attól, hogy valaki hirtelen befogja a szám és elakar vinni. Mert biztos, hogy nem csak egy korsó sört akar velem meginni és beszélgetni valamiről. Ennél azért több van a háttérben. Ellenkeztem vagyis inkább próbáltam, de leütöttek onnantól kezdve se kép, se hang.
2 megjegyzés:
:o uuuu nagyon jó rész volt , nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon várom a kövit. ;)
Remélem minden rendbe fog jönni
Megjegyzés küldése