Hablaty új élete 78. fejezet

* külső szemszög *

Míg a kis pár bent volt egész nap a házban, addig a többiek kint voltak és gyakoroltak... vagyis azt szerettek volna. Az arénához tartottak, de annak a helyén nem volt semmi csak egy nagy rakás fém.
- Srácok nem volt itt legutóbb egy furán álló ízé amit arénának hívtunk? - kérdezte Fafej.
- Elméletben igen, de bármi is történt a fém amivel lezártuk az arénát még mindig ott van. - mondta Halvér.
- Tuti, hogy azok a kis fekete szörnyek csináltak valamit. - mérgelődött Takonypóc.
- Attól, hogy téged ki nem állhatnak a sárkányok és te se csiped a legtöbbet, nem kell mindent rájuk kenni. - okoskodott Halvér.
- Neked meg nem kell mindig okoskodnod. - szólt vissza a fiúnak sértődötten Takonypóc.
Ezek után mindenki elvonult a szigeten valamerre és elfoglalta magát valamivel. Az ikrek a vadkangödrökkel voltak elfoglalva. Halvér a meditációs helyén meditált. Takonypóc repkedett egyedül a sziget körül. Dél körül lehetett amikor újra összegyűlt a csapat a főház előtti réten. Ott Fogatlan a lábánál fogva húzogatta Klaust. Egy ideig néztek amikor Fafej megszólalt.
- Nem kellene csinálnunk valamit? - kérdezte.
- Minek? Fogatlan jól el van és nekünk is jó. - mondta Takonypóc.
- Minden egyes szavatok hallom. - szólalt meg az éppen felülő Klaus.
- És akkor mi van? - kérdezte gúnyosan a fiútól Takonypóc.
- Ő van. - mutatott Klaus a morcos képű Fogatlanra.

- Mindegy. - mondta hanyagul.
Klaus időközben felállt és elindult arra amerre Fogatlan lökdöste.
- Hablaty tudd róla, hogy Fogatlannal te foglalkozol?! - kérdezte tőle Fafej.
- Igen. - válaszolta vissza se fordulva.
A többiek is elindultak utána, mert felfelé tartottak a főházba. Egész úton felfele azt hallgatta, hogy róla beszélnek.
- Most már kezdem unni, hogy én vagyok a témátok. Nem tudnátok túl tenni magatokat azon ami nem is úgy történt, ahogy. - fordult vissza idegesen Klaus.

- Akkor mi történt? - kérdezte Fafej.
- Nem mentem el, hanem leestem a sárkányomról és azt láttátok elrepülni. Ennyi a titok nyitja. - mondta Klaus.
- Én ezt nem hiszem el. - mondta Takonypóc.
- Akkor azt mond el nekem, hogy hogyan lehet az, hogy Kübli és Poszdoria vitt vissza a szigetre ha velem volt a sárkányom és már azóta senki se látott sárkányháton. - mondta a fiú.
- Én nem láttalak. - mondta Fafej.

- Épp ezt mondtam. - válaszolta Klaus és bement a házba.
A többiek követték, de nem szóltak már hozzá. A többség csendben elfoglalta magát, ez alól is a kivétel az ikrek voltak. Ő hangoskodtak nagyon. A szigetükről veszekedtek nagyon. Egy idő után már nagyon hangosan veszekedtek így mindenki rájuk figyelt. Klaus már elképedve, de mégis mosolyogva figyelte a veszekedést, ami kezdett átmenni dulakodásba is.

Már csak attól kell tartaniuk, hogy fegyvert ragadnak és úgy rontanak egymásnak. Akkor viszont nem tudják ki fogja leállítani őket, mert az elmúlt időben mikor már Hablaty is haza tért, a fiú állította le őket, de mivel ő most lábadozik így nincs senki aki meg csinálná. Astrid sincs ott, mert Hablatyra vigyázz. És egy kicsit mind tartanak a civakodó testvér pártól, főleg ha fegyver is van náluk. Egy ideig még vitatkoztak, de mindenki nagy örömére nem fogtak fegyvert. Miután végeztek a veszekedéssel ki - ki a maga útjára ment. Klaus egy kicsit még fent maradt a többiekkel majd felállt és elindult ki.
- Gyere a gazdád már biztos hiányol. - szólt Fogatlannak.
Az rögtön utána futott és lerohant a gazdája házához várva arra, hogy bemehessen. Pár perccel be is jutott a házba, de Klaus nem követte, hanem vissza ment a főházban. A többiek már nem voltak ott, így nyugodtan betudott menni, senki se zaklatta kérdésekkel amit most nem szeretne megválaszolni. Külsőre teljesen olyan, mint Hablaty, - néhány dolgot azért leszámítva - de azért belsőre is van ami megegyezik bennük, még pedig az, hogy nem szeretnek kelletlen kérdésekre válaszolni. Alig múlt napnyugta, de már készült lefeküdni, az egész napos Fogatlanra való figyelés lefárasztotta, evett egy keveset és elment aludni. Még a holnapi napot is ki kell bírnia a rizikós természetű sárkánnyal. Épp, hogy lefeküdt, de más el is aludt rögtön. A többiek nem sokkal a fiú után mentek fel enni, de amint meglátták, hogy alszik megpróbáltak a lehető leghalkabban enni. Annyira ők se szemetek, hogy felébresszék, hisz jól tudják, hogy amíg Hablaty nem ébredt fel Klaus is keveset aludt, mindig amikor baja esett. Most nem akarták felébreszteni, mert az elmúlt napban is keveset aludt és attól, hogy nem hiszik el amit mondott nekik nem akarnak lecseszést kapni Hablatytól. Az ikrek még mindig nem szóltak egymáshoz így csöndben is telt a vacsora, majd mindenki elvonult aludni. Utánuk nem sokkal ment fel Astrid is a vacsorákért, ahogy felvette azokat visszament a házba.


* Hibbant *

Mindeközben a hajó biztonságosan visszaért a szigetre. Senkinek se mondták el mi is történt igazából, csak annyit mondtak el a történtekből, hogy Dagur túl élte a zuhanást és bosszút állt Hablatyon, de semmi komoly baja nem esett. Így is már túl sok baja esett a fiúnak ami miatt aggódhattak érte, de ez már komolyabb volt sokkal, mint az előzőek. Miután a hajó visszatért a szigetre minden folytatódott ahol abba maradt. Senkinek se tűnt fel, hogy a főnök kisebbik fia nem tért vissza a szigetre, de a változást mind észrevették a fiún. A sárkánylovasok nincsenek a szigeten így hiányolniuk kell az embereknek a napjaikból a sárkányversenyeket. Bár a telet kell átvészelniük a versenyek nélkül, hisz egyik lovasnak se jó, hogy a leghidegebb időben is versenyezzenek. Utána pedig ott van az Olvadás - feszt.
A hajó érkezését követő délutánon levél érkezett a főnöknek, ami jó hírrel szolgált. Klaus írt az apjának testvére állapotáról mi szerint jól van és nem bír egy helyben maradni már most. Így sokkal több élettel végezte a dolgát.
- Felébredt Bélhangos. - mondta a kovácsnak.
- Biztos, hogy a te fiad az és nem a sárkánya, nem volt eddig jellemző rá, hogy 2 nap alatt felébred. - mondta erre Bélhangos.

Erre a törzsfő elég gorombán nézett rá.

- De te tudod a te fiad. - folytatta a munkáját a kovács.

- Csak ezek után ne keveredjen bajba. - mondta Pléhpofa.

- Akkor már tényleg nem a te fiad lenne. - vágta rá Bélhangos. 

- Szerinted jó törzsfő válna belőle? - kérdezte őszintén a főnök. 

- Nem fontolgatod, hogy átad neki a helyed? - kérdezte sejtelmesen a kovács. 

- Nem most, de egyszer igen. De mit gondolsz? - kérdezte Pléhpofa.

- Ha egy sárkányért háborús időben kitudott állni, mint a családja egy tagjáért akkor a falu jó kezekben lesz, de most még úgy tűnik nekem elég felelőtlen. De mit vársz egy majdnem 20 éves vikingtől. Makacs és önfejű, amilyen te is voltál, így belegondolva rájövök, hogy most is olyan vagy, oh. - mondta Bélhangos.

- Kinövi azt és meg fog felelni a feladatra. - mondta és kiment.

- Ha te mondod. - motyogta a kovács és vissza fordult munkájához.
Pléhpofa a faluban segített be a nap további részében. Az emberek már készülődtek az ünnepekre. A gyerekek egyre több hósárkányt építettek a falufőterén és a szigeten is. A Nagy terem már ünnepi díszben feszített. Úgy 2 hét és ünnepek, a legszebb ünnepek amik a vikingek ünnepelhetnek. Valka minden idejét a sárkányok gondozásával töltötte, de a vad sárkányokkal annyira még ő se bírt. Szabad idejében a nő a faluban segített be. A fiai hiánya viszont látszódott rajta. A falubeliek minden napjukat nagy részben az ünnepekre való készülődéssel töltötték. A halászok és mindenki más szorgoskodott a nagy hideg és az ünnepek előtt elegendő mennyiségű élelmet és egyéb dolgokat összeszedni. Szép lassan haladt a munka az ünnepekre való felkészülésre. A gyerekek minden nap hósárkányokat építettek vagy csak a hóban játszottak a bébisárkányokkal. Mindenki tudta, hogy a sárkánylovasok az ünnepekre visszajönnek, ahogy a főnök fia is. Most már mindkettő.


* Hablaty *

Már sötétedett mikor Fogatlan betoppant. Láttam, hogy Klaus nyitja ki neki az ajtót, de ő nem jött be. Gondolom sok volt neki már a mai nap. Főleg, hogy Fogatlanra kellett figyelnie. Én is kifáradtam mellette eleinte, de végül hozzá szoktam. De Fogatlan elképzeléseihez nehéz hozzá szokni főleg olyannak aki nem ismeri az uraságot. Ahogy belépett a szobába odajött hozzám és megnyalta az arcom.
- Most engem kezdsz el fárasztani vagy elég volt mára már? - kérdeztem tőle. - Eléggé kifárasztottad Klaust, hogy arra se volt ereje, hogy bejöjjön?
Kissé morcosan nézett rám, de mégis szeretett teljesen bújt oda hozzám.
- Nem tudod eldönteni, hogy haragudj rám vagy sem? - kérdezem, miközben átöleltem a fejét.
- Azt mondtad már mióta nem haragszik rád. - mondta Astrid.
- Igen, de így értelmesebben hangzik a kérdés. - mondtam.
- Hát, ahogy te kérdezni tudsz persze, hogy így volt értelmesebb. - mondta és felállt. - Mindjárt jövök, lehozom a vacsoránkat.
- Rendben. - mondtam, majd visszafordultam Fogatlanhoz.
Hallottam nyílni az ajtót, de tovább simogattam az én drága sárkányom.
- Ugye azt tudod, hogy hiányoltalak egész nap. Mégis csak fontolgatsz egy gazda cserét. Mert ha igen hiányoznál ám és bolondságaid is. - hajtottam a fejére a fejem.
Morgott valamit, de hallottam a morgásában, hogy esze ágában sincs lecserélni engem. Mi már összetartozunk azóta, hogy lelőttem kemény 3 éve.
- Nagyon jól tudom, hogy még a legerősebb isten se lenne képes téged tőlem elválasztani. Te az én társam vagy amióta lelőtelek. Sose válunk el. - mondtam neki.
Elég fura hangot adott ki és kezdett el dorombolni. Lehunytam a szemem és hallgattam Fogatlan dorombolását - persze a fejem még mindig az övén volt - ami meg is nyugtatott. Már félálomban lehettem amikor Astrid vissza jött.
- Ha ő téged nem akar lecserélni, te engem akarsz lecserélni? - kérdezte, de hallottam a hangjában, hogy mosolyog.
- A világ ezer kincséért sem. - ültem fel. - De tudod, hogy fontos nekem az úr.
- Persze, hogy tudom, hogy fontos neked. És azt is tudom, hogy leragadnak a szemeid. Úgy, hogy most szépen esszel és utána lefekszel aludni. - mondta.
- Igen is hölgyem. - mondtam és figyeltem, ahogy leül mellém.
Lerakta elém a tálat és ő is elkezdett enni. Még mindig nem ettem mikor rám nézett.
- Nem foglak megetetni arra ne várj. - mondta.
- Ugyan ezt mondod majd a gyerekünknek is? - kérdeztem.
- Nem, ezt csak neked mondom. - vágta rá.
- Hát jó. - vontam vállat. - De van itt valami. - mutattam a számra jelezve neki.
- Mi va....
Befejezni a kérdést nem tudta, mert megcsókoltam.

- Most persze nem vagy fáradt. - motyogta bele a csókba.
- Veled sose vagyok az. - mondtam és újra megcsókoltam.
- Veled ma aztán nem lehet bírni. - mondta és visszaült a helyére.
Az egy jó kérdés, hogy került be az ölembe úgy, hogy nem lett leverve a vacsoránk. De úgy látszik ügyesek vagyunk.
- Inkább az a kérdés, hogy mikor lehet velem bírni. - mondtam.
- Igaz, de most egyél. - mondta.
- Rendben anya. - mondtam és elkezdtem enni.
- Nem tudom mi lenne nélkülem veled, ha nem emlékeznél a kapcsolatunkra. - mosolygott.
- Hát elég hihetetlen, hogy velem vagy és nem a Takonypóc-szerű-srácokkal. - mondtam.
- Valami vonzott benned, már kicsiként. De lehet, hogy az a hülyeséged volt. - mondta.
- Meglehet. - mondtam.

- Erre már sose kapunk választ, hisz nem tudjuk visszapörgetni az időt.

- Nem is akarnám. - mondta lehangoltan és elfordította a fejét tőlem.

- Mi a baj? - fordítottam vissza a fejét felém, de a szeme még mindig le volt sütve.

- Soha többet nem hagyod el a szigetet szó nélkül túl hosszú időre, ugye? - nézett fel rám kétségbe esve.

- Ha akarnám se tehetném. Miattad se és mivel apa is.... feladatom lesz, ami nagyon fontos. Nem menekülhetek a sorsom elől. - mondtam. - De neked nem csak ez a bajod, igaz?

- Igen, sose akarnám újra azt látni, hogy már nem vagy az aki voltál. Hogy már nem vagy az a gyerek aki örömét lelte a trollok vadászásában. - mosolygott a végére.

- Ajj, annak is már 10 éve. Kinőttem belőle. - mondtam.

- Remélem nem lesznek ilyen izgágák a gyerekeink, mint te. - mondta.

- Ezek szerint nem csak egy lesz. - mondtam mosolyogva.

- Ha rád fog ütni egy is sok. - mondta.

- De ha fagyilkoló örült lesz, mint te akkor tökéletes lesz. - mondtam.

- Vicces nagyon. - morogta.

- Te kezdted. - válaszoltam. 

Rám öltötte a nyelvét és folytatta az evést, ahogy én is. A vacsora maradék ideje csendben telt. Ahogy végeztünk Astrid elvitte a tálakat és lerakta az asztalra, majd vissza jött hozzám, de még mindig nem szólt hozzám.

- Komolyan megsértődtél attól amit mondtam. Tudod, hogy nem kell komolyan venni azt amit így mondok. Tudod, hogy szeretlek és úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Még ha fákat is gyilkolsz időnként. - csókoltam meg a nyakát. - És ha lesz egy fagyilkoló lányom, büszke leszek arra, hogy azt tőled örökölte. 

- Elhiszem azt, de miért pont lány? - kérdezte.

- Mert lesz valaki akit jobban fogok szeretni, mint téged. - mondtam mosolyogva.

- El is higgyem? - kérdezte.

Csak vállat vontam, csókoltam volna meg mikor megszólalt. 

- Le kellene feküdnöd. - mondta és felállt. 

Csalódottan feküdtem le és figyeltem, ahogy sorra eloltja a lámásokat bent. Utoljára hagyta az ágy mellettit. Befeküdt mellém és azt is eloltotta. Közelebb húzódtam hozzá és rá néztem. A hátán feküdte és a sötét plafont bámulta. Főlé emelkedtem és a szemébe néztem. Zavartságot láttam a szemeiben. 

- Astrid, mi a baj, már kezdesz engem is megrémíteni ezzel. - mondtam neki.

- Nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. - mondta.
- Ne hazudj nekem! - mondtam.
- Nem hazudok, ez az igazság. - mondta.
- És azért vágsz olyan képet, mint akit az előbb kínoztak meg? - kérdeztem.
- Nem értelek. Alig jöttél haza 2,5 hónapja, de már arról beszélsz, hogy milyenek lesznek a gyerekeink, pedig még a kezemet se kérted meg. - nézett rám komoly arccal.
- Addig nem tudok semmit se tenni, míg biztosra nem tudom, hogy apa mikor akarja átadni nekem a helyét. Hidd el ha nem a pozíciómtól függene az egész, jobb születésnapi ajándékot nem is tudnék elképzelni, minthogy te igent mondj nekem. - mondtam. - Még bizonytalan az egész ügy, így várnunk kell egy kicsit még. Bár ez nekem sincs ínyemre.
- Szerinted mennyi időt kell még várnunk? - kérdezte halkan.
- Legalább 2 évet. 2 évet biztosan. - mondtam. - De ha fáradt vagy akkor aludj. - csókoltam meg.

Lefeküdtem mellé, ő meg rögtön hozzám bújt és a fejét a mellkasomra fektette és elaludt. Egy ideig csak figyeltem, ahogy alszik. Próbáltam én is elaludni, de éreztem, hogy az oldalam kezd fájni, szóval ebből most nem lesz alvás. Egyre jobban fájt, még a napközinél is jobban fájt ez most. Óvatosan letoltam magamról Astridot és távolabb húzódtam tőle. Nem akartam felébreszteni a szenvedésemmel. Így is elég gáz, hogy napközben látta, nem kell, hogy ezt is végig nézze. És ez sokkal rosszabb lesz, mint korábban. Most tényleg jól jönne az az altató, de mivel lábra állni se tudok, így magamnak se tudom beadni. Astridot meg nem akarom még jobban felidegesíteni a bajaimmal. Bár ezért is kapni fogok tőle, hogy nem szóltam neki. De csak kibírom valahogy reggelig, akkor majd utána alszok, már ha fogok tudni.