5. fejezet

Éjszakába nyúlóan tervezte Fogatlan műfarkát, de valami hibát mindig talált a terveiben. A hosszú ücsörgést megunta és felállt. Levegőre van szüksége. Muszáj kiszellőztetnie a fejét. Becsapta a füzetet, majd az asztalon álló poharat felkapta és kiment azzal a főtéren álló kúthoz. Meglepődött mikor egy alakot látott meg a kút mellett állni. Hamar felismerte az alakban Astridot és kissé feszengve közeledett a lányhoz, vagyis a kúthoz. Nem akarta a lányt megzavarni, de muszáj volt. Nem akart meghalni a lány tekintetétől, de reménykedik abban, hogy nem is fog. Lassan sétált a szőke lány mellé, majd állt meg a kút másik oldalán. Kíváncsian pillantott a lány Hablatyra.

- Hát te? - kérdezte végül Astrid. - Nem tudsz aludni?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - mondta Hablaty.

- Nem tartozok magyarázattal neked. - mondta a lány pimaszul.

- Ahogy én se neked. - mondta Hablaty, majd a vödörbe merítette a poharat.

Astrid igéző kék, ám kíváncsi tekintettel követte a fiú minden mozdulatát, majd a fiú gondterhelt arcán állapodott meg a szeme. Látta fiún, hogy kimerült, de a szemeiben valami olyas fajta csillogást látott, amit soha. Dolgozik valami, ami érdekli és nem akarja abba hagyni. Még a lány is tudja, hogy a fiú remek munkákat szokott végezni, hisz nem egyszer javította meg a szekercéjét, amit meg annyiszor tett tönkre egy-egy fa törzsén. A fiú tökéletesen rendbe hozta minden alkalommal a fegyvert és sose várt érte köszönetet. Amit most már bán a lány. Most is biztosan dolgozik valamin és azért nem alszik a fiú, de mintha nem is bánná azt. Bele se tud gondolni Astrid, hogy az ő csorba szekercéje hány alvás nélküli éjszakát okozott a fiúnak.

- Miért nem alszol? - kérdezte a tőle telhető legkedvesebben.

- Dolgozok valami és nem is tudok aludni. Mostanában nem igazán tudok aludni. - mondta Hablaty. - És te? Formában kell lenned, nem? Nyakunkon a kiképzés.

- Nem tudok aludni. - vallotta be a lány. - Kérdezhetek valamit?

Hablaty meglepetten pillantott a lányra, majd bólintott.

- Miért hagytad abba? - kérdezte a lány, amit Hablaty nem igazán értett. - Már mint azt, amit eddig csináltál. A baj keverést?

- Elég galibát okoztam már. - mondta a fiú. - Meg erőt kell vennem magamon, ha jó vezetője akarok lenni a törzsemnek. Elegem lett abból, hogy lenéznek és úgy beszélnek róla, mint egy nem is tudom miről. Nem a legjobb dolog kívülállóként élni a saját otthonodban. Nem akarok teher lenni senkinek se.

Astrid csendben hallgatta a fiút. Sose hitte volna, hogy tudja mit gondolnak az emberek róla vagy kívülállóként tekint magára. Meglepte a fiú vallomása, de melegség is járta át, amiatt, hogy jó vezérük akar lenni mikor eljön az ideje. Meg akarta érteni a fiút, de nem tudta. Nem tudta miért változott meg hirtelen, de nagyon kíváncsi erre az új Hablatyra és a terveire.

- Apám azt mondta vannak terveid a falu feljavítására. Ez igaz? - kérdezte a lány.

- Van egy-kettő. - vont vállat a fiú.

- Most is egyen ilyenen dolgozol? - kérdezte a lány.

Hablaty kíváncsian pillantott a lányra, majd gondolkodott el a válaszán. Végtére is a sárkány az ő jövője, ő pedig a sziget jövője, tehát mondhatni a sziget jövőjén is dolgozik. Nem árulhatja el a lánynak, hogy min dolgozik igazából, de valamilyen választ mégis csak adnia kell.

- Igen, valami olyasmin dolgozok. - mondta a fiú végül, kissé zavartan.

- És mi lesz? - bátorodott fel a lány.

- Azt még magam sem tudom. - vallotta be Hablaty. - Szerinted miért nincs portya? 

A kérdése közben az eget bámulta,ami nyugodtabb volt, mint bármikor máskor. A legszívesebben most kint lenne Fogatlan mellett és a sárkány mellett szemlélné az eget, bár a mostani társaságára se panaszkodhat. Végtére is Astrid Hofferson önszántából állt le vele beszélni.

- Biztos más szigetet fosztogatnak. - mondta a lány. - Átkozott bestiák. Már annyira várom a kiképzés. Apád elenged?

- Nem tudom. De nem félsz, hogy nagy vetélytársad leszek a kiképzés alatt? - kérdezte ravaszul a fiú és Fogatlanra gondolt és a tőle tanulható kis trükkökre, amiket a sárkányokon alkalmazhatna.

- Ugyan már. Akkor már Takonypóc is nagyobb kihívás lenne. - mondta a lány.

Valamilyen szinten egyet érett a lánnyal, de azért rosszul is esett neki. Megérti, hogy a lány nem lát a fizikai erőléte miatt vetélytársat benne, de biztos abban, hogy az észjárása magasan túl tesz a lányén és a stratégiai tervei talán beválnának. Talán, de ezzel nem akart foglalkozni most. 

- Most kérdezhetek én valamit? - kérdezte hirtelen.

- Engem nem érdekel Takonypóc. - mondta a lány rögtön.

- Engem se és nem ezt akartam kérdezni. - vágta rá a fiú.

- Oh, bocsi. - mondta. - Akkor mond.

- Tételezzük fel elméletben, hogy a sárkányok nem olyanok, mint amilyennek hisszük őket. Te békében tudnál élni velük, sőt meg mernéd lovagolni az egyiket? - kérdezte a fiú.

- Ez egy igen érdekes kérdés, Hablaty, de nem tudom mit mondjak erre. Lehet ebben valami, de ősidők óta pusztítanak a szigeten és nem hiszem, hogy valaha békében tudnánk velük élni. Ők nem olyanok, mint mi. Csak az ösztöneiknek élnek. - mondta a lány. - De ha lehetséges lenne szívesen kipróbálnám azt a sárkány lovaglást. Ilyeneket gondolkozol?

- Apám mondta, hogy anyám mindig is békéről álmodott, ahol együtt élünk a sárkányokkal. Ez nekem meg csak úgy beugrott hirtelen. - terelte a témát.

- Mit szólsz ahhoz, hogy eltűnt az éjfúria? - kérdezte a lány.

- Le akartam vadászni, de így már esélytelen. - mosolyodott el a fiú. 

Pár napja tényleg ez volt a legnagyobb célja most meg az a sárkány a legjobb barátja.

- Oh, akkor már értem miért menekült el innen. - nevetett fel halkan a lány.

Hablaty csak elmosolyodott. Sose gondolta volna, hogy valaha megnevetteti Astrid Hoffersont, de sikerült neki. Elkönyvelheti magában, hogy a lány talán jobban kedveli őt, mint a Jorgerson fiút.

- Ideje mennem. - mondta a lány és elindult. - Tudod jó volt az új Hablatyot megismerni.

- Ja. - vágta rá sután Hablaty. - Akkor szia.

- Szia. - indult el a lány.

- Astrid. - szólt utána a fiú, a lány pedig felé fordult. - A sikló nem is lenne rossz választás a számodra. - mosolyodott el a fiú, majd a műhely felé indult.

Astrid csak pirulva nézett a fiú után egy percig, majd a házukhoz rohant. Nem értette a fiú hirtelen változását sem a furcsa kérdését, de a bók megmelengette a szívét. A szíve mélyén pedig érzi, hogy heteken belül valami nagy dolog fog történni.

Hablaty visszanézett még a műhely ajtajából a lányra, de annak csak a távolodó alakját látta már. Felsóhajtott, majd visszakullogott a terveihez. Az este további részében is csak dolgozott, főként a műfarkon, de sehogy se jött sikerült egy életképes tervet összehoznia. Talán Bélhangos tudna neki segíteni, de nem ronthat a kovácsra, azzal a céllal, hogy mire készül. Burkoltan kell kérdezősködnie vagy megoldja egy maga, amit jobban szeretne. Nem akar folyton Bélhangoshoz futni, ha valamit nem tud megoldani és ez most amúgy is csak az ő ügye és senki másé. Kinyitotta a füzetét és újra neki állt a terveknek, de nem bírta ki, hogy ne tekintessen új barátja papírra vetett mására. Öröm járta át, amiért a sárkány megbékélt vele és elfogadta a közeledését és a társaságát. A falujában sose tették ezt az ott lakók, sőt inkább kerülték őt, de valahogy a mai nap a számára is más volt. Segített az embereknek, amiben csak tudott és azok hálásak voltak neki. Megoldott egy olyan konfliktust, amit az apja nem tudott és ez örömmel töltötte el. Az emberek kértek a segítségéből máma és nem féltek, hogy a fejükre dönti a házat. Mindenki elégedett volt a munkájával, főleg az apja. Még azt is megemlítette, hogy többször kellene segítenie a falu ügyeiben. Ez Hablatynak hatalmas felelősség és löket abban, hogy jobb ember legyen, de nem megy neki. Nem tudna úgy az apja mellett sétálni, hogy annak a szemébe hazudik. Talán azután képes lesz rá, ha elmondja neki az igazat, de addig nem. Nagyon reméli, hogy annak, amit most tesz annak pozitív eredmény lesz a falura nézve. Nem akarja a törzsét elveszteni, de a barátját se. Már most tudja, hogy az a kötelék, ami létre jött a medencében köztük az egy életre szól. Elmosolyodott az általa készített rajzon, majd tovább dolgozott.

Reggel Bélhangos hangjára ébredt fel az asztala lapjáról. Fáradtan nézett körbe a kis szobában, majd felállt és nyújtózva, ment ki a kovácshoz. Az csak meglepetten konstatálta, hogy a fiú honnan is került elő.

- Már megint itt aludtál? - kérdezte a férfi a fejét rázva.

- Dolgoztam valamin és elaludtam. - válaszolta a fiú.

- Folyton dolgozol valamin. Remélem nem egy újabb buta terven dolgozol. - mondta a férfi.

- Nem. Azokról már lemondtam. - mondta a fiú.

Jól tudta Hablaty, hogy az amit csinál mások szemében már ostobaság, de a számára nem. Neki sokat jelenthet, hogy jobb hellyé teheti Hibbantot a törzse és a sárkányok számára is. Csak nem lesz minden olyan zökkenő mentes, de ez ő is jól tudja. Ahogy azt is, hogy emiatt rengeteg vitája lesz még az apjával, amiket nem akar. A makacsságuk nem engedi, hogy igazat adjanak a másiknak és ez mindig is így lesz, ahogy az is, hogy sose fog igazán szó fogadó lenni, persze már a felnőtt kor küszöbén van, de ez apja még mindig gyereknek látja és sok dolgot megtilt neki, de csak azért, mert félti. Az egyetlen fia és nem is a legerősebb, de talán épp ezért a legkitartóbb. Most meg már egy éjfúria áll az oldalán és mindentől megvédik egymást a sárkánnyal. Már várja a kalandokat, amibe keveredni fognak.

- Nem tetszel te nekem, Hablaty. - mondta a férfi.

- Ugyan, Bélhangos. Csak megváltoztam egy kicsikét. - mondta Hablaty. - Ennyi az egész. Nem fogok több galibát okozni. Ez biztos. Nem fogok házakat összedönteni és hasonlók. Azaz ikrek reszortja.

- Ne is említsd az a két félnótást. Sven már hajnal óta a birkáitól próbálja távolt tartani őket. - mondta a kovács.

- Inkább azt mond mit csináljak ma. - mondta a fiú.

- Valaki mennyire dolgozni szeretne. - mondta gúnyosan a férfi.

- El kell terelnem egy kicsit a gondolataimat. - válaszolta Hablaty. - De erről nem akarok beszélni.

- Élezz meg néhány kardot, aztán találunk neked valami munkát. - mondta a férfi, majd elcammogott.

Hablaty a karokra nézett, amik az élezésre vártak, majd felsóhajtott. Felemelte az első kardot, majd neki állt a munkájának. Többször is hallotta a délelőtt folyamán az apja hangját, de nem reagált rá igazán. Fel se pillantott a munkájából. Örült annak, hogy egy kicsit nem agyal, hogy nem forog az agyában semmi, csak annak él amit éppen csinál. Valahogy ez most megnyugtatta a fiút. Már a délutánban jártak, mikor abba hagyta a munkát a kardokkal. Élezés után még ki is fényesítette azokat. Fáradtan, hagyta hátra a kardokat, majd lépett be a számára fenntartót helységbe a füzetéért. Felkapta azt, majd elköszönt a kovácstól és az erdő felé indult. Látta az apját közeledni, ezért is sietett inkább az erdőben minél előbb eltűnni. Vágyik a sárkány néma társaságára és arra is, hogy az állat megértően dörgölje fejét a lábához. Élvezi a társaságát és minél több időt akar a sárkány közelében tölteni, hogy megismerje, de ez a kötelességei miatt lehetetlen. Több figyelmet szeretne fordítani a sárkányra és annak a műfarkára. Amint a medencébe ért leült a sárkány mellé, aki boldogan fogadta őt. Tervei szerint itt dolgozott volna a sárkány műfarkán, de azzal, hogy a hátát a sárkány oldalának vette és elhelyezkedett eluralkodott a fáradtság a testén és  pillanatok alatt elaludt a sárkánynak dőlve, aki csak érdeklődve pillantott az alvó fiúra. Egy percig csak nézte a békésen alvó fiút, majd óvóan köré fonta a farkát és a mancsára fektette a fejét, ahonnan tovább figyelte a fiút. Sötét volt mikor felébredt és Fogatlan is mélyen aludt már. Hablaty csendben felállt, megsimogatta a sárkány, majd elindult haza, hogy aludjon még néhány órát. Reménykedik abban, hogy nem fogja apját felébreszteni mikor haza ér. Nem akar veszekedni, de magyarázkodni se nagyon. Ahhoz most nagyon fáradt. Napok óta keveset vagy szinte nem is alszik, szüksége van egy kis alvásra. Talán, ha kipihente magát sikerül a műfarkat is elkészítenie. Nem éget tűz mikor a házhoz ért és a ház körül is csend honolt. Halkan nyitott be a házba és ugyan olyan halkan is surrant fel az emeletre. befeküdt az ágyába és rögtön vissza aludt.