8. fejezet

Másnap reggel Hablaty hatalmas görccsel a gyomrában ébredt. Elérkezett az a nap, amit napokkal ezelőtt annyira várt, de ma már kevésbé várta. A tekintete rögtön az apjától kapott kardon állapodott meg. Sóhajtva kell ki az ágyából, majd a kardot elvette a fal mellől, ahova tegnap tette és elindult az aréna felé. Tegnap késő estig Fogatlan mellett volt és beszélt a sárkányhoz, aki néha együtt érzően morgott vagy dörgölte a fejét a fiú oldalához. Hablatynak már ezek a kis tettek is jól estek, főleg Fogatlantól. A sárkány hozzá való viszonyulása egészen más következtetéseket hord magával, mint az, amit gyerekkorától napról napra a szájába rágtak. Hisz Fogatlan semmilyen fenyegetést nem érez Hablaty részéről, hogy támadjon rá. Annyira már maga Hablaty is rájött, hogy a sárkányok csak akkor támadnak rájuk, ha fenyegetve érzik magukat. Fogatlan pedig azért ennyire nyugodt mellette, mert nem érzi, hogy Hablaty félne tőle vagy bántani szeretné őt. Bízik Hablatyban, ami a fiúnak sokat jelent. Soha senki nem bízott annyira benne, hogy az életét is rá bízza, de Fogatlan bízik benne ennyire és nem fogja elárulni a sárkányt, soha. Némán haladt az aréna felé, magában gondolkodva. Ahogy közeledett az aréna felé hallotta,, ahogy a többiek is ott vannak valamint Bélhangos hangját is hallotta. Mire az aréna kapujához ért a csapat többi tagja vidáman sétált be az aréna kapuján. Bélhangos állt még kint, Hablaty csak sóhajtva sétált el mellette be a többiek után. A srácok beszélgetésének végét kapta el, főleg azt, amit Astrid mondott.
- Ez csak úgy buli ha sebhely is van. - mondta a lány.
- Ja, de frankón. - lépett be Hablaty is. - Fájdalom az kell.
Mindenki rá pillantott még Astrid is, aki tudta, hogy Hablaty is jelen lesz a kiképzésen, de megdöbbent mikor a lány is döbbenten nézett rá. Talán abban kételkedett Astrid, hogy mégse jön el és a többiekkel majd jól kinevetik. Mindezek ellenére várja, hogy megmutassa mindenkinek a tudását, ami igaz egyenlőre nincs, de reménykedik benne, hogy nem égeti le magát senki előtt és meg tudja mutatni mindenikek, amire már napok óta vágyik. Azért kíváncsi lenne arra, hogy mit szólnának hozzá, ha egyszer csak betoppanna Fogatlannal ide. Egy éjfúriával, aki hallgat rá. Nem tudja eldönteni, hogy elárulná a népét vagy csodálnák érte, de valahol a kettő között lenne. A kábulatból végül Takonypóc eszmélt fel, majd nevetett fel.
- Jé, lesz a sárkányoknak fogpiszkálója. - nevetett tovább a fiú.
Astrid lehajtotta a fejét. Szívesen kiállt volna Hablaty mellett, de mégse akart a barátai szemében hatalmasat süllyedni. Csendben maradt és lehajtott fejjel indult tovább. Élvezte azt a néhány beszélgetést a fiúval, hisz már ő is jól tudja, hogy a fiú nem olyan volt, mint volt, de azt is tudja, hogy valamit titkol. Valami olyat, ami meghatározza Hablatyot úgy örökre. Ezt ő is tudta és szíve szerint tényleg megvédte volna, hisz a fiúban két beszélgetés alatt több barátibb jellemzőre lelt, mint az egész társaságban évek alatt. Talán felajlánhatja a fiúnak, hogy edz vele, de még nem biztos ebben. Az se biztos, hogy Hablaty elfogadná a segítségét. A fiú mindig is magának való volt és ez sose fog változni, ha a törzse így bánik vele. Lehet változott a napokban, nem is keveset és senki se tudja az okát, hogy miért, de még nem bíznak benne és nem is tisztelik, amit kortársai viselkedése is bizonyít. Astrid még is tudja, hogy Hablatyból erősebb ember lesz, mint mindannyiukból. Talán erre a legjobb kifejezés, hogy érzi. Amint elfordult a fiútól és beljebb kullogott bűntudat kezdte mardosni, de nem foglalkozott vele, majd később beszél a fiúval. Ha meghallgatja.
Mindeközben Hablaty sóhajtva indult be az arénába mikor mindenkiben tudatosodott, hogy igen ő is ott lesz és talán még életben is marad. Mélyen azért fájt neki Astrid nem törődöttsége, hisz azt hitte az a pár alkalom mikor mondhatni őszintén beszélgettek kialakított valamilyen kapcsolatot kettőjük közül, de rá kellett jönnie ez nem így van. Még most is egy szerencsétlen, félnótás a lány és mindenki más szemében, ami bántja. Az apja kardjára pillantott, amiről az elejétől tudta hogy nem méltó. Nem azt követi, amit a kötelessége diktál, inkább a saját feje és a szíve után megy, sőt inkább rohan. De azzal, hogy Fogatlan mellett van valamiért közel érzi magához anyját, mintha ő akarná, hogy ezt csinálja. Mintha ez lenne az első számú feladata. A sárkányokkal való béke megteremtése. A kardról a srácokra pillantott, majd felszegett állal indult volna tovább, ha Bélhangos hatalmas kezei nem nehezednek a vállára, így kénytelen volt a férfia nézni.
- Ne aggódj, a sárkányok előbb a viking szerűbb srácokat veszik célba. Rád azt hinnék, hogy beteg vagy vagy gyogyós, de azért ne vedd magadra. - mondta a férfi. - Itt amúgy se eshet bajod, élesben már annál inkább.
Pillanatokon múlott, hogy kibökje, hogy neki biztos nem esik baja, hisz ott van neki Fogatlan, aki megvédené. Ebben biztos, bízik a sárkányban. Mielőtt megszólalhatott volna a férfi már messze járt tőle és a többiek felé tartott. Hablaty sután sétált oda a karddal a kezében, majd megállt a sor végén Halvér mellett. Leszegett fejjel hallgatta Bélhangos monológját és a mellette suttogó Halvért, bár a kettőből semmit se értett igazán. Emellett érezte a többiek tekintetét magán és a kardon. Mindenki ismeri az apjáról és a kardról szóló legendáknak számító történeteket és senki se volt ennyire közel a kardhoz. Igaz életében nem használta a kardot és semmilyen más fegyvert se kis törökön kívül. Megtisztelve kellene éreznie magát, hogy mindenki csodálattal tekint a kardra, amit a kezében tart, de nem úgy érezte magát. Fáj a szíve, hogy hazudott az apjának a dolgokról, de ha elmondta volna az igazat a kezében tartott kardhoz a barátja vére tapadna, amire rá se tudna nézni és magát hibáztatná mindenért, hisz az apjára az se hatna, ha azt mondaná, hogy Fogatlan megmentette az életét. Az lenne az apja kifogása, hogy nem akarta volna a zsákmányát más fogyassza el. Ha pedig így lett volna akkor már rég nem élne, ehelyett a sárkány a legjobb barátja.
Ijedten kapta fel a fejét Takonypóc hangjára, bár azt nem hallotta mit mond, de rögtön tudta, hogy mi fog történni, hisz Bélhangos egy a ketrecek nyitókarjára támaszkodott rá, amit egy biztatónak szánt mosollyal vagy inkább grimasszal nyitott ki. Egy perc se kellett a ketrec ajtaja mögött lapuló sárkánynak és kirobbant a ketrecből. Hablaty és a többiek is ösztönösen vetette félre magát a sárkány elől. Az izgalomtól a vér a fülében dobogott, így semmit se hallott abból, ami körülötte zajlott, csak azt követte, amit maga körül látott. Nehézkesen felvett egy pajzsot a földről, amiben Bélhangos segített neki, majd betessékelte a fiút az aréna közepére. Meg kell mondania, hogy a pajzs a kard mellett meglehetősen nehéz. Meg kell tudnia, hogy a kard miből készült és egy pajzsot kell készítenie abból magának. A pajzs alap vető "fegyver", hisz harcolni is lehet vele és védekezni, még sárkányok ellen is. Az apjáról sokszor látta már, ahogy egyetlen fapajzzsal harcol a sárkányok ellen. Valahogy Astrid közelébe került, aki nem is törődött vele.
- Úgy nézz ki tényleg csak ketten maradtunk. - mondta a fiú.
- Nem, csak te. - bukfencezett arrébb a lány.
Először nem értette a tettét, de a kezéből kirepülő pajzs meggyőzte a visszavonulásról. Látta a felé közeledő sárkány és utolsó biztosításként a kardot kapta maga elé, abban reménykedve, hogy az megvédi valamilyen szinten. Hallotta Bélhangos hangját, majd érezte a felforrósodott fém izzását az arcánál, de semmi mást nem érzett. Kinyitotta a szemét és Bélhangos állt előtte és a sárkányt kapta el, amit korábban rájuk engedett. A férfi dühösen meredt a fiúra, aki csak az izzó kardot bámulta tovább. Nem tudja elképzelni mi történt abban az egy percben míg a szemét lehunyta és várt a halálára. Persze rettegett, de valahogy túlélte. Nem tudja, hogy a férfinak hála, aki még mindig "vérben forgó" szemekkel meredt rá vagy az izzó kardnak hála, de életben van. Körbe nézett az arénában, ahol meglepett tekintetekkel találta szembe magát, de azok is fáradtan fújták ki a gőz az edzés után. Ezek után Hablatynak nyugalomra van szüksége és a barátja társaságára. Bélhangost hangját hallotta, aki a  többiekhez beszélt már és róla tudomást se vett. Este ezért még kapni fog. Nagyon jól tudja mit kellene tennie, háttérbe húzódni és túlélni, de nem akar így élni. De nem ez minden vágya. Ha olyan harcos nem is lehet, mint az apja, olyan erős és bátor, valamilyennek lennie kell. Tudja, hogy ez a kiképzés az utolsó esélye arra, hogy bizonyítson az apjának arra, hogy nem alkalmatlan utód és több van benne, mint azt hinnék, de már az első nap elbukott és majdnem megölette magát az ostobasága miatt. Sóhajtva indult el a többiek után a karddal a kezében, ám a férfi a kijáratnál megállította. Tudta, hogy ez lesz.
- Hatalmas őrültséget csináltál ott bent, ugye tudod? - kérdezte a férfi.
- Próbálkoztam. - mondta a fiú és felnézett egykori mesterére.
- Meghalni? Mert az majdnem sikerült. - mondta Bélhangos. - Szerencséd, hogy a kard is a kezedben volt.
- Miért? - kérdezte csodálkozva a fiú.
- Visszaverte a lövedéket. Szerencséd volt. - mondta a férfi újra. - Több ilyet ne csinálj.
- Nem vagy az apám. - mondta a fiú.
- Nem, nem vagyok az apád. De ha ő lenne itt ennél sokkal rosszabb dolgokat vágna a fejedhez. - mondta a férfi.
- Nem vagyok gyerek már, akit pátyolgatni kell. - mondta a fiú. - Tudok vigyázni magamra.
- Ezt holnap be is mutathatod. - indult ki a férfi.
Csalódott a fiúban, akit fiaként szeret és támogatott annyi éven keresztül, de azt is tudja, hogy Hablatynak igaza van abban amiket mond. Ez az ő próbája, ahol senkire számíthatnak, csak magára, az eszére és a fegyverére, de még ezt se hagyják meg a fiúnak, mert túlságosan féltik. Pedig ha tudnák mire képes. Hablaty fáradtan, csalódottan és értetlenül indult el a karddal a kezében. Amint kiért az arénából az erdő felé indult. Igaz még délután sincs, de szüksége van arra, hogy megnyugodjon és erre csak egy helyen képes. Fogatlan mellett. Reméli, hogy a sárkány nem fog nagyon haragudni rá, amiért a karddal megy oda. Néhány perces séta után, már a medencénél volt és a sárkányhoz közeledett, aki mogorván méregette a kardot a kezében.
- Nem foglak bántani, pajti. - mondta a fiú, majd a földbe állította a kardot. - Csak valamire kíváncsi vagyok.
Fogatlan kíváncsian szaglászta körbe a kardot, ami már a földből állt ki, így nem jelentett rá veszély, majd morogva ült le Hablaty mellé és nézett a fiúra.
- Rá tudnál lőni? - kérdezte a fiú.
Fogatlan egy percig csak nézte újdonsült barátját, majd tett a kérésére. Nem értette miért akarja a kardot elpusztítani, de megtette, amit kért. Kíváncsian nézett a fiúra, majd a kard helyére, majd vissza a fiúra, majd újra a kardra. Még a sárkány se akarta elhinni, hogy a kard izzik azon a helyen ahol bele lőtt. Nem igazán akart Hablaty se hinni a szemének. Meg kell tudnia miből készült a kard. Hisz az anyag még Fogatlan műfarkához is jó lehet. Hisz könnyű és elpusztíthatatlan. Amire a sárkánynak szüksége van, ha repülni szeretne újra.