7. fejezet

A késő estig tartó munka ellenére Hablaty már korán ébren volt és indult is, hogy munkába álljon a műhelyben, csak most már Fogatlan műfarkával szeretne dolgozni vagy megpróbálni kezdeni azzal valamit. Esetleg egy prototípust összerakni. Reménykedik abban, hogy a kiképzés végéig sikerül megcsinálnia új barátjának a műfarkat és akkor megmutathatja mindenkinek, hogy milyenek is a sárkányok. Igaz nem ismeri még úgy Fogatlant, ahogy az akarja, de már is többet  tud róluk, mint apja vagy a falu tagjai. Végtére is van benne valami,hogy ha a sárkány nem támadta meg, amikor segíteni akart neki a sikoltó halál támadása után. Fogatlanon kívül még sose látott másik éjfúriát és kételkedik abban, hogy valaha fog. Valahogy érzi, hogy Fogatlan, az ő sárkány az utolsó a fajtájából. Lassan sétált be a műhelybe, ahol Bélhangos még nem volt bent. Hátra sétált a kuckójába és a tervrajzokat kezdte vizsgálgatni. Biztos abban, hogy a tervek jók, de abban is biztos, hogy valami hiányzik. A tekintete az asztal mellett pihenő szekercére vándorolt és elmosolyodott. Évek óta nem volt arra példa, se alkalma, hogy Astriddal úgy beszélgessen, mint egy baráttal vagy valami hasonlóval. Valahol mélyen tudja, hogy a lány megérti őt, de nem akar igazán együtt érezni vele, míg nem bizonyít valamit. Magának vagy a törzsének azt még maga se tudja, de valaki elvár tőle valamit. Valami nagy dolgot. Ami talán Fogatlannal is kapcsolatban van.Továbbra is kitartóan vizsgálta a tervrajzokat, bár felkapta a fejét Astrid hangjára. Sietősen pakolni kezdte a rajzokat Fogatlanról és a tervrajzokat a műfarokról. Nem szeretne a lány előtt lebukni és a barátjának ártani. Mielőtt a lány beléphetett volna a rejtekébe felkapta a szekercét és kisétált azzal. Bélhangost még mindig nem látta sehol. Talán az apjával beszél vagy ilyesmi. Astridot egy pillanattal később meg is látta.
- Azta. - ámult el a lány. - Jobb, mint új korában.
- Csak egy kis élezés kellett neki. - adta a lány kezébe a fegyvert.
- Arról hallottál, hogy holnap indulnak a felnőttek a fészek keresésére? - kérdezte a lány.
- Apám még a jég beállta előtt megszeretné találni, de úgy hiszem ez a keresés is haszontalan lesz és nem találnak semmit. - mondta Hablaty.
- Derű látó vagy. - mondta Astrid.
- 300 éve keresik a fészket a vikingek és senki se találta meg. - mondta Hablaty.
- Lehet te leszel az, aki megtalálja. - poénkodott a lány.
- Mindenképp. - mondta elgondolkodva Hablaty.
- Nehogy megint azzal gyere, ha kihúzod addig. - mondta a lány. - Bélhangos vigyázni fog rád úgy is.
- Azt tudom. - mondta a fiú. - Csak elgondolkoztam egy pillanatra.
- Min? - kérdezte a lány.
- Amit mondtál. - mondtam. - De nem hiszek benne, hogy megtalálnám a fészket valaha.
- Majd a holnapi kiképzésen jobban fogod érezni magad. - mondta a lány.
- Nem hiszem. - mondta a fiú. - Nem vagyok annyira odáig a dologért már, de ki fogom bírni. Azt hiszem.
- Pedig már azt hittem lesz egy komoly ellenfelem. - mondta a lány.
- Majd eldől. - mondta Hablaty.
- Remélem méltóbb ellenfél leszel, mint Takonypóc. - mondta a lány, majd elindult. - Holnap találkozunk, hacsak nem sétálsz be megint célpontnak a területemre.
- Nem fogok, ne aggódj. - mondta. - Elég volt a halál közeli élmény a részedről.
A lány csak elmosolyodott, majd intett Hablatynak és ott hagyta egyedül a műhelyben. Hablaty felsóhajtott, majd visszament a kuckójába, ahol újra a tervrajzokra pillantott. Egy pillanat múlva kisietett a fémhulladékokért, hogy keressen valamit, amit felhasználhat elsőként a műfarokhoz. Amint talált valamit tűzet gyújtott és neki állt megolvasztani a fémhulladékot, amit használhatónak talált. Javában benne volt már a munkába, mikor Bélhangos megérkezett a műhelybe. Csak rápillantott Hablatyra, de nem mondott semmit. A kovács is tudja, hogy nem érdemes a fiút ennyire bősz munkában megzavarni, dolgozzon bármin is. órákig tartó munka után Hablaty végül elkészült a műfarok merevítő rúdjaival. Már csak az kell kitalálnia, hogy mihez rögzítse a rudakat és azt, hogy tudják, majd használni a repüléshez. Ez már a számára is akadályokat vetett fel, de addig nem hagyja abba a munkát, míg el nem készül a megfelelő műfarokkal Fogatlan számára. Sose fogja tudni meghálálni Fogatlannak azt, amit néhány napja tett érte, hisz hagyhatta volna a sárkány, hogy a sikoltó halál végezzen vele ő pedig megy a dolgára, helyette kölcsönösen megmentették egymást és Hablaty tudja, hogy nem az volt az utolsó alkalom. Rengeteg ilyenre lesz példa. Kezdve az apjától való megvédéssel. Végtére már most azt teszi mindenki elől rejtegeti a sárkányt azért, hogy megóvja. Fáradtan fejezte be a munkát a műfarokkal és az elkészült darabokat a kuckójába vitte és egy ottani kosárban helyezte el őket, az összerakás pillanatáig. Unottan sétált ki a kuckóból, majd intett Bélhangosnak és a házuk felé indult mielőtt Fogatlanhoz indult volna el. Amint belépett a házba apjával találta szembe magát, aki, mintha rá várt volna. Kissé feszengve lépett be a házba és várta, hogy az apja mondjon valamit, de az hallgatott. Egy percig csak meredt az apjára, majd elindult az emelet felé.
- Hablaty, várj egy kicsit. - szólt a fiú után.
Hablaty sóhajtva ugrott le arról a pár lépcső fokról, majd ment apjához. Sose látta az apját még idegesnek és egy kicsit összezavarta az, hogy most annak látja vagy valami olyasminek. Sejtelme sincs arról, hogy mit akarhat az apja mondani neki, de reméli nem gondolta meg magát a kiképzéssel kapcsolatban. Erőt gyűjtött, majd apjára pillantott.
- Baj van, apa? - kérdezte a fiú.
- Nincs. - mondta a férfi továbbra is feszengve. - Csak... Csak adni szeretnék neked valamit.
Nem kicsit lepte meg a férfi válasza Hablatyot. Nem emlékszik olyan alkalomra, hogy az apja valamit önszántából adott volna neki, de pár napja minden megváltozott az életében, szóval nincs olyan dolog, ami már annyira meg kellene lepődnie. De mégis furcsa a számára az apja szavai. Pléhpofa egy percig nézte a fiát még, majd elfordult és elvette az asztalról oda készített kardot, amit Bélhangossal a fiú méreteihez igazíttatott. Visszafordult Hablatyhoz és a fiú felé nyújtotta a kardot, aki a fegyvert hatalmasra kerekedett szemekkel csodálta. Emlékszik azokra a történetekre, amiket az apja mesélt ifjú koráról. Például arra a történetre, amikor az apjától, az akkori törzsfőtől a kiképzésére egy kardot kapott. Azt a kardot, amit éppen Hablaty felé tart. Sose gondolta volna a fiú, hogy valaha megkapja az apja "kezdő" karját. Ismeri az apjáról szóló összes történetet és nagyon jól tudja, hogy az apja már rég nem kezdőként kezdett bele a kiképzésbe, de hagyomány a szigeten. Amolyan felnőtté avatás az ifjú vikingek között. Az első sárkány ölés fontos a törzsben, hisz a sárkánytól függ, hogy milyen helyet kap valaki a törzsben. Hablaty is jól tudja, hogy az éjfúria a legértékesebb sárkány, épp ezért nem hagyhatja, hogy a sárkányát megtalálják. Meg azért se, mert békét akar a szigeten teremteni Fogatlan segítségével. A szíve mélyén tudja, hogy nem fogadhatja el a kardot, amihez megannyi sárkány vére tapad, de az apjának se akar fájdalmat okozni, hisz látja a szemében, hogy most először tényleg büszke rá. Arra az esetlen Hablatyra, aki valójában. Sose lesz az apja számára az a fiú, akire mindig vágyott és sose fog úgy engedelmeskedni az apjának, ahogy az elvárja tőle, mert más. Más, mint a többi hibbanti lakos és meg van a saját elképzelése a szigettel kapcsolatban, amit meg is szeretne valósítani. Az pedig, hogy az apja egy legendásnak számító karddal ajándékozza meg felfoghatatlan számára. Nem igazán érdemli meg, de mégis elönti az a boldogság, amit sose érzett és a kard felé nyúlt. Ugyan azzal a csodálattal vette át apjától, amivel először rácsodálkozott, mikor 5 vagy 6 éves lehetett. Már akkor mindent megtett volna azért, hogy a kardot a kezébe fogja és most megkapta.
- Azt akarom, hogy ezzel harcolj az Arénában a sárkányok ellen. - mondta a férfi.
- De ez a te kardod. - mondta értelmesen a fiú.
- Előttem pedig az apámé volt, aki előtt pedig az ő apjáé. - mondta Pléhpofa. - De most már téged illett.
- Nem akarok csalódást okozni. - nyújtotta vissza a kardot, ami meglepően könnyűnek bizonyult a számára.
- Nem fogsz csalódást okozni. - mondta a férfi.
- És ha nem nyerek a kiképzésen? - kérdezte a fiú.
- Nem várhatom el a csodát tőled se. Nem vagy olyan viking, mint mi. Sok minden vagy, de a sárkány ölő nincs köztük, Hablaty. Mégis elengedlek a kiképzésre, mert ez fontos. Nem csak nekem, hanem neked is. - mondta a férfi.
- Ebben most van valami. - mondta a fiú.
- Hord büszkén ezt a kardot. - mondta a férfi.
- Kösz, apa. - mondta Hablaty.
A férfi megveregette Hablaty vállát, majd a holmiját vette fel.
- Már ma indultok? - kérdezte Hablaty meglepetten.
- Már mondtam, hogy a jég beállta előtt megakarom találni fészket. - mondta a férfi.
- Vigyázz azokkal a sárkányokkal. - mondta a fiú.
- Te is. - mondta a férfi és kilépett a házból.
Hablaty egy ideig nézett az apja után bezáródott ajtóra, majd a karddal felsietett az emeletre és letette ott a kardot, majd elhagyta a házat. Útközben magához vette néhány halat Fogatlan számára és sietve indult a medencéhez, ahol a sárkány várt rá.