Hablyat új élete 18. fejezet

* Hablaty *

A különös kifejezés helyet inkább furcsát kellene mondanom. Jó néhány sárkány meredt vissza rám és ez egy csöppet kiborított. Én a sárkányokra néztem.

Különös volt így látni a sárkányokat. Kis idő elteltével egy lány jelent meg. Furcsa látni, hogy nem csak én fogadtam el barátnak a sárkányokat. Ezt csak onnan sejtettem, hogy lányt számomra ismeretlen fajtájú követte közvetlenül. Fogatlan elém állt és a jövevényekre morgott. A lány megállt a sárkánnyal, Fogatlanra, majd rá nézett végül megszólalt.
- Hogyan sikerült megszenítened egy éjfúriát? - kérdezte.
- Ez egy hosszú történet, de nem számít mi most inkább megyünk. - mondtam a lánynak, majd Fogatlannak szóltam. - Gyere pajti menünk kell. - mondtam miközben vissza mentem a barlangba összepakolni a cuccunkat.
A lány nem adta fel egy könnyen a barlangba is utánunk jött. És tovább folytatta.
- Ha akarod mond el. - mondta.
Megfordultam és a lányra néztem. Kint nem nagyon néztem meg, de most igen.
 Nem olyan volt, mint Astrid. Más volt, mint ő, más volt, mint egy viking. Teljesen más volt. A haja ki volt engedve és mintha 2 tincse más színű lett volna. Egy átlagos viking nem így néz ki. De mégis teljesen megbízhatónak tartottam.
- Nem akarok egy idegent a történetemmel untatni. - mondtam és folytattam a pakolást.
- Bocsánat még be se mutatkoztam. - mondta. - Skyler vagyok, Skyler Strome. És te ki vagy? Még sose láttalak erre. - mondta.
- Jól mondod, még sose voltam erre, de tovább kell menünk. És Hablaty Haddock vagyok. -mondtam, majd Fogatlanra néztem. - Ő meg itt a sárkányom, Fogatlan.
- Elég fura a neve, de mindegy. Az én sárkányomat Égugrónak hívják. - mondta a sárkányra mutatva.
 Még az életemben nem láttam ilyen sárkányt. Iszonyatosan fura látvány volt a sárkány a lánnyal. Akkor én milyen lehetek Fogatlannal. Senki se látott még éjfúriát, én nekem meg egy olyan sárkányom van.
- Ez mégis milyen sárkány? - böktem ki a kérdést.
Na jó ezt talán nem így kellett volna. Skyler - re néztem, ő csak ezen mosolygott.
- Égugró egy Viharszelő. Még sose láttál ilyen sárkányt? - kérdezte.
- Ami azt illeti nem. Ahol éltem ott nem nagyon voltunk jobban a sárkányokkal. Öltük őket, de aztán Fogatlan belépet az életembe és minden meg változott. Remélem az otthonom is megváltozott. Már békében élnek a sárkányokkal. - mondtam kissé letörten.
Amíg ezt mondtam egy személyre gondoltam, és az nem volt más, mint Astrid. Még csak 5 nap telt el, hogy elhagytam Hibbantot, de már annyira hiányzik, mintha 5 éve nem láttam volna. Ez a pár nap is szó szerint fájdalmat okoz. Mi lesz ha soha nem térek vissza, soha többé nem látom öt. Az már több lenne egy kis fájdalomnál.
- Értem, de ha már béke van a sárkányokkal akkor miért nem mész vissza? - kérdezett újra Skyler
- Ez egy kicsit bonyolult lenne elmagyarázni. - mondtam. - És amúgy se érdekelne téged 5 perces ismeretség után az egész életem.
- Miért ne érdekelne? Attól, hogy alig ismerlek tudok még segíteni bármiben. Ahhoz nagyon jól, hogy másoknak segítsek. - mondta mosolyogva.
- Hát rendben. - nyögtem ki végül. - Egész életemben sárkányt akartam ölni, míg egy nap lenem lőttem Fogatlant. Megkötözve találtam meg. Már készültem, hogy megölöm, de rá néztem és megváltozott a véleményem. Ellengetem és rám támadt, de nem bántott. Aztán eltűnt. Megtaláltam következő nap és össze barátkoztam vele. Készítettem neki egy műfarkat, mert az ostobaságom miatt már nem volt képes egyedül repülni. Mind ezek alatt egy sárkányölő kiképzés is volt a szigeten amire muszáj volt elmennem. Sok időt töltöttem vele és végül bajba keveredtem emiatt. Hogy neki ne legyen semmi baja inkább elhagytam az otthonom és most a világot járjuk. És közben legyőztünk egy ellenséges sárkány, ami miatt a sárkányok portyáztak nálunk. Ha apám nem teremtett békét a két fél között engem árulónak tartanak és amint vissza megyek elfognak Fogatlant meg megölnék. Ha meg béke van akkor majd egyszer csak vissza térek, de az még nem most fog megtörténni. - fejeztem be végül.
- És nincs semmi ami miatt vissza mennél? - kérdezte.
- De van. Csak ezt a személy se akarom bajba sodorni. Elég az, ha én így jártam. - mondtam. - De most már tényleg menünk kell. Sajnálom.
- Rendben. Tudod egy dolgot nem értek. Egy olyan ember van aki képes volt megszelídíteni az éjfúriát, de az nem te vagy. Thyrának hívják és ott bukkan fel ahol akar és talán te is találkozol vele. És remélem mi  még találkozunk. - mondta és elment.
Leültem és elgondolkoztam azon amit mondott. Van egy olyan ember aki képes éjfúriát szelídíteni. Akkor talán segíteni is tudna nekem. Remélem igaza lesz Skyler-nek és találkozok evvel a lánnyal. Hamarosan.

* Hibbant *

Időközben Hibbantra hó ült.
 Megérkezett a tél és a téli ünnepek is közeledtek. Ez lesz Hibbant történetének első olyan téli ünnepe amit az emberek a sárkányokkal töltenek. Béke lesz végre a szigeten. Rettegés nélkül, hogy az ünnepek alatt a sárkányok rajtuk ütnek és a falu elpusztul. Az egész falu kitörő örömmel várta a közeledő ünnepeket egy - két ember kivételével. Az egyik a törzsfő volt. Az ünnepeket egy dolog miatt nem várta egyik fia se volt itt. Igaz most öröme is volt hisz a sárkányokkal már hetek óta békében éltek és a legtöbb embernek már volt saját sárkánya. A kiképzésen részt vett fiatalok már meg is ülték a sajátjaikat. Azt sose hitte volna a törzsfő, hogy megéli azt a napot amikor a sárkányok nem támadják a szigetet. Ebben az egyben lelte örömét.
A másik személy aki szomorkodót az Astrid volt. Igaz ott volt már neki a két sárkánya Viharbogár és Vakmerő, de még így is szomorú volt.


A sárkányinak mindig örült és mindig örömet vittek a szívébe, de sose eleget. A fiú hiánya akit szeretett felemésztette. Fáj neki, hogy nem lesz itt a falujuk egyik legszebb ünnepén. De azt tudta, hogy a fiú sárkánya mindent meg tesz azért, hogy ne legyen semmi baja a fiúnak. Tudta, hogy az élete árán is megvédené a fiút, ha arról lenne szó. A lány naponta többször is körbe repüli a sárkányával a sziget környékét hátha meglátja a fiút. De eddig még nem történt semmi.
De a mai nap még is történt valami csak nem az amire számított. Egy hajó futott be a kikötőbe. A sziget hajója volt az. Az egész falu ott volt. A lány csak a faluból levezető pallóról figyelte a történteket.
amint a hajó kikötött egy fiú szállt le róla és körbe nézett. Astrid felismerte a fiút, de tudta, hogy nem az akit szeret és ezért oda se ment. Nem akart még több rossz emléket felidézni, ha a másik fiúval találkozik. A medencébe ment a sárkányával.
Eközben a törzsfő örömmel köszöntötte otthon másod szülőt fiát.
 - Jó itthon látni fiam. - köszöntötte.
- Én is örülök ennek apa. - mondta a fiú. - A testvérem hol van? - kérdezte.
Az eddig mosolygó törzsfő arcára ráfagyott a mosolya kérdés hallatán. Nem tudta mit mondjon neki. Rég óta nem látta a testvérét és talán már nem is fogja többé.

Hablaty új élete 17. fejezet

* Hibbant *

Másnap reggel Astrid arra ébredt, hogy valami fekszik mellette. Arra fordult és meglátta maga mellett a kis sárkányt. Ezen egy pillanatra elmosolyodott. Örült, hogy a kis sárkány ennyire keresi a társaságát és annak is, hogy ott van. De mégis nagyon aggódott, hogy mi lesz ha meglátják vele a sárkányt. Felkelt és az ablak alatti asztalhoz indult. A levelet kezdte el keresni. Néhány perc múlva meg is találta, vissza ment a sárkányhoz és leült mellé. Egész idő alatt a fiú járt az eszében.Azt szerette volna, ha itt van vele és nem egyedül kellene csinálnia ezt végig.Tudta, hogy jót akar neki ezzel a levéllel, de egyszerűen nem volt szíve kinyitni. Ha újra elolvassa a másik levelet, tudta, hogy még a mostaninál is jobban megszakad a szíve és ezt nem akarta. Nem akart még jobban szenvedni, ez épp elég volt. Próbálta tartani, de már nem bírta tovább. A fiú hiánya és az, hogy nem tudja mi történt vele feszültebbé és érzékenyebbé tette. Ha nem kap hírt a fiú állapotáról érezte, hogy egyszerűen összefog roppanni. Mégis szétnyitotta a levelet és próbálta nem újra elolvasni a fiú búcsú szavait. Amilyen gyorsan csak tudta levette a másik és azt kezdte el olvasni.
Néhány dolgot nem értett, de próbálta meg tenni a többit. Ezt mindennél jobban szerette volna megtenni a fiúnak.  És persze azt is, hogy boldog lesz, de az a fiú nélkül ez nem fog menni. Részben talán az lesz, de nélküle sosem teljesen a boldogsága. Odalépett a kis sárkányhoz és megsimogatta, majd megszólalt.
- Kis pajtás vissza kéne menned a medencéhez. - mondta a sárkánynak. A sárkány értetlenül nézett rá. - Ne nézz rám így ennek most így kell lennie, de hamar meg fog változni. És akkor itt maradhatsz velem. Ezt megígérem. - mondta a kis sárkánynak.
A sárkány oda dörgölőzött hozzá.
- Jó kis sárkány vagy, de most már tényleg menj. Szia drágám, majd megyek ahogy ígértem. - mondta mosolyogva.
Kilépet a házból és a Nagy terem felé indult, csak most vette észre az előző napi változást.
Nem akart hinni a szemének. Az előbb küldött el egy sárkányt aki nagyon szereti őt miközben itt mindenki az új sárkányával foglalkozott. Ezt teljességgel nem akarta el hinni. Rájött, hogy bízósan a béke kötés tegnap akkor történt amikor ő nem volt ott és így lemaradt róla. Tovább indult, hogy reggelizni tudjon, de nem hagyta nyugodni az amit tett. Bent a Nagy teremben leült a szokott helyére, a bandához. Társalogni egyáltalán nem volt kedve, de mégis bekapcsolódott a beszélgetésbe, mert érdekelte a téma.
- Olyan nagyszerű, hogy békét kötöttünk a sárkányokkal. - mondta izgatottan Halvér.
- Miért lenne jó, így bármikor támadhatnak. - szólalt meg Takonypóc.
- De nem fognak már. - szólt közbe Astrid is.
Mindenki furcsán nézett rá.
- Amúgy sose portyáztak, mert rettegtek ők is valamitől. - mondta a lány.
- Te ennyi mindent, honnan tudsz Astrid? - kérdezte Kőfej.
- Láttam és Hablaty azt az ízét ment legyőzni. - mondta, de a végét már kissé szomorúan.
- Szerintetek él még? - kérdezte Fafej.
- Biztosan, az éjfúria az élete árán is megvédené öt. Láttam, hogy nem hagyná, hogy bármi baja essen. Szóval biztosan él még. - mondta és abban reménykedett, hogy amit mondd az igaz is.
- Amúgy mikor jön meg Kalmár Johann hajója? - kérdezte Fafej.
- Hogy tértünk át a sárkányokról Johann érkezésére? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de most tényleg mikor jön meg? -kérdezte újra.
- Nem sokára befútt a hajója, de amúgy is a kürtöt úgy is megfúja Kübli, ha itt van. - mondta Halvér.
Astrid elmerült egy kicsit a gondolataiban. Kőfej bökésére azonban kizökkentette. Kérdőn nézett a lányra.
- Mi van itt van Johann nem jössz? - kérdezte tőle Kőfej.
- Ja, de kösz. - mondta és elindult a hajóhoz.
Amikor kiért a kikötőbe a hajó még nem volt bent. Ahogy a hajó beért mindenki izgatott lett. Majd Johann hangját hallották meg.
- Hibbant csodálatos szigete. A kedvenc szigetem minden sziget közül. - mondta.
Az emberek felözönlöttek a hajóra és alkudoztak a tengerjáróval. Astrid nem talált semmit. Amikor Johann felé nézett a törzsfőt látta meg vele beszélni. Óvatosan a közelükbe ment, hogy halljon valamit.
- Egy üzenetet hoztam neked Pléhpofa. - mondta
- Még is kitől? - kérdezett vissza egy csepp kíváncsiság nélkül a főnök és nevetni kezdet.
- A fiadtól. - szólt Johann, a főnök abba hagyta a nevetést és figyelni kezdett, ahogy Astrid is.
- Mit üzent Johann, mond. - szólt rá a főnök.
- Azt, hogy jól van, de még nem tér vissza. - mondta.
A főnök is annyira megkönnyebbült e hír hallatán, mint Astrid. A lány ugrálni tudott volna örömében. Végre tudta, hogy a fiú jól van és nem esett semmi baja. Johann hangja ütötte meg újra a fülét.
- Tudod Plépofa elég különös volt a fiadat egy sárkány hátán látni. Nem mellesleg egy Éjfúria hátán. Az meg végképp meglepett, hogy itt béke van az emberek és a sárkányok között. - mondta az utazó. - Még is, hogy sikerült elérni ezt? - kérdezte végül.
A lány többre már nem volt kíváncsi, leugrott a hajóról és a sárkányokhoz indult. A falun áthaladva magához vett néhány halat és azokat elvitte az új barátainak. Amikor a medencébe ért a két sárkány odarohant hozzá. Örültek, hogy a lány tényleg eljött. Astrid oda adta nekik a halat és leült a földre. Néhány perc múlva újra felállt és körbe nézett a medencében. Sose volt ideje körül nézni a napokban és egészen addig amíg a fiút nem követte idáig nem is tudta, hogy ez a hely létezik. A látvány az tetszett neki nagyon. A tó partján elindult és nézelődött. A szem megakadt a földön valamin, közelebb ment és egy rajzott látott meg.
 Tudta, hogy ezt a fiú rajzolta. Az sose tudta viszont, hogy rajzolni tud, de most már tudja és nagyon tetszik neki a rajz. Ezt sose fogja hagyni elveszni, ez a rajz túl fontos lett neki. Soha senkinek se fogja hagyni, hogy a fiú emlékét elvegyék tőle. Azt nem élné túl.

A faluban ezalatt mindenki elcserélte azt a dolgot Johannal amit szeretett volna. A hajó ezek után tovább indult a következő szigetre. Az emberek mindig kitörő örömmel fogadják a tengerjáró kalandort a szigetükön.


* Hablaty *

Egész éjjel forgolódtam. Astridon járt az eszem. azon tűnődtem, hogy mi lehet vele. Biztosan nagyon dühös rám és megértem. Egy szó nélkül ott hagytam őt és mindenkit. Ha előbb történnek meg ezek a dolgok akkor talán erre nem került volna sor. De ezt senki se látta előre. Biztosan oka van annak, hogy Odin erre a sorsra ítélt engem. Valami nagy dolgot kell majd tennem vagy hasonló.De igazából ezt senki se tudhatja. Talán Astrid megfogadja azt amit írtam neki és valaki mással boldog lesz és elfelejt engem. Egyszer megcsókolt, de az nem jelent semmit. Az csak egy köszönöm csók volt és semmi több. Habár kitudja. Astridon nehezen lehet kiigazodni. Talán ezért is tetszik annyira, mert ennyire kiszámíthatatlan.
Fogatlan és Üzenőszél - végre eszembe jutott egy jó név a kis sárkánynak - már rég húzták a lobőrt vagyis jobban mondva sárkánybőrt. Jó nekik, hogy így tudnak aludni és semmi nem fészkeli be magát az agyukba. A holnapi napot vagy inkább a mai napot - nem tudom - és talán a következőt is itt töltjük. Egy szigeten néhány napot töltünk az elég lesz, hogy ne legyünk annyira feltűnőek. Az alvó barátomra tekintettem ha tudnám benne mi játszódik le. Hogy minek tart. Ezeken gondolkozva aludtam el.
Reggel, talán egy büdös száj szagára ébredtem. Felnéztem és a drága sárkányomat láttam magam előtt. Nagyon úgy látszott, hogy tetszik neki, hogy a büdös száj szagára ébredtem.
- Fogatlan, mit csinálsz. - mondtam neki.
Rám nézet, majd kifutott a barlangból. Felálltam és utána mentem. Ahogy kiléptem a barlangból különös dolog tárult a szemem elé...

FOLYTATJUK...

folytatás csak pénteken lesz

remélem tetszeni fog ez a rész annak ellenére, 

hogy egy kicsit rövid lett

köszi, hogy eddig olvastátok és remélem még fogjátok is 

Hablaty új élete 16. fejezet

* Hibbant *

Az emberek nem értettek semmit ebből az egészből. De a szívük legmélyén tudták, hogy megfog változni a világuk ettől a perctől fogva. Tudták, hogy ezt egy olyan fiúnak köszönhetik aki talán az élete árán is megmentette őket és akit talán soha többé nem is látnak viszont. Mindenki fohászkodott Odinhoz, hogy a fiúnak semmi baja ne legyen. Astrid mindenkinél jobban bízott abban, hogy a fiúnak nincs semmi baja és egyszer vissza tér.

Másnap reggel a törzsfő szomorúan, de végezte főnöki munkáját. Ahol tudott segíteni ott feltétel nélkül segített. A kovács műhelybe tartott amikor megszólították.
- Pléhpofa most mi lesz? - kérdezte az asszony.
- Nem tudom, Ack asszony. De most az a legfontosabb, hogy minél előbb békét kössünk a sárkányokkal. Segíteni fognak mindenben. - mondta a törzsfő.
- Rendben.
Az asszony tovább állt és a főnök bement a műhelybe. Ott a kovácshoz kezdet el beszélni.
- Most mit csináljak Bélhangos. Egyik fiam sincs itt. Az egyiket én küldtem el. A másik... a másik elment, mert nem tartozik ide. Mi lesz ha soha többé nem látjuk? - kérdezte kovácstól.
- Pléhpofa bízz abban, hogy egyszer vissza jön és minden a helyére kerül. De addig is elkelne itt némi  sietség. - mondta a kovács miközben körbe mutatott a műhelybe.
- Köszönöm Bélhangos és ne aggódj küldök majd valakit, hogy segítsen be. - mondta a végét már nevetve.

Astrid ma is elment a medencéhez, hogy újra találkozón a kis sárkánnyal. Épp, hogy átlépet a medence bejáratán a kis sárkány oda repült hozzá és öröm énekével köszöntötte. A lány örült hogy a sárkány ennyire örül annak, hogy látja, csak a sárkány énekére nem számított. A kis sárkány a vállára szállt és ott folyatta az énekét. A lány elindult oda ahol tegnap is ült, amit leült a kis sárkány az ölébe mászott és álomra hajtotta a fejét. Órákon keresztül bámulta ahogyan a sárkány békésen alszik az ölébe. Nem tudta elhinni, hogy néhány napja az összes létező sárkány leakarta mészárolni, és most. Most meg egy sárkánnyal az ölében ül órákig egy helyben és a sárkány figyeli egyfolytában. Most már értette, hogy a fiú miért jött ki minden nap kiképzés után a sárkányához. Annak ellenére, hogy a kis sárkány egyfolytában alszik a lány érezte, hogy megérti a bánatát és együtt érzett vele.
Astrid miközben a kis sárkányt figyelte egyszer csak olyan érzése támadt, mintha figyelnék. Felnézett és szembe találta magát azzal a siklósárkánnyal akit annyiszor megtámadott az arénában. A sárkány érdeklődéssel nézte a lány ölében alvó kis sárkányt, majd a lányra nézet kíváncsian. A lány tekintette sokáig időzött a sárkányon, de gy idő múlva észre vette, hogy kezd alkonyodni. Újból a siklóra nézett, majd az ölében alvó kis sárkányra. Felemelte és ismét oldalra rakta.
- Holnap ismét eljövök és hozok valamit neked, kis pajtás. Rendben. - mondta az ásító kis sárkánynak.
Lassan felállt és a másik sárkányra nézet, majd beszélni kezdet hozzá.
- Nézd én sajnálom, hogy annyiszor rád támadtam, de akkor még ne láttam tisztán semmit. De most már minden jobb és azt szeretném, ha új lappal indulnánk. Mit szólsz hozzá? - kérdezte a sárkánytól.
Kissé kellemetlenül érezte magát, hogy egy sárkányhoz beszél, de ezt látta Hablatytól. A fiú is beszélt a sárkányához, pedig tudta, hogy nem kap válasz. A sárkány néhány perc múlva felállt és a lány felé indult. Astridban a vér is megállt annyira megijedt, hogy a sárkány felé indult. Amikor a lányhoz ért az a legmeglepőbb dolgot tette. Öröm telien megnyalta a lány arcát.
- Azt hiszem ezt vehetem egy igennek. - mondta nevetve, boldog volt, hogy azok után a sárkány elfogadta. - Ha akarsz te is gyere el holnap és neked is hozok valamit. Mit szól? Eljössz? -  kérdezte a lány bizakodva a sárkánytól.
A sárkány széttárta szárnyai és sűrűn bólogatott. A lány ennek nagyon örült, szerzett egy újabb barátot a sárkányok közül. Az égre nézett és rohanni kezdett a kijárat felé, de onnan meg vissza kiabált a két sárkánynak.
- Holnap jövök! - mondta és már rohant is a falu felé.
A falutól nem messze lassítani kezdett és a gondolataiba merült. Tudta, hogy lassan ki kell nyitnia azt a levelet amit még a fiú hagyott neki a sárkányokkal kapcsolatban.Tudta, hogy az a nap egyszer elfog jönni, de nem sejtette, hogy ilyen hamar. De viszont örült annak, hogy láthatja a fiú írását még.
Amit a faluba ért haza rohant. Nem tűnt fel neki, hogy a faluban valami teljesen megváltozott.

Pedig nagyon is meg változott valami...



* Hablaty *

Arra ébredtem, hogy valami közvetlenül mellettem fekszik, de nem Fogatlan volt az. Abban teljesen biztos voltam. Fogatlan nem volt ennyire kicsi. Felültem, oldalra néztem és egy kis jövevényt láttam. Ugyan az a rettenetes rém volt, mint amelyeket még néhány napja megsajnáltam.  Úgy tűnt megkedvelt és megkeresett minket. Felkeltem és kiindultam a barlangból. Kifelé menet megdörzsöltem a szemem. Arra gondoltam, hogy mi lehat most Hibbanton. Mi lehet apámmal, Astriddal, a sárkányokkal. Békét kötöttek már velük vagy sem. A partra indultam megint, hogy fogjak halakat magunknak. Most valamivel többet kell fognom a kis jövevénynek is pluszba, de legalább nem csak Fogatlan lesz az úti társam. Már csak egy nevet kell adni neki és kész. Mikor már elegendő hallat fogtam vissza mentem a barlangba a sárkányokért. Amikor vissza értem a barlangba Fogatlan és a kis sárkány is ébren volt. A sárkány Fogatlan fején ült.
 Amikor Fogatlan meglátott egyből odarohant hozzám. A kis sárkány leeset a fejéről bár morogva, de oda jött hozzánk. Megsimogattam mind kettőt, a kis sárkányhoz szólam.
- Úgy látom kis haver elég sokat repültél, hogy megtalálj minket. Igaz? - kérdeztem tőle. Bólintott. - És velünk is akarsz maradni. Mi? - ismét bólintott. - Hát ez nem csak tőlem függ. Fogatlan? - néztem barátomra. Bólintott. - Hát akkor maradhatsz. Gyertek együnk. - mondtam és kiindultam újra a barlangból.
Evés után vissza mentem a barlangba és összepakoltam a cuccaimat. A kosarat felerősítettem Fogatlanra és elindultunk Keletre. Messziről láttam Hibbantot kissé megnyugtatott, hogy még ilyen távolról is látom, hogy minden rendben van ott. Hibbanttól tovább szállva egy ismerős hajót láttam meg. Kalmár Johann - é volt az. Szóltam Fogatlannak, hogy arra menjünk. Hátra néztem a kis pajtással kicsit le volt maradva.
- Pajti várj. - szóltam Fogatlannak.
Bevártuk a kis sárkányt. Na jó most már tényleg kell neki egy név, de semmi se jut az eszembe. Amikor oda ért hozzánk kicsit lihegett.
- Na gyere ide pajtás pihenj egyet. - mondtam.
Oda repült hozzám és beraktam a kosárba, hogy piheni tudjon.
- Pajti a hajóra. - mondtam Fogatlannak, morgott egyet. - Nyugi nem fog bántani. Barát. És nem maradunk ott sokáig, csak mondok neki valamit. Rendben.
Erre már bólintott. Elindult a hajó felé.
- Lassan Fogatlan, azért nem kell, hogy rá hozd a frászt. - mondtam neki.
Lassan ereszkedtünk a hajó felé. De Johann így is halálra rémült.
- Ó, Odinra, miért sújtanak ily módon az istenek Miért pont sárkány vége velem. - mondogatta amikor meglátta Fogatlant.
Fogatlan kérdőn nézet rám.
- Kicsit fura. - mondtam neki lejeb ereszkedtünk, majd végül a hajón szálltunk le.
Leszálltam Fogatlanról és Johannhoz mentem.
- Johann. - szólítottam meg.
Felnézett és nyomban mosoly terült szét az arcán. Fura mosoly. Habár maga Johann is fura, így érthető.
- Hablaty úrfi, jó újra látni, de mért vagy távol Hibbant csodálatos szigetétől. Ráadásul egy sárkánnyal. - mondta Fogatlanra nézve.
- Ez egy elég hosszú történet. - mondtam a tarkómat vakarva. - De nem fog bántani. Ne félj tőle.
- Időnk az van. válaszolta.
- Attól függ merre mész. - mondtam.
- Hibbantra.
- Akkor nincs elég időnk. Tovább kell mennem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Majd egyszer elmondom. Meg tennél nekem egy dolgot Johann? - kérdeztem
- Hát persze.
- Mondd meg apámnak, hogy jól vagyok és majd vissza megyek... valamikor. - mondtam. - Johann kérlek ezt ad át apámnak.
- Rendben, de miért? - kérdezte ismét.
- Csak tedd meg és kész. Fontos lenne.
- Rendben Hablaty úrfi, meg teszem. - mondta.
- Köszönöm. - mondtam Fogatlan felé indulva. - Indulhatunk pajti. Majd többször meg kereslek még Johann.
Felültem Fogatlanra, de Johann még mondott valamit.
- Ez a sárkány a legendás Éjfúria? Amelyik sárkány még senki se látta? - kérdezte.
- Igen, de nem annyira legendás. Csak egy átlagos fekete sárkány.
- Értem.
- Ahogy mondtam, majd még kereslek Johann. És még egyszer köszönöm. Fogatlan mehetünk. - mondtam a sárkányomra. - Viszlát Johann. Nem sokára.
- Viszlát Habalaty úrfi. - mondta. - Minden jót.
Felszálltunk És tovább indultunk. Néhány méter múlva Fogatlanhoz szóltam.
- Na mit szólsz pajti. Legendásnak tartanak. Tetszik? - kérdeztem, bólintott, majd folytattam. - Hogy tetszene ez a név : Fogatlan, a Legendás Éjfúria. Na, pajti ez, hogy hangzik. - erre csak a fejét rázta. - Akkor az felejtős lesz. Igaz? Te csak mindig az egyetlen Fogatlan leszel a legjobb barátom. Mi? - kérdeztem tőle. Szaporán bólogatott.
Tovább repültünk és a gondolataimba merültem. Kis idő elteltével mindig Astridnál kötöttem ki és azon gondolkoztam, hogy most vajon mit csinálhat. Mi lehet most Hibbanton. Johann már oda ért és át adta az üzenetem apámnak. A gondolataimból a kosárból kihallatszó hangok ráztak ki. A kis pajtás mozgolódni kezdett. Felemelte a kosár fedelét óvatosan és oda mászott hozzám. Megsimogattam, de az utat figyeltem, hátha ráakadunk egy szigetre ahova leszállhatunk. Nem sokára meg is láttam egy kisebb szigetet és le is szálltunk egy barlang előtt. Az már nem kell keresni. Szedtem száraz ágakat a tűznek, nem sokára befog sötétedni szerencse, hogy találtunk egy helyet.

Hablaty új élete 15. fejezet.

* Hablaty *

Még most se nagyon hittem el, hogy sikerült legyőznöm azt a sárkányt, de Fogatlan nélkül esélyem se lett volna rá. Ha Fogatlan nem lenne nem változott volna meg az életem ennyire, de csak jó irányba. Egy bökkenőt kivéve, de ez most lényegtelen. Ahogy a sárkányok szigetén végeztünk elindultunk vissza a szigetre ahonnan indultunk, közben láttam a sárkányokat vissza térni a szigetre. Ahogy távolodtunk a szigettől egyre több sárkány tartott arra. Részben rajtuk is segítettem. Már csak az a kérésem teljesüljön amit apámtól kértem. 
Vissza értünk a szigetre, de nem azonnal indultunk. Nem sietem sehova se. Időm az annyi volt mint a tenger. Az estét még itt töltöm, aztán tovább indulok. A barlangba menet össze szedtem néhány faágat, hogy legyen némi tűz bent, ami meleget ad. Fogatlan meggyújtotta az ágakat, majd megcsinálta magának a fekhelyét. Sose értettem, hogy hogyan tud parázson aludni, de talán sose fogom. Egy sárkányt úgy is nehezen lehet megismerni nem, hogy még megérteni. De egyszer talán rá jövök minden sárkány titkára. Talán. Míg Fogatlan simán elaludt én csak órákig forgolódtam és gondolkoztam azon, hogy mi lesz most. Ha egy olyan szigetre megyünk ahol nem kedvelik a sárkányokat ott nem maradhatunk sokáig. Még úgy se, hogy Fogatlan messze van onnan, mert a szigeten bármikor megtalálhatják és akkor vége van mindennek. 
A holnap reggel egy teljesen más, független, szabad életem lesz, de részben szomorú is. Mikor minden jól sikerül nekem valami mindig elrontja. Most jelen esetben Takonypóc volt és talán az egész életemet elrontotta. De valamikor eljön az idő, hogy megtudja mit éreztem évekig. 
Egy új élet felé haladok, ami megváltoztathat. Ez az élet más lesz, mint Hibbanton. Nem leszek semmihez se kötve, nincs egy egész törzsért felelősegem, csak magamra és Fogatlanra kell ügyelnem. Az életnek változnia kell és a benne élő embereknek is. Ezen az úton én már elindultam. És remélem Hibbant is hamar elfog. A tűz helyet már csak néhány parázs darab fénylett, de azok s hamar feladták és sötétség töltötte be a barlangot. A csend és nyugalom engem is megnyugtatott és hamar elaludtam. 



* Hibbant *

< Mindeközben mi történik Hibbanton. >

A hibbantiak  várták az esti portyát, de semmi se történ. Igaz megjelent néhány sárkány, de nem támadtak. Leszálltak a Nagy teremnél álló hegy falára és figyeltek. Az emberek nem értettek semmit ebből az egészből. Nem értették, hogy a sárkányok hogyan tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Miféle csoda történ velük. 
De folyatósuk a történtet ott ahol abba hagytam.
Miután a törzsfő bejelentette a történteket a lakok feldühödve hagyták el a termet egymás után. A kis csapat még mindig bent ült Astrid nélkül. Kis idő múlva ők is felálltak és a lány keresésére indultak, a faluba és annak környékére. Néhányszor sárkányokat láttak elrepülni az erdőből vagy a fejük fölött, de azok nem támadtak rájuk, mintha nem is sárkányok lettek volna. Egy tisztásra érve látták ahogy a sárkányok a hegyen lévő barlangokba menekülnek és nem jönnek elő. Nem érették ők se, hogy mi lehet. Az erdőben járva sose tapasztaltak ilyet, hogy a sárkányok rettegve menekülnek és bújnak el oda ahol helyet találnak. Senki se sejthette, hogy az este küzdelem lesz a sárkányok fészkénél. És a sárkányok éppen ezért menekülnek. Az végképp nem sejtették, hogy az békíti ki őket a sárkányokkal akire nem számítottak. Egy fiú aki évekig ki volt rekesztve a törzsből, évekig semmibe vették és most mutatja meg mire is képes mikor elmegy. Pont akkor bizonyít amikor elmegy és talán nem is jön vissza SOHA...
Nem messze ettől a tisztástól egy medence mélyén magába roskadva ül az a lány akit keresnek. Nem érti, hogy mégis, hogy tehette vele ezt a fiú, azok után ami z előző este történt. Azt érezte, hogy sose felejti el azt az estét amikor utoljára látta szerelmét. Nem látott és nem hallott semmit, de érezni érzet mindet. Dühöt, 
csalódást, megértést, hogy csak néhányat soroljunk fel abból a rengeteg érzésből. Felakart állni, de nem tudott valami feküdt az ölében. Oda nézett és egy kis sárkányt látott az ölében békésen aludni. Akkor mászott az ölébe amikor semmire se figyelt. Csak a fiúra gondolt aki elhagyta öt... ÖRÖKRE. Óvatosan megsimogatta a kis sárkányt, ami felébredt rá, de nem bántotta öt. Úgy érezte ez a sárkány fogja benne tartani a reményt, hogy a fiú vissza jön. 
Hallotta ahogy barátai a medencétől nem messze szólítgatják öt vagy épp a nevét kiabálják. Nem akarta a lány, hogy meglássák az ölében egy sárkánnyal. Ezért felemelte a kis sárkány és félre rakta óvatosan. A sárkány felé fordította fejét és kérdőn nézet rá. 
- Holnap vissza jövök, kis pajtás. Ígérem. - mondta a sárkánynak aki csak ásított egyet és tovább aludt. 
A lány mosolyogva indult el a kijárathoz. Érezte, hogy ez a sárkány jobb barátja lesz azoknál akik keresik. Hisz amikor lett volna rá alkalma bántotta volna, de nem tette és hagyta magát.  
Rá akarta hozni a frász a barátaira, de nem tudta hogyan. Nem volt ötlete, de amikor meglátta a feje fölött elsuhanó kis sárkányt. Támadt egy ötlete. 
- Segítség valaki valaki, megtámadott egy sárkány! - kiáltozta alig bírta magába fojtani a nevetést, de rőt vett magán és folytatta. - Valaki segítsen már!
Hallotta a közeledő sebes lépteket, ezért az egyik szikla mögé bújt el és figyelte a barátait.
- Hol van ? Pedig erről jött a kiabálás. - mondta Halvér.
- Mi van ha már megette a sárkány és tovább állt? - kérdezte Fafej. A lány csak a szemét forgatta.
- Astridot, te meghibbantál. - szólta le Takonypóc.
- Jó csak egy elmélet volt. - motyogta a fiú.
A lány felállt a sziklára szerencséjére a csapat háttal volt neki, így rájuk tudott ugrani. Míg mindenki a porba feküd addig a lány a hasát fogta a nevetéstől. 
- Na most, hogy megvagy mehetünk vissza készülni az első portyánkra? - kérdezte Takonypóc.
- Felőlem. - mondta még mindig nevetve a lány. 
A falu felé menet beszélgettek.
- Szerintetek Hablaty miért állt át a sárkányok oldalára? És miért ment el? És egyáltalán milyen sárkánnal barátkozott össze? - kérdezte Halvér izgatottan.
Senki se adott válasz neki csak Astrid.
- Mert az a sárkány megértette és mi nem. Kirekesztettük. lenéztük meg hasonlók  Ezért ment el és, mert tudta, hogy nem ide tatozik. - mondta miközben magán érezte a többiek kérdő tekintetét, rájuk nézett. - Most mi van, ha ez az igazság. 
- És a sárkány? Az milyen? - kérdezte Kőfej.
- Ja a sárkány. Az egy éjfúria. - mondta tök átlagosan. 
- Egy mi? - kérdezték vissza egyszerre.
- Jól hallottátok. Az. 
- Honnan tudod, hogy az?
- Onnan, hogy megakart ölni és szemtől szembe álltam vele, de Hablaty leállította. Én most megyek, majd este találkozunk. - kiáltott vissza elképedt barátainak. 
Magában még mindig kuncogott, de szomorúság fogta el amikor hallotta és kikellet mondania Hablaty nevét.

A törzsfő nem igazán várta az estét tudta, hogy lesz portya, de nem akart azon részt venni. Nem akart a fia kérése ellen tenni. Tudta, hogy így fájdalmat okozna neki. Most jött rá, hogy kevés időt szentelt a fiára. Elhanyagolta, lenézte és főként alábecsülte a képességeit. Mert annak aki képes egy Éjfúriával bánni az nem ilyen életet érdemelt volna. Már bánta ahogy a fiával bánt, hogy nem bízott benne, hogy felelőtlennek tartotta.

Az este elérkeztével a törzs lakói várták a sárkányok támadását, de nem történt semmi. De az viszont látták, hogy messze ahol a sárkányok fészke lehetett sötét felhő száll az égbe. Nem értetek semmi, de mélyen legbelül mindenki tudta mi történ és Odinhoz fohászkodtak, hogy a fiú aki értük kockáztatta az életlét megmeneküljön és vissza jöjjön. A törzsfő mikor meglátta a felszálló felhőt valami más érzés öntötte el a fia irányába. Most az egyszer büszke volt rá és várta, hogy haza térjen. De az sajnos nem most fog megtörténni.  Astrid csak arra tudott gondolni, hogy a fiúnak semmi baja ne legyen. Épségben kerüljön ki a küzdelemből. Érezte, ha nem kap valami hírt a fiúról össze fog omlani érzelmileg és egy roncs  lesz. 

Hablaty új élete 14. fejezet

* Astrid *

Az estém tökéletes volt, de ez az állapot se tartott sokáig. Először is ott van az a sárkány ami vagy százszor akkor, mint a többi sárkány. Másodszor Takonypóc tette teljesen tönkre. Látott minket és Fogatlan. A falu felé kezdet elfutni és én utána. Elkellet intéznem, hogy ne árulja be Hablatyot. Ennek nem így kellett volna történnie. Nem neki kellene beárulnia, hanem Hablatynak kellene elmondania vagy valami hasonlót csinálnia. Takonypóc után futottam és még jóval a falu előtt értem utol. Ráugrottam és a földre szorítva megfenyegettem.
- Ha bárkinek elmerészeled mondani amit láttál, Én esküszöm, hogy az lesz életed utolsó mondata, mert kivágom a nyelved, legalább nem hallgatnánk tovább azt a hülye hangod és a sok hülyeségedet. Érteted? - kérdeztem tőle.
A földön feküdve morgott valamit.
- Érteted?! - kérdeztem kiáltva már. Szerencs, hogy messze voltunk még a falutól.
Motyog valamit, amitől erősebben nyomtam a fejét a földhöz felemeltem a fejét és újra kicsit hangosan, de nem kiabálva megszólaltam
- Válaszolnál még ma? - kérdeztem.
- Jól van, oké, nem mondom el senkinek....Csak... csak szállj már le rólam. - mondta.
Lassan felálltam róla és elindultam, de még mielőtt elindultam volna vissza fordultam és bele rúgtam az oldalába úgy, hogy fájón neki. Elindultam a faluba Takonypócot ott hagyva a földön.


* Hablaty *

Néhány óra múlva felébredtem Fogatlan már nem volt ott arra gondoltam, hogy biztos kint van a barlang előtt. A szememet dörzsölve kiindultam a barlangból. Nem tévedtem kint volt és rám várt. Mikor kiléptem a barlangból a nap magasan járt, úgy dél lehetett. Nem napközben akartam a fészekhez menni az feltűnő lenne egy kissé. Éjfúria nappal, az meg furcsa lenne. Várunk alkonyatigés csak akkor indulunk. Olyankor nem fognak észre venni minket.
A partra mentem halat fogni magunknak, hogy legalább valamit enni tudjunk. Talán egy órába telt mire elegendő halat fogtam ki. Fogatlan meggyújtotta az összegyűjtött ágakat. A egy - két halat megsütöttem magamnak a többit Fogatlannak hagytam hadd egyen. Apám és Astrid már biztosan elolvasták a levelet és valahol tutira dühöngenek. De remélem megteszik az amit kértem tőlük. Egyhamar nem térek vissza még akkor is ha nem veszek oda. Így sárkányháton a világ nem csak a sziget és a környékéből áll hanem egy egészen más dolog vár a következő szigeten.
Ha legyőzöm azt a sárkányt akkor minden jobb lesz és a világot is felfedezhetem Fogatlannal.
Amolyan ebéd szerűség után vissza mentünk a barlangba készülődni a " nagy csatára " . Úgy tervezem ha minden rendben sikerül vissza jövünk ide, felvesszük a cuccokat és tovább állunk Keletre. Ott fedezzük fel a világot először. Mázli, hogy egy hibbant - i térképet, egy iránytűt és egy messze látott - amit én találtam fel - beraktam a kosárba. A térképet kilehet, majd egészíteni... valahogy.
Miután mindent össze pakoltam kimentünk és leellenőriztem Fogatlan farkát és a tartozékokat, hogy minden rendben van - e velük. Mikor ezzel is végeztem az estére gondoltam, hogy mi lesz. Mi lesz ezután velem, Hibbanttal, a többi szigettel és még hasonlókkal. Ezekben nem voltam biztos, de egy valamiben igen. Ha itt vége lesz mindennek akkor a többi helyen az élet megváltozik. Kezdve Hibbanttal.
Alkonyatig az idő lassan telt, de legalább nem kellett a tervet annyira össze csapni. Volt idő megtervezni az egészet. Miután kiagyaltam Fogatlanhoz fordultam.
- Na, pajti kíváncsi vagy a tervre? - kérdeztem tőle.
Felkapta a fejét és figyelni kezdet.
 Innen tudtam, hogy nagyon is érdekli az egész.
- Na akkor figyel, pajti. - mondtam és elkezdtem magyarázni neki a tervet.
Figyelt minden szavamra, mintha értené amit mondok.


* Hibbant *

< Míg főhősünk barátjának mondta a tervet kanyarodjunk vissza Hibbant - szigetre >

A sziget törzsfője a nappal kelt fel. Alig vártam már, hogy a fiát harcolni lássa a sárkánnyal. És a végén kellő képen büszke legyen első szülőt fiára. Ahogy fölkelt az asztalon fekvő össze tekert papír azonnal feltűnt neki. Odament az asztalhoz felvette a papírt és olvasni kezdte. Amíg a levelet olvasta több féle érzelem is átsuhant rajta. A fia elvesztésének fájdalma, a sárkányok iránti düh és végül a fiáért való aggódás. Jó néhány perc kellett ahhoz, hogy igazán felfogja mi is történt. Miután felfogta többször is újra olvasta a levelet. Feldúlt volt, mert a fia csak így eltűnt, de mélyen legbelül igazat adott neki. Senki se fogadta el olyannak amilyen volt, még a saját apja se. Olyan fiút akart belőle faragni amilyen sose lehetett volna. Más volt, mint a többi viking. Akár csak az anyja.
Hibbant - sziget törzsfőnöke kissé zaklatottan indult el a házából. Tudta, hogy meg kell tennie azt amit a fia kért tőle és azt is tudta, hogy elkel mondania a falubelieknek a történteket. A Nagy terem felé vette az irányt várta amíg az összes lakos megérkezik és bejelitheti a hírt. Azt az egy dolgot nem sejthette, hogy valaki nem is olyan távol kapott egy hasonló levelet.

Astrid Hofferson is a nappal kelt fel, de ő nem egyből vette észre az ablaka alatti asztalon heverő össze tekert levelet. Felkelt az ágyból és elindult az ablak felé, nem nézet le az asztalra sose volt ott semmi. Kinézett az ablakon és vissza gondolt a tegnap estére. Tudta, hogy megakadályozta, hogy Hablaty elmenjen. Ő is annyira rettegett a mától, mint a fiú. Tudta, ha valami rosszul sül el akkor fény derül a titokra és akkor mindennek vége. Elfordult az ablakból és az ajtó felé indult volna, de a szeme sarkából látta a földre zuhanó papírt. Vissza fordult, felvette és olvasni kezdte. Könnyek szöktek a szemébe olvasás közben. tudta, hogy a fiú mit akar tenni. Rettegett attól, hogy a törzsfő mit fog tenni, ha megtudja, hogy a fia elment egy sárkány miatt. Először nem is hittel el az amit olvasott vissza rakta a levelet az asztalra kirohant a házból és a medence felé folytatta útját. Amikor odaért szólongatni kezdte a sárkányt, de az nem jött elő és rádöbbent, hogy a levélben leírtak igazak. Lassan vissza sétált a falu Nagy termébe. Mikor odaért a falu nagy része ott volt és várt valamire. Oda sétált barátai asztalához és leült. Nem szállt be barátai beszélgetésébe, de azért oda figyelt miről beszélnek.
- Szerintetek Hablaty legyőzi azt a sárkányt? - kérdezte Halvér.
- Remélem, hogy le kell nekem a sárkány koponyája. - szólt közbe Fafej.
Srácok ha tudnátok az igazat. - gondolta magába Astrid.
- Remélem nem sikerül neki valami jól. - motyogta az orra alatt Takonypóc.
Astrid szúrós szemekkel nézett a fiúra aki inkább abba hagyta az egészet.
- Én azt remélem, hogy sikerül neki. - folytatta Halvér. - Te mit gondolsz Asztrid? - nézet a lányra.
Astrid nem tudod mit mondani. Egyrészt azért, mert nem tudta mit mondjon, másrészt, mert egy hang se jött ki a torkán. Csak a vállát rángatta. Körbe nézett a teremben és azt tapasztalta, hogy az egész falu ott van. A törzsfő jelent meg a terem közepén álló emelvényen és a teremben rögtön csönd lett. A lány tudta mi következik.

- Figyeljetek ide! - harsogta. - Sajnálattal mondom, de a mai próba elmarad és nem is lesz megtartva már soha!
A falubeliek egyhangúan kérdezték, hogy miért? A törzsfő erre nem tudta mit mondjon, de megpróbálta.
- A fiam elment és nem jön vissza. Elment egy sárkánnyal aki a barátja lett. Elment, hogy legyőzze azt a szörnyet amitől itt már ősidők óta portyák vannak. Elment, mert nem ide tartozik. De egyszer vissza fog jönni... talán. - mondta.
A falubeliek nemértették ezt, de várták, hogy a főnök folytassa. Astrid csendben ült a barátai mellett.
- Az élet itt a napokban megfog változni. A sárkányok nem fognak támadni és békét kell velük kötnünk.
- Sárkányokkal békében élni az lehetetlen! - kiáltotta be az egyik harcos.
- Akkor a fiamnak, hogy sikerült megbarátkoznia eggyel? - kérdezett vissza a főnök.
- Azt én nem tudom, de nem hiszem, hogy elárulná a törzsét. - szól egy másik harcos.
- Akkor ne higgyétek el, de én előre szóltam és ha eljön az ideje a sárkányokkal békét kötök. - mondta leviharozva az emelvényről.
A lány látta, hogy a teremből is ki ment. Kis idő múlva ő is felállt és az ajtó felé haladt, hallotta, hogy a barátai utána kiáltoznak, de nem ment vissza. Elakart menni egy kis időre a falu nyüzsgéséből, ezért újra a medencéhez ment és ott leült a tó partjára gondolkozni.



* Hablaty *

Miután elmondtam a tervet Fogatlannak a nap már kezdet lenyugodni. Készültem már a felszálláshoz. Ez a nap lesz Hibbant és az én új életem kezdete. A nap egyre alacsonyabban jár felültem Fogatlanra és vártam a megfelelő percet az indulásra. Ahogy a nap a víz alá bukott mi is felszálltunk és a fészek felé indultunk.
A köd szerűség már nem volt ott, ahogy sárkányok se voltak ott. A szigethez közeledve észre vettem a királynőt.
És az is észre vett minket, mert elüvöltötte magát.
- Kezdhetjük, pajti! A terv kész van, csak ahhoz kell tartanunk magunkat és nem lesz semmi baj. Igaz? - néztem rá, bólintott és rágyorsított. Egyre fogyott a távolság köztünk és a sárkány között. Fogatlanra pillantottam aki ugyan olyan elszánt volt, mint én.
- Gyerünk Fogatlan lőj. - mondtam neki.
Fogatlan lőtt amitől a sárkány felborult. remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy repüljön.Vissza néztem és a terv első része sikerült. A sárkány felemelkedett a levegőbe ahol könnyebb dolog lesz a legyőzése. Elrepültünk a sziget előtt, majd a magasba emelkedtünk a felhők közé repültünk.Mint sejtettem a sárkány követtet minket oda, de a felhők között Fogatlant nem lehet észre venni és ezt használtuk ki a sárkány ellen.
Háromszor különböző helyen lőttük meg. Ezt az egészet megunta és tüzelni kezdet. Épp, hogy majd' eltalált, de szerencsére Fogatlan jól manőverezett. Fogatlanra néztem és megszólaltam.
- Itt az idő, pajti. Készen állsz? - kérdeztem tőle, ő bólintott.
Vissza fordultunk a sárkány előtt szálltunk el, majd a föld felé vettük az irányt. A sárkány követtett. Nem hittem el, hogy nem jött rá a trükkre vagy csak annyira el volt velünk foglalva.
A föld egyre közeledett, de még mindig nem támadtunk. Éreztem ahogy a sárkány levegőt vesz ahhoz, hogy lőni tudjon.
- Fogatlan, most! - kiáltottam a sárkányomnak.
Az megfordult és pont a sárkány szájába lőtte a plazma bombáját. Kitértünk a sárkány elöl aki csak akkor vette észre a közeledő talajt. Amilyen gyorsan csak tudtunk Fogatlannal elrepültünk a robbanás elöl. A hegy túl oldalára repültünk és vártunk. Hallottam a sárkány becspodását és láttam felszállni a port, hamut és füstöt. Sikerült legyőznöm azt a sárkány egy karcolás nélkül. Esküdni mertem volna arra, hogy ezt az egészet még Hibbanton is hallani sőt még látni is lehetett a felszálló sötét felhőt.
- Sikerült, pajti. Jók vagyunk. - mondtam Fogatlannak.

Hablaty új élete 13. fejezet

A tervem az volt amivel alapból ide jöttem. De valamit tennem kell végleg elmegyek innen. Írnom kell egy levelet apámnak meg Astridnak. Utána eltűnök remélhetőleg nem örökre. Elővettem a kosárból néhány papír lapot és egy szén darabot és írni kezdtem az első levelet. Elsőként Astridnak írtam a levelet.

" Drága Astrid,

sajnálom, hogy ezt teszem, de muszáj. El kell mennem - Takonypóc miatt - , hogy  megvédjem a barátomat. Nem árulhatom el azok után, hogy a bizalmába fogadott. Bízik bennem és én is bízom ő benne. Ő elfogadott olyannak amilyen vagyok, míg itt senki se. Mindent tőle tanultam. Annak ellenére, hogy nem beszél, de talán még nem is érti mit mondok neki megért. Az utolsó este amit a szigeten töltöttem és veled sose fogom elfelejteni. Remélem jobb lesz itt az élet azután amit tenni fogok, még akkor is ha soha többé nem térek vissza. Mindig is szeretni foglak - azt hiszem ezt már kimondhatom. Azt remélem, hogy a sárkányokhoz való érzéseid is megváltoztak jó irányba. Szeretni foglak bármi történjen veled vagy velem. sose feledlek és mindörökre szeretlek:

Hablaty "

- Az első levéllel kész volnánk. - mondtam legjobb barátomnak  - Már csak egy van hátra. Az lesz a nehezebb.

Astridnak szóló levelet összetekertem és félre raktam. Megfogtam újra a széndarabot és apámnak szóló levelet elkezdtem írni.

" Apa,

sajnálom, hogy így kell megtudnod, de elmegyek. Nem szeretném, hogy a legjobb barátomnak valami baja essen. Emlékszel arra napra amikor azt mondtam, hogy eltaláltam egy éjfúriát és senki sem hitte el. Még te és  falubeliek tanácskoztattok elmentem megkeresni a sárkányát. A Hollószirtnél találtam rá csapdába esve. Először megakartam ölni, hogy így legyél rám büszke, de amikor a szemébe néztem valami megváltozott bennem. Inkább elengedtem, hogy más se bántsa. Te elküldtél a másnap kezdődő kiképzésre, pedig megmondtam, hogy nem tudok egy sárkányt se megölni. Bele egyeztem abba, hogy elmegyek. A kiképzés után elmentem megkeresni és medencében találtam rá. Az egyik farkát elveszítette és így nem tudott elrepülni. Összebarátkoztam vele, majd készítettem neki egy műfarkat. Ahhoz, hogy újra repülni tudjon rám is szüksége volt. A sárkány lett a legjobb barátom, ha már itt törzsben senki se fogadott el olyannak amilyen vagyok. Ő elfogatod és megért. Nem árulhatom el. Lehet, hogy a szemedben most áruló vagyok, mert átálltam a sárkányok oldalára, de én nem érzem magam annak. Apa, ha eddig elolvastad kérlek ne hagyd abba, most jön csak lényeg. A este Fogatlan elindultam a fészekhez ahol a sárkányok királynője van és azt lefogom győzni. Azért portyáznak a szigetem, mert félnek attól a sárkánytól és nem akarnak ők se kockáztatni az életünk árán. Ha sikerül legyőznöm akkor a portyák itt véget érnek. Ha győzök és mégis oda veszek, büszke leszek, hogy ide tartoztam. Ha nem lesz semmi baj közben akkor se térek vissza nem kockáztatok. A világot szeretném felfedezni. És arra kérlek, hogy miután elolvastad ezt a levelet ne a sárkányokon vezesd le a dühöd miattam. Ők nem akarnak ártani senkinek, csak magukat védik, mint mi is. Ha vége ennek akkor kérlek köss velük békét és mindenben segíteni fognak, főleg, ha elfogadnak barátnak. Ha minden jól megy vissza megyek és segítek, de kérlek addig is próbáld meg. Segíteni fognak mindenben, megvédenek, a harcban veletek lesznek, csak bízniuk kell bennetek ennyi az egész nyitja. Az arénás sárkányokat enged el nem fognak már portyázni se ők se a többi sárkány soha többé. Ha legyőzöm a sárkányt az élet meg változik itt. Ne csinálj semmi ostobaságot. Ez az én döntésem volt ne hibáztass miatta senki mást, csak engem. Főleg ne magadat. Tudom, hogy ezt nehéz felfogni, de ez így a helyes. Ha maradnék és Fogatlannak baja esne nem bocsájtanám meg magamnak. Megmentette az életem és ennyivel tartozom neki. Ha elárulom még is ilyen barát lennék. Apa én nem olyan vagyok, mint ti és ezt meg kell értened. Más vagyok. És hiszem, hogy Odinnak nagy tervei vannak velem. Remélem egyszer büszke leszel rám. És apa még arra kérlek, hogy ne gyere utánam.

Fiad:

Hablaty "

- Hát pajti ezzel is meg vagyunk. - mondtam a papírt össze tekerve. - Már csak oda kell adni nekik. De az már nem lesz könnyű. Valamikor most kéne míg este. Kíváncsi vagyok Astrid elintézte már Takonypócot. - folytattam miközben leültem mellé. - Nem sokára indulunk. 

Néhány órának tűnő perc múlva felálltam, mert valami eszembe jutott. 

- Hogy lehetek ekkora barom. - jött ki belőlem. - Hogy kössenek békét a sárkányokkal, ha még azt se tudják, hogy kell őket meg szelídíteni. Oh ezt, hogy felejthetem el. - mondtam miközben a papírok után nyúltam és gyorsan írni kezdte, azt ami tapasztaltam Fogatlannál.

" Sárkány szelídítés: 

1. Tedd meg az amit a sárkány kér tőled.
2. Várd meg amíg meg bízik benned
3. A bizalom egymás iránt a legfontosabb.
4. A kezedet tartsd előre, hogy az orrát a kezedbe helyezze.
5. Nevezd el. ( nagyon fontos a kapcsolatban!!!)
6. Foglalkozz vele sokat.
7. Csak akkor repülj vele, ha megbíztok egymásban feltéttel nélkül. "

Ezt befejetve újra elővettem Astrid levelét és még hozzá írtam egy keveset.

" Astrid írtam neked egy másik levelet, de azt csak akkor olvasd el, ha már a sárkányokat szelídítitek. Abban a levélben mindent leírtam ami szükséges lesz hozzá. És nagyon kérlek tényleg csak akkor olvasd el. Kérlek legalább ezt az egy dolgot tedd meg a kedvemért. Meg még talán egyet, azt, hogy nélkülem is boldog leszel és éled az életed. Tudod mit érzek irántad és talán már én is, hogy te irántam mit. Csak ennyit tegyél meg és én boldog leszek. "

Nehéz szívvel írtam le az utolsó sorokat, de ezt muszáj volt. Vissza tekertem a levelet a bele hajtott másik levéllel. Vissza ültem Fogatlan mellé és vártam az éjszaka közepét. Tudtam, hogy az lesz a legalkalmasabb arra, hogy a leveleket ott hagyjam és eltűnjek, de addig még sok idő van hátra. Nem aszok el. Várok és megyek amit, majd lehet. Hiányozni fog az otthonom, de ha nem történt volna ez így akkor még most is a falu bajkeverője lennék. De ami megtörtént az megtörtént. 

Kis idő elteltével felálltam Fogatlantól és elindultam nélküle. Így könnyebben tudok mozogni a faluban, de nem sokára úgy is vissza jövök. Először a mi házunkhoz mentem azon akartam a leggyorsabban túl esni. Halkan benyitottam az ajtón és leraktam az asztalra a levelet. Vissza sétáltam az ajtóhoz körbe néztem, majd halkan vissza húztam az ajtót és elmentem a Hofferson - házhoz. Oda nem mentem be hanem Astrid ablakánál - szerencsére nem volt emelte - ami hátul volt. Beraktam az asztalra és indultam, de még ránéztem a békésen alvó Astridra. Sajnáltam amit teszek, de ez a helyes dolog. Elfordultam az ablaktól és amilyen gyorsan csak lehetett vissza mentem Fogatlanhoz. 

- Indulhatunk pajti? - kérdeztem tőle, mire csak bólintott. 

Felraktam rá a kosarat és az égbe emelkedtünk.

 Néhány perc múlva vissza néztem az egyre távolodó otthonomra. De tudtam, hogy egyszer még vissza jövök ide. Fogatlanhoz szóltam.

- Mit szólnál, pajti, ha keresnénk egy szigetet addig amíg ki alusszuk magunkat. És mielőtt a fészekhez megyünk harcolni? - kérdeztem amire ismét csak bólintott.

Hátra néztem és Hibbantot már nem láttam és ezért fájt a szívem, de tovább mentem. A távolban egy sziget körvonalait vettem ki lassan. Fogatlan bízósan előbb észre vette, mert arra tartott. Leszálltunk és egy barlangot kerestünk alvásra. Kis idő múlva meg is találtuk. 

FOLYTATJUK... 

Hablaty új élete 12. fejezet

Amikor beértünk a ködbe vagy mi be minden nagyon furcsa lett. Néhány pillanat múlva VAD sárkányok repültek el elletünk.
- Bukj le! - Szóltam Astridnak reflex szerűen.
Éreztem ahogy oda simul hozzám. Jobban szemügyre vettem a sárkányokat és azt vettem észre, hogy valamiket visznek magukkal.
- Mi a frász folyik itt? - kérdezte egy hang a hátam mögül.
- Nem tudom, de úgy tűnik, hogy itt viszik a zsákmányt. - mondtam.
Mind ketten a sárkányokra pillantottunk.
 - És mi is azok lennénk? - kérdezte kissé rémülten.
- Nem tudom. - préseltem ki magamból, majd Fogatlanhoz szóltam. - Jól van, pajti menyünk innen most. - paskoltam meg a fejét, de ő csak meg rázta és tovább repült.
Ilyen még nem fordult elő, de bíztam benne, hogy célja van evvel. Bíztam abban, hogy valamit mutatni  akar. Bíztam abban, hogy tudja mit csinál. Feltétel nélkül bíztam benne, bíztam a legjobb barátomban. Egyre beljebb szálltunk, míg egy szigethez értünk. Ott egy barlangon keresztül a szigeten elterülő hegy belsejébe jutottunk be. Amint meg láttam azt a rengeteg sárkányt csak ösztönösen szólaltam meg.
- Mit nem adna apám, ha láthatná ezt. -mondtam.
Beljebb repültünk a hegyben, majd egy szirten szálltunk le és onnan figyeltünk. Astrid még mindig belém kapaszkodott.
- Tudod nagyon megnyugtat, hogy minden élelmünket egy lyukba dobálják. - böktem ki.
- Egyáltalán nem esznek belőle semmit. - válaszolta.
Nyögést hallottunk, arra fordulva egy gronkellt látunk meg a lyuk felé repülni. Felöklendezett egy halat ami a lyukba zuhant egy pillanattal később a lyuk mélyéről hangos morgás hangzott. Az összes sárkány a sarokba húzódót, majd a lyukból egy hatalmas sárkány fej bukkant fel. A szívbaj jött rám, de a mögöttem ülő Asridra is. Ő szólalt meg először.
- Ez meg mi? - kérdezte félelemmel és meglepettséggel a hangjában.
Nem tudtam válaszolni a kérdésére, hisz még én se tudtam mi az. A giga fej megállt és oda nézett ahol mi voltunk. Abban a pillanatba oda hajoltam Fogatlanhoz és megszólaltam.
- Pajti tűnjünk el innen. Astrid kapaszkodj. - mondtam.
Az alkalmas pillanatra vártam, hogy eltűnjünk. A sárkány felénk vetette magát és mi akkor röppentünk fel az összes többi sárkánnyal együtt. A hegy teteje felé vettük az irány és onnan amilyen gyorsan csak tudtam elvittem magunkat. A falu felett repültünk vissza a medencéhez. Ott kezdtünk el beszélni erről az egészről.
- Hablaty ez tejesen érthető. Ez az egész olyan, mint egy hatalmas méhkas. Az... az izé a királynő. A főnök. Menjünk apádhoz. - mondta Fogatlanról lepattanva.
Erre a mondatra nem akartam reagálni, de muszáj volt.
- Mi? Nem, nem, nem Astrid ezt alaposan át kell gondolnunk. Nem állíthatunk apám elé egy ilyen ténnyel. És nem hagyhatom, hogy bántsák Fogatlant. - mondtam és az említettre pillantottam. - Astrid nem, nem árulhatom el öt. - fordultam el tőle végül és oda mentem a sárkányomhoz.
- Hablaty ezt nem mondhatod komolyan. Megtaláltuk az a fészket amit már évezredek óta keresnek a vikingek. És te eltitkolnád mindenki elöl a sárkányod miatt. Ez nem lehet igaz. Én ezt nem hiszem el. - akad ki.
- Igen Astrid, megvédem öt. Ő nem becsül alá, mint a faluban mindenki. Egyenrangúnak tart. - jelentettem ki határozottan.
Astrid meglepetten nézett rám, majd az arca megváltozott. Elfordultam tőle nem akartam látni a reagálását. A hangja megváltozott amikor megszólalt.
- Akkor mit csináljunk? - kérdezte.
Ránéztem, de nem tudtam mit mondani.
- Nem tudom, de adj holnapig időt. - mondtam.
- Rendben. - mondta.
Kis idő elteltével egy ütést éreztem a karomon. Odakaptam és Astridra néztem értetlenül.
- Ezt mert elraboltál. - mondta. Hátra néztem Fogatlanra aki megrázta a megrázta a fejét, majd vissza Astridra.
Láttam rajta, hogy valami aggasztja.
- Köszönöm. - mondta, majd nagy meglepetésemre megcsókolt és megölelt.


Ezen a dolgon lepődtem meg a legjobban egész életemben. Közben óvatosan vissza öleltem. Miután elegedet megszólalt.
- Ezt meg minden egyébért. - mondta.
Épp indult volna amikor Takonypóc jelent meg és meglátott minket Fogatlannal aki odajött közbe hozzánk. Rám nézett és megszólalt.
- Ezt nem úszod meg Haddock. - mondta és a kijárat felé kezdet el futni.
Tudtam mire gondol. Apámhoz meg engem beárulni, hogy van egy sárkányom, hisz kitudja, hogy mióta volt itt. Fogatlanra néztem, majd Astridra. Aki úgy szint megrémült ettől majd megszólalt.
- Elintézem, vagy legalább megpróbálom. Ígérem. - mondta a kijárat felé rohanva.
Bámultam utána, majd Fogatlan jött oda mellém és rám nézett. Vissza néztem rá és megszólaltam.
- Most meg mit nézel? - kérdeztem tőle.
Láttam, hogy ő is Astrid után néz, mint én. Egy terv suhan át az agyamon amit muszáj megvalósítanom. Nem bánthatják Fogatlant.

Hablaty új élete 11. fejezet

Amilyen gyorsan csak tudtam kikaptam Astrid kezéből a szekercét és olyan messzire dobtam, hogy Fogatlan ne érezze magát veszélyben meg persze fenyegetve se. Ahogy ugrottam Astridot is fellöktem. Felálltam és kettőjük közé álltam. Egyrészt, hogy lenyugtassam Fogatlan, másrészt, hogy nem bántsa Fogatlan Astridot.
Próbáltam nyugtatni, de semmi se segített egy vérig sértett Éjfúria nyugellátásában, aki minden áron bántani akarja azt akit szeretek.
- Semmi baj, semmi baj. - mondtam rá néztem Astridra aki meglepetten nézett rám és Fogatlanra. Elfordultam és folytattam a beszédet a sárkányomhoz. - Ő a barátom. Hallod hagyd abba.
Erre a kifejezésre valamennyire lenyugodott. Astridra néztem aki nem hit a szemének, hogy egy sárkány, egy Éjfúria hallgat rám. Az elképedés elég volt arra, hogy tudjam, hogy ebből még baj lesz. Lassan felállt, míg én Fogatlant próbáltam maradásra bírni. Feltartottam a kezem, hogy ne menjen Astrid közelébe.

 Astrid még mindig nem hitt a szemének. Megszólaltam.
- Megijesztetted. - jelentettem ki egyszerűen.
- Hogy mi? Én ijesztettem meg öt. Hűűűű.... Ő egyáltalán meg ki?! - kérdezte.
- Öhm... Astrid ő itt Fogatlan. - mondtam Astridnak. Majd Fogatlanra nézve folytattam. Fogatlan ő Astrid. - néztem barátomra. Ő csak rámorgott a lányra.

 Astridra néztem aki nem tudta mit tegyen. Rám nézet a fejét rázva a kijárat felé kezdet el rohanni.  Ahogy elrohant tudtam mire készül.
- Nekünk most végünk van Fogatlan. - böktem ki.
Hátra fordultam és nem volt már ott. A ki sunyi elsomolygott. Utána szóltam.
- Várj már hova mész? - kérdeztem tőle.
Utána mentem felültem rá és Astrid után mentem.
Egy kidőlt fán ugrott át amikor utol értük. Fogatlan megragadta a vállánál és úgy repültünk tovább. Hallottam a kiabálását.
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAHHHHHHHHHHHHH!!!!!!!! Odinra esküszöm nekem végem!! AHHHHHHHHHHHH!!!!!!! - kiabállt.
Az előttünk álló magas fára rakattam le Fogatlannal oda leszálltunk mi is. Alattunk megdőlt a fa így jobban tudtam beszélni Astriddal.
Ránéztem a szó szerint fáról logó Astridra és beszélni kezdtem hozzá.

- Ha nem szedsz le innen most azonnal, Hablaty, És esküszöm, hogy... de nem tudta befejezni a mondatot, mert Fogatlan rá morgott
- Astrid, kérlek hagy, hogy megmagyarázzam. - kértem tőle.
- Nem hallgatok meg semmit amit mondasz, érteted? - kiáltotta miközben beljebb mászott az ágon.
- Rendben, akkor hagy, hogy megmutassam. Kérlek Astrid ez fontos nekem. - kérleltem.
Felhúzta magát az ágra kezet nyújtottam neki, hogy fel segítsem Fogatlanra, de elutasította. Fölmászott mögém és megszólalt.
- Vigyél le, de most. - adta ki a parancsot.
Fogatlan megrázta a fejét miközben megpaskoltam azt majd szépen megkértem.
- Fogatlan finoman vigyél le. - kértem meg, majd hátra fordultam Astridhoz amikor széttárta szárnyait Fogatlan.- Látod nincs egyáltalán semmi baj.
Kellet nekem elszólnom magam. A föld helyett az ég felé szállt. Nem tudtam elhinni amit csinál.
- Fogatlan mi a frászt csinálsz? - kérdeztem tőle, majd Astridhoz fordultam. - Ő nem így szokót ám viselkedni. - mondtam. A víz felé fordulva éreztem, hogy Astrid belém karol minden féle képen. Kézzel - lábbal egyaránt. Egyre közeledtünk a vízhez, tudtam, hogy Fogatlan mi akar elérni. Astridot akarta a hátáról valahogyan eltávolítani. A vízre néztem ami már nem volt olyan távol, épphogy pislogtam és a vízbe voltunk
már. Miután kiröppentünk a vízből rászóltam Fogatlanra.
- Nála kéne bevágódnunk nem pedig a vízbe. - mondtam míg ő még kétszer vízbe vetette magát nélkülünk.
Újra az égbe emelkedett és ráadásul pörögni is kezdet. A víz felé fordult újra és arra kezdet el pörögni. Éreztem ahogy Astrid a hátamba temeti az arcát.
- Oké, bocsi, sajnálom csak szedj le erről az izéről. - mondta.


Láttam ahogy Fogatlan ránéz, majd hirtelen széttárta a szárnyait és suhanni kezdtünk a naplementébe. Magasabbra emelkedtünk egészen a felhők között. Astrid lazított a szorítósan a lábait levette a derekamról és lassan felemelte fejét. Érzettem ahogy leveszi a kezét a vállamról hátra néztem és láttam, hogy a felhők közé nyúl.

Pillanatokkal később a másik kezével is elengedte a vállam. Néhány métert még így repültünk, majd Astrid újra átkarolt, de nem annyira erősen. Fogatlan lassú kört tett le és a felhők között az éjszakai égbe kötöttünk ki. Astridra tekintettem aki csodálkozva nézett körül. Láttam rajta, hogy tetszik neki a látvány és valami megváltozott benne. Az éjszakai égboltot csodálatos fények színezték be. Átkarolt nem bírtam ki, hogy oda ne nézek, a szemem sarkából pillantottam oda. Ő csak tovább nézelődött. Tovább siklottunk  Hibbant felé. Egyszerűen káprázatosan szép volt. Még én se láttam így, pedig az elmúlt napban repültem erre ilyen tájban. De nem láttam ilyenek a szigete. Elmosolyodtam a látványon, közben láttam, hogy Fogatlan hátra néz Astridra és elmosolyodik ő is.
 Innen tudtam, hogy tetszik neki is a látvány. Egy perc múlva érzettem ahogy teljesen átkarol és az állát a vállamra helyezni.
 Oda néztem ismét a szemem sarkából. Láttam rajta, hogy boldog. Na ezt volt az amit sose tudtam volna elképzelni, hogy az én közelemben valaha egyszer is boldog lesz. De az az érzés amikor hozzám ért nagyon jó volt. Egyre távolabb szálltunk Hibbanttól. Astrid elegedet, majd megszólalt.
- Na, jó bevallom ez tényleg csúcs. Tényleg állati. Állati jószág. - mondtam.
Tova szálltunk, de Astrid folytatta.
- De most mi lesz? - kérdezte én csak sóhajtottam. - Hablaty holnap van az utolsó próbád. Ugye tudod... tudod, hogy meg kell ölnöd egy sárkányt. - mondta a végét már szinte suttogva.
- Áhhh... ne is mond. - mondtam.
Fogatlan hirtelen jobbra fordult és valami köd féleségbe repültünk be...

FOLYTATJUK....

Hablaty új élete 10. fejezet

A másnap reggeli utolsó próba volt az amelyiken eldőlt kiölheti meg a sárkányt. Én nem akarok nyerni, nem akarok sárkányt ölni. Az már nem én vagyok aki mindig sárkányt akart ölni és állandóan bajba került. Mára már teljesen megváltoztam. Megváltoztam néhány rövid hét alatt. Megváltoztam egy sárkány miatt. Egy olyan sárkány miatt aki a legjobb barátom. A legjobb barátomért változtam meg.
A mai és egyben utolsó próbán apám is ott volt. Megakartam felelni neki, de egyben nem akartam nyerni, Nem akartam már sárkányt ölni. Most inkább lennék a medencében Fogatlannal. Az egész arénában gátak vagy mik voltak fölállítva. Az egyik gát mögött találkoztam Astriddal.
- Ezt én fogom megnyerni. Érteted. - mondta.
- Oké, rendben, gyerünk. Hajrá tied a lehetőség. - mondtam.
Az arcára nézve láttam a meglepettséget. De kihasználta az alkalmat és elment. Felálltam és ránéztem apámra. Büszkeség sugárzott az arcáról. Megfordultam és a sárkányra figyeltem. A sárkány elindult felém és épp, hogy oda ért hozzám és kifeküdt. Astridra néztem aki meglepetten nézet rám, majd káromkodni kezdett.
- Nem. Te patkányzabáló, dzsuvafejű fél troll fattyú...
Már indultam volna amikor Bélhangos elkapott és nem engedett.
- Hé, de elkések... - mondtam.
Hirtelen egy szekercét éreztem a nyakamon odanéztem és Astrid " kissé " ideges arcát láttam.

- Honnét... honnét is késel el pontosan? - kérdezte.
Apám hangja szakította meg Astrid düh kitörését.
- Elég, figyelem a vének döntöttek. - mondta.
Ó, istenek kérlek ne én. - fohászkodtam.
Félszemmel figyeltem az eseményeket. Azt nem láttam ahogy Bélhangos Astrid fölé emelte a kezét, csak azt ahogy Gothi megrázza a fejét és a tömeg döbbent morgását. Éreztem, hogy Bélhangos a fejem fölé rakja a kezét, felnéztem Gothira aki bólintott a tömeg meg ujjongót. Astridra néztem aki gyilkos pillantással nézet vissza rám.

Egy csöppet megijedtem, de nem sokáig, mert a srácok felkaptak és mindenki ünnepelt. Apám hangját hallottam ahogy engem dicsér.
- Ez az én fiam. - harsogta.
Hagytam, hogy ünnepeljenek még egy darabig addig én egy terven törtem a fejem. Ami lehet nem a legjobb, de biztonságos. Fogatlannak is és nekem is. Öt nem kapják el, nekem meg nem kell sárkányt ölnöm. Elmegyek innen Fogatlannal, felfedezni a világot. A legjobb barátommal a világban. Miután kiünnepeltek engem haza siettem és minden fontos dolgot elpakoltam egy kosárba. Ebben a házban nőttem fel az igaz, de itt mindenki lenézett meg gúnyolódott velem és most, most mindenki az én barátom akar lenni, mert értek a sárkányokhoz. Körbe néztem a házban, majd nehéz szívvel kiléptem a házból és elindultam a medencéhez.
A medencéhez érve elkezdtem Fogatlanhoz beszélni.
-  Elhúzunk. Eltűnünk innen. Csomagoljunk. Vakációzni megyünk kis időre... úgy örökre.  - mondogattam, majd leraktam a kosarat és leellenőriztem, hogy minden meg van. - Öhm... apuskám. - felálltam és az előttem lévő sziklán Astridot láttam meg. A szívbaj jön rám az ijedtségtől. Ő csak lazán élezte a szekercéjét.
 - Te... te mit csinálsz itt? - kérdeztem közbe körbe néztem, hogy Fogatlan nincs a közelben. Astrid rám nézett majd megszólalt.
- Tudni akarom, hogy mi a frász folyik itt. Senki se lesz ennyire jó néhány nap alatt. Te végképp nem. Akkor hát bökd ki míg szépen kérem. Gyakorolsz valakivel? - kérdezte miközben lejött és felém tartott hátrálni próbáltam, de nem nagyon ment.
Féltem, hogy mi lesz, ha meglátja Fogatlant. Válaszoltam neki.
- Én.... gyakorolni? Dehogy i...  - kezdtem volna bele.
- De ez ugye nincs benne? - kérdezte a mellényemet szorongatva.
Ó istenek most segítsetek nekem.
- Rémesen fest tudom, de ez... - a fa reccsenése miatt abba hagytam meg amiatt is mert Astrid a földre lökött.
Balszerencsémre ő is felfigyelt a hangra és annak irányába indult. A földön feküdve meghallottam Fogatlan morgását, rögtön felpattantam és Astrid után mentem.
- Oké, oké nem hazudok többet. Figyelj...öööö csináltam néhány szerkót. - mondtam az ami az eszembe jutott. - Most rajta kaptál. Vigyél vissza. - mondta miközben megfogtam a kezét és a mellkasomra raktam.
A csuklómat hátra szorítva terített földre.

- Hé ezt meg miért csinálod? -fakadtam ki.
Még belém is rugót és rám ejtette a szekercéjét.
- Ezt a hazugságért. - mondta és rajtam keresztül átlépve ment tovább. - És ezt minden egyébért.
- Te jó ég. - mondtam mind ezek után.
Fogatlan üvöltését közelebbről hallottam. Épp, hogy felálltam. de Astrid már rántott is vissza a földre Fogatlan látványától.
- Hasra! - kiáltotta.
Láttam ahogy Fogatlan felénk jön még mindig és azt is, hogy Astrid a fegyverét emeli a sárkányomra, a legjobb barátomra...

FOLYTATJUK....