Az emberek nem értettek semmit ebből az egészből. De a szívük legmélyén tudták, hogy megfog változni a világuk ettől a perctől fogva. Tudták, hogy ezt egy olyan fiúnak köszönhetik aki talán az élete árán is megmentette őket és akit talán soha többé nem is látnak viszont. Mindenki fohászkodott Odinhoz, hogy a fiúnak semmi baja ne legyen. Astrid mindenkinél jobban bízott abban, hogy a fiúnak nincs semmi baja és egyszer vissza tér.
Másnap reggel a törzsfő szomorúan, de végezte főnöki munkáját. Ahol tudott segíteni ott feltétel nélkül segített. A kovács műhelybe tartott amikor megszólították.
- Pléhpofa most mi lesz? - kérdezte az asszony.
- Nem tudom, Ack asszony. De most az a legfontosabb, hogy minél előbb békét kössünk a sárkányokkal. Segíteni fognak mindenben. - mondta a törzsfő.
- Rendben.
Az asszony tovább állt és a főnök bement a műhelybe. Ott a kovácshoz kezdet el beszélni.
- Most mit csináljak Bélhangos. Egyik fiam sincs itt. Az egyiket én küldtem el. A másik... a másik elment, mert nem tartozik ide. Mi lesz ha soha többé nem látjuk? - kérdezte kovácstól.
- Pléhpofa bízz abban, hogy egyszer vissza jön és minden a helyére kerül. De addig is elkelne itt némi sietség. - mondta a kovács miközben körbe mutatott a műhelybe.
- Köszönöm Bélhangos és ne aggódj küldök majd valakit, hogy segítsen be. - mondta a végét már nevetve.
Astrid ma is elment a medencéhez, hogy újra találkozón a kis sárkánnyal. Épp, hogy átlépet a medence bejáratán a kis sárkány oda repült hozzá és öröm énekével köszöntötte. A lány örült hogy a sárkány ennyire örül annak, hogy látja, csak a sárkány énekére nem számított. A kis sárkány a vállára szállt és ott folyatta az énekét. A lány elindult oda ahol tegnap is ült, amit leült a kis sárkány az ölébe mászott és álomra hajtotta a fejét. Órákon keresztül bámulta ahogyan a sárkány békésen alszik az ölébe. Nem tudta elhinni, hogy néhány napja az összes létező sárkány leakarta mészárolni, és most. Most meg egy sárkánnyal az ölében ül órákig egy helyben és a sárkány figyeli egyfolytában. Most már értette, hogy a fiú miért jött ki minden nap kiképzés után a sárkányához. Annak ellenére, hogy a kis sárkány egyfolytában alszik a lány érezte, hogy megérti a bánatát és együtt érzett vele.
Astrid miközben a kis sárkányt figyelte egyszer csak olyan érzése támadt, mintha figyelnék. Felnézett és szembe találta magát azzal a siklósárkánnyal akit annyiszor megtámadott az arénában. A sárkány érdeklődéssel nézte a lány ölében alvó kis sárkányt, majd a lányra nézet kíváncsian. A lány tekintette sokáig időzött a sárkányon, de gy idő múlva észre vette, hogy kezd alkonyodni. Újból a siklóra nézett, majd az ölében alvó kis sárkányra. Felemelte és ismét oldalra rakta.
- Holnap ismét eljövök és hozok valamit neked, kis pajtás. Rendben. - mondta az ásító kis sárkánynak.
Lassan felállt és a másik sárkányra nézet, majd beszélni kezdet hozzá.
- Nézd én sajnálom, hogy annyiszor rád támadtam, de akkor még ne láttam tisztán semmit. De most már minden jobb és azt szeretném, ha új lappal indulnánk. Mit szólsz hozzá? - kérdezte a sárkánytól.
Kissé kellemetlenül érezte magát, hogy egy sárkányhoz beszél, de ezt látta Hablatytól. A fiú is beszélt a sárkányához, pedig tudta, hogy nem kap válasz. A sárkány néhány perc múlva felállt és a lány felé indult. Astridban a vér is megállt annyira megijedt, hogy a sárkány felé indult. Amikor a lányhoz ért az a legmeglepőbb dolgot tette. Öröm telien megnyalta a lány arcát.
- Azt hiszem ezt vehetem egy igennek. - mondta nevetve, boldog volt, hogy azok után a sárkány elfogadta. - Ha akarsz te is gyere el holnap és neked is hozok valamit. Mit szól? Eljössz? - kérdezte a lány bizakodva a sárkánytól.
A sárkány széttárta szárnyai és sűrűn bólogatott. A lány ennek nagyon örült, szerzett egy újabb barátot a sárkányok közül. Az égre nézett és rohanni kezdett a kijárat felé, de onnan meg vissza kiabált a két sárkánynak.
- Holnap jövök! - mondta és már rohant is a falu felé.
A falutól nem messze lassítani kezdett és a gondolataiba merült. Tudta, hogy lassan ki kell nyitnia azt a levelet amit még a fiú hagyott neki a sárkányokkal kapcsolatban.Tudta, hogy az a nap egyszer elfog jönni, de nem sejtette, hogy ilyen hamar. De viszont örült annak, hogy láthatja a fiú írását még.
Amit a faluba ért haza rohant. Nem tűnt fel neki, hogy a faluban valami teljesen megváltozott.
Pedig nagyon is meg változott valami...
* Hablaty *
Arra ébredtem, hogy valami közvetlenül mellettem fekszik, de nem Fogatlan volt az. Abban teljesen biztos voltam. Fogatlan nem volt ennyire kicsi. Felültem, oldalra néztem és egy kis jövevényt láttam. Ugyan az a rettenetes rém volt, mint amelyeket még néhány napja megsajnáltam. Úgy tűnt megkedvelt és megkeresett minket. Felkeltem és kiindultam a barlangból. Kifelé menet megdörzsöltem a szemem. Arra gondoltam, hogy mi lehat most Hibbanton. Mi lehet apámmal, Astriddal, a sárkányokkal. Békét kötöttek már velük vagy sem. A partra indultam megint, hogy fogjak halakat magunknak. Most valamivel többet kell fognom a kis jövevénynek is pluszba, de legalább nem csak Fogatlan lesz az úti társam. Már csak egy nevet kell adni neki és kész. Mikor már elegendő hallat fogtam vissza mentem a barlangba a sárkányokért. Amikor vissza értem a barlangba Fogatlan és a kis sárkány is ébren volt. A sárkány Fogatlan fején ült.
Amikor Fogatlan meglátott egyből odarohant hozzám. A kis sárkány leeset a fejéről bár morogva, de oda jött hozzánk. Megsimogattam mind kettőt, a kis sárkányhoz szólam.- Úgy látom kis haver elég sokat repültél, hogy megtalálj minket. Igaz? - kérdeztem tőle. Bólintott. - És velünk is akarsz maradni. Mi? - ismét bólintott. - Hát ez nem csak tőlem függ. Fogatlan? - néztem barátomra. Bólintott. - Hát akkor maradhatsz. Gyertek együnk. - mondtam és kiindultam újra a barlangból.
Evés után vissza mentem a barlangba és összepakoltam a cuccaimat. A kosarat felerősítettem Fogatlanra és elindultunk Keletre. Messziről láttam Hibbantot kissé megnyugtatott, hogy még ilyen távolról is látom, hogy minden rendben van ott. Hibbanttól tovább szállva egy ismerős hajót láttam meg. Kalmár Johann - é volt az. Szóltam Fogatlannak, hogy arra menjünk. Hátra néztem a kis pajtással kicsit le volt maradva.
- Pajti várj. - szóltam Fogatlannak.
Bevártuk a kis sárkányt. Na jó most már tényleg kell neki egy név, de semmi se jut az eszembe. Amikor oda ért hozzánk kicsit lihegett.
- Na gyere ide pajtás pihenj egyet. - mondtam.
Oda repült hozzám és beraktam a kosárba, hogy piheni tudjon.
- Pajti a hajóra. - mondtam Fogatlannak, morgott egyet. - Nyugi nem fog bántani. Barát. És nem maradunk ott sokáig, csak mondok neki valamit. Rendben.
Erre már bólintott. Elindult a hajó felé.
- Lassan Fogatlan, azért nem kell, hogy rá hozd a frászt. - mondtam neki.
Lassan ereszkedtünk a hajó felé. De Johann így is halálra rémült.
- Ó, Odinra, miért sújtanak ily módon az istenek Miért pont sárkány vége velem. - mondogatta amikor meglátta Fogatlant.
Fogatlan kérdőn nézet rám.
- Kicsit fura. - mondtam neki lejeb ereszkedtünk, majd végül a hajón szálltunk le.
Leszálltam Fogatlanról és Johannhoz mentem.
- Johann. - szólítottam meg.
Felnézett és nyomban mosoly terült szét az arcán. Fura mosoly. Habár maga Johann is fura, így érthető.
- Hablaty úrfi, jó újra látni, de mért vagy távol Hibbant csodálatos szigetétől. Ráadásul egy sárkánnyal. - mondta Fogatlanra nézve.
- Ez egy elég hosszú történet. - mondtam a tarkómat vakarva. - De nem fog bántani. Ne félj tőle.
- Időnk az van. válaszolta.
- Attól függ merre mész. - mondtam.
- Hibbantra.
- Akkor nincs elég időnk. Tovább kell mennem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Majd egyszer elmondom. Meg tennél nekem egy dolgot Johann? - kérdeztem
- Hát persze.
- Mondd meg apámnak, hogy jól vagyok és majd vissza megyek... valamikor. - mondtam. - Johann kérlek ezt ad át apámnak.
- Rendben, de miért? - kérdezte ismét.
- Csak tedd meg és kész. Fontos lenne.
- Rendben Hablaty úrfi, meg teszem. - mondta.
- Köszönöm. - mondtam Fogatlan felé indulva. - Indulhatunk pajti. Majd többször meg kereslek még Johann.
Felültem Fogatlanra, de Johann még mondott valamit.
- Ez a sárkány a legendás Éjfúria? Amelyik sárkány még senki se látta? - kérdezte.
- Igen, de nem annyira legendás. Csak egy átlagos fekete sárkány.
- Értem.
- Ahogy mondtam, majd még kereslek Johann. És még egyszer köszönöm. Fogatlan mehetünk. - mondtam a sárkányomra. - Viszlát Johann. Nem sokára.
- Viszlát Habalaty úrfi. - mondta. - Minden jót.
Felszálltunk És tovább indultunk. Néhány méter múlva Fogatlanhoz szóltam.
- Na mit szólsz pajti. Legendásnak tartanak. Tetszik? - kérdeztem, bólintott, majd folytattam. - Hogy tetszene ez a név : Fogatlan, a Legendás Éjfúria. Na, pajti ez, hogy hangzik. - erre csak a fejét rázta. - Akkor az felejtős lesz. Igaz? Te csak mindig az egyetlen Fogatlan leszel a legjobb barátom. Mi? - kérdeztem tőle. Szaporán bólogatott.
Tovább repültünk és a gondolataimba merültem. Kis idő elteltével mindig Astridnál kötöttem ki és azon gondolkoztam, hogy most vajon mit csinálhat. Mi lehet most Hibbanton. Johann már oda ért és át adta az üzenetem apámnak. A gondolataimból a kosárból kihallatszó hangok ráztak ki. A kis pajtás mozgolódni kezdett. Felemelte a kosár fedelét óvatosan és oda mászott hozzám. Megsimogattam, de az utat figyeltem, hátha ráakadunk egy szigetre ahova leszállhatunk. Nem sokára meg is láttam egy kisebb szigetet és le is szálltunk egy barlang előtt. Az már nem kell keresni. Szedtem száraz ágakat a tűznek, nem sokára befog sötétedni szerencse, hogy találtunk egy helyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése