Még most se nagyon hittem el, hogy sikerült legyőznöm azt a sárkányt, de Fogatlan nélkül esélyem se lett volna rá. Ha Fogatlan nem lenne nem változott volna meg az életem ennyire, de csak jó irányba. Egy bökkenőt kivéve, de ez most lényegtelen. Ahogy a sárkányok szigetén végeztünk elindultunk vissza a szigetre ahonnan indultunk, közben láttam a sárkányokat vissza térni a szigetre. Ahogy távolodtunk a szigettől egyre több sárkány tartott arra. Részben rajtuk is segítettem. Már csak az a kérésem teljesüljön amit apámtól kértem.
Vissza értünk a szigetre, de nem azonnal indultunk. Nem sietem sehova se. Időm az annyi volt mint a tenger. Az estét még itt töltöm, aztán tovább indulok. A barlangba menet össze szedtem néhány faágat, hogy legyen némi tűz bent, ami meleget ad. Fogatlan meggyújtotta az ágakat, majd megcsinálta magának a fekhelyét. Sose értettem, hogy hogyan tud parázson aludni, de talán sose fogom. Egy sárkányt úgy is nehezen lehet megismerni nem, hogy még megérteni. De egyszer talán rá jövök minden sárkány titkára. Talán. Míg Fogatlan simán elaludt én csak órákig forgolódtam és gondolkoztam azon, hogy mi lesz most. Ha egy olyan szigetre megyünk ahol nem kedvelik a sárkányokat ott nem maradhatunk sokáig. Még úgy se, hogy Fogatlan messze van onnan, mert a szigeten bármikor megtalálhatják és akkor vége van mindennek.
A holnap reggel egy teljesen más, független, szabad életem lesz, de részben szomorú is. Mikor minden jól sikerül nekem valami mindig elrontja. Most jelen esetben Takonypóc volt és talán az egész életemet elrontotta. De valamikor eljön az idő, hogy megtudja mit éreztem évekig.
Egy új élet felé haladok, ami megváltoztathat. Ez az élet más lesz, mint Hibbanton. Nem leszek semmihez se kötve, nincs egy egész törzsért felelősegem, csak magamra és Fogatlanra kell ügyelnem. Az életnek változnia kell és a benne élő embereknek is. Ezen az úton én már elindultam. És remélem Hibbant is hamar elfog. A tűz helyet már csak néhány parázs darab fénylett, de azok s hamar feladták és sötétség töltötte be a barlangot. A csend és nyugalom engem is megnyugtatott és hamar elaludtam.
* Hibbant *
< Mindeközben mi történik Hibbanton. >
A hibbantiak várták az esti portyát, de semmi se történ. Igaz megjelent néhány sárkány, de nem támadtak. Leszálltak a Nagy teremnél álló hegy falára és figyeltek. Az emberek nem értettek semmit ebből az egészből. Nem értették, hogy a sárkányok hogyan tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Miféle csoda történ velük.
De folyatósuk a történtet ott ahol abba hagytam.
Miután a törzsfő bejelentette a történteket a lakok feldühödve hagyták el a termet egymás után. A kis csapat még mindig bent ült Astrid nélkül. Kis idő múlva ők is felálltak és a lány keresésére indultak, a faluba és annak környékére. Néhányszor sárkányokat láttak elrepülni az erdőből vagy a fejük fölött, de azok nem támadtak rájuk, mintha nem is sárkányok lettek volna. Egy tisztásra érve látták ahogy a sárkányok a hegyen lévő barlangokba menekülnek és nem jönnek elő. Nem érették ők se, hogy mi lehet. Az erdőben járva sose tapasztaltak ilyet, hogy a sárkányok rettegve menekülnek és bújnak el oda ahol helyet találnak. Senki se sejthette, hogy az este küzdelem lesz a sárkányok fészkénél. És a sárkányok éppen ezért menekülnek. Az végképp nem sejtették, hogy az békíti ki őket a sárkányokkal akire nem számítottak. Egy fiú aki évekig ki volt rekesztve a törzsből, évekig semmibe vették és most mutatja meg mire is képes mikor elmegy. Pont akkor bizonyít amikor elmegy és talán nem is jön vissza SOHA...
Nem messze ettől a tisztástól egy medence mélyén magába roskadva ül az a lány akit keresnek. Nem érti, hogy mégis, hogy tehette vele ezt a fiú, azok után ami z előző este történt. Azt érezte, hogy sose felejti el azt az estét amikor utoljára látta szerelmét. Nem látott és nem hallott semmit, de érezni érzet mindet. Dühöt,
csalódást, megértést, hogy csak néhányat soroljunk fel abból a rengeteg érzésből. Felakart állni, de nem tudott valami feküdt az ölében. Oda nézett és egy kis sárkányt látott az ölében békésen aludni. Akkor mászott az ölébe amikor semmire se figyelt. Csak a fiúra gondolt aki elhagyta öt... ÖRÖKRE. Óvatosan megsimogatta a kis sárkányt, ami felébredt rá, de nem bántotta öt. Úgy érezte ez a sárkány fogja benne tartani a reményt, hogy a fiú vissza jön.
Hallotta ahogy barátai a medencétől nem messze szólítgatják öt vagy épp a nevét kiabálják. Nem akarta a lány, hogy meglássák az ölében egy sárkánnyal. Ezért felemelte a kis sárkány és félre rakta óvatosan. A sárkány felé fordította fejét és kérdőn nézet rá.
- Holnap vissza jövök, kis pajtás. Ígérem. - mondta a sárkánynak aki csak ásított egyet és tovább aludt.
A lány mosolyogva indult el a kijárathoz. Érezte, hogy ez a sárkány jobb barátja lesz azoknál akik keresik. Hisz amikor lett volna rá alkalma bántotta volna, de nem tette és hagyta magát.
Rá akarta hozni a frász a barátaira, de nem tudta hogyan. Nem volt ötlete, de amikor meglátta a feje fölött elsuhanó kis sárkányt. Támadt egy ötlete.
- Segítség valaki valaki, megtámadott egy sárkány! - kiáltozta alig bírta magába fojtani a nevetést, de rőt vett magán és folytatta. - Valaki segítsen már!
Hallotta a közeledő sebes lépteket, ezért az egyik szikla mögé bújt el és figyelte a barátait.
- Hol van ? Pedig erről jött a kiabálás. - mondta Halvér.
- Mi van ha már megette a sárkány és tovább állt? - kérdezte Fafej. A lány csak a szemét forgatta.
- Astridot, te meghibbantál. - szólta le Takonypóc.
- Jó csak egy elmélet volt. - motyogta a fiú.
A lány felállt a sziklára szerencséjére a csapat háttal volt neki, így rájuk tudott ugrani. Míg mindenki a porba feküd addig a lány a hasát fogta a nevetéstől.
- Na most, hogy megvagy mehetünk vissza készülni az első portyánkra? - kérdezte Takonypóc.
- Felőlem. - mondta még mindig nevetve a lány.
A falu felé menet beszélgettek.
- Szerintetek Hablaty miért állt át a sárkányok oldalára? És miért ment el? És egyáltalán milyen sárkánnal barátkozott össze? - kérdezte Halvér izgatottan.
Senki se adott válasz neki csak Astrid.
- Mert az a sárkány megértette és mi nem. Kirekesztettük. lenéztük meg hasonlók Ezért ment el és, mert tudta, hogy nem ide tatozik. - mondta miközben magán érezte a többiek kérdő tekintetét, rájuk nézett. - Most mi van, ha ez az igazság.
- És a sárkány? Az milyen? - kérdezte Kőfej.
- Ja a sárkány. Az egy éjfúria. - mondta tök átlagosan.
- Egy mi? - kérdezték vissza egyszerre.
- Jól hallottátok. Az.
- Honnan tudod, hogy az?
- Onnan, hogy megakart ölni és szemtől szembe álltam vele, de Hablaty leállította. Én most megyek, majd este találkozunk. - kiáltott vissza elképedt barátainak.
Magában még mindig kuncogott, de szomorúság fogta el amikor hallotta és kikellet mondania Hablaty nevét.
A törzsfő nem igazán várta az estét tudta, hogy lesz portya, de nem akart azon részt venni. Nem akart a fia kérése ellen tenni. Tudta, hogy így fájdalmat okozna neki. Most jött rá, hogy kevés időt szentelt a fiára. Elhanyagolta, lenézte és főként alábecsülte a képességeit. Mert annak aki képes egy Éjfúriával bánni az nem ilyen életet érdemelt volna. Már bánta ahogy a fiával bánt, hogy nem bízott benne, hogy felelőtlennek tartotta.
Az este elérkeztével a törzs lakói várták a sárkányok támadását, de nem történt semmi. De az viszont látták, hogy messze ahol a sárkányok fészke lehetett sötét felhő száll az égbe. Nem értetek semmi, de mélyen legbelül mindenki tudta mi történ és Odinhoz fohászkodtak, hogy a fiú aki értük kockáztatta az életlét megmeneküljön és vissza jöjjön. A törzsfő mikor meglátta a felszálló felhőt valami más érzés öntötte el a fia irányába. Most az egyszer büszke volt rá és várta, hogy haza térjen. De az sajnos nem most fog megtörténni. Astrid csak arra tudott gondolni, hogy a fiúnak semmi baja ne legyen. Épségben kerüljön ki a küzdelemből. Érezte, ha nem kap valami hírt a fiúról össze fog omlani érzelmileg és egy roncs lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése