Hablayt új élete 36. fejezet

Sőt már szinte az egész " sziget " fekete volt az emberektől, sárkányoktól, gépektől. Én, mint " neveletlen " gyerek nem hallgattam anyára és azért láthattam ezt az egészet.
- Anya most mit csináljunk? - kérdeztem.
- Megvédjük a fészket. - mondta.
Bólintottam, mire a hangocska a fejemben megszólalt: ~ Na ennyit arról, hogy haza húzunk, mint a vad sárkány. ~ De imádom mikor ilyeneket vág a fejemhez - képletesen.
Felültem Fogatlanra akinek szólnom se kellett és már indult is. Gondolom bármit megtenne ezért a helyért ami az elmúlt egy évben az otthonunkként szolgált. mivel én is. Ha Hibbant lenne bajban rögtön mennék vissza segíteni, bárhol lennék, hisz az az otthonom és megtennék azért a helyért bármit. Ennyit megérdemel az a sziget ahol felnőttem.
Elég nehéz volt bármit is csak úgy vakomban lelőni, hisz nem tudtam végül is mire kellene lőnöm. Jobban mondva melyik sárkányra, mert annyi volt ott, hogy azt még a Vörös Halál is megirigyelhette volna. Az tuti. Míg a sárkányok a másik sárkányokat támadták én vagyis mi a gépeket és az embereket lőttük ki. Pillanatokkal később anya is megjelent az alfával.

Ami el is üvöltötte magát amire bár számítottam, de még is össze rezzentem. Jó nem mondom azt, hogy én mindig egy bátor ember voltam, - ami nem igaz - de ettől még apa is megijedt volna. Anya az alfával elindult én meg folytattam a gépek és az emberek kilövését. Kis idő múlva feltűnt, hogy anya eltűnt a sárkányok között így körbe néztem. Amikor észre vettem akkor, ha jól gondolom Drago Ízémízével harcolt. Egyszer csak megtanulom a nevét. Épp bántani akarta amikor Fogatlan lőtt egyet a hóba amitől persze 1 - 2 métert repült. Leszálltam Fogatlanról és felsegítettem anyát. Az az örült nevetve állt fel és ránk nézett.

- Azt hiszitek legyőzhettek engem? - kérdezte nevetve.

- Nem, de a sárkányokat nem kapod meg, azokhoz egy alfa kell. - mondta anya.

Jó aszem a hirtelen jövő határozottságot tudom kitől örököltem. 

- Ó, nyugodj meg az is hoztam magammal. - mondta és üvölteni kezdet meg hadonászni, mint valami fura vakarózó vaddisznó. A vízből meg megjelent egy másik alfa. 

- Még egy van! Nem elég egy! - böktem ki hangosan. 

Anya egy kicsit rosszallóan nézett rám. Most nem tehetek arról, hogy kimondtam. Ami a szívemen az a számon vagy, hogy mondják.

A másik alfa parancs nélkül neki támad a miénknek, bár nem tudom mit gondoltam, hogy majd leülnek és megisznak beszélgetve egy korsó sört. Hát akkor rosszul hittem. Harcoltak egymással, de eléggé.

Anyához fordultam, míg az a kretén röhögött. 

- Ki tudod őket békíteni? - kérdeztem.

- Nem, de megpróbálhatom. - mondta.

Bólintottam.

- Te mit fogsz csinálni addig? - kérdezte aggódva, gondolom már sejthette. 

- Megpróbálok itt elérni valamit. - mondtam. 

Láttam, hogy valamit akar mondani, de becsukta a száját, majd félperccel később megszólalt.

- Vigyázz magadra! - mondta és elment a harcoló sárkányok felé. Utoljára még akkor láttam, mikor eltűnt a két harcoló alfa között.

~ Hablaty, most koncentrálj ide. Tudod, hogy vissza fog jönni, hisz 16 évig egyedül volt és vigyázott magára. Akkor most is fog, ne aggódj tudja mit csinál. ~ mondta a hangocska.

Ránéztem arra a röhögő kreténre aki lássunk csodát már nem röhögőt - most tapsoljam meg ezért - és méregetni kezdet. 

- Még mindig azt hiszed, hogy letudtok győzni engem? Elhiszed magadról fiú, hogy letudod győzni Drago Vérdungot? - kérdezte.

-Bár pár pillanattal ez előtt azt mondták, hogy nem, de én tudom jól, hogy igen is sikerülni fog. - mondtam túlságosan is higgadtan. Már kezdek megrémülni saját magamtól. Ha jól érzem most az örökös énem beszél belőlem. Jó tudni, hogy van egy olyan énem is. 

- Ne légy botor fiú. Gondolom még nem akarod, hogy az életed véget érjen így csak hagyd, hogy minden úgy menjen ahogy annak kell. - mondta. 

- Mért hagynám azt, hogy a sárkányokat elvedd? Ők nem olyanok, mint az te hiszed. Ők szeretnek minket...

- Ó, igen szeretnek minket szétszaggatni - mondta miközben levette a kezét. - Ha egy sárkányban bízol akár egy cseppet is egy idő után hátba támadnak és akkor vége. Már rég megesküdtem arra, hogy bosszút állok a sárkányokon. - mondta.

- Csak azért mert az emberek lenéztek és így akarsz rajtuk bosszút állni? - kérdeztem. 

- NEM! A sárkányokon állok bosszút azért, mert elvettek tőlem mindent. És mindenki jól tudja, hogy sárkányok ellen csak sárkányokkal lehet védekezni. - mondta.

De nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem ez az igazság.

- És azért kell ez a pusztítás? Azért, hogy megmutasd az ellenségeidnek, hogy veled nem lehet ujjat húzni? - kérdeztem azt hiszem én, de nem vagyok benne biztos, inkább volt az örökös énem.

- Az embereket csak a sárkányok nyomják el, de én... én felszabadítom őket ezektől a fenevadaktól. - mondta. 

Magyarázd csak ki nyugodtan úgy se igaz. 

- És az azután mi lesz? Az embereken fogsz uralkodni. Vagy ez nem igaz? - feleseltem, na jó ez már nem én vagyok. 

- Fiatal vagy te még ehhez így nem érthetsz semmit. De majd egyszer rájössz amikor a kedves sárkányaid elvesznek tőled valamit vagy valakit aki fontos neked. - mondta ravasz mosollyal. 

~ Azt kétlem! - kiáltotta a hangocska a fejemben.

Mennyire örülök, hogy nem mondtam ki hangosan. 

- Legalább hadd mutassam meg azt, hogy tévedsz a sárkányokkal kap...

- NEM! Én mutatok neked valamit. - és azzal elkezdett megint hadonászni és üvölteni, mint egy vakarózó vaddisznó. 

Fogatlanra néztem aki szintén nem értett semmit majd az alfa felé. Várjunk csak alfa, mikor lett egy. Ezt nem tudom elhinni. Mennyi mindenről maradtam le míg ezzel az örülttel beszélgetem - jobban mondva én beszéltem ő üvöltött, mint egy fába szorult féreg. Az a jó nagy dög felfigyelt rá és elindult felénk. Rám a frász jött, hogy most ezzel mit akar. 

- Az alfa parancsol minden sárkánynak és az akinek az alfa engedelmeskedik az a sárkányok legfőbb ura. - mondta miközben a giga sárkány Fogatlanra mire ő saját maga ellen küzdene. Teljesen fura volt így.

- Mi az pajti? Mi a baj? Fogatlan. - szóltam hozzá. 

Már nem figyeltem egyáltalán a rasztás embere egyedül Fogatlan érdekelt, de azért a hangja elhatolt hozzám.

- Látod az igazi erőt. Azt a hatalmat amit az akartat képez mások felett. Ehhez képest a te erőd semmi. És ez okozza a véged. - mondta. 

És amit mondott beigazolódni is látszik. Fogatlan elindult felém, de mégsem ő volt az. Az a Fogatlan akit én ismerek már nem támadna meg engem soha. 

- Fogatlan. Mi az? Mit mondott neked? Fogatlan mit csinálsz? Ne butáskodj, hallod hagyd abba. Elég! Hallod, ne csináld! Térj magadhoz! Fogatlan, Fogatlan! NE! - kiáltottam, de egyre jött. Nem tudom őt hibáztatni hisz nem a saját akarata hajtja. - NE! -kiáltottam még el magam utoljára mielőtt még elestem volna a saját lábamban és csak a jég darabok estek rám. De azok is olyan könnyűek voltak, mint Fogatlan amikor puszilgat, tehát semennyire se volt könnyű. Szerencsére a bénázásomat már nem látta a rasztás mivel elfordult már amikor Fogatlan elindult felém. A törmelékek alatt hallottam amint Fogatlan sírni kezd - a maga sárkányos módján - utánam, majd az alfa üvöltését és azt, ahogy Fogatlan repülni próbál. Ebben a percen döbbentem rá, hogy talán most veszítem el örökre a legjobb barátomat. Mit is mondjak tudom jól, hogy bele szakad ebbe a szívem, hisz a kis nyavalyás a szívemhez nőtt és már soha nem akartam elveszíteni. Megkel mentenem és vissza kapnom az én drága Fogatlanomat. Nagy nehezen kimásztam a jégtömbök alól és elindultam be a bébi sárkányokhoz. Rohantam, ahogy csak bírtam. De tudok én annak örülni, hogy már ennyitől lesérülök. A barlangba bukdácsolva igyekeztem befele a fészekbe - amiből már igen kevés maradt. Útközben belebotoltam anyába - szó szerint belefutottam - és nem kicsit lepődött meg, hogy lát. 

- Jól vagy? - kérdezte.

- Attól eltekintve, hogy elveszíthetem a legjobb barátomat, remekül. - válaszoltam és indultam tovább.

- Mire készülsz? -szólt utánam.

- Vissza szerzem a sárkányomat. - fordultam vissza és mondtam életem leghatározottabb dolgát ki.

 

Nem vártam meg semmi féle választ csak tovább indultam és felültem az első bébi sárkányra ami a közelemben volt - mázli, hogy az volt az amelyik minden nap a nyakamba lógott az elmúlt évben. Ahogy felültem rá elindult és tudtam ha elengedem végem, de ez egy cseppet se rémisztet meg, de az a tudat nagyon is, hogy a legjobb barátom talán örökre elveszett. 

A bébi sárkány csak repült mintha tudná jól, hogy miért siettek, de mégis nem vette komolyan a dolgot. Végül is mit várok egy kis sárkánytól.

Ahogy kiértem a barlangból nagyon rossz látvány tárult a szemem elé. Több száz sárkány repkedett az alfa körül, Fogatlanon pedig az üvöltöző, vakarózó vaddisznó ült úgy, mint egy király a trónján. Az a gondolat, hogy a legfontosabb dolgot az életemben elveszítem könnyeket csalt a szemembe. 

De biztos vagyok abban, hogy ez még a hibbanti legjobb harcosokkal is megesne. Ha a tervem amit kiagyaltam nem válik be akkor nekem tényleg lőttek, - szó szerint - de bíznom kell abban, hogy sikerül és ennek vége lesz. Tovább indítottam a bébit és Fogatlanhoz vettem az irányt. 

~ Odin most adj nekem erőt és állj mellettem! ~ fohászkodtam. 

Amint oda értem meghallottam Drago gúnyos hangját nem akartam vele foglalkozni, de mégis elhatolt az elmémig.

- Tőled nehéz megszabadulni az megkel, hogy mondjam. - mondta. 

Nem törődhetek vele nekem Fogatlant kell vissza kapnom. 

- Hé pajti megismersz? Én vagyok az, eljöttem érted és visszavárlak. - mondtam. 

- Már soha nem kapod vissza, örökre az alfáé marad. De próbáld csak meg Ó hatalmas sárkány mester, próbáld csak elvenni. Másodjára már nem fog hibázni. - morogta. 

~ Ne figyelj oda Hablaty. Mintha ott se lenne. Csak Fogatlanra koncentrálj, csak Fogatlanra. ~ suttogta a hangocska.

- Tudod, hogy nem haragszom rád, mert rám támadtál. Tudom, hogy az nem a saját akaratod volt, hisz te nem bántanál engem. - mondtam és Fogatlan kezdett vissza jönni, éreztem ahogy az orrára tettem a kezem.

 Láttam a szemében a segély kérést, így tudtam folytatni.

- Hogy vagy képes erre! - csodálkozott el a vakarózó vaddisznó a hátán.

Láttam, hogy küzd az alfa ellen, csak miattam. Én többet jelentek neki, mint egy alfa parancs. És ehhez nem kell kényszer vagy bármi féle hatalom. Csak a szeretett, a hűség és a bizalom. Nekem ez az ő irányába megvan, ahogy neki is az én irányomba. És pont ezért tudom vissza hozni. 

- Kérlek pajti, te vagy a legjobb barátom. - mondtam már szinte síros hangon.

 Éreztem, hogy harcol. Tudtam, hogy neki ez a két szó többet jelent egy kosár halnál. - A legjobb barátom. - mondtam újra. 

Eltávolodott tőlem és a végső harc ment végbe benne az alfa akaratával szemben.

 Végül rám nézett és elmosolyodott. 

 Még soha nem örültem annyira annak a mosolynak tőle, mint most. Így tudtam, hogy vissza kaptam és már nem veszíthetem el. 

~ Ó, Odin köszönöm! ~ kiáltotta a hangocska. Én meg hangosan.

- Ez az pajti nagy vagy! - kiáltottam. 

Éreztem az arcomon a győzelem mámoros mosolyát, de nem érdekelt csak az, hogy vissza kaptam az én sértődékeny, imádni való és túlméretezett szárnyas gyíkomat. Hirtelen egy bot választott minket szét, de Fogatlan megragadta azt és ledobtam magáról a bot tulajdonosát. De így ő is zuhanni kezdet én meg utána ugrottam.

- Jövök! Jövök már! Mindjárt ott vagyok pajti! - kiáltottam neki ahogy egyre  közeledtem felé. Amikor már majdnem elértem megfordult és várta, hogy ráüljek. Egy pillanattal később már a rajta ültem és a víz felett suhantunk el az alfa lövése elől. 

- Szétkel választanunk őket! - mondtam. - Az alfát kikel zárnod pajti, de ennek érdekében megkel bíznod bennem. Bízol bennem Fogatlan? Te és én... EGYÜTT! - mondtam immár a kezemben egy anyag darabbal. Felemelte a fejét, hogy betudjam kötni a szemét, amit igennek vettem. rátettem az anyag darabot a szemére és újra neki futottunk. 

- Uralkodj rajta! - hallottam Drago kiáltozását. 

- Meg se halld, pajti, meg se halld! - mondtam neki és fogtam be a füleit. 

- Állíts meg! - kiáltotta újra.

- Most! - kiáltottam és Fogatlan tökéletesen eltalálta úgy, hogy lerepüljön. 

Mi is leszálltunk oda ahova lerepült.

- Figyelj rá! - szóltam Fogatlannak. - Ideje lenne feladni. - mondtam nemes egyszerűséggel neki.

- Ugyan dehogy. - mondta gúnyosan mosolyogva.

Megfordultam és az alfa nézett vissza rám. 

- Jaj ne! - kiáltottam amikor láttam, hogy lőni készül. 

Futni kezdtem volna, de jól tudtam, hogy nincs esélyem elmenekülni a lövése elől. Éreztem, ahogy Fogatlan rám ugrik, hogy megvédjen a jégtől. Pillanatokkal később pedig már újra kint voltunk a csapdából. És amint Fogatlanra néztem nem hittem el. kéken ragyogott. 

 Az tudtam, hogy a sárkányoknak nagy a védelmező ösztönük, de a legnagyobb azt hiszem az éjfúriáké és abban biztos vagyok, hogy Fogatlanban előtört az alfa ösztön is. Óvatosan kikúsztam alóla, de ő rám nézett bátorítóan én meg vissza rá. 

Büszke vagyok rá megkel, hogy mondjam. Jobb sárkányom és barátom nem is lehetne. Felrepült a jégtömbökre és onnan hívta az alfát párbajra.

- Párbajozni fog az alfával. - mondtam az időközben megérkező anyámnak.

- Csak azért, hogy téged óvjon. - ámult el anya.

Lövöldözni kezdett és egyre több sárkány tért át a mi oldalunkra. Vissza repült hozzá és felültem rá majd úgy ment vissza harcolni. Végül már minden sárkány mellettünk volt

- Mi ütött beléd küzdj! - kiáltotta Drago az " alfának ". 

Most biztosra veszem, hogy nem az. Fogatlan a törvényes alfa. Hisz ő egy éjfúria és azok az eredeti alfák. 

- Most már tudod. Ezt jelenti, ha egy sárkány a bizalmába fogad. Adjátok fel! MOST! - kiáltottam. 

- Soha! Előre! - ennyi kellett csak Fogatlannak és újra lőni kezdett, de most már minden sárkány is. 

Bevégezte az első lövést és utána már csak figyelt, mint egy igazi alfa. Ahogy a sárkányok fogytak ki a lövésekből Fogatlan úgy készült a végsőre. És az is végbe vitte. Olyan erős lövése volt, hogy a gnúvad szarva - vagy mije - letört. 

- Az alfa megvédi a népét! - hangoztattam

Ami igaz volt egy alfa feladata olyan, mint egy törzsfőé. 

Az megalázva húzott a víz fele Dragoval a hátán. Remélem soha többet nem kell látnom őket. A sárkányok kezdtek lenyugodni és Fogatlan is. Vissza szálltunk anyához. Immár nem ragyogva. Ami elképesztő volt számomra, hogy ezt mind azért tette, hogy engem védjen. Leszálltam róla és a fejéhez döntöttem a saját fejemet.

 - Csak győzzek rajtad álmélkodni pajti. Köszönöm Fogatlan, hogy megmentettél. - mondtam neki. Kellett nekem mondani, mert elkezdett nyalogatni. Most még azt se bántam örültem, hogy vissza kaptam. Ahogy elhúztam a fejemet tőle láttam amint minden sárkány meghajol előtte. Az én sárkányom előtt. Fogatlan zavartan távolodott el tőlem még jobban, majd a fejét kapkodta a lábam és az arcom között. Nem értettem mit akar, így követtem a pillantását. A lábam a " halálom " óta rosszabb állapotba került, fényes látvány volt. Szó szerint a bal lábamon keresztül fúródott némi fa és fém törmelék, a fémtől csillogott. Ez tuti, hogy akkor történt vele amikor jégbe fagyott lettem. Nekem meg most esik le, hogy én ilyen lábbal amibe van némi fa meg fém, hogy tudtam harcolni és, hogy nem tűnt fel, hogy valami lóg ki belőle és folyik le a lábamon a vér. Ennyire ellehettem azzal foglalva, hogy Fogatlant visszakapjam és, hogy miattam harcol a volt alfával. Hát ez jó. Felnéztem Fogatlanra akinek a szemei szinte már kérdezték, hogy:

~ Jól vagy?

Most nem vettem biztosra mindent, de őt megkel nyugtatnom, így a tőlem telhető legnyugodtabban  szóltam hozzá.

- Semmi baj pajti jól vagyok és ez is hamar befog gyógyulni. Nyugodj meg. - mondtam neki, de nem hitte el.

Nekem meg kellett elszólnom magam arról, hogy jól vagyok, mert ebben a pillanatban minden sötét lett előttem és csak ennyit éreztem, hogy valami nagy és pikkelyes elkap. Ezután semmi... semmi csak a sötétség. Egy dolog maradt bennem, még pedig az, hogy Astridtól ezért kapni fogok, de nem keveset.

* Fogatlan *

( Ezt onnantól fogom írni mikor már a gonosz, vagyis Drago alfája az alfa, ha nem lesz gond

A harcot az alfával nem írom le, mert az ugyan olyan nagyjából, mint fent, csak kiegészítem egy kicsit )

Láttam, ahogy közeledik felén az ellenség aki most már a parancsolom. Sajnos hallgatnom kell rá még ha olyat is parancsol amit nem szeretnék meg csinálni, de kénytelen vagyok rá. Hallottam amit Hablaty az idegennel beszélt, de nem figyeltem rájuk, hanem az alfát figyeltem. Majd éreztem, ahogy az alfa akarata irányítani kezd és a parancsot a fejemben hallottam.

- Végez a fiúval. Most! - kaptam a parancsot. 

Ellen akartam állni ennek a parancsnak, de nem tudtam. Nem akartam bántani Hablatyot, de még is éreztem, hogy elindultam felé. Küzdöttem, de nem ment az, hogy eltudjak szakadni az alfától. Nem akartam ártani Hablatynak, de nem tudtam tenni ellene semmit. Hallottam, ahogy szólongat jelezni szeretem volna neki, hogy én még ott vagyok, de az uralmat már teljesen átvették fölöttem. 

- Fogatlan. Mi az? Mit mondott neked? Fogatlan mit csinálsz? Ne butáskodj, hallod hagyd abba. Elég! Hallod, ne csináld! Térj magadhoz! Fogatlan, Fogatlan! NE! - kiáltotta - NE! - kiáltotta még utoljára mielőtt lőttem volna. Amikor újra ön magam voltam és megláttam Hablatyot a jégtörmelék alatt a pánik tört rám. Nem hittem, hogy akár egy emberhez is így fogok ragaszkodni, mint hozzá, de megtörtént és pont vele ami meglepő, de felemelő is. Akkor amikor az erdőben lelőtt és megkeresett azzal a céllal, hogy megöl, de végül nem tette meg, hanem elengedett, na akkor változott meg a véleményem róla, csak is róla. Már rég éreztem, hogy Hablaty - jó akkor még nem tudtam, hogy így hívják - nem olyan, mint ők. Ezért tudtam megbízni benne már akkor amikor először kereset fel abban a kis medencében. És amikor kiderült, hogy ő Odin örököse megértettem mindent. Azt, hogy miért pont Hibbant volt az a hely ahova úgy éreztem, hogy valaki húz. És az ő volt. Megtaláltam a társamat, aki feladta a törzsét, hogy engem védjen. Erre én nem tudok ellen állni egy olyan parancsnak amit nem is akartam soha elvégezni rajta, de megtettem és ez csak az én HIBÁM... csak is az enyém, mert gyenge vagyok. Én nem tudok szembe szegülni a parancsolómmal, de ő képes volt és most mindennek vége. MIATTAM!!!

Hallottam az alfa újabb parancsát és elmentem, de tudtam, hogy Hablaty nélkül nem jutok messzire. A tudat, hogy nem láthatom többé a gazdámat, a társamat és a... a legjobba barátomat teljesen elszomorított. 

Éreztem valamit a nyakamnál és, hogy valaki rám ül, majd azt, hogy tudok repülni, de abban biztos voltam, hogy ez nem Hablaty, ő nem ilyen kegyetlen. Ő nem így bánt velem soha. Néhány perc elteltével hallottam a rajtam ülő alakot megszólalni, de nem értetem, hogy kihez beszél. 

- Hé pajti megismersz? Én vagyok az, eljöttem érted és visszavárlak. - mondta Hablaty, de az lehetetlen, hisz az én lövésem senki se éli túl, de még is ő az ő hív egyedül pajtinak.

Megint az a gonosz ember szólalt meg, de már nem hallottam semmit, minél előbb újra Hablatyot szeretném látni és addig nyalogatni az arcát amíg ki nem dőlök. 

- Tudod, hogy nem haragszom rád, mert rám támadtál. Tudom, hogy az nem a saját akaratod volt, hisz te nem bántanál engem. - mondta és igaza volt.

Bíztam benne, elég hűséges vagyok hozzá és ráadásul szeretem úgy, mint egy testvért nekem ő a családom. A családom, az egyetlen családtagom nem hagyhatom el.

~ Küzdj ellene Fogatlan, megtudod tenni érte és magadért. - mondta a hangocska a fejemben ami már a sajátom volt. Hallgattam rá sokkalta jobban, mint az alfára. 

- Kérlek pajti, te vagy a legjobb barátom. - hallottam a hangját és éreztem, hogy a kezét az orromra rakja.

Na itt tört el a fáklya bennem küzdöttem az alfa ellen és egy pillanatra sikerült meglátnom Hablatyot. 

Ez a pillanat is annyi erőt adott, hogy képes legyek erősebben küzdeni. Éreztem, hogy a feje az enyémen van és ez is erőt adott nekem. 

- A legjobb barátom. - mondta ki a végső szót amitől úgy éreztem, hogy vissza tértem és nem fog már az alfa nekem parancsolni.

A pillanat amikor megláttam Hablatyot mosolyt csalt az arcomra.

 Ahogy az övére is. Miért is hittem én azt, hogy ezt az arcot soha többé nem fogom látni. Bolond lennék ha elhinném. De mint minden jó pillanatot ezt is megzavarta a hátamon ülő ember. Már nem hagytam magam ledobtam magamról és én is zuhanni kezdtem az igaz, de Hablaty utánam jött egy pillanattal később már együtt hasítottuk újra az eget. 

- Szétkel választanunk őket! - mondta. - Az alfát kikel zárnod pajti, de ennek érdekében megkel bíznod bennem. Bízol bennem Fogatlan? Te és én... EGYÜTT! - igen együtt bármire képesek vagyunk. 

Hagytam magam, hadd vezessen. Az életemet is rá bíznám. 

( Ahogy fent is írtam nem írom meg a csatát, de kiegészítem Fogatlan szemszögével )

Amikor megláttam, sőt amikor megéreztem, hogy Hablatyot akarja az alfa befagyasztani olyan érzés tört rám amit sose éreztem, de ösztönösen cselekedte. Hablaytra ugrottam és megvédtem. Ahogy a jég körénk záródott furcsa érzés járt át. Mintha egy nagyon mélyen eltemetett érzés felszabadult volna belőlem és az robbantotta le rólunk a jeget. Tudtam mi az. Az éjfúriákban mélyen eltemetett alfa ösztön ami most bennem előtört egy olyan személyért aki több egy embernél. Párbajra hívtam az alfát, majd Hablatyra mosolyogtam.

Láttam az arcán, hogy meglepődik, hogy én mit teszek érte rám mosolygót bátorítóan és hagyta hadd tegyem a dolgom. Tudtam, hogy van esélyem legyőzni egy olyan sárkány aki nem érdemli meg azt a címet amit betölt. Tudom, hogy ez a cím az én fajomat érinti, de belőlünk már nincs túl sok, de én nem csak azért csinálom, hanem egy emberért aki megváltoztatott. Elrepültem Hablatytól és ott lőttem az ellenfelemet ahol értem. Idővel minden sárkány mögöttem " állt ". Vissza mentem a gazdámért vele szeretem volna végleg elintézni a dolgot. Elindítottam a sortüzet amit én is fejeztem be olyannyira erősen, hogy a volt alfa a fél szarvát elvészésztette. Egy mondat hangzott el újra és újra a fejemben Hablayt hangján.

- Az alfa megvédi a népét! - mondta újra és újra.

Tehát én lettem az alfa. Csak azért, mert képes voltam olyas valakiért küzdeni aki fontos nekem. Azt becsüljék meg bennem mások, hogy én nem magamért tettem, hanem számomra egy fontos Emberért!

Vissza mentünk Valkához és Hablayt leszállt rólam. A fejét az enyémnek döntötte, majd megszólalt.

- Csak győzzek rajtad álmélkodni pajti. Köszönöm Fogatlan, hogy megmentettél. - köszönte meg én meg már nem tudtam türköztetni magam.Ott nyalogattam ahol értem. Amikor már abba hagytam láttam, hogy a sárkányok, mindegyik előttem hajol meg. Ezennel tényleg én lettem az alfa.

Hablatyra nézve rossz érzésem lett, mintha kevés lett volna benne az élet. Gyorsan átfutottam rajta és észre vettem a baj okozóját. A lábába bele volt fúródva fa és némi fém törmelék. Valahogy felkel rá hoznom a figyelmét. Ide - oda kapkodtam a fejem az arca és a lába között, mire nagy nehezen oda nézett. Szinte már kérdeztem tőle a szememmel és a viselkedésemmel, hogy Jól van - e. Bár tudtam, hogy nem, de muszáj volt megkérdeznem.  Pillanattal később válaszolt is.

- Semmi baj pajti jól vagyok és ez is hamar befog gyógyulni. Nyugodj meg. - mondta.

Hiába mondja, hogy jól van, ha egy perccel később én fogom megóvni attól, hogy valami komolyabb baja legyen. Bolond egy cseppet, de én ezért szeretem őt. Na amit sejtettem az be is igazolódott. Félperccel a

" Semmi bajom, nyugi " után a fejemmel fogtam fel az esését. Ennyit arról, hogy jól van. 

* Hibbant * 

Egy lány messze a történtektől megérezte a baj, de nem tudta mire vélni azt az érzést, hogy valamit elvesztett. Pedig érezte azt a csepp hiány érzettet, de mellette mégis ott volt az a nyugtató érzés, hogy nem örökre veszett el a dolog, csak egy része. Ugyan akkor, mint ahogy a lányban egy fivérben és egy apában is átfutott ugyan ez az érzés. Pontosan ugyan az, mint a lányban. Mind hárman érezték a hiányt és a nyugalmat, hogy látni fogják még az elveszett fiút. 

Astrid egész nap csendes volt, de rész vett az aznapi feladatban. Az este egy részében a Sárkány -  szigeten kell gyakorolniuk a lopakodás a másik felében meg a barlangjukban éjszakáznak. Az az érzés ami már hetek óta gyötörte a lány azon a napon erősebb és rosszabb lett, megpróbált nem törődni vele, de nem ment. Tudta, hogy lopakodás közben nem gondolhat rá, de este a barlangban igen. 

Amint elindultak a szigetre a lány elzárta ezt az érzést magában és figyelt nehogy gond legyen a próbájában. Ahogy az est hajnalba fordult mindenki a barlangnál volt és lassan már aludtak is. Astrid annyira kimerült attól, hogy elkellet magában zárnia az érzéseket, hogy amint a barlangban letette a fejét elaludt.Sokáig nem álmodott semmit, de amit az megtörtén nem valami csodás álomba csöppent, hanem egy rémálomba, ahol senki se látja se hallja, de ő mindent lát, de nem hall semmit. 

Álmában látta a fiút akit szeretett annak sárkányát, egy rasztás férfit és egy ismeretlen fajú sárkányát. Egy idő után a fiú sárkánya megtámadta a saját gazdáját aki pillanatokkal később eszméletlenül és holtan csapódott a....

A lány itt ébredt fel saját sikoltozására. Jó néhány kíváncsi szempárral találta szembe magát, de nem szólalt meg. Csak felállt és kisétált a sötétbe. Egyedül. Próbált hinni abban, hogy amit álmodott tényleg csak egy rossz álom volt, de az egész napos rossz érzés nem hagyta neki. Kis idő elteltével Klaus sétált ki mellé.

- Astrid jól vagy? - kérdezte aggódva a fiú. 

- Azt hiszem. - mondta a lány cseppet sem biztatóan. 

- Mi történ oda bent, hogy sikítoztál? - kérdezte még mindig aggódva. 

- Csak rosszat álmodtam. - mondta a lány.

- Hablaytról? - kérdezte ismét.

A lány csak bólintott.

- Miről szólt ami ennyire felzaklatott téged? - faggatta a lányt.

- Nem szeretnék róla beszélni. - mondta a lány lezárva a témát.

A fiú bólintott és hagyta a lányt.

- Oh, ne lepődj meg ha Takonypóc kerülni fog. - mondta.

- Miért? - kérdezte a lány egy csepp érdeklődéssel sem a hangjában.

- Annyira kapálóztál, hogy amikor felakart ébreszteni téged úgy orrba vágtad, hogy vérezni kezdett. Az ikrek ezen csak nevettek, sőt én is elengedtem a sötétben egy mosolyt. Addig örülj amíg kerül. - mondta a fiú mosolyogva. 

A lány megengedett magának egy apró mosolyt és tovább figyelte az eget. 

A napok teltek és a lány rossz érzése csak nem múlt. Talán idővel bele kellene törődnie abba, hogy a fiút már sose foglya látni. Nem láthatja, ahogy mosolyog vagy nem érezheti magán a tekintetét amikor figyelte. Fájt neki a tudat, hogy talán elveszítette örökre.

De nem sejtette, hogy ez az érzés nem igaz. Nem tudhatta, hogy néhány napon belül újra felébred benne a remény sugara arra, hogy a fiú visszatér az otthonához.