Hablayt új élete 38. fejezet

* Hablayt *

Az idő egyre jobban telik és még midig semmi. Anya sincs sehol és én se vagyok Hibbanton. Az hiszem az az egy év most telt el, de nem akarok még vissza menni, nem tudom miért nem vonz most. Talán csak a gyávaságom hatalmasodott el felettem. Nem értem saját magamat se, itt vagyok a közelben és ahelyett, hogy haza mennék elmegyek más felé. Rettegek attól, hogy mi lesz velem, ha vissza megyek A félelmem az iránt, hogy az emberek mit szólnak majd hozzám. Ahhoz aki lettem. Megrémített a gondolat. Senki se ismert akkor és most így haza menni... ÁÁÁÁ inkább nem. Mégis mit szólnának ahhoz, ha féllábbal megjelenek ott csak úgy egyik napról a másikra ez az egyik. A másik meg annyi, hogy benne több bizonyítási vágy, elszántság és a bátorság, mint az valaha is lesz hibbanton bárkiben is. És azt annak a ténynek köszönhetem, - RÉSZBE - hogy Odin örököse vagyok. Az elmúlt időben elég sok dologra rájöttem a múltamból. És azokhoz elég sok köze van ennek az örökös dolognak.
Ha nem egy olyan szigetre születtem volna, ahol a sárkányok Ősellenségek VOLTAK!!!, hanem egy olyan, mint Sárkányszirt vagy Lápszirt akkor ez a legjobb dolog lett volna, de minthogy ez nem így volt így nem olyan jó. De most már az és örülök neki... azt hiszem. Mivel én már akkor Odin leszármazottja voltam, minthogy beszélni tudtam vagy bármit mást csinálni már akkor megérezte bennem Felhőugró, mert ha nem akkor valami rossz dolog történhetett volna velünk. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne most. De ezt inkább hagyjuk. Tehát egy sárkány megérezte ezen tulajdonságomat és elfogadott. Talán a falu is megérezte és ezért nem fogtak el? Talán tudták, hogy sose fogok sárkányt ölni? Érezhették, hogy nem vagyok olyan, mint ők és ezért úgy viselkedtek velem, ahogy? És apa is? Mennyi megválaszolatlan kérdés. Ezekre a kérdésekre sose kapok választ ez biztos, hisz Hibbanton erről még nem is hallottak így, hogy. Aztán jött az az ominózus nap amikor lelőttem Fogatlan. Ez már egy dolog volt a sok közül az életem megváltozásában, hisz sikerült nekem lelőnöm egy sárkány akkoriban. Ott van az is amikor lehetősége volt arra, hogy megöljön nem tette meg, mert megérezte, hogy én nem olyan vagyok, mint a többi viking. Majd elkezdünk barátkozni, kalandokba keveredünk végül itt tartunk. A legjobb barátom, a családom tagja és jelen esetbe az egyetlen aki most van nekem. Ő volt az egyetlen aki tényleg olyannak fogadott el amilyen vagyok. Klaus is elfogadott, de nem úgy, mint Fogatlan. Fogatlan a társam és nem tehettem meg vala akkor azt, hogy hagyom, hogy elárulja valaki és megöljék. Gondolom már akkor is feszengett bennem a leszármazott hajlam, mivel nem egyszer mentettem meg azt a pikkelyes hátsóját. Jó ő többször mentette meg az enyémet,de akkor is. Nekem már csak ő van. Már megint, de legalább olyas valaki van velem aki törődik velem. Úgy, ahogyan mindig is kellett volna apámnak.De most már ez is mindegy. Ha valaha haza megyek akkor biztosan minden másképp lesz. Minden más lesz. Ez totál tuti biztos.
Egyre jobban múlik az idő, de nem történik semmi. Semmi az égvilágon. Jó elrepülünk néhány ellenséges sziget felett,de azok nem vesznek minket észre. Túl gyorsak vagyunk. És Fogatlannal kikezdene ki. Néha még én is békén hagyom őt. Anya sehol pedig mindenhol kerestem már,de ebből mondjuk csak annyi a jó, hogy feltudom térképezni a világot, bár már húz haza a szívem, de a gyávaságom erősebb. Csak nem tudom miért félek ennyire attól, hogy haza menjek. Nem hiszem, hogy ugyan olyan lenne az életem ott, mint amilyen volt. Én lennék az első számú segítség forrás. Talán épp ettől félek, hogy az emberek az én segítségemet kérik a történtek után. Bár elkel ezt fogadnom, mert egyszer én leszek a törzsfő, de persze az még messze van és akkor az én segítségemre fognak támaszkodni az emberek. Ez rémíthetett meg. Sőt biztos, hogy ez az oka annak, hogy nem megyek vissza, de ezt a félelmet is lekel győznöm úgy, mint a többit. És ha sikerül akkor rögtön haza megyek. Na most már csak győzzük le azt a félelmet és mehetünk. Na ez eltart majd egy ideig. Kezdjünk csak bele szép lassan.
Újabb félév eltelt azzal, hogy próbáltam legyőzni a félelmemet az iránt, hogy ne féljek segíteni az embereknek, anya keresésével ami nem nagyon ment és a feltérképezéssel. Lassan már kész vagyok azzal, hogy képes legyek segíteni másoknak. A segítségemre nagy részben Johannak van szüksége. Az elmúlt időben sokszor jártam vissza Sárkányszirtre és Lápszirtre is ott segítettem abban amiben tudtam. Az ott töltött idő alatt tudtam magamnak készíteni egy pajzsot, Gronkel vasból vagy miből. Valami ilyesminek nevezik.









Mit is mondjak elég jó kis pajzsot hoztam össze két nap alatt. Elégé összetett, mivel át tudom alakítani nyílpuskává, van benne egy kötél, könnyű a fém is. És egy éjfúria van rajta jelképként. Pont nekem való és ez benne a legjobb. Na már csak az a kard kellene, mint Odin örökösének fegyvere. És persze összekalapáltam egy új műlábat magamnak. Fogatlan nyergét és minden egyéb dolgát is felújítottam. Az egész szettet kicseréltem. És még saját magamnak is összedobtam egy új szerkót.
 Ebben a szerkóban volt valami plusz is. Ami annyit tett ki, hogy tudtam én is " repülni " vagy jobban mondva siklani. De legalább ebben mindenek volt helye és nem kell már szütyőt hordanom magammal. Volt helye a térképemnek és füzetemnek, a szénceruzámnak, a papíroknak, a törőmnek és az iránytűmnek is. Praktikus annyit megkel hagyni. ó és ott van a sisakom is. Hogy védje azt az okos fejemet a szembe széltől. A lábam az már egy másik összetett dolog. Annak is van vagy 3 funkciója. 1. amivel járni tudok, 2. ami össze kapcsolódik a pedállal és könnyebb váltanom farok állást és a 3. ami a sikláshoz jó. Igaz a siklást csak egyszer próbáltam mi, de annak se lett jó vége, még szerencse, hogy van egy Fogatlanom. Ha ő nem lenne én már lapos Hablaty Haddock lennék. Ezek után már a kardomon kéne gondolkozni. Egy olyanon ami nekem való és praktikus is. Tervezgessük azt.
Ahogy az idő halad előre fele én úgy jutottam semmire már, mint anya keresésében és a kard ötletem megvalósításában. Ennyit arról, hogy Hablaty Haddock ötletei egyik napról a másikra készen vannak. Íme meg lett cáfolva ez az elmélet.
Ahogy teltek a hetek a kard elkészítésének a próbálkozásai is úgy dőltek kudarcba. Igaz  maga a kard alap már meg volt, csak azt nem tudtam eddig elérni, hogy a tárnákba bent maradjon az esedékes anyag. Esetekben különböző sárkány fajok nyála, a fertelmes cipzárhát gáza volt a legnehezebb és avval volt még némi gondom is, hogy a pengére jussanak a nyálak. Ezeket nem tudtam megoldani, de szerintem még Bélhangos se lett volna képes. Bár igaz tőle tanultam mindent amit csak tudok. De szerintem annyival többre vittem, hogy ezt magamtól találtam ki, mint eddig mindent. Kezdve Fogatlan műfarkával eljutva eddig az átkozott tűz kardig, pedig annyira jó ötletnek tűnt. Ma is a napom egy részét - több, mint a felét - a műhelyben töltetem és ügyködtem a kardommal. Lassan már ott tartok, hogy fejemet a falba fogom verni.
- Még mindig azzal a karddal próbálkozol ?- jött be Thyra a műhelybe.
- Igen, még azóta se jöttem rá, hogy tudnám bezárni a gázt a tárnába. - mondtam.
- Miért nem zárod össze azt az ízét először és csak utána engeded bele a gázt? - kérdezte.
- Hogy ez nekem eddig nem jutott az eszembe. - mondtam. - Egy zseni vagy Thyra.
- Tudom, már sokan mondták . - mondta nevetve.
Nem törődve a szarkazmusával neki láttam a munkának. Egy ideig figyelt majd elment, gondolom megunta azt, ahogy dolgozok vagy azt, hogy magammal megbeszélem a dolgokat. Az, hogy magammal beszélek segít egy kicsit, csak ettől egy " kicsit " vagyok furcsa. De ez engem hol érdekel. Mindig is furcsa voltam ez most még ennyivel is bővült. Plusz egy dolog ami szerethető bennem. Estére már az összes tárna össze volt zárva és csak arra várt, hogy megtöltsem. A füzetembe írogattam a terveket erre a célra. A fejem koppant egyet az asztallapon én meg ott aludtam el. Másnap reggel neki is kezdtem, hogy mindegyiket a magfelelő anyaggal töltsem meg vagy mit csináljak vele. Hála Thyra ötletének sikerült már csak ki kell próbálni, hogy jól működik - e. Kimentünk az erdőbe - nem akartam egy házat se felgyújtani - és ott kipróbáltam először a pengét ami, mit is mondjak elég jól is ment.

A fertelmes cipzárhát gázával se volt semmi gond. Sikerült ez mégis csak. Mégis csak képes vagyok mindenre amit a fejembe veszek. És a kardom is készen van. De jó, hogy több tárnát is készítettem és töltöttem meg. Ha ezzel készen is vagyok indulhatunk tovább. Vissza mentünk Fogatlannal a műhelybe ahol már Thyra várt ránk. 

- Hol voltatok? - kérdezte.

- Kipróbáltam a kardomat. - mondtam.

- És? - élénkült fel a drága " húgi ".

- Hát... bevált az ötleted és most működik. - mondtam.

- Görény. - ütötte meg a vállam.

- Áuuu, ne már te is ezt csinálod? - kérdeztem a vállamat fogva.

- Igen, de mi az, hogy is? - kérdezett vissza.

- Astrid is mindig ezt csinálta, ha valami rosszat tettem. Ami max. előfordult kirekesztett életemben egyszer. Az előtt meg jóval többször. Ha megkérdeznéd hányszor csak szólok, hogy nem tartottam számon a gyepállásomat 5 évesen. - morogtam.

- Rosszabb vagy, mint egy morgós sárkány. - mondta.

- Ez nem igaz. - motyogtam az orrom alatt.

- És még nyafogsz is ez egyre jobb. - mondta. 

- Ez se igaz. - nyafogtam.

- De az, most is azt csináltad. - mutatott rá.

- Akkor se vagyok nyafogós. - zártam le a témát.

- De az vagy. - mondta és indult ki, de még mielőtt kilépett volna rám öltötte a nyelvét. - Mikor mentek? - fordult vissza az ajtóból.
- Este fele. - mondtam.
- Vigyázol magadra? - kérdezte.
- Megteszem azt ami tőlem telik. Ígérem. - ígértem meg neki.

- Remélem is. - mondta. - Hát akkor szia, ma már nem találkozunk. - jött vissza és ölelt meg.
- Miért is? - kérdeztem miközben vissza öleltem.
- Az az én dolgom. - mondta mosolyogva. - Na, szia. - indult el. - Szia Fogatlan. - simogatta meg a fejét amit dorombolással fogadott.
- Szia! - kiáltottam utána.
A napot még ott töltöttem és csak este indultam el Fogatlannal.Jó volt ott lenni egy kicsikét, de most már tényleg haza kellene mennem.
Két hét van hátra addig a napig amikor is a 3. évfordulója lesz annak, hogy eljöttem Hibbantról. Vajon még meddig maradok otthonról távol? Remélem már nem sokáig. A mai nap a régi fészek szigetére tévedtünk a sziget tele volt sárkányokkal és barlangokkal is, így volt hely ahol éjszakázni tudtunk. Elindultunk a sziget északi része felé amikor jó pár sárkányt láttam meg a fák közül. Felismertem a sárkányokat. Azok voltak amik ellen az arénában harcoltunk még akkor, így biztos voltam abban, hogy a csapat jött. De örülök én annak, hogy nem láttak meg a fák között engem. Tovább indultam a fák között északi rész felé. Kis idő elteltével már be is sötétedett, de már nem messze voltunk az északi barlangoktól. Ha Fogatlan elalszik elmegyek megnézni, hogy a többiek mit csinálnak itt és amúgy is van egy rossz érzésem amit ki szeretnék deríteni.
Miután Fogatlan elaludt én felálltam és elindultam a keleti part felé. Gondolom arra vannak, ha arra repültek amikor láttam őket. Ahogy mentem a part felé tűzet láttam meg a domb oldalról. Elindultam arra, de nem tudom minek. Ahogy mentem arra felé mozgásra lettem figyelmes balról. Arra néztem és Astridot láttam meg. Beugrottam az első bokorba ami a közelemben volt és csak a hangját hallottam a lépteit nem.
- Klaus te vagy az? - kérdezte.
~ Ne válaszolj! Ne válaszolj! Ne válaszolj! ~ mondta a hangocska a fejembe. Kérlek Astrid menj tovább, nagyon szépen kérlek rá.
- Talán csak képzeltem, hogy láttam valakit. - mondta és elindult.
Hallottam amint a léptei elhalnak a távolban és csak azután bújtam elő a bokorból. Ez volt aztán a meleg helyzet. Odin segített most rajtam az egyszer biztos. Tovább indultam a tűz irányába. Volt egy olyan érzésem, hogy ez most nem Takonypóc és nem is az ikrek hülyesége. Ahogy beértem a táborba rájöttem, hogy nem ők azok. Nem hiszem, hogy egy komplett tábor bele férne a szütyőjükbe. De azért mégis az ő nevükkel próbálkoztam. Inkább akkor ráncigáljanak haza, minthogy valaki más legyen az.
- Takonypóc, Fafej. Melyikőtök csinálta ezt? - kérdeztem.
Semmi válasz, csak érzem, hogy valami felém tart.Megfordultam nem láttam semmit, de viszont éreztem, hogy valaki rám ugrik.
- Hablaty! - kiált fel én meg ránézek.
És a rossz érzésem végeredménye nézett vissza rám.
-


* Hibbant *

Ma Astrid volt a soros, hogy gyakorlatot találjon ki. Bár a többiek nem nagyon díjazták ez. Az arénában várták, hogy mi is lesz a feladat.
- A feladat annyiból fog állni, hogy a Sárkány szigeten elkel jutni a Keleti oldalról a Nyugati oldal egyik barlangjába. - mondta.
- Na ez most nem is olyan rossz. - szóltak a többiek.
Astrid elindult a " táblától ", de megszólalt.
- De ezt az egészet este kell megcsinálni. - mondta mire mindenki feljajdul. - Sárkányok nélkül. - mondta újra és mindenki ismét mordult egyet. - Most mi van legalább fejleszteni tudjátok a lopakodásotokat. - mondta a lány.
Mindenki morgott még egy sor míg Klaus közbe nem szólt.
- Astridnak igaza van. Mind tudjuk, hogy erősek vagyunk a sárkányainkkal, de azt nem, hogy mennyire vagyunk erősek a sárkányok nélkül. Ez a feladat jó lesz arra, hogy megtudjuk. - mondta a fiú.
Még egyszer utoljára felmordultak,de bele egyeztek a feladatba még Halvér is, de ő volt a legnehezebb rá venni. Alkonyatkor már indultak is a szigetre, de már sötétben értek oda. A Kelti oldalán szálltak le a sárkányokkal és onnan indultak el.
- Valakinek vigyáznia kellene a sárkányokra a másik oldalon a barlangba. - szólalt meg Klaus.
- Erre a feladatra azt hiszem...
- Én! - vágott közbe Fafej.
Mindenki csodálkozva nézett a fiúra.
- Szerintem meg nem kéne rá, hagyni a sárkányokat. - szólalt meg egy kis idő múlva Halvér. - Mivel én mindent tudok a sárkányokról, nekem kéne velük maradnom. - mondta.
- Ja, de te is csak könyvből tudsz mindent róluk, de én érzem őket itt bent. - tette a kezét a szívére. - Nem, nem itt, hanem itt. - csúsztatta a hasára a kezét. - Igen, itt a gyomromban. - mondta furcsán mosolyogva.
 - Nem hiszem el, hogy ezt, mondom, de Fafej te maradsz a sárkányokkal. - mondta Klaus.
- Igen! - kiáltotta a fiú.

Astrid nem akart hinni a fülének, de inkább a fiúra hagyta az egészet. Bízni próbált abban, hogy Hablaty nem így döntött volna.
- Menjünk! - szólta Klaus, mire mindenki elindult.
Fafej a sárkányokkal elindul a sziget máik oldalára. Mindenki más irányba indult el. Astrid kis idő  találkozott egy Siklósárkánnyal. Ami vele szembe alul maradt.
 Ilyenkor örül az ember, ha egy olyan sárkánnyal találja szembe magát amit ismer. Lassan tovább indult és pár óra múlva lépéseket hallott, de nem olyan megszokottakat, mint amiket Hibbanton szokott hallani. Ezekben a lépésekben felfedezett hallani némi fémcsikorgást. Nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az. Elindulta a hang irányába. Látta, hogy az aki a fémes lépéseket hallatta körbe néz és észre veszi őt. Pillanatokkal később pedig eltűnik. De az az egy pillanat is amíg látta azt az arcot boldogság futott át rajta. Közelebb ment, de nem látta  sehol. Ha a fiú volt az akkor, hova tűnhetett ennyi idő alatt. Astrid tudja, hogy sose volt jó lopakodásból a fiú, most is ez történt. Ha csak nem képzelte oda, mert már annyira hiányzik neki a fiú, hogy az elméje így játszik csak vele.
- Klaus te vagy az? - kérdezte.
Nem merte azt kérdezni, hogy: - Hablaty te vagy az? , mert mi lett volna ha csak tényleg képzelődik és ha valaki meg is hallja még bolondnak is nézni. Végül elkönyvelte magában, hogy csak képzelődött.
- Talán csak képzeltem, hogy láttam valakit. - mondta, majd tovább állt onnan.
Hallgatott az eszére a szíve helyet, pedig az nagyon jól tudta, hogy igen is azt látta aki már majdnem 3 éve szeretne és nem csak képzelte. De inkább az eszére hallgatott. Tovább indult a barlang felé a sárkányához. Ahogy arra felé haladt semmi nem történ vele már. Ahogy a többiekkel se. És a barlangban alvó sárkányokkal se. Egészen az éjszaka közepéig....