csütörtök, augusztus 04, 2016

A véleményem 1. rész



Mondjuk úgy, hogy készülő félben van a következő fejezet, ami igaz is(kerek 3 mondattal, de halad). Szóval addig "gyorsan" összedobtam az első vélemény kifejtős nem-rész-részt :D


Szóval akkor itt az én személyes véleményem az Így neveled a sárkányod 1. részéről.

Szóval először is kezdem az előzetesekkel. Amik lejjebb vannak.



Ez ugye 2010-ben volt.
Hát, hogy is mondjam ez a két előzetes először nem nagyon hozta meg a kedvemet, hogy megnézem a filmet. Minden annyira más milyen, mint a filmben.
Valami olyasmi volt az első gondolatom, hogy "Sárkányok és vikingek egy filmeben? Hagyjuk." 
Utána persze lement a mozikban úgy, hogy nem néztem meg.
Igazából nekem az előzetes összevágásával volt bajom vagyis még most is van.
Egy kicsikét olyan össze-vissza, főleg a szinkron.
Hisz ott is beszélnek, ahol a filmben nem és ez egy kicsit zavaró legalább is szerintem.

Magát a filmet, talán két évre rá néztem meg, de úgy, hogy előtte a sorozatot kezdtem el nézni.
Mondtam is magamban előbb a filmet kellene megnézni, hogy tudjam mi is történt, hogy ott sárkányok vannak.
És megnéztem.
Fogatlan egyből a szívembe morogta magát.


De inkább mondom a saját véleményem a filmről.
Nos az eleje. Oké Dreamworks film, amiből én nem igazán szerettem filmeket, az egyetlen a Szilaj, a vad völgy paripája volt. De persze miután megnéztem egyre több Dreamworks-os filmet néztem meg. 
Tehát a történet elején lejátszódó folyamat ugye egy békésnek tűnő szigetet mutat be, az első két-három percben. Ezzel nincs semmi baj, én is élnék ott. Aztán jön a baj, a kártevők, vagyis a sárkányok. Én már a szúnyogoktól ki vagyok, de a Hibbantiak nem hagyják magukat. Életvitel. Kinek mi. És végül megjelenik Hablaty, a főhősünk. Kicsi, egy izom réteg sincsen rajta és mindenki csodálkozik, hogy él ilyen körülmények között. Na én is ilyen voltam. De mondjuk meg is értem, hogy bizonyítani akar, de nem magának. Hisz csak az apjának akar megfelelni, olyan fiú akar lenni, akire az apja vágyik. Ez érthető, melyik gyerek nem akar a szülei kedvére tenni? Senki se akarja azt látni, hogy a szülei miatta szégyenkeznek. Hablatynak ez felért egy kínzással, hisz nem mellesleg neki kell majd a törzset egy nap az apjától átvennie. És ekkor még nem nagyon meg felelő erre. A sárkányok nekem nagyon újak voltak. A Harry Potter volt az első amiben sárkányt láttam igazából. De ez mellékes. De mit mondjak ezek a sárkányok nekem szimpiben voltak, de kinek nem. Végül eltalálja Fogatlant a találmányával. Egy teljes pillanatig hisz abban, hogy minden megváltozhat az életében, de ne. Aztán jött az a pillanat, amikor Hablaty mindenki előtt leégette magát. Biztos jobban örült volna annak, hogy a sárkány végezzen vele, mint az apja szidalmának. Szegény fiú és ez csak egy átlagos reggel volt az életében. Senki se hisz neki, hogy valami tényleg sikerült neki ebben az életben. Én se hitem volna, de láttam. Szóval apa haza küldi, mert csalódott benne, tipikus szobafogság feeling. De a mi főhősünk nem szeret a fenekén megmaradni, így elindul meg keresni az éjfúriát, amit meg is talál, megkötözve. 
Mondom magamban szegény sárkány. Hát most nem az? Hisz csak azt teszi, amit az életben maradásához szükséges. Hablaty először megakarja ölni, de a szemébe néz és valami át fut rajta.
Én szerintem abban a pillanatban jön rá, hogy ő nem olyan, mint az apja, mint a faluja lakói, neki nem a sárkányölés a feladata. Neki valami teljesen más. Hisz ha képes volt úgy belenézni a sárkány szemébe, hogy nem egy gyilkost látott, hanem saját magát, aki retteg a következő lépéstől, közéjük tartozik? Nem. Hisz, mindenhol van egy kivétel, aki nem olyan, mint a többiek. És ez pont Hablaty. Hisz rá nézel és már rögtön tudod ő nem olyan viking, mint az apja. Valami nagy tett vár rá. Végül elengedi Fogatlant, aki ugyan azt látja Hablatyon, mint az előbb a fiú rajta. Nem bántja, csak a szívbaj hozza rá. Nálam akkor futott át az, hogy én nem csak elájultam volna, de ott helyben haltam volna meg, ha egy olyan sárkány üvölt a képembe, amiről szinte semmit se tudok és labilis a személyisége. Kösz inkább a halál, mint egy következő találkozás.
Végül mikor haza megy apa bejelenti, hogy mehet az arénába sárkányt ölni, persze erre ő már nem akar, még egy olyan halálközeli élmény, kösz, de inkább passzolom. Bár bele megy, inkább teljesíti az apja "kívánságát". Példa mutató egy gyerek. Szóval elmegy, de majdnem meghal már az első öt percben. Végül a fejében szöget üt az a mondat, hogy minden sárkány csak ölni akar. 
Kérdés : Ha minden sárkány csak ölni akar, akkor Fogatlan miért nem, akarta megölni? 
Például, mert nem csak ölni akarnak, hanem az ösztönük után mennek és azért portyáznak, persze azt leszámítva, hogy valami giga rondaság lakik a fészkükben, ami ha úgy tartja kedvét bekap egy-két sárkányt. Kösz, de ebből én se kérnék. Megkeresi Fogatlant, aki egy medencében van és nem tud elrepülni. Vajon ki miatt, Hablaty miatt, akit ez egy kicsit bánt. Másnap megint kimegy hozzá és végül, de kicsit döcögősen, de megbarátkoznak egymással.
Na abban vagyok a teljesen biztos, hogy mindenkinél ekkor jött el az, hogy legszívesebben ugrált volna örömében, még a moziban is. Annyira cuki egy jelenet volt. Ami persze egy életre szóló barátságot megpecsételt. Egyetlen mozdulat és egy életre szóló pajtit kap, egy vézna és mihaszna viking fiú. Biztos, hogy akkor meg volt benne az az érzés, hogy ő biztosan mindenki másnak és nem magának akar megfelelni. Hisz az előbb valami olyat tett, amit egy viking se tett volna meg a helyébe. De hé Hablaty, te nem egy átlagos viking vagy, erre rájöhetnél. Vágta volna mindenki a fejének. Otthon aztán minden este holt fáradtan a kiképzés után volt ereje dolgozni, hogy Fogatlannal repülhessen. Hát azért én is mindent megadnék. De ki nem? 
A kiképzésen egyre jobb lett, de ki miatt, persze, hogy Fogatlan miatt. Ami nekem úgy nagyon lejött abból, mait csinált, hogy ő nem nyerni akar, hanem annál inkább a sárkányokat védeni a többiektől. De én is azt tettem volna. Inkább a sárkányok, mint egy nép, ami utál, mint a bűn, bár addigra már sztár lett, mert tud bánni a sárkányokkal. Aha és előtte mi volt? Az első számú köz ellenség a sárkányok után. Végül apu is haza jött, csalódottan, mert nem találta meg a fészket. Szerintem jobban is járt azzal, hogy nem találja meg. 
Nekem most esett le valami Szerda este amikor újra néztem a filmet. Ugye sok hajó kiment már, de sose jöttek vissza. Mi van ha a sárkányok a támadássokkal akarták a vikingeket biztonságba tartani attól a csúnyaságtól?
Hablaty és Fogatlan első repülése is elérkezett, ami sikeres volt. Végül Hablatynak leesik az, hogy a sárkányok nem olyanok, mint amit tudnak róluk. 
Reakcióm : Tényleg Hablaty, most annak ellenére, hogy annyi időt Fogatlannal töltöttél.
Otthon egy élményben dús beszélgetést folytat az apjával és kap egy mellsisakot. Amit a másnapi utolsó próbán is visel. Itt dől el ki ölhet sárkányt. Astrid vagy Hablaty. Hablaty vagy Astrid. És Hablaty lesz az.
Újabb kérdés: Gothi nem lehet, hogy pont azért Hablatyot választotta, mert tudta, hogy mit csinál délutánonként? És azt akarta, hogy Hablaty megmutassa az embereknek, amire rájött?
Örök rejtély marad. Szóval mivel ő nyert úgy döntött, hogy elmegy, amit Astrid megakadályoz. Röviden: utána megy, meglátja Fogatlan, be akarja árulni Hablatyot, de ő megakadályozza, megmutatja milyennek a sárkányok és megtalálják a szigetet vagyis inkább Fogatlan az, aki megtalálja. De inkább megmutatja mi van ott.
És még egy kérdés: Tehát ugye az az ízé(tudom a nevét, de így nekem jobb) megeszi azt a szegény gronkelt, mert csak egy halat köp, be a lyukba. De Fogatlan sose vitt haza kaját neki és őt miért nem bántotta? Fél az éjfúriáktól a sárkány vagy mi? (ez is Szerdán esett le) 
Haza mennek és Astrid rohanna Pléhpofához. De ezt Hablaty nem engedi, Fogatlan miatt. Itt volt megint az a pillanat amikor én azt mondtam, csak most választod őt, helyettük. Oké te tudod. Végül időt kér holnapig. De az se volt elég. 
Utolsó próba, ahol Hablaty ki akar tálalni, de ez apuci miatt nem megy. Az se marad meg a fenekén, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Megjelenik Fogatlan is, hogy megvédje Hablaty hátsóját, mindenkitől, de elkapják. 
Erre én a képernyőnek: Ember nem láttad, hogy megvédte a fiadat a haláltól, ami mellesleg majdnem miattad érte volna. Ha nyugton maradsz minden rendben lett volna és lett volna hamarabb egy tök fain Kampi. De nem neked is szerepelned kell.
Itt jön a baj. Hablatyot az apja kitagadja mondván. "Képes voltál összeállni velük. Nem vagy viking. Nem vagy a fiam."
A nagy ész Pléhpofa, ahelyett, hogy hallgatna az életben egyszer tényleg a fiára. Nem ő inkább megy a feje után és halálba küldi az egész szigetet. Példás.
De persze ki más, mint a kivetett fiú, aki mindenki terhére volt, menti meg a napot. Sárkányszelídítéssel. 
Megmenti Fogatlant, majd együtt. Ők ketten együtt bármire képesek, hisz ők Fogatlan és Hablaty. Ők a hihetetlen páros. Amíg a többiek azzal giga rondasággal voltak elfoglalva, addig Hablaty megbocsájt az apjának, de Fogatlan nem -nála a bocsánat nem ér fel egy egyszerű szóval, azt komolyan is kell gondolni- és megmenti szíve hölgyét a több méter magas zuhanástól. És itt veszi kezdetét az életre-halálra szóló csata. Le kell győzni a Vörös Halált. Ez kb olyan érzés lehet, hogy inkább ezer makacs éjfúria megszelídítése, mint a halál. De szó szerint kell ezt venni. Hisz a nevében is benne van, Vörös Halál. De azért, azért sikerül annak a két bal lábas, vézna senkinek megölni egy több ezerszer nagyobb sárkányt egy nála alig nagyobb sárkánnyal.
Bár ez a "csata" majdnem az életébe került, mindenki szeretett Hablatyának, de Fogatlan megmentette az élete árán is, hisz Hablaty majdnem vízbe fulladt, csak azért, hogy Fogatlan ne, még ha az azért is volt, mert azt a dögöt kellett legyőzniük. De Fogatlan megmentette Hablatyot, vagyis nagyjából. Pléhpofa bocsánatot kért a halottnak hit fiától, mire Fogatlan megmutatja, hogy nem is az, csak eszméletlen és féllábú, de él. Ami itt a lényeg. Visszamennek Hibbantra, de hogy? Hogy mennek vissza, amikor az a dög az összes hajót felgyújtotta? Vagy lemaradtam valamiről? Hablaty kap egy szép kis műlábat Bélhangostól. Amíg fel nem ébred, addig az egész sziget megváltozik. Mindenkinek van sárkánya. Ja még annak is aki soha a büdös életben nem akart megbékélni velük. Á csak mégis jobb egy fészeknyi sárkány a szigetre nem. Hisz segítenek bármiben. Legalábbis szerintem. Én is iszonyatosan örülnék egy Fogatlannak itthon, de nincs. Szóval Hablaty felébred és felfedezi, hogy otthon van, ahogy Fogatlan is. Majd az is, hogy kapott egy műlábat is. Kikecmereg a házból és nagyon meglepődik, hogy a sárkányokat és a vikingeket együtt látja, békében. Első gondolata: Tuti halott vagyok és ez a Valhalla.
De az apja biztosítja, hogy nem az, de csak egy kicsi kellett volna hozzá. Kösz ez kedves, megnyugtatta a lelki világom. Ismét olyan nagy sztár lesz, mint a kiképzés alatt, de most tudja is, hogy az igazság miatt. Az apja büszke rá, hisz talán mégis csak olyan fiú, akire vágyott, még ha nem is úgy, ahogy ő akarta. De egy nap biztosan remek főnök lesz belőle. Üdvözlik otthon, mint a falu hősét, hisz lényegében tényleg az. Szíve legkedvesebb hölgyétől megkapja élete első csókját. 
Az utolsó kérdésem(azt hiszem) : Ugye Astrid megcsókolja Hablatyot, ami annyit tesz ki, hogy ők onnantól kezdve az emberek szemében egy párt jelent. De a sorozatban meg nem azok, viszont a második részben igen. Ezt érti valaki vagy nem, vagy csak én vagyok ezzel úgy, hogy "mi van most velük"? 
Fogatlan kap egy teljesen új műfarkat és nyerget, amit rögtön fel is avatnak. Most mindenki tök Happy Hibbanton, hisz béke van és nyugalom. Semmi se zavarhatja meg a boldogságukat. Egy jó időre nem is lesz semmi baj. Még Hablaty is tök happy pedig ő féllábú lett.

"Nálunk Sárkányok vannak." 

Milyen jó egyesek nekik sárkányuk van, nekem meg egy elmebeteg macskám, amit néha valami megszáll és ideggörcsöt kapok tőle. 
Valaki passzoljon át nekem egy Fogatlan. Nekem is kell egy. Hisz olyan cuki.

Egy tömör vélemény: Lehet, hogy gyerek film, de ez inkább mégis a tiniknek és a felnőtteknek szól. Hisz egy 6 éves gyerek ebből nem igazán tud valamit felfogni. Mondjuk annyit, hogy egy vézna srác összebarátkozik egy sárkánnyal, amit a törzse nem néz jó szemmel, de majdnem meghal és végül minden jó lesz. De egy felnőtt vagy egy tinédzser már megérti a sorok mögé rejtett üzenetet. Ami nem csak arról szól, hogy barátság kötés, de valami másról is. Én csak ajánlani tudom ezt a filmet, bárkinek. Hisz beássa magát rögtön az ember szívébe magát. Ez egy olyan film amire majd lehet az mondani egyszer, hogy az örök klasszikusok közé kerülhet. Nem biztos, hogy mindenki így gondolja, de én igen. 

Az üzenete én szerintem: Szerintem ez a film azt üzeni, hogy attól, hogy valaki más, hogy mást tesz, mint te nem kell elítélni, hisz lehet rá jó oka.Előbb ismerd meg és utána ítéld el. Hisz lehet valaki egy csak feketében járó ember és te azt mondod róla, biztosan valami banda tagja, közben nem ez a valóság, hanem gyászolja a családját. 

Tehát az üzenete a filmnek még mindig szerintem:
Ismerkedj és utána ítélkezz.

Hisz a vikingek magukba elrakták, hogy a sárkányok csak ölni és pusztítani tudnak. Nem tudták, hogy miért portyáznak. Tudatlanul ítélkeztek, egészen addig míg Hablaty meg nem mutatta, hogy nem azok, akinek hiszik őket. Sárkányok, de ugyan olyan lények, mint mi. 
Valamint arról is árulkodik, hogy két teljesen más fajba tartozó személy egy olyan barátságot köt, amit senki se ért. Hisz Hablaty és Fogatlan barátsága annyira természetes, hogy az már nem lehet megmagyarázni. Ösztönösen védik a másikat a bajtól, nem akarja egyikőjük se, hogy a másiknak baja legyen. Ez már nem is barátság, hanem családi kötelék, egy olyan, amit nem lehet szavakkal elmondani. 


Nekem ez a véleményem a filmről. De lehet valakinek más. Mindenkinek meg van a saját véleménye erről vagy arról, amit tiszteletben kell tartani és nem fikázni miatta. Ha valaki annyira akarja írja le nekem a véleményét, oda le, hogy más is láthassa. Én kíváncsi vagyok mások véleményére is. 

Következő rész valamikor a héten lesz. Remélhetőleg.  Ha nem is most, de jövő héten biztosan. 
Valamint még az is az eszembe jutott, ha van rá vevő akkor felrakom ide a blogba a harmadik évad részeit felirattal vagy szinkronosan is, már ha akarjátok.
Várom a válaszokat lent.

kedd, augusztus 02, 2016

Fejlemények

Nos szóval ugye nem is olyan rég - tegnap- kiraktam egy olyan nem-rész-részt, hogy küldjetek ötleteket nekem, hogy miként folytassam a blogom. És jó néhányan írtatok, jelemében ugyan azt csak másképp fogalmazva. De a lényeg ugyan az.

1. Legyen egy új szereplő, aki Hablaty és Astrid boldogsága útjába áll.
2. Történjen valakivel valami.
3. Vagy egy harmadik esett,  hogy már most kerüljenek a képbe a csapdászok( Eret, fia Eret :D )

Nos akik ezeket írták azoknak köszönöm és továbbra is jöhetnek az ötletek, nyitott vagyok bármire.

Viszont! Én arra gondoltam, hogy van most a sorozat új évada és abban van az a Viggo nevű ipse (aki nem tudja miről van szó ne haragudjon, de szóljon és elmagyarázom, ha akarja). Na szóval van ez a Viggo és mi lenne ha megjelenne valahogy, valamikor. Szóval ezen agyaltam egy kicsikét. Akinek tetszik az ötlet az írjon oda le ( kár, hogy gépen nincsenek olyan emojik, mint telon :( )
És arról is jöhet bármi, hogy akartok-e mást is látni ezen a blogon pl: vélemény kifejtést ÍNAS dolgokról(film, sori, más blogok)
De jöhet bármi ami kapcsolódik a mi szeretett kis sárkányos világunkhoz  :D

Nos Drága Olvasóim szeretettel várom a válaszaitokat oda le.
Bármivel kapcsolatban
Köszönöm, hogy támogattatok ennyi idő kihagyással is.
Nálatok jobb olvasókat nem is képzelhetne az ember.

Hablaty új élete 93. fejezet

Egy apró kis szösszenet Klaus szemszögéből, amit csak most sikerült kivernem a fejemből, amit sajnálok is, de azt hiszem beindult a kis vonat mozdonya és elindult Ihlet-szigetre :D

* Klaus *

Jobban nem kezdődhetett volna a napunk, minthogy Astridot keressük a szigeten, de tuti, hogy haza ment, mert már nem bírt várni és elment. Bár mondtam a többieknek, hogy biztos haza húzta a csíkot, de nem hitték el, ezért az egész szigetet végig járták.... nélkülem. Nem leszek hülye és feleslegesen lejárom a lábamat az erdőben. Dél múlhatott amikor vissza jöttek.
- Én megmondtam, hogy már rég Hibbanton van. - mondtam, ahogy beléptek a házba.
- Akkor nekünk is mennünk kellene. - mondta Halvér.
- Mennünk hát. - mondtam.
- És szerinted téged ki vinne el? - kérdezte Takonypóc.
- Nekem aztán mindegy mert ha itt hagytok apám úgy is vissza küld valakit és akkor kell elvinnetek. - mondtam.
- Vicces. - morogta Takony.
- Ez tény volt, nem vicc. - morgom.
- Jót röhögtem, inkább menjünk. - morgott, mint az apja.
Le se tudnák tagadni egymást az holt biztos. De ez mondjuk ránk is igaz Hablattyal. Úgy egy óra múlva már mindenki összeszedelőzködött és elindultunk haza. Nagy " szerencsémre " a ikrek vittek el. Esküszöm ha normálisan repültek volna leütöttem volna őket, de ők ketten és a normális két, nagyon távoli világ. Mint Hablaty és a biztonság. Délutánra már otthon is voltunk, szóval csak azt a " kevéske " időt kellett kibírnom az ikrekkel. Több ilyen alkalom soha többet nem lesz. Igazából magyaráztak valamit nekem, de nem figyeltem rájuk. A félelmem mellettünk nagyobb volt, mint bármikor. Senki se volt kint a szigeten, hisz a már a vendégek is megérkeztek és a tanácskozást egyikünk se akarta megzavarni így mindenki ment a maga dolgára. Én a faluban bóklásztam, míg bele nem futottam egy ismeretlen arcba.
- Szia, még nem láttalak a szigeten. - mondtam, ahogy közelebb mentem.
- Csak most érkeztem. - válaszolta.
Szóval az egyik vendégünk
- Akkor nem az ülésen kellene lenned? - kérdeztem egy kicsit zavartan.
- De, csak az ilyenek nem az én világom. Otthon se bírtam az ilyeneket. - válaszolta őszintén.
- Értem, akkor a szigetet méred fel? - kérdeztem.
- Igen, azt hiszem ez lesz az új otthonom. - vallta be.
- Miért? - kérdeztem vissza döbbenten.
Miért lenne szüksége arra, hogy Hibbant legyen sz új otthona.
- A falunkat elpusztították és egyedül én és a törzsfő gyerekei élték túl. Mind külön utakra jutottunk és én ide jutottam egy biztonságosabb élet reményében. - válaszolta.
Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi történt, ha új otthonra van szüksége. Szerencsétlen lány, mindenét elvesztette.
- Ha apámnak is ezt mondod bele fog egyezni. - mondtam. - Elfelejtettem bemutatkozni Klaus vagyok.
- Niklaus? - kérdezte.
- Igen, de nem szeretem ha így hívnak, maradjunk csak a Klausnál. - mondtam.
Még Hablatynak se hagyom, hogy így hívjon. Nem tudom miért.
- Én Tatia vagyok. - mondta.
Hát legalább nem egy ocsmány név ami elüldözi a trollokat.
- Érdekes név. Erre felé a legegzotikusabb név az Astrid volt. - mondtam.
- Ha nem bánod fel tennék egy kissé személyes kérdést. - mondta.
- Ahogy akarod. - intettem, hogy csak bátran.
- Odin örököse a testvéred, nem igaz? - kérdezte
Na jó ez egy kicsit váratlanul ért, de úgy tűnik vele már találkozott, de biztos csak futólag..
- De az. Hablaty, ő más, mint mi, de az otthonáért mindent megtesz. Ezt más nem egyszer bizonyította. - mondtam. - De régen nem volt ilyen és a helyzet se Hibbanton. Minden neki és Fogatlannak köszönhető.
Tuti, hogy ilyen tisztelettel még nem beszéltem Hablatyról, de mindent el kell kezdeni valahol.
- Fogatlan? - kérdezte és így vissza rángatott a valóságba.
- A sárkánya. - válaszoltam.
- Furcsa név. - mondta.
Nekem mondod az a kis bestia tutira nem Fogatlan, max akkor ha nem támadni akar valakit.
- Az ilyenekhez is csak ő ért, de ezért is más, mint mi. - mondtam.- Ha nem haragszol nekem mennem kell, de remélem még találkozunk. - indult el haza
- Azt én is remélem. - mondtam. - Hé, nem szokás bemenni egy gyűlésre.
- Haza megyek, de ez más nem most kapom meg először. - fordultam vissza. - Hát akkor a mihamarabbi viszont látásra.
- Igen. - intettet felém.
Alig tettem be a lábam a házba, de Hablatyék is megjöttek. Nem csak ők lepődtek meg, hogy látnak, hanem én is. Beszélgetésbe elegyedtünk, majd apa is meg jelent. És Hablaty be számolt neki amit a mai napon megtudott. Jó tudni, hogy egész végig egy áruló volt a szigeten. Sose kedvelte az új életmódunkat, de azért nem hittem volna, hogy valaha erre is képes lesz. Apa megint elment és így hárman maradtunk. Végig mértem őket és a pillantásom megakadt Astrid nyakában logó medálon. Szóval kéztörés nélkül sikerült megkérnie a kezét, örülök. Végre boldog lehet a bátyám.
- És milyenek a jövevények? - kérdeztem, mintha nem találkoztam volna eggyel.
- Astrid bátyán és egy lányon kívül senki más nem viking. Valahonnan messziről jöttek. - mondta.
Történetesen találkoztam azzal a lánnyal és talán itt is fog élni. De ezzel nem akartam felvágni.
- Talán a menyasszonya. - vettette fel Astrid.
- Nem hinném, hogy az lenne, elég távolság tartó volt mindenkivel. Mintha félne itt. - mondta Hablaty.
Nem tudhatjuk, de remélem nem.
- Mert te nem rettegnél egy sárkányokkal teli szigeten, főleg ha elsőként egy éjfúriát látsz meg. - torkolt le Astrid.
- Én csak azt mondtam amit láttam. - tartotta fel a kezét és kezdtek úgy viselkedni, mintha ott se lennék. - De nem hiszem, hogy félnék csak meglepődnék. Legutóbb se riadtam meg néhány éjfúriától.
- Melyik legutóbb? - kérdeztem, hogy tudják nincsenek egyedül.
- Amikor Igor elvitt magával. - mondta.
- Aha. - morogtam és indultam volna el.
- Azt ugye tudod, hogy holnap te viszed körbe az embereket helyettem. - mondta.
Mi van, hagyjál már. Ez a te feladatod most.
- Mert? - kérdeztem értetlenül.
- Mert holnap elmegyünk innen, hogy egy nap nyugta legyen mindentől. - szólt közbe Astrid. - Ne mondd, hogy te is elfejteted a születésnapját.
- Lehetetlen, hisz az enyém előtt van. - mondtam. - De a rá következő nap a tied.
- Tudom. - mondta.
Elindultak fel, de megállítottam őket.
- Astrid miért nem vagy otthon? - kérdeztem poénból.
- Kerülöm Anint. - válaszolta Astrid.
- De valahol csak kell aludnod. - mondtam.
- És lesz is hol aludnia. - válaszolta. - És ne kezdj bele semmi hülyeségbe, fáradt vagyok hozzá. - szólt rám amikor látta, hogy szólni akarok.
- Legyen szép estétek. - mondtam mosolyogva.
- Hülye. - morogta Hablaty, majd felmentek.
Nem sokkal később már én is fent voltam és aludtam. Megerőltető egy nap volt, főleg, hogy az ikreket kellett elviselnem.
Másnap korábban keltem, mint bárki, na jó talán Hablatynál és Astridnál  nem. Ők... ők már biztosan messze járnak és rajtam röhögnek. Nem lehetne jobb napom, minthogy olyanokat vezessek körbe a szigeten, akiket még életemben nem láttam, de ilyen egy törzsfő fiának az élete. Vagy az olyan, mint Hablatyé. Nem tudnám meg mondani.
Reggeli után már vezethettem is körbe az ismeretleneket a szigeten. Élményben dús egy délelőtt volt. Bár ahhoz képest, hogy nem a Szigetvilágba tartoztak nem voltak tájékozatlanok. Egyedül az a Tatia nevű lány, aki elméletben itt fog élni nem volt a csoportban. Gondolom apámmal beszél, hogy maradhat-e itt? Mint biztonságos helyen. Nem akarom fikázni most Hibbantot, de sárkányokkal élünk együtt, ami hol jó és hol nem. Szóval nézzük azt az oldalát, hogy mikor, hogy biztonságos ez a hely. Ha nem a sárkányok támadnak minket, akkor valamelyik ellenséges nép. Ebben mi a biztonságos? Bár nézzük azt is, hogy kinek mi a biztonságos. Ne de ez van, mi ehhez szoktunk, szóval nekünk ez a biztonságos. De egy új embernek ezt megszokni nehéz lesz. Legalábbis szerintem.


hétfő, augusztus 01, 2016

Ötlet gyűjtés!

Arra kérnélek titeket, kedves olvasóim, hogy akár ide, hozzászólásba, akár e-mailbe írjatok nekem ötleteket, -ha nektek is van persze- hogy mivel vagy, hogy folytassam a sztorit. Bármilyen ötlet, mini sztori, akár mi jöhet. Elfogadok bármit.

e-mailba ide írjatok nekem:

narancsmandarin4@gmail.com


Bárki írhat bármikor, bármeddig.
Szóval akkor ide vagy e-mailba írjatok nekem nyugodtan.
Ha valakijét érdekesnek találom, akkor írok neki (itt vagy e-mailban) hogy fejtse ki egy kicsikét, hogy én is átlássam.
Előre is köszönöm mindenkinek, aki írni fog.

kedd, július 19, 2016

Még élek!

Hello mindenkinek!
Tudom, tudom több mint fél év,e nincs semmi. De meg van rá az okom.

  1. Nincs már annyi időm írni.
  2. Nincs semmi ihletem.
  3. Oké, nyári szünet van, de dolgozok - sajnos - 
  4. Még mindig nincs ihletem
Viszont amint lesz, próbálok kiadni valami olvashatott az ujjaim közül.
Kérnék tőletek valamit drága még most is oly buzgón olvasóktól. 
Lehet haragudni fogtok, de meg is értem.
Kezdtem egy új blogot és ha érdekel titeket az ottani írásom, akkor kérlek nézetek be.
Csak most kezdtem, és örülnék neki ha egy-gy olvasó innen is benézne oda.
Nektek csak egy kis kattintás, nekem egy nap happy feeling :D
Szóval hálás lennék nektek.
A link lejjebb található.




Oké tudom nálam az ihlet mindig valami más formában jön, mint kellene, de ez van. Mindenki más.
Nagyon köszönöm, ha benéztek. 
Köszönöm azt is, hogy még most is nagyon, nagyon várjátok a részeket itt(amik nem tudom mikor lesznek, de igyekszem a fejemet jobban az asztalba verni, csak képletesen - azt hiszem - hogy legyen valami)

Amíg nem jelentkezek - ami nem tudom meddig tart - jó nyári szünetet és talán jó iskola kezdést is, de ebben nem vagyok biztos. Nos akkor valamikor megint jelentkezek.
VALAMIVEL, VALAMIKOR.



Még egyszer köszönök mindenkinek mindent és ha benéztek az új blogra az is nagyon megköszönöm.

vasárnap, február 21, 2016

Sajnálatos közlemény

Oké, tudom rég hoznom kellett volna már az új részt, de egyszerűen itt ennél a pontnál állt meg a tudomány. Egyszerűen semmi se jön. Lassan már szó szerint a fejemet a falba vagy az asztalba ütöm, hogy legyen valami, de nincs semmi. Szóval most szüneteltetni fogom egy kicsit a blogom. tudom, hogy alapból fogom hanyagolni mikor kint leszek Németországban, de nincs semmi így muszáj. 
Az a rész amit meg most írok valamikor biztos hozni fogom, de nem tudom mikor. De attól, hogy azt kirakom még szünetelni fogok.
Első körben ha beindulok újra írni fogok és ezerrel folytatom a blogom, de most nem megy sehogy se.
Sajnálom, remélem megértitek.

péntek, január 29, 2016

Ha valakit érdekelne!

Másik neven elkezdtem egy másik blogot.
Nem tudom innen ki ismeri a Végzet Ereklyéit, de azon belül kezdtem el blogolni.
Ha érdekel titeket itt van a link hozzá.



Remélem benéztek még, ha nem is olvassátok.
Nem fogom hanyagolni a mostani blogaimat se. Csak most mindegyikkel kicsit lassabban fogok haladni. Nem az új blog miatt, hanem a suli miatt. 
Remélem megértetek.
Köszönöm, hogy olvassátok a blogom.

szerda, január 20, 2016

Hablaty új élete 92. fejezet

Bocs, hogy késtem, de remélem tetszeni fog. Jó olvasást!!!!

- Tudod, a hallottak alapján elég mozgalmas napod volt, Hablaty. - szólalt meg néhány percnyi csönd után Astrid az ágyról.
- Tudom, de neked se volt az a hű, de könnyű, ahogy hallani véltem. megszöktél a többiektől. - csóváltam a fejemet miközben a térképet néztem, amit Thyrától kaptam. 
- Volt kitől tanulnom a szökést - mondta. - Mit tanulmányozol ennyire?
- Thyra végre volt oly kedves és oda adta az éjfúriákhoz vezető térképet. - mondtam. - Most azt nézem.
- De tegyél le arról, hogy holnap oda mész, mert én kinyírlak ha megteszed. - mondta, ahogy átölelt hátulról. 
- Ennél is őrültebb lennék ha szembe szegülnék veled. - fordultam felé.
Most is első dologként a nyakában logó medált láttam meg.
- Mostantól mindig mosolyogni fogsz, ha meglátsz? - kérdezte.
- Egyértelműen. - mondtam. - Ezzel - mutattam fel a medált - tudni fogják, hogy hozzám tartozol.
- Mint egy tárgy. - mondta.
- Neeem, mint a másik felem vagy, mint az életem értelme. - mondtam.
- Na ez már jobban tetszik. - ült be az ölembe.
- Sose tudnék rád tárgyként tekinteni. Nem vagyok Takonypóc. - mondtam.
- Tudom. - hajtotta a fejét a vállamra, miközben ásított egyet.
- Ez most azt jelenti, hogy ideje aludnod. - álltam fel.
- És azt, hogy ideje neked is pihened, késő van már, Hablaty. Neked is pihenned kell. - mondta.
- Tudom és fogok is, de előbb téged pakollak el holnapra. - mondtam.
- Vicces vagy. - mondta, de azért hagyta magát, hogy felemeljem és az ágyhoz vigyem.
Leraktam az ágyra, ahol rögtön a másik oldalára fordult. Leültem mellé és megsimogattam az arcát, majd felálltam és elindultam vissza az asztalhoz, vagyis inkább indultam volna, ha nem kapja el a csuklóm.
- Hablaty ne csináld, pihenj le. Elég lesz akkor ezt csinálnod mikor a falu gondjai nyomják majd a vállad. - mondta.
- Tudom, csak egy percet kérek. - mondtam.
Elengedte a kezem és hagyta had tegyem azt amit akarok.
- Komolyan mondom, hogy veled nehéz egyességre jutni. Őrült aki megpróbálja. - mondta.
- Szóval akkor te annak tartod magam, mert nem egyszer próbáltál meg velem egyességre jutni. - mondtam.
- Csak mondj egy példát. - vágta rá.
- Nem csak egyet tudok felhozni. - mondtam, ahogy eloltottam az asztalon a lámpást.
- Hallgatom. - mondta.
Visszamentem hozzá és befeküdtem mellé. A fejét rögtön a mellkasomra tette és onnan nézett fel rám.
- Hallgatlak. - mondta újra.
- Ott van első példának az a nap amikor felfedezted Fogatlant és repültünk, utána rohantál, hogy elmond apámnak, hogy megtaláltuk a fészket, de nem hagytam. Próbáltál velem dűlőre jutni, de nem tudtál. Senki se tudott volna arról lebeszélni, hogy megvédjem Fogatlant. - mondtam.
- Emlékszek erre. - mondta. - Utána minden megváltozott köztünk és a szigeten is.
- Mert elmentem. - sóhajtottam.
- Az csak az egyik jelentős része volt, a másik meg az volt, hogy békét kötöttünk a sárkányokkal. Furcsa volt nélküled a sárkányok betanítása, hisz az alatt a rövid idő alatt is láttam mit értél el Fogatlannal. - mondta.
- Ez most úgy érted míg itt voltam vagy amit te láttál belőle? - kérdeztem.
- Amit láttam. - mondta. - Akkor már tudtam, hogy te nem közénk való vagy. És talán sejtettem is, hogy el fogsz menni, csak nem akartam azzal törődni.
- Mert ha törődtél volna vele, megvertél volna. - mondtam.
- Nem, nem hiszem. Megértettem volna, hogy neked nem itt a helyed, de tudtam volna, hogy vissza jössz. - mondta. - Hisz vissza jöttél.
- 3 évvel később. - suttogtam.
- Az lehet, de itt vagy. - mondta.
- Igen és azt hiszem boldogabb nem is lehetnék. - mondtam.
- Miért is? - kérdezte.
- Mert vissza kaptam az anyámat, van egy legjobb barátom, a testvéri viszonyom Klausszal jobb, mint volt és veled lehetek. - mondtam.
- Örülök, hogy így alakultak a dolgaid. - mondta.
- Tudod ezek közül amiket most felsoroltam, csak egyben hittem, de abban se annyira, hogy elhiggyem lehetséges. - mondtam.
- Melyik volt az? - kérdezte.
- Hogy Klausszal jobb lesz a viszonyom miután haza tér. - mondtam.
- És a többi? - kérdezte és felült.
- Nem volt miben reménykednem. - ültem fel én is. - Anyámról úgy tudtam... úgy tudtuk halott és a holtak nem térnek vissza. Barátokra gondolni se mertem, hisz mindenki megvetett. És, hogy te viszonozd egyszer amit érzek maga volt a legszebb álom. De végül is minden jól sikerült. - vontam vállam - Most már minden a helyén van.
- Ha te mondod. - motyogta és vissza dőlt a mellkasomra.
- Ideje aludni. - mondtam.
- Úgy tudtam te a páncélodban nem tudsz aludni. - mondta.
- Kivételes alkalom. Nem akarok reggel ezzel vesződni, hisz úgy is kirángatsz az ágyból nem mindegy mi van rajtam vagy nincs. -  mondtam.
- Rémesen titkolózol. - mondta.
- Nem titkolózok. - mondtam. - Ezt meg honnan vetted.
- Ismerlek és hallottam, ahogy megváltozott a szívverésed, ami azt jelenti, hogy titkolsz valamit. - mondta.
- Igaz van valami ami miatt tuti ki akarsz majd nyírni, de előre szólok, hogy nem én akartam, bele se mentem volna, csak Thyrát ismerve mindent megtett volna azért, hogy rám erőltesse. - mondtam, mint valami árulkodó kisgyerek.
- Mit erőltetett rád? - kérdezte.
- Csak akkor mutatom meg, ha megígéred, hogy nem engem ölsz meg, hanem Thyrát. - mondtam.
- Oké, de mutasd vagy kapsz. - fenyegetett.
- Jó. - mondtam és elkezdtem lehámozni magamról a páncélom.
Elsőként a karom szabadult meg mindentől és onnan is bukkant elő először a tetoválásom. De fura ezt így kimondani. Azt hittem, hogy már ha azt meglátja kiabálni kezd velem, de nem. Amikor ránéztem a szemem sarkából, csak rá mered és elgondolkodott valamin. Amikor felálltam mellőle, hogy megtudjak fordulni emelte csak vissza rám a tekintetét és érdeklődve figyelt engem. Amint megfordultam éreztem, ahogy a tekintette a hátamat mustrálja.
- Rosszabbra számítottam. - mondta végül.
- Hogy mi? - kérdeztem teljesen ledöbbenve és visszafordulta hozzá.
- Thyra mesélte mit akar, de megkért rá, hogy ne szóljak. - mondta.
- De miért? - kérdeztem, ahogy leültem vele szembe.
- Mert tudtuk, hogy így is, úgy is kiakadsz. - válaszolta.
- Ezt értem, de...Várj, ti amúgy mikor beszéltettek egymással? - kérdeztem.
- Amikor elérkeztünk keresni miután kirohantál Gustav miatt a klubházból, akkor mondta ezt is. - mondta.
- Ó. - értelmesebb dolog nem jutott az eszembe.
- De tudod most már ideje megszoknom téged így, ahogy vagy és minden egyébbel ami hozzád tartozik. Legfőképp, pedig azt kell elfogadnom, hogy nem az a kis fiú vagy aki a segítségemre számíthatott, hanem mindenki a te segítségedre fog várni. - mondta. - És, hogy most ebbe bele gondolok rám nem is marad időd ez gáz. - hajtotta le a fejét.
- Astrid, - emeltem fel a fejét. - te leszel Fogatlanon az egyetlen akire mindig lesz időm, ezt ne feled sose.
- Ezt már mondtad. - mondta.
- Tudom, de most már pihenjünk. Mindkettőnknek nehéz napja volt. - öleltem át és feküdtem le.
Most már mindegy miben alszok vagy miben nem. Befészkelte magát az ölelésembe és lassan elaludt, ahogy én is. Reggel, hagyjuk inkább, hajnalban Astrid mocorgására ébredtem fel.
- Jó reggelt. - mondta mosolyogva.
- Még hajnal van, abban mi a jó. - nyavalyogtam.
- Akkor ez jobban tetszik? - kérdezte.
- Ha? - kérdeztem vissza.
- Boldog Születésnapot. - suttogta a fülembe.
- Majd meglesz. - motyogtam.
- Hékás ne aludj vissza még vagy egy körünk. - mondta. - Majd ott alhatsz ha akarsz.
- Azt se tudom hova akarsz elrabolni. - mondtam.
- Majd meglátod. - mondta mosolyogva.
- Ez nem vicces, te szó szerint elrabolsz engem. - mondtam.
- Kölcsön kenyér vissza jár. - vágta rá.
- Én is nem is rabol... Ó. - nyögtem ki végül.
- Na gyerünk sárkányfiú, pattanj és öltözz. - adta ki a parancsokat.
- Tudtommal nekem van születésnapom nem pedig neked. - mondtam.
- Most meg már vissza élsz vele. - mondta. - Rosszul áll szénád, Haddock.
- Milyen széna, hol? - kérdeztem.
Na jó a reggelek tényleg nem az én pillanataimat jelentik. Ennyire hülye is én lehetek, hogy megkérdezem milyen széna és azt, hogy hol van.
- Ez csak egy kifejezés. - mondta, de a hangjában lehetett hallani, hogy elfojtja a nevetést.
- Rá... - ásítottam egyet. - ....rájöttem közben. - mondtam.
- Nem úgy nézel ki. - mondta.
- Reggel van. - válaszoltam.
- Igen, de eddig egy reggelen se voltál ilyen...
- Kifacsart? - kérdeztem. - Hát igen ez csak azért van, mert végre kialudhattam magam.
- Szóval, ha normálisan alszol ilyen hülye vagy, bár akkor is az vagy ha nem aludtad ki magad. - mondta.
- Tudom én azt, hogy mindig hülye vagyok nem kell neked is mondanod. - mondtam.
- De kell. Viszont egyszer úgy is meg fogsz komolyodni... remélem. - mondta.
- Tudod, hogy hallak?
- Persze.
- Akkor jó. - mondtam. - És muszáj elmennünk?
- Igen, ha nem megyünk te egész nap dolgozni fogsz és én azt nem akarom. Komolyan csak a mai napot bírd ki és kész. Ne halj bele, hogy nem csinálsz valamit. A mai nap csak a miénk. - mondta komolyan.
- Ne félj nem fogok bele halni. - mondtam. - A mai nap csak a miénk.
Mosolyogva bújt hozzám.
- Nem arról volt szó, hogy menni kellene? - kérdeztem.
- Látom vicces kedvedben vagy. - mondta.
- Egy kicsit igen. - mondtam.
A szemét forgatta. - De végül is igazad van mennünk kellene. Szóval itt az ideje, hogy felöltözz.
- Este is te szedetted le rólam. - morogtam.
- Az este volt. - mondta.
- Gondolhattam volna, hogy ezt válaszolod. - mondtam. - Vállalod Fogatlan felkeltését vagy sem?
- Mert?
- A te ötleted volt a hajnali ébredés és, hogy menjünk el akkor. De neki erről nem lett szólva szóval ez egy óra lesz mire felébreszted. - mondtam.
- A te sárkányod nem az enyém. - mondta és felállt. - A te feladatod felkelteni.
- A te feladatod pedig az én felkeltésem.
- Pontosan. - bólogatott.
Felkeltem én is és felöltöztem, lassan, csakhogy Astrid idegeit húzzam. Ennyit csak megtehetek már a mai nap, ha rólam szól már ez a nap. Odamentem Fogatlanhoz, aki furcsa mód ébren volt. ilyen se volt még az életben. Amint meglátott közeledni letámadott és nyalogatni kezdett.
- Ezt veszem egy " Boldog Születésnapot"-nak. - mondtam neki és kimásztam alóla.
- Nem azt mondtad, hogy egy órába telik felébresztened? - kérdezte Astrid mögülem.
- Most kivételesen felkelt magától is. - morogtam.
- Menjünk. - mondta.
- Menj és készülj össze, addig írok egy levelet anyának. - mondtam.
- Oké és hol menjek ki? - kérdezte.
Rögtön az ablakra mutattam. - Fogatlan ki visz majd. - mondtam, miközben egy papírt kerestem.
- Oké, akkor egy 10 perc múlva a Nagyteremnél? - kérdezte.
- Ott leszek. - mondtam.
- Jó, akkor addig is szia. - mondta és lazán kiugrott az ablakon.
Egy bő percig néztem utána aztán fejcsóválva mentem az asztalomhoz.
- Nem tudom melyikünk az izgágább. - motyogtam magamnak és elkezdtem a levelet írni.
" Elmentünk Astriddal legkésőbb holnap jövünk.
Hablaty. "              
Ezzel is meg vagyok. Akkor mehetünk is, azt hiszem. Nekem nincs sok mindenre szükségem egy napra max csak egy takaróra, de semmi több. Fogatlannal a nyomomban kiugrottam az ablakon és elindultam fel a Nagyteremhez. Remélem semmi őrültséget nem csinálunk, bár én alapból őrült vagyok szóval ez el van vetve. Nem sokat kellett várnom Astridra,aki eléggé megpakolva jelent meg.
- Csak egy napról volt szó, nem? - kérdeztem.
- Minden benne van ami kell. - mondta.
- Oké. - mondtam és felültem Fogatlanra.
- Hol hagytad Viharbogarat? - kérdeztem.
- Fogatlannal egyszerűbb mennünk. - mondta és felült mögém.
- Akkor menjünk. - mondtam és elindultunk.

szombat, január 02, 2016

Az első díjam!

Igaz lehet, hogy már többször is küldték nekem, de még nem igazán voltam benne ebben az egészben, hogy díjat is lehet kapni. Az elsőnél valami olyasmi lehetett a reakcióm: " Jó tudni, hogy blogolásra is lehet kapni valamilyen díjat. " Aztán még egy jött és egy kicsit utána néztem és most már értem már amennyire tudom a lestrapált agyammal.
Szóval íme az egyik:

Liebste Award: Vicky T. - től.

A díj szabályai:
1. Köszönd meg a díjat.
2. Írj magadról 10 dolgot.
3. Válaszolj 10 kérdésre.
4. Tegyél fel 10 kérdést.
5. Küld tovább 10 embernek. 

Nagyon szépen köszönöm Vicky T. - nek a díjat, kedves tőled, hogy gondoltál rám.:D

10 dolog magamról:
1.  Éppenséggel cukrásznak tanulok. Borzalmas az elméleti része, de azt is meg kell tanulni. 
2. Utálom a horror filmeke. Ha csak egy ijesztő videót látok utána nem megyek sehova úgy, hogy ne kapcsoljam fel mindenhol a villanyt, de ez persze csak a sötétben van így. 
3. A legutóbbi 2 könyv sorozatot amit olvastam alig 1,5 hónap alatt olvastam el. ( Ez kilenc könyv volt összesen) Az olvasás a lét elemem.
4. Ha minden összejön egy hónapig Németországban leszek kint szakmai gyakorlaton. 
5. Blogok helyet inkább könyveket szeretek olvasni. Tudom, hogy a blogokhoz olvasáshoz is kell a képzelet, de olyankor mikor azt olvasok az elhagy. Hülye felfogás tudom.
6. Imádom a testvéreimet azzal idegelni, hogy éneklek közben nem is tudok. :D
7.  Szeretek rajzolni, de nagyon ritkán szoktam. Max a suliban mikor egy unalmas óra van.
8. Szeretek rongyosra hallgatni egy - egy számot. ( Ez jelen esetben Selena Gomez új albumának a számai )
9. Még most is egy nagy plüss kutyával alszok, ami már jó ideje meg van. 
10. Nem tekintek magamra jó íróként, de az egy jó kérdés miért.

A 10 kérdésre a válaszom:
1. Mesélsz egy titkot? - Amit leírok az egyik nap a blogomba azt másnapra el is felejtem mind addig míg nem nézem meg mit írtam.
2. Mi volt az első irományod és hány évesen írtad? - Ha jól emlékszek egy Winx Clubos szerepjátékot írtunk barátnőmmel 6 vagy 7 évesen. ( Bár már azt se tudom mikor kezdődőt el a Winx Club )
3. Szerinted is ijesztő a sajtostészta? - Nem, bár nem értem miért lenne ijesztő egy tészta amin sajt van.
4. Melyik volt a kedvenc meséd kiskorodban? - Disney-től a Bambi képes voltam egy nap 5x megnézni a szüleim idegeire mentem ezzel :D
5. Melyik a kedvenc filced? ( magyarul a kedvenc színed ) - A fekete, az megy mindenhez .
6. A macskák félnek a kígyóuborkától. Te hiszel benne? - Hát a saját macskámmal nem próbáltam még ki és más nem is fogom, de biztos így van, mert ki tudja, hogy egy állat mit lát az uborkában.
7. Ha kitalálnál egy színt mi lenne a neve? - Ez egy jó kérdés még nem gondolkoztam rajta talán csillámpóni-fing ( mert az olyan csillogós és a csillogást szeretem )
8. Bízol a Google Fordítóban? - Van amikor igen és van amikor nem, de jókat lehet röhögni az egyes nyelvek kiejtésén és csak azért használom általában :D
9. Ha átnevezhetnéd a blogom ( az enyémet! ) mi lenne a neve? - Hát talál a Lila szín uralma vagy valami hasonló. Igazából ez a cím a legjobb. :)
10. Ha van jó kérdésed, kérlek írd le. - Erre még én se tudok mit írni. 


Mivel kevés blogot olvasok így ne tudom kinek tovább küldeni így kérdéseket se teszek fel sajnos. :( 
Remélem nem haragszotok.

péntek, január 01, 2016

BÚÉK!!!

Az első bejegyzés a 2016-os évben. :D
Hát így utólagosan kívánok minden olvasómnak Boldog Új Évet!
Remélem ebben az évben is ennyien lesztek akik olvassák a blogomat és nagyon, nagyon köszönöm a tavalyi évet nektek, ha ti nem lennétek az olvasóim nem tudom mi lenne velem.
Köszönöm nektek!

Abban reménykedek, hogy ez az évem is ilyen jó lesz, mint az ami elmúlt, de ez csak rajtatok áll.
És igen biztosra tudom, hogy ebben az évben is lesznek túlzásaim valamiben. 
Új rész nem tudom mikorra lesz várható, mert hát nekem is vannak dolgaim, de lassacskán készen lesz.
Amíg nem jelentkezek minden kedves olvasómnak nagyon boldog Új Évet kívánok. 


Happy New Year!!!

vasárnap, december 27, 2015

Hablaty új élete 91. fejezet

Bocs, hogy ennyit késtem, de nem volt időm írni, de most már kész van, úgyhogy jó olvasást.

Egy pillanatig döbbenten nézett rám, majd a nyakamba ugrott úgy, hogy a földön kötöttünk ki.
- Tudod nekem kellett volna levennelek a lábadról nem pedig fordítva. - mondtam.
- Az már megtörtént. - mondta.
- Akkor mit mondasz? - kérdeztem.
- Most komolyan kérdezted? Mit mondhatnék? Persze, hogy hozzád megyek. Nincs az az ember aki megállíthatna. - mondta.
- Még a hülyeségeimet is képes vagy elviselni? - kérdeztem rá.
- Azok nélkül nem is lennél Hablaty. - válaszolta.
- Igaz. - mondtam. - Úgy, hogy ezt most jobb ha felveszed mielőtt valamelyikünk elhagyja.
- Arról csak álmodj, hogy elhagyom. - mondta.
- Tudom. És volt szerencsém megismerni a bátyádat is a minap. - mondtam.
- Mit csináltál? - kérdezte.
- Komolyan miért hiszi mindenki azt, hogy csak az én hibámból lehet valami? - kérdeztem vissza.
- Ismerünk, nem bírsz magaddal, a szádat se bírod tartani. - mondta.
- Hát jó, ez a legtöbb esetben szokott lenni, most ő kezdte. - mondtam.
- Mert? - kérdezte.
- Lemaradtam apáéktól, mert gondolkoztam egy - két dolgon és ott várt a Nagyterem előtt és belém kötött én meg megmondtam neki, ha csak egy karcolás is lesz rajtam miatta megkeresed és kinyírod és nem fog az érdekelni, hogy a bátyád, mert mindennél fontosabb vagyok neked. - mondtam.
- És, hogy fogadta?
- Nem valami jól és azt se fogadta el, hogy azt mondtam neki, hogy már megkértem a kezed. Bár ez nem történt meg, de százszor elmondtad mit akarsz szóval ennyi belefért. - mondtam.
- Számítanom kellett volna rá, hogy te leszel az első aki kiakasztja, de igazad van nem élné meg a másnapot ha bajod esne miatta és szerintem mi már kimondatlan szavakkal elvoltunk jegyezve. - mondta.
- Én is erre gondoltam. - mondtam. - És mi a további program a nap hátra lévő részére? Nekem még lesz egy beszélgetésem apával, mert nem vezettem körbe a vendégeinket a szigeten.
- Kíváncsi vagyok mit találsz ki magyarázat gyanánt. - mondta.
- Az megfelel, hogy a vérben forgó szemű menyasszonyom elől menekültem? - kérdeztem.
- Nem ez még viccnek is rossz. - mondta és felült.
Én is követtem a példáját.
- De miért? - kérdeztem. - Még lehet rá példa, hacsak nem kezd el valaki más üldözni sárkánnyal.
- Szerintem azt te se akarod. - mondta.
- Persze, hogy nem, de nem lehet tudni. - mondtam.
- Igaz, de egy valamit lehet tudni. - mondta.
- Mit? - kérdeztem szem forgatva.
Már előre félek a választól.
- Holnap lesz a születésnapod. - mondta.
- Tudom és már mindenem meg van, majdnem mindenem meg van amire szükségem van. - mondtam.
- Miért mi hiányzik? - kérdezte döbbenten.
- Hogy a mellett ébredjek akit szeretek. - mondtam.
- Ezt még meglátjuk, majd eldől attól, hogy hogyan viselkedsz ma. - mondta mosolyogva.
- Így is úgy is velem fogsz aludni, mert nem hiszem, hogy a bátyád közelében szeretnél lenni. - mondtam.
- Igaz, de még mindig bejuthatok másképp a szobámba. - mondta.
- De ismerlek már annyira, hogy tudjam velem maradnál mindig. - mondtam.
- Mondjuk igaz, hogy kerülni szeretném még egy pár napig Anint. - mondta.
- Szép kifogás, Hofferson. - húztam  magamhoz.
- Neked jobb kifogásaid szoktak lenni Haddock. - vágott vissza. - De nem kellene lassan mennünk?
- Talán, amúgy se kerülhetem el a beszélgetést apával. - mondtam.
- Jól mondod. - állt fel.
- Most kinek az oldalán állsz? - kérdeztem.
- Még nem tudom. - válaszolta.
- Ez nem volt bizalom gerjesztő válasz a számomra. - mondtam.
- Tudom. - mosolygott. - De most már tényleg mennünk kell. Kezd sötétedni.
- Mióta rettenti vissza Vakmerő Astrid Hoffersont a sötét? - kérdeztem.
- Nem rettent vissza, de apáddal is beszélned kell. - mondta. - És gondolom nem akarsz veszekedni vele... megint.
- Nem igazán van kedvem hozzá.... megint, de lehet, hogy nem tudom elkerülni. - mondtam.
- Lehet, hogy még mindig tart a megbeszélés és csak holnap kerül sor arra a körbe vezetésre. - mondta.
- Ekkora mázlim nincs.... Hé te meg honnan tudsz erről? - kérdeztem.
- Beszélsz magadban és ezt épp hallottam. - mondtam.
- Jó tudni ezt magamról. - mondtam. - De tudod meg kell beszélnem a dolgokat egy hozzám hasonló zsenivel.
- Inkább egy hozzád hasonló hülyével. - helyesbített.
- Nem a hülyeségeket Klausszal szoktam megbeszélni. Nem hiába tartjuk. - mondtam.
- Te tényleg hülye vagy vagy esetleg az igenem hülyített meg ennyire? - kérdezte.
- Magamtól is ilyen vagyok. Nem kell nekem más segítségen hozzá. - mondtam és Fogatlanhoz indultam.
- Még meddig dekkolunk itt? Mert Fogatlanon nagyon úgy látszik, hogy mérges rád. - mondta.
- Kibírsz még 5 percet legalább? - kérdeztem.
- Talán. De csak 5 perced van utána elmegyek és egyedül kell haza menned. - mondta.
- Kösz. - morogtam. - Gyerünk pajti ne játszd meg magad. Nagyon jól tudod, hogy értettem a dolgot. Neked is elmondok mindent, csak nem válaszolsz rá, de tudom, hogy velem vagy. Menjünk. - meg se mozdult csak a szirtről bámult le. - Ennyire nem lehetsz dühös tudod, hogy nem gondoltam komolyan az egészet. Gyere, menjünk. - még mindig semmi. - Mi az, pajti? - mentem oda hozzá és néztem le mellette.
- Mi az? - jött mellém Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Várj az.... az egy Számkivetett hajó, mit keress Hibbanton? - kérdezte... talán magától.
- Kérdez könnyebbet. - mondtam.
- Nézd ott jön valaki. - mutatott egy mozgó fekete alak felé.
- Ki lehet az? - kérdeztem... magamtól.
- Ha várnunk megtudjuk. - mondta Astrid.
- Tudom. - válaszoltam.
Figyeltük egy darabig darabig a fekete alakot, de nem jött annyira közel, hogy kivegyük ki az, közben a hajóról is leszállt valaki és a fekete alak felé indult.
- Nem követett senki? - kérdezte valamelyik.
- Nem. - jött az ismerős hangtól a válasz.
- Penész. - suttogta Astrid mellettem.
- Most mát tudjuk mivel üti el az idejét az öreg. - mondtam.
- Történt valami a szigeten míg nem jelentkeztél? - kérdezték.
- Semmi érdekes, azon kívül, hogy az örökös itt van. - mondta az öreg. - Hazatért Odin örököse.
- Rólad beszélnek. - fordult felém Astrid.
- Már sehol se titok, hogy mi vagyok. - vontam vállat.
- Alvin ennek örülni fog, de honnan tudjuk ki az. - mondtam.
- Tudni fogjátok azt. Az éjfúriája nem tágít a fiú mellől, de ha nincs vele akkor csak megismeritek Pléhpofa kis vakarcsát. - mondta.
- Ettől a hírtől még boldogabb lesz. Így két legyet üthet egy csapásra. - mondta a számkivetett.
- Miről beszélnek ezek? Mégis mit ért azon, hogy két legyet üt egy csapásra? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom, de biztos, hogy semmi jót nem jelent. Főleg ha tudnak Odin örököséről. - mondtam. - Szólnom kell apának.
- Akkor menjünk. - mondta és már indult is Viharbogárhoz.
- Várj megy a hajó. - mondtam. - És titeket észre is vesznek. Másrészről nem lenne egyszerű csak úgy oda bökni ezt, meg kell fontolnunk.
- Mint, ahogy azt is megakartad fontolni mikor elmentél? - kérdezte.
- Ez meg most, hogy jön ide? - kérdeztem vissza.
- Sehogy, csak úgy kijött belőlem. - válaszolta. - Penész eltűnt. Gondolod elvitték magukkal.
- Az csak nekünk lenne jó, de nem biztos. - mondtam. - De kiderítjük, Fogatlan. - most bezzeg rögtön reagált. - Menj vissza a szigetre, mi is együnk. Félóra múlva a műhely előtt találkozzunk.
- Jó... és vigyázz magadra. - mondta.
- Fogatlan velem lesz és csak megnézzünk valamit nem lesz baj. Ígérem. - mondtam.
- Ezt már sokszor hallottam. - válaszolta. - Szóljak apádnak?
- Majd ha vissza jöttünk szólok neki, nem kell, hogy belekeveredj. - válaszoltam.
- Így is benne vagyok már, szóval mindegy. - mondta.
- Ez... , majd jövök. - ültem fel Fogatlanra. - Menjünk pajti.
Felszálltunk és követtük a hajót. Néhány perc múlva már hallottam is alattunk Penész és az előző számkivetett hangjának morgását. Igazából nem is érdekelt, hogy miről beszélnek, csak arra voltam kíváncsi, hogy Penész is a hajón van. Mielőtt elindultunk vissza a szigetre egy értelmes mondatot hallottam, de többet nem, bár már a morgást se hallottam lentől.
- Menjünk pajti. - szóltam Fogatlannak.
Haza fele csak az a mondat játszódott le bennem.
- Alvin még az ünnepek alatt támadni fog, hisz senki se számít rá, és Hibbant se lenne felkészülve egy ilyen nagy erejű támadásra. 
Ez remek hír. Bár most jól jött a kotnyelességem, mert ha nem hallom ezt akkor igaza lenne, nem bírnánk a túl erővel, de lesz némi időnk felkészülni, bár elintézhető, hogy kicsit késve érjenek vissza.
- Fordulj vissza pajti és lődd szét a hajójukat. - mondtam.
Rögtön megfordult és elindult vissza a hajóhoz. Ahogy a közelébe értünk lőtt is, számomra kiszámítható, hogy mikor lő, de másokra nézve nem igazán mondhatom ezt. A tökéletes támadása a kiszámíthatatlansága. Nem indultunk vissza rögtön, olyan jó érzés volt nézni az ég hajót, bár tudom, hogy mindenki leugrott róla, amikor meghallották Fogatlant, de akkor is, mert tudom, hogy késleltettem Alvint. Nem sokáig, de késleltettem és csak ez számít.
- Átkozott sárkányok. - hallottam Penész hangját valahonnan a vízből.
Az arcomon győzelmi mosoly vagy valami hasonló terült szét.
- Menjünk. Még értesítenünk kell apát. - mondtam.
Elindultunk vissza a szigetre, pár perccel később már a Nagyterem előtt szálltunk le, aminek még mindig zárva volt az ajtaja. Szóval az ülésezés még tart és nem leszek letolva semmiért, max csak annyiért, hogy nem voltam jelen az egészen, de ezzel az infoval ki tudom magam magyarázni apának. Mivel nem volt nyitva az ajtó elindultam a műhelyhez, hisz Astrid már tutira vár rám. Amikor a műhelyhez értem nem volt ott így bementem a kuckómba jobb ott várni és legalább bent nem fagyok meg, ha már az egész napot kint töltöttem, jobbkor be se jöhetnék. Úgy 10 perc múlva hallottam meg Astrid hangját amint engem szólít.
- Hátul vagyok. - szóltam ki az ajtón.
Kedvem se volt felállni, így megvártam míg bejött. Amint belépett a tekintettem a nyakában logó láncra tévedt és mosolyogni kezdtem.
- Mi az? Min mosolyogsz? - kérdezte.
- Rajtad....
- Mert? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- .... és a nyakadban lévő medálon. - fejeztem be a mondatot. - Jó tudni, hogy valaki haza vár, mindig. - álltam fel és sétáltam oda hozzá.
- Annyi is lenne neked ha nem jönnél vissza. - mondta.
- Tudom - öleltem át - de azért jó tudni, hogy vissza vársz. - csókoltam meg.
- És mit derítettél ki azzal, hogy a hajó után mentél? - kérdezte és hozzám bújt.
- Támadni akarnak az ünnepek alatt, de ez nem fog össze jönni nekik. - mondtam sunyin mosolyogva.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdezte rám nézve.
- Szétlövettem a hajójukat, hogy hátráltassam őket egy kicsit. - mondtam.
- Szóval akkor nekünk sosincs egy nyugodt napunk. - mondta.
- Igen, teljesen jól mondod, Hibbanton nincs nyugodt élet, de ha az lenne akkor már nem Hibbant lenne. - mondtam.
- Igaz, de azért egy - két nyugodt pillanat nekünk is kell. Neked főleg. - mondta.
- Nekem ugyan miért? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Állandóan dolgozol valamin vagy valami bajod van. Sose maradsz meg egy helyben. Neked is kell a pihenés. - mondta.
- Tudod, hogy nekem a....
- A munka a pihenés. - fejezte be helyettem. - Tudom, de... neked is kell egy nyugodt nap amit távol töltesz mindentől és nyugtod van mindenkitől. És ez a nap a holnapi lesz történetesen. - mondta.
- Astrid, tudod, hogy a holnapi nap is ugyan olyan lesz, mint a többi, csak annyi, hogy  születésnapom lesz, de semmi extra. Nem kell semmit se csinálnod, hogy tökéletes legyen, csak annyit, hogy velem legyél. - mondtam.
- Épp ezt mondtam én is. - forgatta a szemeit. - Holnap elmegyünk innen valahova ahol csak ketten leszünk és estig nem jövünk vissza, így senki se tud zavarni. - mondta.
- Apa számít rám és nekem...
- Majd Klaus elvállalja helyetted. - szakított félbe.
- Csodálom, hogy neki nem papolsz hegyi beszéddel a holnapi napról, hogy semmit se csináljon. - mondtam.
- Ha jól hallottam akkor ő a Snoggletogi csoda nálatok. - mondta.
- Valahogy úgy, de akkor is Astrid ez őrültség. - mondtam.
- De az nem az ha te tűnsz el szó nélkül. Csak egy nap. Egy napot bírj ki bütykölés és mi egy más nélkül, kérlek. Utána folytathatod, csak a holnapi napról van szó, ígérem. - mondta.
- Kitől tanultad ezt a meggyőző képességet? - kérdeztem.
- Jó tanárom volt. - mondta. - De mit mondasz?
- Legyen, de csak a holnap. - mondtam.
- Rendben. - mosolyodott el és bújt vissza hozzám.
Úgy 5 percig állhatunk ott nyugodtam, mert Bélhangos megérkezett. A közeledtét az jelezte, hogy ahova csak nyúlt minden leesett.
- Ennyit a békéről. - mondtam.
- De legalább szólhatsz apádnak. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - Menjünk.
Ahogy kiléptünk a kuckómból Bélhangos tekintette ránk vagyis inkább rám szegeződött.
- Apád keress és elég dühösnek tűnt, hogy nem voltál ott a gyűlésen. - mondta.
- Tudom, de... dolgom volt. - mondtam.
- Azt látom. - nézett Astridra.
Szem forgatva fogtam meg Astrid kezét és indultam el a Nagyteremhez.
- Apa még fent van a Nagyteremben? - fordultam vissza.
- Most kíséri vissza a vendégeket a hajóra. - válaszolt Bélhangos. - Miért?
- Beszélnem kell vele. - válaszoltam és elindultam haza.
- Nem mész utána? - kérdezte Astrid.
- Nem. Úgyis haza jön és elég akkor szólnom neki. - mondta.
- Fel kellene mennünk enni, nem gondolod? - kérdezte.
- Arról már le maradtunk. - mondtam. - A gyűlés alatt volt.
- És azt te honnan tudod? - kérdezett rá.
- Vérbeli törzsfő vagyok. - mondtam. - Dagur apjával is volt ilyen gyűlés, ami sokáig tartott és így a vacsora az alatt volt.
- Így már érthető, hogy tudod. - mondta.
- Gyere menjünk hozzánk. - mondtam.
Bólintott, majd elindultunk a házhoz. Amint benyitottam Klausszal találtuk szembe magunkat.
- Nem úgy volt, hogy holnap jöttök? - kérdeztem.
- Neked is szia. - köszönt. - De úgy volt, csakhogy Astrid eltűnt és gondoltuk jobb lenne elindulni vissza.
- Csak te vagy a többiek is így gondolták? - kérdezte Astrid.
- Fogjuk rá. - mondta. - De látom megjöttek a vendégek.
- Már reggel és csak most lett vége a gyűlésnek. - mondtam.
- És mi volt? - kérdezte.
- Azt én is szeretném tudni. - mondtam. - Nem vettem részt rajta. Szerinted egy reggeltől estig tartó gyűlést végig bírnék ülni...
- Pedig jó lenne. - szólalt meg apa mögöttem.
- Ha meghallod mit hallottunk akkor nem ezt mondod majd. - válaszoltam.
- Miért? Mit hallottatok már megint? - kérdezte Klaus.
- Mondd nektek valamit az a név, hogy Alvin? - kérdeztem.
- Igen, még én száműztem a szigetről. - mondta apa.
- Az úgy jó, mert Penész egy ideje már híreket adott neki, arról is, hogy haza jöttem és, hogy Odin örököse vagyok. Támadni akarnak az ünnepek alatt, de azt hátráltattuk egy kicsit Fogatlannal. - mondtam.
- És ezt egy délután alatt tudtad meg? - kérdezte Klaus.
- Fogjuk rá. - válaszoltam.
- Penész hol van? - kérdezte apa.
- Elvitték magukkal. - válaszoltam.
- Jobban is tették. - mondta. - Készülődjetek a harcra.
- Feltartoztattuk őket, vagyis Fogatlan darabokra lőtte a hajójukat, ami miatt később érnek vissza a szigetükre így nem velük kell foglalkoznunk, hanem azokkal akik most jöttek. - mondtam.
- Igazad van, fiam. - mondta. - Most az egyszer jól tetted, hogy nem jöttél be egy gyűlésre.
- Kösz, azt hiszem. - mondtam.
Bár már nem hallotta, mert elment valahova.
- Hova ment? - kérdezte Astrid.
- Nem tudom. - mondtam.
- Gondolom szól az embereknek. - szólalt meg Klaus.
- Lehet. - sóhajtottam.
- És milyenek a jövevények? - kérdezte Klaus.
- Astrid bátyán és egy lányon kívül senki más nem viking. Valahonnan messziről jöttek. - mondtam.
- Talán a menyasszonya. - vettette fel Astrid.
- Nem hinném, hogy az lenne, elég távolság tartó volt mindenkivel. Mintha félne itt. - mondta.
- Mert te nem rettegnél egy sárkányokkal teli szigeten, főleg ha elsőként egy éjfúriát látsz meg. - torkolt le Astrid.
- Én csak azt mondtam amit láttam. - tartottam fel a kezem. - De nem hiszem, hogy félnék csak meglepődnék. Legutóbb se riadtam meg néhány éjfúriától.
- Melyik legutóbb? - kérdezte Klaus.
- Amikor Igor elvitt magával. - mondtam.
- Aha. - morogta.
- Azt ugye tudod, hogy holnap te viszed körbe az embereket helyettem. - mondtam.
- Mert? - kérdezte értetlenül.
- Mert holnap elmegyünk innen, hogy egy nap nyugta legyen mindentől. - szólt közbe Astrid. - Ne mondd, hogy te is elfejteted a születésnapját.
- Lehetetlen, hisz az enyém előtt van. - mondta. - De a rákövetkezőnap a tied.
- Tudom. - mondtam.
Elindultunk fel, de Klaus megállított.
- Astrid miért nem vagy otthon? - kérdezte.
- Kerülöm Anint. - válaszolta.
- De valahol csak kell aludnod. - mondta.
- És lesz is hol aludnia. - válaszoltam. - És ne kezdj bele semmi hülyeségbe, fáradt vagyok hozzá. - szóltam rá amikor láttam, hogy szólásra nyitja a száját.
- Legyen szép estétek. - mondta.
- Hülye. - morogtam.

Hablaty új élete 90. fejezet

* Hablaty *

A hajó lassan megállt a móló mellett és én feszülten pillantottam a mögöttem ülő Fogatlanra. Apa ezzel a feladattal eléggé nagy terhet tett a nyakamba, de megoldom ezt is, mint a többit, vagy ne legyek Hablaty.Bár ez még mindig egyszerűbb, mint amikor a nyakamba varrta, hogy mehetek a kiképzésre mikor már nem is akartam menni, mert akkor már találkoztam Fogatlannal és kedvem se volt leégetni magam a többiek előtt azzal, hogy elájulok vagy valami hasonló, de ez már mind a múlt és manapság jobban boldogulok egy - egy ilyen feladattal. Bár most az is jó lesz, hogy két nap múlva Klaus és Astrid is haza jönnek és tudnak segíteni, ha nem pipák rám túlságosan. Hát remélem, hogy nem azok, mert az már gáz lesz. Főleg ha Astridnak a kezét is meg szeretném kérni, de ez most mindegy is, mert most az érkezőkkel kell foglalkoznom. Szuper.
Amíg a gondolataimba merültem fel se tűnt, hogy egy jó páran, akik mögöttünk álltak segítettek kikötni a hajót és mos már el is kezdtek leszállni. Szerintem ha nem tértem volna vissza magamtól Fogatlan ellökött volna és én pofára estem volna a lökésétől. Amilyen béna vagyok biztosan elestem volna és még a most érkezők is röhögtek volna rajtam. Biztosan és persze a véleményük is meglenne rólam. Egy béna aki két lépést nem tud megtenni pofára esés nélkül. Ez mennyire igaz volt rám úgy 3 évvel ezelőttről.
Felnéztem a hajóra és ami először feltűnt, hogy akik legelöl állnak nem vikingek, hanem valami sokkal kifinomultabb emberek, de akkor mit keresnek itt. Na ez egy igazán jó kérdés. Utánuk jött én szerintem Astrid bátya, sőt biztos, mert a Hoffersonokra jellemző az aranyszőke vagy milyen haj és a kék szem. Már most elfogott egy rossz előérzet. Tuti, hogy még mielőtt Astrid haza ér már összetűzésbe kerülök a bátyával és nem lesz valami jó vége annak. Ez most mindegy is. Őt követte egy viking, valahonnan messziről jött és nem tűnt valami magabiztosnak a szigettel kapcsolatban. Ebből is lesz valami még. A sort meg valami testőr féleség zárta. Elindultak felénk. Meg mernék arra esküdni, hogy minket bámultak Fogatlannal. Biztos nem láttak még éjfúriát, sőt egy elég békés éjfúriát még ritkább látni, főleg ha az az éjfúria Hablaty Haddockké a világ legbénább vikingjéé.
Láttam, ahogy összesúg az élen haladó két fiú. Messze voltak tőlünk, de valahogy mégis kihallottam a suttogásukból, hogy " Odin örököse is itt van ". Erre kelletlenül is kitört belőlem egy kérdés.
- Honnan hallottak Odin örököséről? - kérdeztem a vikingektől telő lehető legkedvesebben.
És persze azok megtorpantak és kérdőn néztek rám, apa meg dühösen kapta felém a tekintetét. Gondolom a jövevényeken az a kérdés futott át, hogy hogyan hallhattam azt amiről beszéltek. Azt én is szeretném tudni igazából. Fogatlan ismét feszülten morgott és hozzám bújt. Ha nem érezné, hogy szükségem van rá, hogy mellettem legyen, akkor már rég valahol fent lenne a faluban vagy a medencében, de szerintem neki is jobb így, mert tudja, hogy nem lesz semmi bajom.
- Hablaty, türtőztesd magad. - szólt rám apa.
Láttam, ahogy Astrid bátyának szemében felismerés fut át és méregetni kezdett. Ha nem kellett volna mással is foglalkoznom örömmel és iszonyat nagy jókedvvel álltam volna a tekintetét, csakhogy idegesítsem, ami persze se neki, se Astridnak nem tetszett volna.A tekintettemet vissza fordítottam apára és az előttünk álló érdekes figurára. 100 %, hogy nem vikingek és, hogy az őseik között sincs egy viking se, de akkor meg miféle emberek. Vikingeken kívül nem igazán találkoztam más emberekkel. De ideje elkezdeni ezt is. Ahogy 3 évvel ezelőtt a sárkányokkal való barátkozás. Egyszer mindennek eljön az ideje. Az összesúgok végig mértek, de a tekintetük akkor is Fogatlanon állapodott meg, aki zavartan bújt oda hozzám.
- Semmi baj, pajti. - mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallotta és simogattam meg közben a fejét. - Nem lesz baj.
Mindenki érdeklődve figyelte a helyzetet. Gondolom nem csak én éreztem a Fogatlanból áradó feszültséget, de most, hogy megsimogattam nyugodtabb lett és nem is nézett annyira ellenszenvesen se az előttünk álokra. Azokat persze elvarázsolta a " nyugodt, szelíd " éjfúria. A hibbantiak számára biztosan szelídített, de az ő számukra nem lennék biztos. Ismeretlenek és azokban nem nagyon bízik meg és én se bízok azokban akikben ő nem bízik. Ez már természetes nálunk. Neki a megérzései sokkalta jobbak, mint az enyémek és ez már nem egyszer volt bizonyítva. Na majd kiderül, hogy az érkezőkben mennyire bízik majd meg még az alatt a pár nap alatt is.
Lassan elindultunk fel a Nagyterembe és persze, hogy én kullogtam a sorvégén Fogatlannal,, de ez nem is baj legalább nem bámultak meg. És persze végig kell várnom az a nyamvadt megbeszélést, de minek. Egyszerűbb lenne a végére visszajönnöm és úgy körbe vezetni a vendégeinket, ahogy apa mondta. De nincs kedvem ehhez a naphoz, de muszáj végig csinálnom. Minek bújtam ki a vackomból? Hát ez aztán egy nagyon jó kérdés. Még az se tűnt fel, hogy időközben elértünk a Nagyterem lépcsőjéhez és valaki várt rám a terem előtt. Csak ne apa legyen az. Felsiettem a lépcsőn és megtudtam ki is vár rám a lépcső tetején. Nem apa volt az, hanem Astrid bátya. Szuper, már most kezdjük a kötekedést.
- Ugye emlékszel rám Hablaty? - kérdezte.
- Nem, nem igazán. Egészen addig a létezésedet is elfelejtettem míg Astrid nem szólt, hogy haza jössz. - mondtam. - Úgy, hogy nézd el ha nem régi cimboraként köszöntelek itthon.
Hogy én miért szeretem húzni az ellenségeim agyát. Na ez egy igazán fogós kérdés. Más részről meg düh csillant a drága bátyó szemében.
- Te csak hagyd békén Astridot. - húzta össze a szemét.
- Nem tarthatsz vissza. Már részről Astrid már felnőtt és ő dönt a saját sorsáról. Hogy kivel akar lenni, nem a te döntésed. - mondtam.
Hogy bennem az örökösnek mindig a legjobb pillanatokban kell előbújni. Míg a másik a csillagos égig felhúzza magát én olyan nyugodt vagyok, mint egy éjfúria alvás közben. Ezt imádom magamban.
- Tartsd magad távol a húgomtól és nem lesz bajod. - lépet volna közelebb, de nem sikerült.
Fogatlan kettőnk közé ugrott és morgott, mint mindig amikor megvéd valakitől.
- Szerintem így se lesz bajom. Nem hiszem, hogy ezen a földön bárki kiállna egy éjfúriával. - mondtam. - És nem tarthatom magam távol attól akit eljegyeztem már.
Na jó egy kis füllentés nem árt, de ez részben igaz, hisz kimondatlan szavakkal megtörtént már nem is egyszer. Inkább van egy igazi félnótással, mint én, mint a bátyával aki tönkre tenné a boldogságát.
- O, persze, akkor én meg egy beszélő jak vagyok. - mondta.
- Hát az meg lehet. - morogtam, ahogy végig mértem. - De minden egyes szó igaz. Odin örököse sose hazudik. - csak jó ügyben.
- És honnan jött neked, hogy pont te vagy Odin örököse? Nem lehetsz te, hisz mindentől félsz. Persze azt is csodálom, hogy élsz még. - mondta.
- Már nem vagyok olyan, mint aki voltam ha feltűnt volna. És, ha hallottad a históriát az örökösről akkor tudnád, hogy csak ő képes éjfúriát szelídíteni. - mutattam az előttem álló Fogatlanra. - Ha jót akarsz magadnak békén hagysz engem és Astridot is. Nem akar itt látni és szerintem senki más se.
Már indult volna felém, de a morgó Fogatlan megállította.
- Még a sárkányod nélkül se mersz ki állni, látszik, hogy nem vagy viking. - mondta.
- Előtted már volt dolgom nagyobb fenyegetéssel. Drago Vérdunghoz és Dagurhoz képest nem vagy semmi. De ha velük elbírtam akkor veled is. - mondtam. - De tudod mondok inkább valamit. Ha csak egy apró karcolás lesz rajtam, megkeres és apró darabokra szaggat és most nem Fogatlanról beszélek, hanem a húgodról. És persze csak azután jönne Fogatlan, aki nem olyan rossz Astrridhoz képest.
- Úgy se tenné...
- De nagyon is megtenné. Ismerem, jobban, mint bárki más és soha az életben nem akarna elveszíteni senki miatt, még ha az a valaki a saját, fafejű bátya. - mondtam. - Fontosabb vagyok neki, mint azt el lehet képzelni.
Erre már nem tudott mit mondani, csak összehúzott szemekkel nézett rám, elég dühösen, de álltam azt. Én meg nem tudom mi ütött belém, de most az egyszer igazat adok annak amiket mondtam, mert ez így igaz. Ha bajom esne a túl méretezett jak miatt Astrid miszlikbe szedné és nem érdekli, hogy az a testvére. Fontosabb vagyok neki, hisz így is vagy egy tucatszor majdnem elveszített. Sőt a legutóbbi nem is volt olyan rég. Nem tudom meddig meredhettünk egymásra, mert egy idő után fogta magát és bement a gyűlésre, amire nekem már nem volt kedvem menni.
- Menjünk, pajti a mai nap mégse lesz úgy, ahogy eltervezték. - mondtam és elindultam lefele a műhelyhez.
Persze rögtön hátra mentem, hogy dolgozzak a medálon, de az már készen várt a helyén. Szóval amilyen figyelmetlen vagyok, fel se tűnt, hogy készen van. Ez is csak az én formám lehet. Leültem a székemre és Fogatlanra néztem, aki kérdőn nézett rám.
- Ne nézz rám így, mert én se tudom mi ütött belém az előbb, de legalább letörtem a szarvát egy kicsit. - mondtam. - Most mondd azt, hogy nem tettem jól.
Erre a fejét kezdte el rázni.
- Kösz a támaszt. - mondtam neki.
- Én tudom mi ütött beléd az előbb. - szólalt meg egy hang mögülem.
- Téged is lehet még látni? - kérdeztem hátra se fordulva.
- Hát néha - néha valakinek pátyolgatnia kell téged. - mondta Thyra.
- Egy frászt. Tudok én vigyázni magamra és másrészről ott van nekem Fogatlan. - mondta.
- És mit mondasz a legutóbbiról? - kérdezte.
- Milyen legutóbbiról? - kérdeztem.
- Dagurról, a Kaszásról. - mondta.
- Hát... az egy kivételes esett volt. - mondtam.
- Ahogy az össze többi is. - mondta.
- Ahogy mondod. - vágtam rá. - De miért vagy itt?
- Aggódom az éjfúriák miatt. - mondta.
- Miért? - kérdeztem. - Bár azt nem értem miért hozzám jöttél, ha még arra se vagy hajlandó, hogy elmondd hol vannak, hogy tudjak segíteni.
- Jó ez lehet, hogy nem volt valami fényes ötlet, de tessék itt van ez. - nyomott a kezembe egy térképet.
A térképen csak a Keleti peremvidék volt látható és azon kijelölve az éjfúriák szigete.
- Annyiszor repültünk már el a sziget mellett és fel se tűnt, hogy ott vannak. - motyogtam.
- Értenek a rejtőzködéshez. - mondta Thyra.
- De miért most adod oda? - kérdeztem.
- Ahogy mondtad, csak te tudsz nekik segíteni és itt az ideje megismerniük a megmentőjüket és az alfájukat is. - mondta.
- De nem most. Itt a Snoggletog és a vendégek is most jöttek,szóval rám itt van szükség, de az ünnepek után meglátom mit tehetek. - mondtam.
- Tudom épp ezért most adtam oda. Tekintsd ezt egy szülinapi ajándéknak. - mondta.
- Vicces, de azért kösz. - mondtam.
- Rám mindig számíthatsz. - mondta. - És mi a terved a medállal?
- Vajon mi, ha egy éjfúriát, helyesbítek, ha Fogatlant ábrázolja? - kérdeztem vissza.
- Ezek szerint komolyan elszántad magad, hogy megkéred Astrid kezét? - kérdezte. - Azt hittem már csak poénkodsz mikor mondtad nálunk.
- Igen. - válaszoltam. - Remélem még igent mondd. - motyogtam magam elé.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte. - Mit csináltál már megint?
- Éppenséggel nem itt kellene és ezt te is tudod - mondtam.
- Igaz,, de tuti igent fog mondani. - mondta. - De most mennem kell.
- Várj lenne egy kérdésem. Ez így volt vagy te csináltad meg? - kérdeztem a medálra mutatva.
- Hát egy kicsit besegítettem neked, de nem sok mindenben, csak a festéssel. - mosolygott.
- És, hogy érteted azt, hogy tudod mi ütött belém oda kint? - kérdeztem.
- Egyszerű. Fiú vagy aki megvédi az Egoját, és ismerlek is nem bírod ki, hogy ne szólj vissza másoknak. És ezt ne próbáld rákenni az örökös énedre. - mondta.
- Hát ez már hihető. - mondtam.
- Na mindegy megyek. - mondta. - Sok sikert.
- Az most kelleni is fog. - mondtam. - Nagyon is fog.
Vissza fordultam a medálhoz és gondolkodtam egy darabig. Amikor már meguntam felálltam és kimentem, Fogatlannal a nyomomban. Mivel senkit se láttam még kint így Fogatlanhoz léptem.
- Menjünk egy kört pajti. Csak meghallom ha apa keres... vagy nem. - ültem fel rá.
Pillanatok múlva már az eget szeltük... hát Fogatlan biztosan, de én máshol jártam, azt tuti. Nem elég, hogy fájhat a fejem a leánykérés miatt, de még Astrid bátya miatt se lesz nyugtom. Ez szuper.
- Pajti, oda. - mutattam az előttünk álló szirtre.
Ez a hely legalább elég messze van a szigettől és gondolkodni is tudok. Néhány órányi töprengés után Fogatlan zökkentett ki, azzal, hogy hozzám bújt.
Mi az pajti? - kérdeztem tőle, ahogy megsimogattam a fejét.
Rám nézett és csak a fejét rázta.
- Ezzel lesz még egy nehéz dolgom, de majd megoldom. - mutattam fel a medált. 
- Mivel lesz még nehéz dolgod? - kérdezte mögülem egy hang.
Na erre nem számítottam éppen, hogy Astridék hamarabb jönnek. A lehető leggyorsabban elraktam a medált és Astridra néztem. 
- Azt hittem csak holnap jöttök. - mondtam. 
- Úgy volt, de már nem bírtam tovább, hogy ne tudjam mi van veled és eljöttem előbb. Közben megláttalak itt ülni és gondoltam ide jövök. - mondta.
- És kapom a leszidást? - kérdeztem. 
- Nem, még nem most. De kérdeznék valamit. Mi bajod van? - kérdezte.
- Ennyire látszik, hogy valami bajom van? - kérdeztem vissza.
- Igen, de ugye nem a sebeddel van valami? - tette fel a kérdést.
- Dehogy azzal van baj, igazából azt se tudom, hogy begyógyult vagy sem. Az elmúlt hetekben valami más foglalt le. Estére már arra se volt erőm, hogy megnézem begyógyult-e, egyszerűen csak bedőltem az ágyba és elaludtam úgy, ahogy voltam. - válaszoltam.
- És min dolgoztál? - kérdezte.
- Ezen - azon, az ünnepekre készültem, semmi lényeges dolgon. Nem akartam, hogy ennél is jobban kiakadj. Bár így is, úgy is lehordasz a sárgaföldig, szóval mindegy. - mondtam. 
- De nem csak ennyi az egész ami bánt. - mondta.
- Igen. - mondtam. - De legalább az egyetlen akinek elmondhatom az már itt van.
Erre kaptam Fogatlantól egy sértődött morgást és látványos elvonulást. 
- Hát úgy tűnik a lélekbe taposás még mindig nagyszerűen megy. - néztem Fogatlan után. 
- Mi történ már megint? - kérdezte Astrid mellőlem. 
- Hát a nagy hazatérés nem úgy ment, mint az hittem. Mondjuk az igaz, hogy az első héten nem volt semmi, de a baj az volt, hogy nem kellett volna hallanom, hogy apa mit gondol rólam. - mondtam. - Azon kaptam fel igazán a vizet és lett a probléma. 
- Miért mit hallottál? - kérdezte a kezét a vállamra rakva.
- Felelőtlennek tart és még mindig a régi Hablatyot látja bennem. És azt mondja, hogy amit most hoztam döntés az eddigi felelősségteljesebb döntésem eddig, de azt nem veszi figyelembe, hogy az eddigi összes döntésem a sziget érdekében hoztam. Neki még az is felelőtlen, hogy az életem adnám az otthonomért. - mondtam.
- Ne érts félre, de szerintem is az, ha meg akarsz halni Hibbantért. Tudom, hogy az otthonunk és mindent meg kell tennünk érte, de azért az életedet feláldozni olyas valamiért ami, mondjuk csak egy kis ideig tart nem éppen felelősség teljes dolog. És ezt nem bántásból mondom. - mondta.
- Tudom és igazából részben apának is igaza van, de tudod csak az fájt, hogy nem mondta a szemembe amit gondol rólam, hanem arra várt, hogy hátha meghallom egyszer, hogy kivel mit beszél. - mondtam.
- És lényegében ezen kaptad fel a vizet. - mondta. 
- Igen. - válaszoltam halkan. 
Néhány percre mindketten a gondolatainkba merültünk. Azt a csöndet is én törtem meg. 
- Astrid, én nem akartalak csak úgy ott hagyni meg minden, de muszáj volt eljönnöm. Haz... hazudtam neked, amit sose akartam és meg is bántottalak amint szintén nem akartam, de vannak alkalmak amikor muszáj kivételt tennünk és nálam ez az alkalom most volt. Nem kellett volna, de mégis megtettem, mert csak így tudtam....
- Így tudtad? - kérdezte.
Gyerünk Hablaty megtudod csinálni. Nem olyan nehéz. - mondta a hangocska a fejemben.
Mondani könnyebb, mint megtenni. De igaza van muszáj megtennem. Jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.
- Csak így tudtam megcsinálni ezt. - vettem elő a láncot és mutattam meg neki. 
Először fel se tűnt neki, hogy mit akarok a lánccal.
- Azt mondtad nem dolgoztál sokat. - mondta.
- Nem is java részt csak a fejemet vertem az asztalba, mert nem tudtam mit csináljak vele. - mondtam.
- De igazából mi ez? - kérdezte.
- Tessék nézd meg. - adtam oda neki.
Egy percig csak nézte, majd éreztem, ahogy megdermed mellettem és összezavarodottan néz rám.
- Hablaty... ez... ez az amire gondolok? - kérdezte.
- Attól függ mire gondolsz. - válaszoltam. 
- Te most megkérdted a kezem? - kérdezte.
- Igen, a tőlem telhető legrosszabb módon. - mondtam. 
- Nem az. - mondta. 
- De az. Ha elterveztem volna akkor még holnapig se húztál volna ki belőlem egy értelmes szót. Úgy, hogy most teszem meg mielőtt meggondolom magam, de ha erre sor kerül nyugodtan leüthetsz. - mondtam. 
- Nem foglak leütni. - mondta.
- De megtehetnéd, ha úgy látod, hogy visszakozok. - mondtam és felálltam Astrid értetlen tekintetével kísérve. - Komolyan mondom ha úgy látod jónak üss le. - ereszkedtem térdre előtte.
- Hablaty, nem muszá...
- De muszáj, ezzel már nem szeretnék várni egy percet se. - mondtam. és vettem egy mély levegőt - Astrid Hofferson részesítenél abban a tiszteletben, hogy egyszer hozzám jössz feleségül?

péntek, december 25, 2015

Boldog Karácsonyt!!

Minden olvasómnak Kellemes ünnepeket szeretnék kívánni és még vagy százszor megköszöni, hogy olvassátok a blogom, de ezt majd akkor mikor vége lesz akkor elég lesz hálálkodni, de az még persze messze van.
Szóval még egyszer mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt szeretetnék kívánni és teljenek ezek a napok békében és jól.
Happy Snoggletog!!

Utóirat: A következő rész csak hétfőn vagy kedden tudom hozni bocsi :D Az ünnepek miatt egy kicsi lelassultam az írással, de addigra kész lesz, ígérem.

vasárnap, december 13, 2015

Boldog Születésnapot!!!

Először is ez a pillanat is eljött 1 éves lett a blogom.
Nem hittem, hogy eddig eljutok vele, de sikerült.
Bár nem lett meg a 100 rész, de örülünk ennek a 90-nek is.
Köszönöm m
Mindenkinek aki olvassa rendszeresen a blogom nagyon köszönöm ezt az egy évet és a támogatást, hogy folytassam. Köszönöm, hogy ezzel egy keveset átadhattam nektek a fantáziámból, bár tudom, hogy voltak benne egy kissé túlzásba vitt szerelmek :D, de se baj a továbbiakban másokra is igyekszek rá menni, de ez ugye a kreativitástól is függ és az ihlettől. Nem mindig van egyszerre mindkettő, de aki ír az érti :D. Ha ne tud miről írni a legegyszerűbb dologról ír amiről tud. ( ez nálam a szerelem volt vagy a túlzott bajba kerülés, bocsi ha valakiket őrületbe kergettem ezzel, nem szándékos volt ), de erről elég is ennyi.

Csak annyit még, hogy remélem végig követtek a végéig, ami nem tudom mikor lesz, de egyszer mindennek eljön a vége, ahogy mondani szokták :D



És torta is jár a blognak erre a napra. :D


Boldog Születésnapot!!!!

Hablaty új élete 89. fejezet

Azt viszont nem tudom, hogy hogyan került oda, mert tuti, hogy nem hoztam magammal soha ide még akkor se amikor itt voltunk és amióta haza jöttünk most vagyok itt először. Bár nagyon jól tudom, hogy Fogatlantól az is kitelik, hogy bárhol is vagyok megkeres és vigyázni akar rám. Legyen bármi bajom ő mindig mellettem van és támogat. Soha senki se volt olyan jó hozzám, mint Fogatlan. Oké lehet, hogy ez még nekem is rossz mondanom, vagy csak gondolom rá, de Astrid és Klaus se volt mellettem az elmúlt 10 évben és ez rossz. Fogatlan azóta, hogy ismerem mellettem van és megvéd mindentől. És még a legtöbb hülyeségembe is benne van szóval mindegy. Ő tényleg teljesen megért, ahogy az utóbbi időben Astrid és Klaus is. De akkor is rossz, hogy csak most vannak mellettem és eddig nem voltak. Jó ebben volt nekem is egy kis részem, mert elmentem és Klaust is elküldte apa, de akkor is fájdalmas volt, hogy nincsenek mellettem.
- Jó reggelt pajti. Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle egy ásítás kísértében. 
Morgott egyet és meggyújtotta a tűzet, majd felállt. Oda sétált egy régi parázságyhoz, ami a szokásos fekhelye volt. Amint meglátta elég sok minden jutott az eszembe. A sötét árny,a mi vigyázott rám, a tudat, hogy valaki, egy sárkány van mellettem és nem bánt, hanem az ellenkezője, vigyázz rám. És ezek szerint ő volt velem mindig amikor itt voltam.
- Tehát te vagy az aki mindig mellettem volt még a legelfuseráltabb napjaimon is és te is vigyáztál rá itt? - kérdeztem tőle, mire bólintott. - Jó megtudni. De tudod, mindig volt egy olyan érzésem, hogy a medencében csak szívatsz. És lássunk csodát igazam lett. Köszönöm, köszönöm, hogy mellettem voltál ha nem is tudtam róla. Te vagy az egyetlen aki megért. 
Dorombolva bújt oda hozzám. Bele gondolni is rossz, hogy egy nap elveszíthetem vagy ő engem. Nekem ő és Astrid a legfontosabbak, ha történne velük valami akkor komolyan mondom, hogy képes lettem volna mindent feladni és véget venni az életemnek. Nem valami okos ötlet, de ennyi, mást nem tudok tenni. Ha őket elveszítem nincs értelme élnem. De vissza a valóságba.
- Azt hiszem mennünk kellene ű, pajti. Még sok dolgom van. - álltam fel és indultam ki a nyomomban Fogatlannal.
És igazam is van, hogy sok munkám van, hisz a medál még nincs kész és már csak 6 napom van hátra, de dolgoznom kell rajta még sokat. És el szeretnék készülni vele a születésnapomig. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de igen a születésnapomon szeretném megkérni a kezét, amire remélem még igent fog mondani. Egy részem tudja, hogy bármi történjen velem szeretné leélni az életét, de a másik kételkedik benne, hogy ez már megtörténik valaha. De bíznom kell és benne is. Csak arra eszméltem fel a gondolataimból,  hogy zajlik az élet merőben körülöttem és az emberek beszélnek körülöttem. Tuti, hogy páran rám köszöntek, de feltűnt nekik, hogy nem válaszolok felhagytak vele. Amúgy nem tudom, hogy jutottam el a faluig vagy Fogatlan terelt jól vagy magamtól tájékozódok olyan jó a szigeten, hogy a gondolataimba merülve is eltalálok a faluig. Ahogy beértem a faluba egyből a műhelybe vettem az utamat. Fogatlan értetlenül morgott mögöttem, de követett. Tudom, hogy felkellet volna mennem enni, de nem akartam se apa, se anya szeme elé kerülni a tegnapi veszekedés miatt. Elég rossz volt, de valahogy mégis jobban érzem magam attól, hogy kiadtam magamból mindent, csak nem épp így akartam, de ez most már mindegy. Kár, hogy Astrid vagy Klaus most nincs velem, hogy elmondjam valamelyiküknek mi a bajom, de ez most megint miattam van, de ha itt lesznek Astrid lesz az első akinek erről beszélni fogok. Bementem a műhelybe és onnan is egyből be a kis szobámba, ahol a medálon dolgozok. Egyből leültem és fojtattam a munkámat, ott ahol tegnap abba hagytam. Csodálom, hogy még nem tűnt el a rumlimban, bár nem tudom, mire számítottam magammal kapcsolatban. Néha még én is kellemesen csalódtam magamban vagy nem éppen kellemesen. 
Már délután lehetett amikor kintről meghallottam anyát Bélhangossal beszélni. Tudom ha vele végez bejön és velem kezd el beszélni és most nem lesz nagyon ínyemre. Ezért fogtam és becsuktam az ajtót, hogy dolgozni tudjak. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, de muszáj, ha elborul az agyam és olyat vágok anyához amit nem kellene, akkor abból nagyobb bajom is lehetne a dologból, de nem csak nekem, hanem anyának is. A tegnap óta elég könnyen dühbe gurulok ha valami nem úgy van, ahogy nekem jó és nem akarom anyát ezzel mélységesen megbántani, így is elég volt este. Ha bejönne első dolga az lenne megkérdezni, hogy miért nem voltam fent enni. Nem tudom, hogy elhinné, hogy azt mondanám, hogy elment az étvágyam és nem bírtam enni vagy valami. Én se hinnem el magamnak. 
- Hablaty. - hallottam a hangját kintről.
Az ajtóra meredtem, de egy hang se jött ki a torkomon. Akartam mondani valamit,d e nem tudtam, nem tudtam mit mondjak neki. Kopogott az ajtón, de nem csináltam semmit, Ki akartam nyitni az ajtót, de semmi sem késztettet rá, így csak tovább meredtem az ajtóra. 
- Hablaty beszélnünk kell. - mondta, de nálam még mindig semmi. 
Végül feladta és elment. Tudom, hogy csalódott bennem, de nem csak ő hanem én is magamban, hogy képes voltam olyan hülyeséget mondani, mint tegnap. Ha Astrid itt lenne talán megértene, de az is lehet, hogy ordibálna velem vagy már a földön fetrengve verne azért, hogy bocsánatot kérjek. Bár azt lehet, hogy magam is megtudnám tenni. Előbb - utóbb biztos.
A napokban főként dolgoztam a medálon és kerültem az embereket. Komolyan ha Fogatlan nem lenne én már úgy 5 napja csak dolgoznék egy folytában. Bár amilyen lassan haladok a medállal Fogatlant is elzavarom aludni, hogy dolgozzak. De azért nekem se kellene akkora hülyének lennem, hogy elüldözöm magam mellől azokat akiket szeretek, mert akkor egyedül maradok, mint régebben. Nem akarok megint kívül álló lenni. Az már sok lenne nekem. Ha mégis megtörténne akkor valahogy lelépnék innen újra, de akkor más nem is jönnék vissza, hisz nincs is értelme, mert senkim se lenne akinek számítanék. Talán Fogatlan maradna velem mindig. Lassan már kételkedek abban, hogy mi is a jó nekem, vagy, hogy mit is akarok az élettől.
Éreztem, ahogy valaki a nyakamba szuszog.
- Már napnyugta is van, pajti. - fordultam félig felé és ő rám mosolygott.
- Akkor ideje, hogy repüljünk egyet a sziget körül. Igaz? - simogattam meg és elindultunk ki. 
Kint a műhelyben már senki se volt, amit furcsának találtam, hisz Bélhangos vagy apa esetleg mindketten ilyenkor még dolgoznak. Vagy csak apa szimplán kerül a múltkori óta, ahogy én is őt, de nekem meg van rá az okom. Nem akarok megint veszekedni vele és még több hülyeséget a fejéhez vagy anya fejéhez vágni, sőt még több sértést se akarok kapni tőle. Astridtól majd kapok amúgy is és az bőven elég lesz.
- Szerinted 3 nap alatt kész leszek a medállal pajti? - kérdeztem kifele menet.
Morgott egyet és ott hagyott bent, de kint amúgy is meg kell várnia szóval mindegy. Kimentem felültem rá és elmentünk repülni. Már sötét volt amikor vissza indultunk a szigethez. Nem lehettünk messze amikor a távolban egy hajót láttam meg közeledni nyugat felől. Nem tudom miért, de egyből az a gondolatom támadt, hogy Igor jön értem vagy Fogatlanért. 
- Nézzük meg pajti. - mutattam előre. 
Kérdőn nézet rám.
- Tudom, hogy mire gondolsz, de ha ellenséges hajó akkor előre kell azt tudnunk. - mondtam.
Vonakodva indult el a hajó felé. Gyorsan haladtunk, gondolom hamar túl akar esni ezen az egész, hogy végre aludhasson. Azt mondjuk én is várom már, de lőtte ezt ki kell derítenünk. A hajóhoz érve nem láttam semmi olyat ami arra utalna, hogy támadnának vagy sem. Ennek örültem és annak is, hogy egy beszélgetés foszlányát sikerült elcsípnem.
- ... holnapra már a szigeten leszünk, uram. - mondta oda lent valaki.
- Rendben, köszönöm. - válaszolta valaki más.
Fogatlan szó nélkül elindult vissza a szigethez, ahova pár perc alatt vissza értünk. A főtéren szálltunk le és én indultam vissza dolgozni, de Fogatlan nem hagyta, így inkább haza mentem vele. Nem jó vele is rosszban lenni. Ahogy felértünk bedőltem az ágyamba és rögtön el is aludtam.
Reggel a kintről beszűrődő hangokra ébredtem, kellemesebb dologra nem is lehetne ébredni, minthogy az emberek kint üvöltöznek, hogy jönnek, de kik az még nem esett le nekem se. Aztán eszembe jutottak az este eseményei. A repülés Fogatlannal, a hajó a távolban és az, hogy a hajóval a sziget fele közelednek. Azok akik a hajóval jönnek ide jönnek a szigetre. Ami annyit is jelent, hogy apa akár mennyire is haragszik rám, mégis számít arra, hogy támogatom míg tovább nem állnak a szigettől és ez alatt keveset fogok haladni a mellállal. És ez nem valami jó, mert igazából már végeznem kellett volna azzal is, de még mindig szenvedek vele. Valami mindig eltereli róla a figyelmemet.
Másrészről a hajó érkezése még annyit is jelent, hogy Astrid bátya megjön és én " terrorba " leszek tartva. Bár semmi se rémiszt el attól amit a fejembe vettem. Legyen az egy utálatos, mindenre képes viking, aki nem akarja, hogy a testvére közelébe legyek. De megoldóm vagy ne legyen a nevem Hablaty.
Kikászálódtam az ágyamból és elindultam le. Amit furcsának találtam az az volt, hogy Fogatlan már nem volt fent. Általában én vagyok a korán kellő kivéve az olyan alkalmakat amikor nem birok aludni így sokáig alszok napközben. Ami most is megesett. Lent anyával találtam szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezte.
Gondolom látja az arcomon a fáradságot és azért kérdezi.
- Jól, csak fáradtan. - válaszoltam.
- Abban biztos vagyok. Éjt - nappalt át dolgozol, hogy megcsináld a medált Astridnak. - mondta.
- De még így se tartok sehol. - válaszoltam.
- Már lassan készen vagy vele, csak nem látod, mert egy dologra koncentrálsz. - mondta.
- Így gondolod? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta. - Azt tudod, hogy apád ma számít rád?
- Igen, tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem ott kellene lennem. - mondta.
- De miért? - kérdezte.
Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani erre. Inkább más témát hoztam fel.
- Az tudod, hogy nem akartam a múltkor egyikőtöket se megbántani. Csak kitört belőlem. - mondtam lehajtott fejjel.
- Tudom. Épp elég dolog miatt kell így is aggódnod. - mondta. - Apádnak se egy bölcs ötlete volt, hogy ilyenkor hozza fel a dolgot amikor elég sok dolgon mentél át alig 3 hónap alatt.
- De akkor se kellett volna ilyeneket mondanom. - mondtam halkan.
- Igen, de ember vagy te is és követsz el hibákat.- válaszolta.
- Akkor nem haragszol rám? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- A fiam vagy sose tudnék. Még akkor se tudtam volna, ha rögtön ott hagy a fészekben amikor meghallottad, hogy a sárkányokkal maradtam helyettetek. Akkor igazad lett volna. - mondta.
- Nem akartalak újra elveszíteni, azért nem mentem el. - válaszoltam halkan.
- Tudom.- mondta.
- Fogatlant nem láttad valahol? - kérdeztem.
- Kint vár rád. - válaszolt.
- Akkor megyek is. - mondtam és elindultam.
- Hablaty, mióta vannak rémálmaid? - kérdezte, mire megtorpantam.
- Általában ha nem alszok valami jól mindig rémálmaim vannak. - mondtam. - Miért?
- Az este is az volt. - válaszolt.
- Öhm... inkább megyek. Apa már biztos keres. - mondtam és kimentem az ajtón.
Már megint rémálmok gyötörnek, bár tudnám miért. Most komolyan nem tudom, hogy miért lehetnek rémálmai. Remélem nem nincs semmi rossz előjelük ezeknek az álmoknak. Kint Fogatlan már várt rám, ahogy anya is mondta.
- Keressük meg apát és legyünk túl minél előbb ezen a napon. - mondtam neki.
Egyből a kikötőbe mentünk és apán kívül még mások is voltak ott. Ahogy odaértem elkezdett hozzám beszélni, bár tudnám honnan tudta, hogy jövök.
- Hablaty, ha vége a megbeszélésnek te vezeted körbe a vendégeinket. - mondta.
- Hogy mi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad. Ez a te feladatod lesz. - mondta.
Visszanyeltem az utolsó pillanatba amit mondani akartam és elgondolkoztam egy pillanatra. Akár akarom, akár nem nekem kell megcsinálnom, főleg ha apa kér rá.
- Rendben. - mondtam ki végül.
Ha nemet mondtam volna akkor addig piszkál amíg bele nem megyek és jobb előbb túl esni rajta, mint utóbb.
Mást már nem is mondott és én se. Igazából nem is tudtam mit mondjak. Fogatlan leült mellém és a fejét hozzám dörgölt. Gondolom nem nagyon tetszik neki az új emberek jövettele a szigetre, de megpróbál rendesen viselkedni majd. Tudom, hisz ismerem, mint magamat. Ez esetben nekem is vissza kell fognom magam, de ez nem olyan biztos. Figyeltem, ahogy a hajó közelebb ér a szigethez, majd kiköt.


* külső szemszög *

Az ünnepekig hátra lévő időből nem maradt sok, lassan Astridék is elindulnak Hibbantra. Az indulás előtti nap összeültek és megbeszélték a dolgokat.
- Holnap kora reggel indulunk vissza a szigetre. - mondta Astrid.
- Na végre, azt hittem Astrid már sose akarsz haza menni. - nyögte be Fafej.
- Már rég megbeszéltük, hogy Snoggeltog előtt megyünk haza 1 nappal, nem értem miért hitted ezt. - mondta a lány.
- Nem tudom, de nem hiányzik innen valaki amúgy? - kérdezte Fafej.
- Ki? - kérdezte Astrid. - Mégis ki hiányozna innen?
- Hát Hablaty. - felelte a fiú. 
Astridon egy pillanat alatt düh, csalódás és fájdalom futott át, de ebből csak a düh maradt a hangjában amikor megszólalt.
- Nem tudjátok felfogna azzal a kis méretű agyatokkal, hogy elment, mert valami hülye dolga akadt és az neki fontosabb, minthogy felépüljön. Még Takonypóc is meg tudta érteni, pedig ennyit még tőle se vár el az ember...
- Hé! - szakította félbe az említett fiú.
De Astrid csak folytatta.
- ... hogy ennyit megértsen. De azt nem értem, hogy tőletek miért vártam többet. - viharzott ki végül a házból.
- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte Kőfej.
- Elhagyta a szerelme. - válaszolta Takonypóc. - Már megint.
- Ki hagyta el? - kérdezte Fafej.
- Ezt jobb ha abba hagyjátok, mert idegesítő. Astridnál még elment, de nem folytassátok ha jót akartok. - mondta Takonypóc.
- Én nem is csináltam semmit. Ő csinált mindent. - mondta Kőfej és Fafejre mutatott. 
- Megyek megkeresem mielőtt valami hülyeséget csinál. - állt fel Klaus és kiment. 
- Ebből még mi lesz. - morogta.
- Ne képzelj bele semmit Takonypóc. - szólt a fiúra Halvér.
- Te csak nem mond meg mit csináljak és mit ne. - vágott vissza Takonypóc.
Eközben Klaus mindent tűvé tett Astrid után, de a lány pillanatok alatt eltűnt a szigeten a sárkánya nélkül. Némi keresgélés után a vízgyűjtőnél talált rá a lányra, aki a szirtről figyelte a mederben játszó sárkányokat.
- Tudhatnád már, hogy azok ketten hülyék és nem újdonság a hülyeségeik... senki számára se. Ne húzd fel megad rajtuk. - mondta a fiú miközben leült mellé.
- Tudom, de nem az a bajom, hanem az, hogy ezt most direkt csinálták, hogy engem bosszantsanak. - válaszolta Astrid.
- Megnyugodhatsz, mert holnap este már lesz kit péppé verned otthon. - mondta a fiú.
- Vicces vagy. - nézett rá a lány. - De még most se értem, hogy miért ment el és nem várt míg jobban lesz.
- Bolond szokásai vannak annak érdekében, hogy neked mindened meglegyen. - válaszolta Klaus.
- Ez meg milyen elmebeteg felfogás? - kérdezte.
- Hát ez kérlek szépen egy egyszerű Hablaty Haddock felfogás. - válaszolta a fiú.
- Igaz. - morogta a lány.
- Tudod, hogy addig nem nyugszik, míg azok akik fontosak neki nem boldogok ha ő abba bele is roppan, de több embert nem akar elveszíteni maga mellől. - vázolta fel a helyzetet Klaus.
- De azzal nem törődik, hogy azok akik fontosak neki elveszítik őt. - mormogta a lány. - Várj mit értesz az alatt, hogy nem akar több fontos embert elveszíteni?
- Te is tudod, hogy mit értek ez alatt. - válaszolta a fiú.
- Nem, nem tudom, mondd csak el. - szólt a fiúra Astrid.
- Már te is tudod mivel volt szerencsétlen évekig vádolva pedig semmi köze nem volt hozzá. Anya az első volt, aztán Finn bácsi, te és én....
- Téged és engem nem vesztett el. - vágott közbe.
- De. Elveszített. Én elmentem, te pedig... magára hagytad amikor szüksége lett volna valakire. Szármára ez felért egy elvesztéssel. Biztos vagyok benne, hogy az, hogy most megbízik egy emberben nem olyan, mint amikor gyerek volt. Bennem se bízik meg rendesen, de ez az én hibám. Eljátszottam azt az ingatag bizalmát is a hülyeségemmel. - mondta a fiú.
- Ez nemi gaz Klaus. Megbízik benned, hisz a testvére vagy. A bizalom fontos...
- Ezt te se hiszed el. Te se vagy valami bizalmas viszonyban a bátyáddal. Sőt egyenesen utálod a gondolatot, hogy mire haza érünk ő is ott lesz. - mondta a fiú.
- Ez más. - mondta a lány, ahogy elfordult a fiútól.
- Mégis miben más? - kérdezte Klaus.
- Én azóta nem bízok meg Aninban mióta hallottam, ahogy Hablatyról beszélt és bele akart szólni abba amibe nem lehet beleszólása. De ti Hablattyal mindig is testvérek voltatok és azok is lesztek. Egy kis félre értés nem add okot arra, hogy ne bízzon benned. - mondta a lány.
- Ahhoz képest semmit se mond el nekem, pedig régen mindent elmondott. - mondta a fiú.
- Olyan dolgokkal kell megküzdenie amiben más nem tud neki segíteni. Ezt neked is el kell fogadnom. - mondta Astrid. - Én se akarom, hogy egyedül legyen ezekkel, de csak így megy neki is.
- Tudom, de csak helyre áll a dolog benne. - mondta Klaus.
- Igen. - válaszolta a lány. - Azt tudod, hogy este indulunk, hogy reggelre otthon legyünk a többiek tempója nem valami gyors, de valakinek figyelnie kell, hogy ne tévedjenek el.
- Tudom ismerem őket. - vágta rá a fiú, ahogy felállt. - Jössz?
- Nem még maradok egy kicsit. - válaszolta a lány.
Klaus már indult volna el amikor Astrid újra megszólalt.
- Tudod mit nem értek a viselkedésében. Ha azt szeretné, hogy boldog legyek akkor megmaradhatna egy helyben és felgyógyulhatna normálisan. De nem képes rá ezt én is tudom. Képes mindenkinek azt hazudni, hogy jól van, csakhogy ne aggódjanak érte, de közben szenved és ezt senkinek se vallaná be. Nem akarja, hogy aggódjanak érte, de ne tudja, hogy vannak akik ismerik és tudják, hogy mikor van jól és mikor nem. De még akkor sincs az az isten aki kihúzná belőle az igazat, hogy mi baja van. Magába tartja és tovább szenved csendben. Ez az egészben a legrosszabb, hogy nem mondja el mi a baja. - mondta szinte már magának a lány. - Így nem lehet semmi kép megérteni őt.
- Tudom. - válaszolta halkan Klaus, olyan halkan, hogy Astrid nem is hallhatta.
Várt egy keveset hátha mond még valamit a lány, de többet nem mondott semmit így vissza indult a többiekhez.

hétfő, december 07, 2015

Bocsi!

Tudom, hogy elég sokat kések ezzel a résszel, de sok dolgom van. Tanulás, készülés a karácsonyra és még sorolhatnám. De nemcsak ez a baj. Már megint valahogy eltűnt az egész rész és újra kell írnom és lassan haladok vele a tanulás és a gyakorlat miatt. Későn érek haza és kevés időm van arra, hogy írjak. De próbálkozok és a hétvégére meg próbálom kirakni a részt. A többiről még nem tudok mit mondani, de készülgetnek azok is lassan. Majd jelentkezek még azokon vagy itt adok róluk valamit.
Igyekszek a mostani résszel és ígérem a hétvégére kirakom. 

"Nosztalgiáztam"

Visszaolvasgattam a régi komenteket és még most is meghatódok egyes emberek hozzá szólásain. Mikor kis taknyosként neki kezdtem 0 írói ...