* Klaus *
Jobban nem kezdődhetett volna a napunk, minthogy Astridot keressük a szigeten, de tuti, hogy haza ment, mert már nem bírt várni és elment. Bár mondtam a többieknek, hogy biztos haza húzta a csíkot, de nem hitték el, ezért az egész szigetet végig járták.... nélkülem. Nem leszek hülye és feleslegesen lejárom a lábamat az erdőben. Dél múlhatott amikor vissza jöttek.
- Én megmondtam, hogy már rég Hibbanton van. - mondtam, ahogy beléptek a házba.
- Akkor nekünk is mennünk kellene. - mondta Halvér.
- Mennünk hát. - mondtam.
- És szerinted téged ki vinne el? - kérdezte Takonypóc.
- Nekem aztán mindegy mert ha itt hagytok apám úgy is vissza küld valakit és akkor kell elvinnetek. - mondtam.
- Vicces. - morogta Takony.
- Ez tény volt, nem vicc. - morgom.
- Jót röhögtem, inkább menjünk. - morgott, mint az apja.
Le se tudnák tagadni egymást az holt biztos. De ez mondjuk ránk is igaz Hablattyal. Úgy egy óra múlva már mindenki összeszedelőzködött és elindultunk haza. Nagy " szerencsémre " a ikrek vittek el. Esküszöm ha normálisan repültek volna leütöttem volna őket, de ők ketten és a normális két, nagyon távoli világ. Mint Hablaty és a biztonság. Délutánra már otthon is voltunk, szóval csak azt a " kevéske " időt kellett kibírnom az ikrekkel. Több ilyen alkalom soha többet nem lesz. Igazából magyaráztak valamit nekem, de nem figyeltem rájuk. A félelmem mellettünk nagyobb volt, mint bármikor. Senki se volt kint a szigeten, hisz a már a vendégek is megérkeztek és a tanácskozást egyikünk se akarta megzavarni így mindenki ment a maga dolgára. Én a faluban bóklásztam, míg bele nem futottam egy ismeretlen arcba.
- Szia, még nem láttalak a szigeten. - mondtam, ahogy közelebb mentem.
- Csak most érkeztem. - válaszolta.
Szóval az egyik vendégünk
- Akkor nem az ülésen kellene lenned? - kérdeztem egy kicsit zavartan.
- De, csak az ilyenek nem az én világom. Otthon se bírtam az ilyeneket. - válaszolta őszintén.
- Értem, akkor a szigetet méred fel? - kérdeztem.
- Igen, azt hiszem ez lesz az új otthonom. - vallta be.
- Miért? - kérdeztem vissza döbbenten.
Miért lenne szüksége arra, hogy Hibbant legyen sz új otthona.
- A falunkat elpusztították és egyedül én és a törzsfő gyerekei élték túl. Mind külön utakra jutottunk és én ide jutottam egy biztonságosabb élet reményében. - válaszolta.
Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi történt, ha új otthonra van szüksége. Szerencsétlen lány, mindenét elvesztette.
- Ha apámnak is ezt mondod bele fog egyezni. - mondtam. - Elfelejtettem bemutatkozni Klaus vagyok.
- Niklaus? - kérdezte.
- Igen, de nem szeretem ha így hívnak, maradjunk csak a Klausnál. - mondtam.
Még Hablatynak se hagyom, hogy így hívjon. Nem tudom miért.
- Én Tatia vagyok. - mondta.
Hát legalább nem egy ocsmány név ami elüldözi a trollokat.
- Érdekes név. Erre felé a legegzotikusabb név az Astrid volt. - mondtam.
- Ha nem bánod fel tennék egy kissé személyes kérdést. - mondta.
- Ahogy akarod. - intettem, hogy csak bátran.
- Odin örököse a testvéred, nem igaz? - kérdezte
Na jó ez egy kicsit váratlanul ért, de úgy tűnik vele már találkozott, de biztos csak futólag..
- De az. Hablaty, ő más, mint mi, de az otthonáért mindent megtesz. Ezt más nem egyszer bizonyította. - mondtam. - De régen nem volt ilyen és a helyzet se Hibbanton. Minden neki és Fogatlannak köszönhető.
Tuti, hogy ilyen tisztelettel még nem beszéltem Hablatyról, de mindent el kell kezdeni valahol.
- Fogatlan? - kérdezte és így vissza rángatott a valóságba.
- A sárkánya. - válaszoltam.
- Furcsa név. - mondta.
Nekem mondod az a kis bestia tutira nem Fogatlan, max akkor ha nem támadni akar valakit.
- Az ilyenekhez is csak ő ért, de ezért is más, mint mi. - mondtam.- Ha nem haragszol nekem mennem kell, de remélem még találkozunk. - indult el haza
- Azt én is remélem. - mondtam. - Hé, nem szokás bemenni egy gyűlésre.
- Haza megyek, de ez más nem most kapom meg először. - fordultam vissza. - Hát akkor a mihamarabbi viszont látásra.
- Igen. - intettet felém.
Alig tettem be a lábam a házba, de Hablatyék is megjöttek. Nem csak ők lepődtek meg, hogy látnak, hanem én is. Beszélgetésbe elegyedtünk, majd apa is meg jelent. És Hablaty be számolt neki amit a mai napon megtudott. Jó tudni, hogy egész végig egy áruló volt a szigeten. Sose kedvelte az új életmódunkat, de azért nem hittem volna, hogy valaha erre is képes lesz. Apa megint elment és így hárman maradtunk. Végig mértem őket és a pillantásom megakadt Astrid nyakában logó medálon. Szóval kéztörés nélkül sikerült megkérnie a kezét, örülök. Végre boldog lehet a bátyám.
- És milyenek a jövevények? - kérdeztem, mintha nem találkoztam volna eggyel.
- Astrid bátyán és egy lányon kívül senki más nem viking. Valahonnan messziről jöttek. - mondta.
Történetesen találkoztam azzal a lánnyal és talán itt is fog élni. De ezzel nem akartam felvágni.
- Talán a menyasszonya. - vettette fel Astrid.
- Nem hinném, hogy az lenne, elég távolság tartó volt mindenkivel. Mintha félne itt. - mondta Hablaty.
Nem tudhatjuk, de remélem nem.
- Mert te nem rettegnél egy sárkányokkal teli szigeten, főleg ha elsőként egy éjfúriát látsz meg. - torkolt le Astrid.
- Én csak azt mondtam amit láttam. - tartotta fel a kezét és kezdtek úgy viselkedni, mintha ott se lennék. - De nem hiszem, hogy félnék csak meglepődnék. Legutóbb se riadtam meg néhány éjfúriától.
- Melyik legutóbb? - kérdeztem, hogy tudják nincsenek egyedül.
- Amikor Igor elvitt magával. - mondta.
- Aha. - morogtam és indultam volna el.
- Azt ugye tudod, hogy holnap te viszed körbe az embereket helyettem. - mondta.
Mi van, hagyjál már. Ez a te feladatod most.
- Mert? - kérdeztem értetlenül.
- Mert holnap elmegyünk innen, hogy egy nap nyugta legyen mindentől. - szólt közbe Astrid. - Ne mondd, hogy te is elfejteted a születésnapját.
- Lehetetlen, hisz az enyém előtt van. - mondtam. - De a rá következő nap a tied.
- Tudom. - mondta.
Elindultak fel, de megállítottam őket.
- Astrid miért nem vagy otthon? - kérdeztem poénból.
- Kerülöm Anint. - válaszolta Astrid.
- De valahol csak kell aludnod. - mondtam.
- És lesz is hol aludnia. - válaszolta. - És ne kezdj bele semmi hülyeségbe, fáradt vagyok hozzá. - szólt rám amikor látta, hogy szólni akarok.
- Legyen szép estétek. - mondtam mosolyogva.
- Hülye. - morogta Hablaty, majd felmentek.
Nem sokkal később már én is fent voltam és aludtam. Megerőltető egy nap volt, főleg, hogy az ikreket kellett elviselnem.
Másnap korábban keltem, mint bárki, na jó talán Hablatynál és Astridnál nem. Ők... ők már biztosan messze járnak és rajtam röhögnek. Nem lehetne jobb napom, minthogy olyanokat vezessek körbe a szigeten, akiket még életemben nem láttam, de ilyen egy törzsfő fiának az élete. Vagy az olyan, mint Hablatyé. Nem tudnám meg mondani.
Reggeli után már vezethettem is körbe az ismeretleneket a szigeten. Élményben dús egy délelőtt volt. Bár ahhoz képest, hogy nem a Szigetvilágba tartoztak nem voltak tájékozatlanok. Egyedül az a Tatia nevű lány, aki elméletben itt fog élni nem volt a csoportban. Gondolom apámmal beszél, hogy maradhat-e itt? Mint biztonságos helyen. Nem akarom fikázni most Hibbantot, de sárkányokkal élünk együtt, ami hol jó és hol nem. Szóval nézzük azt az oldalát, hogy mikor, hogy biztonságos ez a hely. Ha nem a sárkányok támadnak minket, akkor valamelyik ellenséges nép. Ebben mi a biztonságos? Bár nézzük azt is, hogy kinek mi a biztonságos. Ne de ez van, mi ehhez szoktunk, szóval nekünk ez a biztonságos. De egy új embernek ezt megszokni nehéz lesz. Legalábbis szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése