8. fejezet

Másnap reggel Hablaty hatalmas görccsel a gyomrában ébredt. Elérkezett az a nap, amit napokkal ezelőtt annyira várt, de ma már kevésbé várta. A tekintete rögtön az apjától kapott kardon állapodott meg. Sóhajtva kell ki az ágyából, majd a kardot elvette a fal mellől, ahova tegnap tette és elindult az aréna felé. Tegnap késő estig Fogatlan mellett volt és beszélt a sárkányhoz, aki néha együtt érzően morgott vagy dörgölte a fejét a fiú oldalához. Hablatynak már ezek a kis tettek is jól estek, főleg Fogatlantól. A sárkány hozzá való viszonyulása egészen más következtetéseket hord magával, mint az, amit gyerekkorától napról napra a szájába rágtak. Hisz Fogatlan semmilyen fenyegetést nem érez Hablaty részéről, hogy támadjon rá. Annyira már maga Hablaty is rájött, hogy a sárkányok csak akkor támadnak rájuk, ha fenyegetve érzik magukat. Fogatlan pedig azért ennyire nyugodt mellette, mert nem érzi, hogy Hablaty félne tőle vagy bántani szeretné őt. Bízik Hablatyban, ami a fiúnak sokat jelent. Soha senki nem bízott annyira benne, hogy az életét is rá bízza, de Fogatlan bízik benne ennyire és nem fogja elárulni a sárkányt, soha. Némán haladt az aréna felé, magában gondolkodva. Ahogy közeledett az aréna felé hallotta,, ahogy a többiek is ott vannak valamint Bélhangos hangját is hallotta. Mire az aréna kapujához ért a csapat többi tagja vidáman sétált be az aréna kapuján. Bélhangos állt még kint, Hablaty csak sóhajtva sétált el mellette be a többiek után. A srácok beszélgetésének végét kapta el, főleg azt, amit Astrid mondott.
- Ez csak úgy buli ha sebhely is van. - mondta a lány.
- Ja, de frankón. - lépett be Hablaty is. - Fájdalom az kell.
Mindenki rá pillantott még Astrid is, aki tudta, hogy Hablaty is jelen lesz a kiképzésen, de megdöbbent mikor a lány is döbbenten nézett rá. Talán abban kételkedett Astrid, hogy mégse jön el és a többiekkel majd jól kinevetik. Mindezek ellenére várja, hogy megmutassa mindenkinek a tudását, ami igaz egyenlőre nincs, de reménykedik benne, hogy nem égeti le magát senki előtt és meg tudja mutatni mindenikek, amire már napok óta vágyik. Azért kíváncsi lenne arra, hogy mit szólnának hozzá, ha egyszer csak betoppanna Fogatlannal ide. Egy éjfúriával, aki hallgat rá. Nem tudja eldönteni, hogy elárulná a népét vagy csodálnák érte, de valahol a kettő között lenne. A kábulatból végül Takonypóc eszmélt fel, majd nevetett fel.
- Jé, lesz a sárkányoknak fogpiszkálója. - nevetett tovább a fiú.
Astrid lehajtotta a fejét. Szívesen kiállt volna Hablaty mellett, de mégse akart a barátai szemében hatalmasat süllyedni. Csendben maradt és lehajtott fejjel indult tovább. Élvezte azt a néhány beszélgetést a fiúval, hisz már ő is jól tudja, hogy a fiú nem olyan volt, mint volt, de azt is tudja, hogy valamit titkol. Valami olyat, ami meghatározza Hablatyot úgy örökre. Ezt ő is tudta és szíve szerint tényleg megvédte volna, hisz a fiúban két beszélgetés alatt több barátibb jellemzőre lelt, mint az egész társaságban évek alatt. Talán felajlánhatja a fiúnak, hogy edz vele, de még nem biztos ebben. Az se biztos, hogy Hablaty elfogadná a segítségét. A fiú mindig is magának való volt és ez sose fog változni, ha a törzse így bánik vele. Lehet változott a napokban, nem is keveset és senki se tudja az okát, hogy miért, de még nem bíznak benne és nem is tisztelik, amit kortársai viselkedése is bizonyít. Astrid még is tudja, hogy Hablatyból erősebb ember lesz, mint mindannyiukból. Talán erre a legjobb kifejezés, hogy érzi. Amint elfordult a fiútól és beljebb kullogott bűntudat kezdte mardosni, de nem foglalkozott vele, majd később beszél a fiúval. Ha meghallgatja.
Mindeközben Hablaty sóhajtva indult be az arénába mikor mindenkiben tudatosodott, hogy igen ő is ott lesz és talán még életben is marad. Mélyen azért fájt neki Astrid nem törődöttsége, hisz azt hitte az a pár alkalom mikor mondhatni őszintén beszélgettek kialakított valamilyen kapcsolatot kettőjük közül, de rá kellett jönnie ez nem így van. Még most is egy szerencsétlen, félnótás a lány és mindenki más szemében, ami bántja. Az apja kardjára pillantott, amiről az elejétől tudta hogy nem méltó. Nem azt követi, amit a kötelessége diktál, inkább a saját feje és a szíve után megy, sőt inkább rohan. De azzal, hogy Fogatlan mellett van valamiért közel érzi magához anyját, mintha ő akarná, hogy ezt csinálja. Mintha ez lenne az első számú feladata. A sárkányokkal való béke megteremtése. A kardról a srácokra pillantott, majd felszegett állal indult volna tovább, ha Bélhangos hatalmas kezei nem nehezednek a vállára, így kénytelen volt a férfia nézni.
- Ne aggódj, a sárkányok előbb a viking szerűbb srácokat veszik célba. Rád azt hinnék, hogy beteg vagy vagy gyogyós, de azért ne vedd magadra. - mondta a férfi. - Itt amúgy se eshet bajod, élesben már annál inkább.
Pillanatokon múlott, hogy kibökje, hogy neki biztos nem esik baja, hisz ott van neki Fogatlan, aki megvédené. Ebben biztos, bízik a sárkányban. Mielőtt megszólalhatott volna a férfi már messze járt tőle és a többiek felé tartott. Hablaty sután sétált oda a karddal a kezében, majd megállt a sor végén Halvér mellett. Leszegett fejjel hallgatta Bélhangos monológját és a mellette suttogó Halvért, bár a kettőből semmit se értett igazán. Emellett érezte a többiek tekintetét magán és a kardon. Mindenki ismeri az apjáról és a kardról szóló legendáknak számító történeteket és senki se volt ennyire közel a kardhoz. Igaz életében nem használta a kardot és semmilyen más fegyvert se kis törökön kívül. Megtisztelve kellene éreznie magát, hogy mindenki csodálattal tekint a kardra, amit a kezében tart, de nem úgy érezte magát. Fáj a szíve, hogy hazudott az apjának a dolgokról, de ha elmondta volna az igazat a kezében tartott kardhoz a barátja vére tapadna, amire rá se tudna nézni és magát hibáztatná mindenért, hisz az apjára az se hatna, ha azt mondaná, hogy Fogatlan megmentette az életét. Az lenne az apja kifogása, hogy nem akarta volna a zsákmányát más fogyassza el. Ha pedig így lett volna akkor már rég nem élne, ehelyett a sárkány a legjobb barátja.
Ijedten kapta fel a fejét Takonypóc hangjára, bár azt nem hallotta mit mond, de rögtön tudta, hogy mi fog történni, hisz Bélhangos egy a ketrecek nyitókarjára támaszkodott rá, amit egy biztatónak szánt mosollyal vagy inkább grimasszal nyitott ki. Egy perc se kellett a ketrec ajtaja mögött lapuló sárkánynak és kirobbant a ketrecből. Hablaty és a többiek is ösztönösen vetette félre magát a sárkány elől. Az izgalomtól a vér a fülében dobogott, így semmit se hallott abból, ami körülötte zajlott, csak azt követte, amit maga körül látott. Nehézkesen felvett egy pajzsot a földről, amiben Bélhangos segített neki, majd betessékelte a fiút az aréna közepére. Meg kell mondania, hogy a pajzs a kard mellett meglehetősen nehéz. Meg kell tudnia, hogy a kard miből készült és egy pajzsot kell készítenie abból magának. A pajzs alap vető "fegyver", hisz harcolni is lehet vele és védekezni, még sárkányok ellen is. Az apjáról sokszor látta már, ahogy egyetlen fapajzzsal harcol a sárkányok ellen. Valahogy Astrid közelébe került, aki nem is törődött vele.
- Úgy nézz ki tényleg csak ketten maradtunk. - mondta a fiú.
- Nem, csak te. - bukfencezett arrébb a lány.
Először nem értette a tettét, de a kezéből kirepülő pajzs meggyőzte a visszavonulásról. Látta a felé közeledő sárkány és utolsó biztosításként a kardot kapta maga elé, abban reménykedve, hogy az megvédi valamilyen szinten. Hallotta Bélhangos hangját, majd érezte a felforrósodott fém izzását az arcánál, de semmi mást nem érzett. Kinyitotta a szemét és Bélhangos állt előtte és a sárkányt kapta el, amit korábban rájuk engedett. A férfi dühösen meredt a fiúra, aki csak az izzó kardot bámulta tovább. Nem tudja elképzelni mi történt abban az egy percben míg a szemét lehunyta és várt a halálára. Persze rettegett, de valahogy túlélte. Nem tudja, hogy a férfinak hála, aki még mindig "vérben forgó" szemekkel meredt rá vagy az izzó kardnak hála, de életben van. Körbe nézett az arénában, ahol meglepett tekintetekkel találta szembe magát, de azok is fáradtan fújták ki a gőz az edzés után. Ezek után Hablatynak nyugalomra van szüksége és a barátja társaságára. Bélhangost hangját hallotta, aki a  többiekhez beszélt már és róla tudomást se vett. Este ezért még kapni fog. Nagyon jól tudja mit kellene tennie, háttérbe húzódni és túlélni, de nem akar így élni. De nem ez minden vágya. Ha olyan harcos nem is lehet, mint az apja, olyan erős és bátor, valamilyennek lennie kell. Tudja, hogy ez a kiképzés az utolsó esélye arra, hogy bizonyítson az apjának arra, hogy nem alkalmatlan utód és több van benne, mint azt hinnék, de már az első nap elbukott és majdnem megölette magát az ostobasága miatt. Sóhajtva indult el a többiek után a karddal a kezében, ám a férfi a kijáratnál megállította. Tudta, hogy ez lesz.
- Hatalmas őrültséget csináltál ott bent, ugye tudod? - kérdezte a férfi.
- Próbálkoztam. - mondta a fiú és felnézett egykori mesterére.
- Meghalni? Mert az majdnem sikerült. - mondta Bélhangos. - Szerencséd, hogy a kard is a kezedben volt.
- Miért? - kérdezte csodálkozva a fiú.
- Visszaverte a lövedéket. Szerencséd volt. - mondta a férfi újra. - Több ilyet ne csinálj.
- Nem vagy az apám. - mondta a fiú.
- Nem, nem vagyok az apád. De ha ő lenne itt ennél sokkal rosszabb dolgokat vágna a fejedhez. - mondta a férfi.
- Nem vagyok gyerek már, akit pátyolgatni kell. - mondta a fiú. - Tudok vigyázni magamra.
- Ezt holnap be is mutathatod. - indult ki a férfi.
Csalódott a fiúban, akit fiaként szeret és támogatott annyi éven keresztül, de azt is tudja, hogy Hablatynak igaza van abban amiket mond. Ez az ő próbája, ahol senkire számíthatnak, csak magára, az eszére és a fegyverére, de még ezt se hagyják meg a fiúnak, mert túlságosan féltik. Pedig ha tudnák mire képes. Hablaty fáradtan, csalódottan és értetlenül indult el a karddal a kezében. Amint kiért az arénából az erdő felé indult. Igaz még délután sincs, de szüksége van arra, hogy megnyugodjon és erre csak egy helyen képes. Fogatlan mellett. Reméli, hogy a sárkány nem fog nagyon haragudni rá, amiért a karddal megy oda. Néhány perces séta után, már a medencénél volt és a sárkányhoz közeledett, aki mogorván méregette a kardot a kezében.
- Nem foglak bántani, pajti. - mondta a fiú, majd a földbe állította a kardot. - Csak valamire kíváncsi vagyok.
Fogatlan kíváncsian szaglászta körbe a kardot, ami már a földből állt ki, így nem jelentett rá veszély, majd morogva ült le Hablaty mellé és nézett a fiúra.
- Rá tudnál lőni? - kérdezte a fiú.
Fogatlan egy percig csak nézte újdonsült barátját, majd tett a kérésére. Nem értette miért akarja a kardot elpusztítani, de megtette, amit kért. Kíváncsian nézett a fiúra, majd a kard helyére, majd vissza a fiúra, majd újra a kardra. Még a sárkány se akarta elhinni, hogy a kard izzik azon a helyen ahol bele lőtt. Nem igazán akart Hablaty se hinni a szemének. Meg kell tudnia miből készült a kard. Hisz az anyag még Fogatlan műfarkához is jó lehet. Hisz könnyű és elpusztíthatatlan. Amire a sárkánynak szüksége van, ha repülni szeretne újra.

7. fejezet

A késő estig tartó munka ellenére Hablaty már korán ébren volt és indult is, hogy munkába álljon a műhelyben, csak most már Fogatlan műfarkával szeretne dolgozni vagy megpróbálni kezdeni azzal valamit. Esetleg egy prototípust összerakni. Reménykedik abban, hogy a kiképzés végéig sikerül megcsinálnia új barátjának a műfarkat és akkor megmutathatja mindenkinek, hogy milyenek is a sárkányok. Igaz nem ismeri még úgy Fogatlant, ahogy az akarja, de már is többet  tud róluk, mint apja vagy a falu tagjai. Végtére is van benne valami,hogy ha a sárkány nem támadta meg, amikor segíteni akart neki a sikoltó halál támadása után. Fogatlanon kívül még sose látott másik éjfúriát és kételkedik abban, hogy valaha fog. Valahogy érzi, hogy Fogatlan, az ő sárkány az utolsó a fajtájából. Lassan sétált be a műhelybe, ahol Bélhangos még nem volt bent. Hátra sétált a kuckójába és a tervrajzokat kezdte vizsgálgatni. Biztos abban, hogy a tervek jók, de abban is biztos, hogy valami hiányzik. A tekintete az asztal mellett pihenő szekercére vándorolt és elmosolyodott. Évek óta nem volt arra példa, se alkalma, hogy Astriddal úgy beszélgessen, mint egy baráttal vagy valami hasonlóval. Valahol mélyen tudja, hogy a lány megérti őt, de nem akar igazán együtt érezni vele, míg nem bizonyít valamit. Magának vagy a törzsének azt még maga se tudja, de valaki elvár tőle valamit. Valami nagy dolgot. Ami talán Fogatlannal is kapcsolatban van.Továbbra is kitartóan vizsgálta a tervrajzokat, bár felkapta a fejét Astrid hangjára. Sietősen pakolni kezdte a rajzokat Fogatlanról és a tervrajzokat a műfarokról. Nem szeretne a lány előtt lebukni és a barátjának ártani. Mielőtt a lány beléphetett volna a rejtekébe felkapta a szekercét és kisétált azzal. Bélhangost még mindig nem látta sehol. Talán az apjával beszél vagy ilyesmi. Astridot egy pillanattal később meg is látta.
- Azta. - ámult el a lány. - Jobb, mint új korában.
- Csak egy kis élezés kellett neki. - adta a lány kezébe a fegyvert.
- Arról hallottál, hogy holnap indulnak a felnőttek a fészek keresésére? - kérdezte a lány.
- Apám még a jég beállta előtt megszeretné találni, de úgy hiszem ez a keresés is haszontalan lesz és nem találnak semmit. - mondta Hablaty.
- Derű látó vagy. - mondta Astrid.
- 300 éve keresik a fészket a vikingek és senki se találta meg. - mondta Hablaty.
- Lehet te leszel az, aki megtalálja. - poénkodott a lány.
- Mindenképp. - mondta elgondolkodva Hablaty.
- Nehogy megint azzal gyere, ha kihúzod addig. - mondta a lány. - Bélhangos vigyázni fog rád úgy is.
- Azt tudom. - mondta a fiú. - Csak elgondolkoztam egy pillanatra.
- Min? - kérdezte a lány.
- Amit mondtál. - mondtam. - De nem hiszek benne, hogy megtalálnám a fészket valaha.
- Majd a holnapi kiképzésen jobban fogod érezni magad. - mondta a lány.
- Nem hiszem. - mondta a fiú. - Nem vagyok annyira odáig a dologért már, de ki fogom bírni. Azt hiszem.
- Pedig már azt hittem lesz egy komoly ellenfelem. - mondta a lány.
- Majd eldől. - mondta Hablaty.
- Remélem méltóbb ellenfél leszel, mint Takonypóc. - mondta a lány, majd elindult. - Holnap találkozunk, hacsak nem sétálsz be megint célpontnak a területemre.
- Nem fogok, ne aggódj. - mondta. - Elég volt a halál közeli élmény a részedről.
A lány csak elmosolyodott, majd intett Hablatynak és ott hagyta egyedül a műhelyben. Hablaty felsóhajtott, majd visszament a kuckójába, ahol újra a tervrajzokra pillantott. Egy pillanat múlva kisietett a fémhulladékokért, hogy keressen valamit, amit felhasználhat elsőként a műfarokhoz. Amint talált valamit tűzet gyújtott és neki állt megolvasztani a fémhulladékot, amit használhatónak talált. Javában benne volt már a munkába, mikor Bélhangos megérkezett a műhelybe. Csak rápillantott Hablatyra, de nem mondott semmit. A kovács is tudja, hogy nem érdemes a fiút ennyire bősz munkában megzavarni, dolgozzon bármin is. órákig tartó munka után Hablaty végül elkészült a műfarok merevítő rúdjaival. Már csak az kell kitalálnia, hogy mihez rögzítse a rudakat és azt, hogy tudják, majd használni a repüléshez. Ez már a számára is akadályokat vetett fel, de addig nem hagyja abba a munkát, míg el nem készül a megfelelő műfarokkal Fogatlan számára. Sose fogja tudni meghálálni Fogatlannak azt, amit néhány napja tett érte, hisz hagyhatta volna a sárkány, hogy a sikoltó halál végezzen vele ő pedig megy a dolgára, helyette kölcsönösen megmentették egymást és Hablaty tudja, hogy nem az volt az utolsó alkalom. Rengeteg ilyenre lesz példa. Kezdve az apjától való megvédéssel. Végtére már most azt teszi mindenki elől rejtegeti a sárkányt azért, hogy megóvja. Fáradtan fejezte be a munkát a műfarokkal és az elkészült darabokat a kuckójába vitte és egy ottani kosárban helyezte el őket, az összerakás pillanatáig. Unottan sétált ki a kuckóból, majd intett Bélhangosnak és a házuk felé indult mielőtt Fogatlanhoz indult volna el. Amint belépett a házba apjával találta szembe magát, aki, mintha rá várt volna. Kissé feszengve lépett be a házba és várta, hogy az apja mondjon valamit, de az hallgatott. Egy percig csak meredt az apjára, majd elindult az emelet felé.
- Hablaty, várj egy kicsit. - szólt a fiú után.
Hablaty sóhajtva ugrott le arról a pár lépcső fokról, majd ment apjához. Sose látta az apját még idegesnek és egy kicsit összezavarta az, hogy most annak látja vagy valami olyasminek. Sejtelme sincs arról, hogy mit akarhat az apja mondani neki, de reméli nem gondolta meg magát a kiképzéssel kapcsolatban. Erőt gyűjtött, majd apjára pillantott.
- Baj van, apa? - kérdezte a fiú.
- Nincs. - mondta a férfi továbbra is feszengve. - Csak... Csak adni szeretnék neked valamit.
Nem kicsit lepte meg a férfi válasza Hablatyot. Nem emlékszik olyan alkalomra, hogy az apja valamit önszántából adott volna neki, de pár napja minden megváltozott az életében, szóval nincs olyan dolog, ami már annyira meg kellene lepődnie. De mégis furcsa a számára az apja szavai. Pléhpofa egy percig nézte a fiát még, majd elfordult és elvette az asztalról oda készített kardot, amit Bélhangossal a fiú méreteihez igazíttatott. Visszafordult Hablatyhoz és a fiú felé nyújtotta a kardot, aki a fegyvert hatalmasra kerekedett szemekkel csodálta. Emlékszik azokra a történetekre, amiket az apja mesélt ifjú koráról. Például arra a történetre, amikor az apjától, az akkori törzsfőtől a kiképzésére egy kardot kapott. Azt a kardot, amit éppen Hablaty felé tart. Sose gondolta volna a fiú, hogy valaha megkapja az apja "kezdő" karját. Ismeri az apjáról szóló összes történetet és nagyon jól tudja, hogy az apja már rég nem kezdőként kezdett bele a kiképzésbe, de hagyomány a szigeten. Amolyan felnőtté avatás az ifjú vikingek között. Az első sárkány ölés fontos a törzsben, hisz a sárkánytól függ, hogy milyen helyet kap valaki a törzsben. Hablaty is jól tudja, hogy az éjfúria a legértékesebb sárkány, épp ezért nem hagyhatja, hogy a sárkányát megtalálják. Meg azért se, mert békét akar a szigeten teremteni Fogatlan segítségével. A szíve mélyén tudja, hogy nem fogadhatja el a kardot, amihez megannyi sárkány vére tapad, de az apjának se akar fájdalmat okozni, hisz látja a szemében, hogy most először tényleg büszke rá. Arra az esetlen Hablatyra, aki valójában. Sose lesz az apja számára az a fiú, akire mindig vágyott és sose fog úgy engedelmeskedni az apjának, ahogy az elvárja tőle, mert más. Más, mint a többi hibbanti lakos és meg van a saját elképzelése a szigettel kapcsolatban, amit meg is szeretne valósítani. Az pedig, hogy az apja egy legendásnak számító karddal ajándékozza meg felfoghatatlan számára. Nem igazán érdemli meg, de mégis elönti az a boldogság, amit sose érzett és a kard felé nyúlt. Ugyan azzal a csodálattal vette át apjától, amivel először rácsodálkozott, mikor 5 vagy 6 éves lehetett. Már akkor mindent megtett volna azért, hogy a kardot a kezébe fogja és most megkapta.
- Azt akarom, hogy ezzel harcolj az Arénában a sárkányok ellen. - mondta a férfi.
- De ez a te kardod. - mondta értelmesen a fiú.
- Előttem pedig az apámé volt, aki előtt pedig az ő apjáé. - mondta Pléhpofa. - De most már téged illett.
- Nem akarok csalódást okozni. - nyújtotta vissza a kardot, ami meglepően könnyűnek bizonyult a számára.
- Nem fogsz csalódást okozni. - mondta a férfi.
- És ha nem nyerek a kiképzésen? - kérdezte a fiú.
- Nem várhatom el a csodát tőled se. Nem vagy olyan viking, mint mi. Sok minden vagy, de a sárkány ölő nincs köztük, Hablaty. Mégis elengedlek a kiképzésre, mert ez fontos. Nem csak nekem, hanem neked is. - mondta a férfi.
- Ebben most van valami. - mondta a fiú.
- Hord büszkén ezt a kardot. - mondta a férfi.
- Kösz, apa. - mondta Hablaty.
A férfi megveregette Hablaty vállát, majd a holmiját vette fel.
- Már ma indultok? - kérdezte Hablaty meglepetten.
- Már mondtam, hogy a jég beállta előtt megakarom találni fészket. - mondta a férfi.
- Vigyázz azokkal a sárkányokkal. - mondta a fiú.
- Te is. - mondta a férfi és kilépett a házból.
Hablaty egy ideig nézett az apja után bezáródott ajtóra, majd a karddal felsietett az emeletre és letette ott a kardot, majd elhagyta a házat. Útközben magához vette néhány halat Fogatlan számára és sietve indult a medencéhez, ahol a sárkány várt rá.

6. fejezet

Már javában tartott a délelőtt mikor Hablaty felébredt. Kellett egy perc mire felfogta mennyit is aludt, majd felpattant és rohant a műhelybe, hogy munkába álljon. Centiken múlt, nehogy neki menjen valakinek. Visszakiáltott egy-egy bocsánat kérést, de leginkább azon volt, hogy minél előbb a műhelyben legyen és dolgozzon. Amint beért a műhelybe a kovács megállította.
- Apád vár rád a Nagy Csarnokban. - mondta a férfi.
- Most nem is csináltam semmit. - emelte az égre a tekintetét Hablaty.
- Beszélni akar veled. - mondta a kovács. - De azt meg ne kérdezd, hogy miről akar.
- Vissza jöjjek még? - kérdezte a fiú, bár tudja, hogy így is, úgy is visszafog jönni, bár lehet, hogy csak este fele, de azért biztosra akar menni.
- Szerintem megint a segítségedet akarja, de majd kiderül. Vagy vissza jössz vagy nem. - mondta a kovács és a munkájához fordult. - Este viszont valószínűleg portya lesz úgy, hogy kelleni fog a segítséged.
- Rendben. - mondta a fiú és kilépett a műhelyből.
Sóhajtva indult el a Csarnok irányába, ahol az apját is látta. Már nem volt értelme elindulni a Csarnok felé, hisz az apja pillanatokkal később mellette állt meg és nézett a fiára kíváncsian.
- Apa. - nézet Hablaty az apjára. - Miről akartál beszélni velem?
- Gyere, közben beszélünk. - mondta a főnök.
Hablaty sóhajtva indult utána és próbált lépést tartani az apja sietős lépteivel. Reménykedik abban, hogy Fogatlan még mindig biztonságban van és nem azt akarja neki megmutatni, hogy a sárkánya fogságba esett.
- Megint sokáig dolgoztál? - kérdezte a férfi.
- Igen, egy kicsikét. - vakargatta meg Hablaty a tarkóját. - Tudom nem kellene ennyit dolgoznom, de most benne vagyok valamiben.
- Mi az? - kérdezte az apja.
- Még tervezgetem. Nem igazán tudom mi lesz belőle. - mondta Hablaty, mondhatni az igazat. - De remélem, hogy a végeredmény pozitív lesz.
- Remek munkákat adsz ki a kezedből, Hablaty, ezt én is tudom. Abban pedig igazad volt, hogy sokáig csak alábecsültelek, amit nem kellett volna. - mondta a férfi, ami egy kis erőt adott a fiúnak.
- Hova akarsz kilyukadni? - kérdezte a fiú.
- Míg távol vagyok rád bíznám a falut. - mondta a férfi mosolyogva.
Hablaty a hír hallatán megtorpant és az apja távolodó alakját bámulta.
- Apa, én erre még nem... Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Bélhangosnak jobban menne. Inkább mennék a kiképzésre, mint a többiek. Ne akarj egy olyan dolgot a nyakamba adni, amire nem vagyok kész és az emberek se engem látnának a helyeden, míg nem vagy itt. Még nem hisznek abban, amiben te. - zagyválta a fiú.
- Kész vagy rá. - mondta a férfi. - Bélhangos pedig segítene.
- Neki az újoncokkal kell foglalkoznia, ezt te is tudod. - mondta a fiú szem forgatva. - Értem, hogy felakarsz készíteni a dolgokra, apa, de ez nem azaz alkalom. Majd eljön az idő, mikor a falut rám bízhatod, de az nem most van. Gyerek vagyok még és jobb ha egy álló faluba térsz vissza.
- Már régóta nem vagy gyerek, Hablaty. - mondta a főnök.
- Apa, az életben egyszer nem lehetne az, amit én szeretnék? - állt meg Hablaty az apja előtt és reménykedve nézett fel rá.
- A kiképzésre akarsz menni. - mondta a férfi.
- Meg kell tanulnom sárkányt ölni. - hazudta a fiú. - Ott pedig Bélhangos úgy is vigyázni fog rám. Jobban megbirkózok a kiképzéssel, mint a falu gondjaival. Más ha neked segítek és az is más, ha egyedül kell csinálnom, apa. Viszont lesz  még alkalmad arra, hogy rám bízd a falut, de akkor már idősebb leszek. Most még hagyd, hogy leülepedjen az emberekben az, hogy nem azt csinálom, mint eddig.
- Legyen, elmehetsz a kiképzésre, de egy rossz szót nem akarok hallani rólad, mikor haza jövők. - mondta a fiú.
- Nem fogsz, ez biztos. - mosolyodott el a fiú. - Ma is segítenem kell valamiben?
- Nem, ma nem kell. - mondta. a főnök. - Boldogulok. Segíts Bélhangosnak.
- Akkor megyek is. - mondta a fiú.
Elgondolkozott azon, amit az apja mondott. Rá akarta hagyni a falut arra az időre, míg a sárkányok fészkét keresi. Ez nagy szó Hablaty számára, de erre nincsen készen. Alig 3 napja változott meg a szemszöge, szinte mindenben és még ő se tudja mire képes és mit tud megtenni. Nem akar most "új" Hablatyként csalódást okozni. Úgy érzi kezd minden a helyére kerülni és lassan, nagyon lassan megnyeri az embereket, de nem úgy, ahogy azt kellene. Viszont azt is nagyon jól tudja, hogy az emberek egyszer még a hátuk közepére se fogják kívánni, de meg fognak békélni a terveivel és reméli el is fogadják azokat. Hisz abban, hogy a szigeten lakók többsége képes lesz a sárkányokkal együtt élni, még az apja is, akinél makacsabb vikinget még sosem látott. Tudja, hogy az apja csak egy löketett akart adni azzal neki, hogy a falut rá bízza, de ezt még nem akarja. Mindig is tudta, hogy el fog jönni ennek az ideje, de még nincs rá készen, ahogy arra se lesz sose kész, hogy egyszer az apja helyére kell lépnie. De erre nagyon sokáig gondolni se akar. Sóhajtva fordult be a műhelybe és vette magára a kötényét. Bélhangos utasításait követve neki állt a munkának egészen addig míg a férfi mondta, hogy mit csináljon. Kora délután volt mikor Bélhangos elengedte, de Hablaty nem hagyta el a műhelyt. Letette a kötényt és a hátsó szobába ment dolgozni Fogatlan műfarkán. Néhány órányi sikertelen tervrajz után sikerült valami használhatott összerakni, de továbbra se érezte úgy, hogy használható lenne. Fáradtan állt fel és hagyta hátra a munkáját, hogy az erdőbe menjen Fogatlanhoz. Egy kis békére van szüksége és azt a sárkány mellett megtalálja minden alkalommal. Lassan sétált az erdőben és nézegette a tervrajzot a füzetében. Teljesen belemerült a tervezgetésbe, így fel se tűnt, hogy besétál Astrid gyakorló területére. Megtorpant mikor előtte elrepült valami. Zavartan nézett szét, tekintette pedig Astrid közeledő alakján, majd a mellette lévő fából kiálló szekercén állapodott meg.
- Szép dobás. - mondta és eltette a füzetet a mellényébe.
- Szóltam, hogy vigyázz. - mondta a lány.
- Elmerültem. - vakarta meg a tarkóját Hablaty.
- Miben? - kérdezte a lány.
- Néhány tervrajzban. - mondta Hablaty.
- Megnézhetem? - csillant fel Astrid szeme.
- Még nincsen kész, úgy pedig semmi értelme. - mondta Hablaty. - Meg nem is szeretek befejezetlen munkát mutogatni. Senkinek.
- Titkolsz valamit? - kérdezte a lány, gyanakodva.
- Én? Ugyan már, Astrid. Én lennék az utolsó ezen a szigeten, aki képes lenne valamit eltitkolni. - mondta  a fiú.
- Akkor miért vagy itt? - kérdezte a lány.
- Irányt tévesztettem. - mondta Hablaty.
- Már, mint az erdőben? - kérdezte újra Astrid a szemeit forgatva.
- Kifújom a gőz, ahogy te is. Csak nem épp éles tárgyakat dobálok a fáknak. - mondta Hablaty a szekercét vizslatva. - Rá férne már egy élezés, ahogy látom. Kezd tompulni az éle?
- Talán egy kicsit, nem figyeltem. - mondta a lány. - Apád elengedett?
- Már, mint? - kérdezte a fiú, Astridra emelve a tekintetét, de hamar folytatta a szekerce vizsgálatát.
- A kiképzésre. - mondta a lány.
- Igen. Bár nem rajongók annyira érte, de jobb, mint ha a falut bízta volna rám. - mondta a fiú, fel se nézve a vizsgálódásból.
- Rád akarta bízni a falu gondjait? - értetlenkedett a lány.
- Ne is mosd. Én is valahogy így reagáltam. - mondta Hablaty.
- De miért? - kérdezte a lány.
- Nem tudom. - mondta Hablaty. - Szerinte tanulhatok most későbbre, de szerintem még mindig nagyobb kárt tennék, mint segítenék. Meg dolgozok is valamin, ami eléggé lefoglal.
- Előbb-utóbb a te válladat is nyomni fogja a falu. - mondta a lány.
- Ha addig kihúzom. - húzódott félmosoly Hablaty ajkaira.
- Persze a kiképzés. - mondta a lány. - Csak túl tudsz járni egy sárkány eszén. Nem valami okos állatok.
Hablaty mondott volna erre valamit, de nem akarta lebuktatni magát és Fogatlant se. A sárkány bizalma egy győzelemmel ér fel nála. Az ikrek őrültnek tartanák e-miatt, sőt maga is annak tartja magát, de megtalálta azt a dolgot, amiben hisz és amit akar. Mindig is tudta, hogy nem olyan, mint az apja és most valamiben az anyjára hasonlít. Ezért is küzd annyira ezért a dologért, mert sose érezte ennyire közel magát az anyjához, mint amikor Fogatlan mellett volt.
- Talán alábecsüljük őket. - vont vállat. - Hisz valahogy még is sikerül fosztogatniuk.
- Talán. Vagy csak rutinosak már. - mosolyodott el a lány.
- Lehet. - mosolyodott el Hablaty is. - De abban is van valami, amit mondtál.
- Hogy túl tudsz még te is járni az eszükön? - kérdezte a lány.
- Kösz a bizalmat. - mondta. - Végül is vérre menő csata lesz az arénában.
- Csak nem ki akarsz hívni, Haddock? - kérdezte a lány.
- Csak jobb ellenfél vagyok, mint Takonypóc. - mondta Hablaty.
- Legyen. Győzzön a jobbik újonc, Haddock. - nyújtott kezet Astrid a fiú felé.
- Győzzön a jobbik újonc, Astrid. - fogta meg a felé nyújtott kezet Hablaty.
- Csak nehogy sírj a vereséged miatt. - mosolyodott el a lány.
- Nem fogok ne aggódj. - mondta a fiú. - Ha akarod megcsinálom ezt. - bökött a szekercére. - Vidd be Bélhangoshoz, majd később megcsinálom, csak sétálok egyet.
- Köszönöm. - mosolyodott el Astrid.
- Semmiség. - mondta a fiú. - Akkor később találkozunk.
- Aha. - szólt utána a lány.
Elindult a medence felé, ahol Fogatlan már várhat rá. Lassan közeledett a medence felé, majd tűnt el az árjárón és indult a sárkány keresésére. Fogatlan egy szikla kupacon ült és figyelt, majd Hablatyra nézett mikor az a közelébe ért.
- Baj van, pajti? - simogatta meg a sárkány oldalát a fiú.
Az csak morgott egyet és újra az ég felé fordította a tekintetét. Néhány perccel később a figyelme lankadt és a mellette álló fiúra nézett. Játékosan bökte meg az orrával a fiú oldalát.
- Azt hiszem van egy félkész tervrajzom a műfarkadhoz. - mondta a fiú. - Egy kicsit lassan haladok vele, ne haragudj, de valamit nem tudok megoldani. Most meg lassabban fogok haladni vele. A kiképzésre megyek. - mondta a fiú, mire a sárkány érdeklődve nézett rá. - Ne gondolj semmi rosszra, pajti.  Meg akarom mutatni az embereknek, hogy nem olyanok vagytok, mint azt ők tudják, de azért ebben segítened kell. Segítesz majd?
Fogatlan egy percig csak nézett Hablatyra, majd bólintott. A fiú elmosolyodott, majd megsimogatta a sárkány testét. Órákig ült a sárkány mellett és tervezgetett a füzetében, valamint lerajzolta Fogatlant, ismét. Alkonyatkor indult vissza a faluba, hisz megígérte Astridnak, hogy a szekercéjét helyre pofozza és nem akar a lánynak csalódást okozni. Sietve közeledett a faluba, ahol rögtön a műhelybe ment és áll neki a lány szekercéjének javításához. Óráknak tűnő munka után fáradtan indult a házuk felé. A lány szekercéjét a műhelyben hagyta, majd reggel odaadja a lánynak. Két napja van, hogy fegyvert találjon magának a kiképzésig.

5. fejezet

Éjszakába nyúlóan tervezte Fogatlan műfarkát, de valami hibát mindig talált a terveiben. A hosszú ücsörgést megunta és felállt. Levegőre van szüksége. Muszáj kiszellőztetnie a fejét. Becsapta a füzetet, majd az asztalon álló poharat felkapta és kiment azzal a főtéren álló kúthoz. Meglepődött mikor egy alakot látott meg a kút mellett állni. Hamar felismerte az alakban Astridot és kissé feszengve közeledett a lányhoz, vagyis a kúthoz. Nem akarta a lányt megzavarni, de muszáj volt. Nem akart meghalni a lány tekintetétől, de reménykedik abban, hogy nem is fog. Lassan sétált a szőke lány mellé, majd állt meg a kút másik oldalán. Kíváncsian pillantott a lány Hablatyra.

- Hát te? - kérdezte végül Astrid. - Nem tudsz aludni?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - mondta Hablaty.

- Nem tartozok magyarázattal neked. - mondta a lány pimaszul.

- Ahogy én se neked. - mondta Hablaty, majd a vödörbe merítette a poharat.

Astrid igéző kék, ám kíváncsi tekintettel követte a fiú minden mozdulatát, majd a fiú gondterhelt arcán állapodott meg a szeme. Látta fiún, hogy kimerült, de a szemeiben valami olyas fajta csillogást látott, amit soha. Dolgozik valami, ami érdekli és nem akarja abba hagyni. Még a lány is tudja, hogy a fiú remek munkákat szokott végezni, hisz nem egyszer javította meg a szekercéjét, amit meg annyiszor tett tönkre egy-egy fa törzsén. A fiú tökéletesen rendbe hozta minden alkalommal a fegyvert és sose várt érte köszönetet. Amit most már bán a lány. Most is biztosan dolgozik valamin és azért nem alszik a fiú, de mintha nem is bánná azt. Bele se tud gondolni Astrid, hogy az ő csorba szekercéje hány alvás nélküli éjszakát okozott a fiúnak.

- Miért nem alszol? - kérdezte a tőle telhető legkedvesebben.

- Dolgozok valami és nem is tudok aludni. Mostanában nem igazán tudok aludni. - mondta Hablaty. - És te? Formában kell lenned, nem? Nyakunkon a kiképzés.

- Nem tudok aludni. - vallotta be a lány. - Kérdezhetek valamit?

Hablaty meglepetten pillantott a lányra, majd bólintott.

- Miért hagytad abba? - kérdezte a lány, amit Hablaty nem igazán értett. - Már mint azt, amit eddig csináltál. A baj keverést?

- Elég galibát okoztam már. - mondta a fiú. - Meg erőt kell vennem magamon, ha jó vezetője akarok lenni a törzsemnek. Elegem lett abból, hogy lenéznek és úgy beszélnek róla, mint egy nem is tudom miről. Nem a legjobb dolog kívülállóként élni a saját otthonodban. Nem akarok teher lenni senkinek se.

Astrid csendben hallgatta a fiút. Sose hitte volna, hogy tudja mit gondolnak az emberek róla vagy kívülállóként tekint magára. Meglepte a fiú vallomása, de melegség is járta át, amiatt, hogy jó vezérük akar lenni mikor eljön az ideje. Meg akarta érteni a fiút, de nem tudta. Nem tudta miért változott meg hirtelen, de nagyon kíváncsi erre az új Hablatyra és a terveire.

- Apám azt mondta vannak terveid a falu feljavítására. Ez igaz? - kérdezte a lány.

- Van egy-kettő. - vont vállat a fiú.

- Most is egyen ilyenen dolgozol? - kérdezte a lány.

Hablaty kíváncsian pillantott a lányra, majd gondolkodott el a válaszán. Végtére is a sárkány az ő jövője, ő pedig a sziget jövője, tehát mondhatni a sziget jövőjén is dolgozik. Nem árulhatja el a lánynak, hogy min dolgozik igazából, de valamilyen választ mégis csak adnia kell.

- Igen, valami olyasmin dolgozok. - mondta a fiú végül, kissé zavartan.

- És mi lesz? - bátorodott fel a lány.

- Azt még magam sem tudom. - vallotta be Hablaty. - Szerinted miért nincs portya? 

A kérdése közben az eget bámulta,ami nyugodtabb volt, mint bármikor máskor. A legszívesebben most kint lenne Fogatlan mellett és a sárkány mellett szemlélné az eget, bár a mostani társaságára se panaszkodhat. Végtére is Astrid Hofferson önszántából állt le vele beszélni.

- Biztos más szigetet fosztogatnak. - mondta a lány. - Átkozott bestiák. Már annyira várom a kiképzés. Apád elenged?

- Nem tudom. De nem félsz, hogy nagy vetélytársad leszek a kiképzés alatt? - kérdezte ravaszul a fiú és Fogatlanra gondolt és a tőle tanulható kis trükkökre, amiket a sárkányokon alkalmazhatna.

- Ugyan már. Akkor már Takonypóc is nagyobb kihívás lenne. - mondta a lány.

Valamilyen szinten egyet érett a lánnyal, de azért rosszul is esett neki. Megérti, hogy a lány nem lát a fizikai erőléte miatt vetélytársat benne, de biztos abban, hogy az észjárása magasan túl tesz a lányén és a stratégiai tervei talán beválnának. Talán, de ezzel nem akart foglalkozni most. 

- Most kérdezhetek én valamit? - kérdezte hirtelen.

- Engem nem érdekel Takonypóc. - mondta a lány rögtön.

- Engem se és nem ezt akartam kérdezni. - vágta rá a fiú.

- Oh, bocsi. - mondta. - Akkor mond.

- Tételezzük fel elméletben, hogy a sárkányok nem olyanok, mint amilyennek hisszük őket. Te békében tudnál élni velük, sőt meg mernéd lovagolni az egyiket? - kérdezte a fiú.

- Ez egy igen érdekes kérdés, Hablaty, de nem tudom mit mondjak erre. Lehet ebben valami, de ősidők óta pusztítanak a szigeten és nem hiszem, hogy valaha békében tudnánk velük élni. Ők nem olyanok, mint mi. Csak az ösztöneiknek élnek. - mondta a lány. - De ha lehetséges lenne szívesen kipróbálnám azt a sárkány lovaglást. Ilyeneket gondolkozol?

- Apám mondta, hogy anyám mindig is békéről álmodott, ahol együtt élünk a sárkányokkal. Ez nekem meg csak úgy beugrott hirtelen. - terelte a témát.

- Mit szólsz ahhoz, hogy eltűnt az éjfúria? - kérdezte a lány.

- Le akartam vadászni, de így már esélytelen. - mosolyodott el a fiú. 

Pár napja tényleg ez volt a legnagyobb célja most meg az a sárkány a legjobb barátja.

- Oh, akkor már értem miért menekült el innen. - nevetett fel halkan a lány.

Hablaty csak elmosolyodott. Sose gondolta volna, hogy valaha megnevetteti Astrid Hoffersont, de sikerült neki. Elkönyvelheti magában, hogy a lány talán jobban kedveli őt, mint a Jorgerson fiút.

- Ideje mennem. - mondta a lány és elindult. - Tudod jó volt az új Hablatyot megismerni.

- Ja. - vágta rá sután Hablaty. - Akkor szia.

- Szia. - indult el a lány.

- Astrid. - szólt utána a fiú, a lány pedig felé fordult. - A sikló nem is lenne rossz választás a számodra. - mosolyodott el a fiú, majd a műhely felé indult.

Astrid csak pirulva nézett a fiú után egy percig, majd a házukhoz rohant. Nem értette a fiú hirtelen változását sem a furcsa kérdését, de a bók megmelengette a szívét. A szíve mélyén pedig érzi, hogy heteken belül valami nagy dolog fog történni.

Hablaty visszanézett még a műhely ajtajából a lányra, de annak csak a távolodó alakját látta már. Felsóhajtott, majd visszakullogott a terveihez. Az este további részében is csak dolgozott, főként a műfarkon, de sehogy se jött sikerült egy életképes tervet összehoznia. Talán Bélhangos tudna neki segíteni, de nem ronthat a kovácsra, azzal a céllal, hogy mire készül. Burkoltan kell kérdezősködnie vagy megoldja egy maga, amit jobban szeretne. Nem akar folyton Bélhangoshoz futni, ha valamit nem tud megoldani és ez most amúgy is csak az ő ügye és senki másé. Kinyitotta a füzetét és újra neki állt a terveknek, de nem bírta ki, hogy ne tekintessen új barátja papírra vetett mására. Öröm járta át, amiért a sárkány megbékélt vele és elfogadta a közeledését és a társaságát. A falujában sose tették ezt az ott lakók, sőt inkább kerülték őt, de valahogy a mai nap a számára is más volt. Segített az embereknek, amiben csak tudott és azok hálásak voltak neki. Megoldott egy olyan konfliktust, amit az apja nem tudott és ez örömmel töltötte el. Az emberek kértek a segítségéből máma és nem féltek, hogy a fejükre dönti a házat. Mindenki elégedett volt a munkájával, főleg az apja. Még azt is megemlítette, hogy többször kellene segítenie a falu ügyeiben. Ez Hablatynak hatalmas felelősség és löket abban, hogy jobb ember legyen, de nem megy neki. Nem tudna úgy az apja mellett sétálni, hogy annak a szemébe hazudik. Talán azután képes lesz rá, ha elmondja neki az igazat, de addig nem. Nagyon reméli, hogy annak, amit most tesz annak pozitív eredmény lesz a falura nézve. Nem akarja a törzsét elveszteni, de a barátját se. Már most tudja, hogy az a kötelék, ami létre jött a medencében köztük az egy életre szól. Elmosolyodott az általa készített rajzon, majd tovább dolgozott.

Reggel Bélhangos hangjára ébredt fel az asztala lapjáról. Fáradtan nézett körbe a kis szobában, majd felállt és nyújtózva, ment ki a kovácshoz. Az csak meglepetten konstatálta, hogy a fiú honnan is került elő.

- Már megint itt aludtál? - kérdezte a férfi a fejét rázva.

- Dolgoztam valamin és elaludtam. - válaszolta a fiú.

- Folyton dolgozol valamin. Remélem nem egy újabb buta terven dolgozol. - mondta a férfi.

- Nem. Azokról már lemondtam. - mondta a fiú.

Jól tudta Hablaty, hogy az amit csinál mások szemében már ostobaság, de a számára nem. Neki sokat jelenthet, hogy jobb hellyé teheti Hibbantot a törzse és a sárkányok számára is. Csak nem lesz minden olyan zökkenő mentes, de ez ő is jól tudja. Ahogy azt is, hogy emiatt rengeteg vitája lesz még az apjával, amiket nem akar. A makacsságuk nem engedi, hogy igazat adjanak a másiknak és ez mindig is így lesz, ahogy az is, hogy sose fog igazán szó fogadó lenni, persze már a felnőtt kor küszöbén van, de ez apja még mindig gyereknek látja és sok dolgot megtilt neki, de csak azért, mert félti. Az egyetlen fia és nem is a legerősebb, de talán épp ezért a legkitartóbb. Most meg már egy éjfúria áll az oldalán és mindentől megvédik egymást a sárkánnyal. Már várja a kalandokat, amibe keveredni fognak.

- Nem tetszel te nekem, Hablaty. - mondta a férfi.

- Ugyan, Bélhangos. Csak megváltoztam egy kicsikét. - mondta Hablaty. - Ennyi az egész. Nem fogok több galibát okozni. Ez biztos. Nem fogok házakat összedönteni és hasonlók. Azaz ikrek reszortja.

- Ne is említsd az a két félnótást. Sven már hajnal óta a birkáitól próbálja távolt tartani őket. - mondta a kovács.

- Inkább azt mond mit csináljak ma. - mondta a fiú.

- Valaki mennyire dolgozni szeretne. - mondta gúnyosan a férfi.

- El kell terelnem egy kicsit a gondolataimat. - válaszolta Hablaty. - De erről nem akarok beszélni.

- Élezz meg néhány kardot, aztán találunk neked valami munkát. - mondta a férfi, majd elcammogott.

Hablaty a karokra nézett, amik az élezésre vártak, majd felsóhajtott. Felemelte az első kardot, majd neki állt a munkájának. Többször is hallotta a délelőtt folyamán az apja hangját, de nem reagált rá igazán. Fel se pillantott a munkájából. Örült annak, hogy egy kicsit nem agyal, hogy nem forog az agyában semmi, csak annak él amit éppen csinál. Valahogy ez most megnyugtatta a fiút. Már a délutánban jártak, mikor abba hagyta a munkát a kardokkal. Élezés után még ki is fényesítette azokat. Fáradtan, hagyta hátra a kardokat, majd lépett be a számára fenntartót helységbe a füzetéért. Felkapta azt, majd elköszönt a kovácstól és az erdő felé indult. Látta az apját közeledni, ezért is sietett inkább az erdőben minél előbb eltűnni. Vágyik a sárkány néma társaságára és arra is, hogy az állat megértően dörgölje fejét a lábához. Élvezi a társaságát és minél több időt akar a sárkány közelében tölteni, hogy megismerje, de ez a kötelességei miatt lehetetlen. Több figyelmet szeretne fordítani a sárkányra és annak a műfarkára. Amint a medencébe ért leült a sárkány mellé, aki boldogan fogadta őt. Tervei szerint itt dolgozott volna a sárkány műfarkán, de azzal, hogy a hátát a sárkány oldalának vette és elhelyezkedett eluralkodott a fáradtság a testén és  pillanatok alatt elaludt a sárkánynak dőlve, aki csak érdeklődve pillantott az alvó fiúra. Egy percig csak nézte a békésen alvó fiút, majd óvóan köré fonta a farkát és a mancsára fektette a fejét, ahonnan tovább figyelte a fiút. Sötét volt mikor felébredt és Fogatlan is mélyen aludt már. Hablaty csendben felállt, megsimogatta a sárkány, majd elindult haza, hogy aludjon még néhány órát. Reménykedik abban, hogy nem fogja apját felébreszteni mikor haza ér. Nem akar veszekedni, de magyarázkodni se nagyon. Ahhoz most nagyon fáradt. Napok óta keveset vagy szinte nem is alszik, szüksége van egy kis alvásra. Talán, ha kipihente magát sikerül a műfarkat is elkészítenie. Nem éget tűz mikor a házhoz ért és a ház körül is csend honolt. Halkan nyitott be a házba és ugyan olyan halkan is surrant fel az emeletre. befeküdt az ágyába és rögtön vissza aludt. 

3. fejezet

Javában sötét volt mikor Hablaty visszaindult a faluba a medencéből. Nehezen hagyta ott Fogatlant, de a sárkány biztonsága fontosabb volt neki és mégse állíthat haza egy éjfúriával. Apa azon nyomban az arénába vitetné a sárkányt. Apja a tűznél ült és rá várt mikor belépett a házba. próbált halkan a lépcsőhöz lopakodni, de tudta jól, hogy az apja tudja, hogy haza érkezett. Nem akart beszélgetni, de tudta, hogy nem kerülheti el ezt. Főleg a mai nap után. Hablaty tudja, hogy az apja most büszke rá, de mégse boldog miatta. Egy olyan dologra büszke, ami nem Hablaty része és ez inkább szomorította a fiút, mint örömmel töltötte volna el. Az eddigi jó kedve rögtön elszállt és rossz kedvvel folytatta útját a szobája felé. Bár megtorpant az apja öblös és parancsoló hangja miatt.
- Hablaty. - szólt utána a férfi másodjára.
Nem fordult meg, mert tudta, hogy a fia ott van és pillanatok múlva lejön és tudnak beszélni. Hablaty felsóhajtott végül, majd leugrott a lépcsőn megtett pár fokról és az apjához sétált, feszülten. A makacsságuk miatt szokott a legtöbb beszélgetés vitába torkolni, de ma nem hagyja ezt a fiú. Beszél az apjával és próbálja nem a csillagos égig felhúzni, hogy az egész falu tudja miről meg a vita náluk, már megint.
- Későn jöttél. Merre jártál? - kérdezte a férfi, miközben intett fiának, hogy üljön le.
- Sétáltam. Gondolkoztam. - mondta a fiú lehangoltan.
- Bélhangos elmondta, hogy...
- Hogy nem mozdultam ki a műhelyből. Gondoltam. - mondta a fiú. - Nem okoztam gondot. Erről akarsz beszélni?
- A munkádat végezted. - mondta. - De valami baj van, fiam?
- Fáradt vagyok, ennyi az egész. - pillantott fel Hablaty az apjára. - Hogy álltok a fészek keresésével?
- Rosszul. - válaszolta tömören a férfi.
- Szerinted elmennek a sárkányok, ha fészek elpusztul? - kérdezte a fiú elmerengve.
- Biztosan. - mondta a férfi. - Miért érdekel ez ennyire?
- Tegyük fel, hogy másképp is meg lehetne oldani a portyák végét. Azt az elfogadnád? - kérdezte a fiú és az apjára nézett.
- Attól függ mi az a másképp. - válaszolt a férfi. - Mit forgatsz a fejedben?
- Semmit. - válaszolta a fiú. - Csak gondolkodok. Azt akarom, hogy béke legyen itthon.
- Anyád is folyton azt akarta, hogy békében éljünk a sárkányokkal. Te is ezt akarod? - kérdezte a férfi.
- Nem igazán tudom mit akarok. - mondta Hablaty.
- Mit tennél, ha te lennél a helyeben most? - kérdezte a férfi.
Hablaty elképedve nézett az apjára. Sose kérdezett tőle ilyet, sőt arra se nagyon akart gondolni, hogy egy nap fia követi őt a törzs élén. Erre elő áll egy ilyen kérdéssel, ami ledöbbentette a fiút.
- Keresnék egy megoldást, hogy béke legyen a szigeten. - mondta a fiú. - Egy kevésbe véreset.
- A sárkányokkal nem lehet békében élni. - mondta az apja és beleivott a korsójába.
- De mi van ha félre ismerjük őket? - gondolt Fogatlanra és az ők furcsa és új kapcsolatukra.
- Butaságokat beszélsz, fiam. Csak a fáradtság beszél belőled. - mondta nevetve a törzsfő.
- De ha igazam van, elfogadnád? - kérdezte a fiú makacsan.
- Hablaty. A sárkányok előbb falnának fel, minthogy a közelükbe kerülj. - mondta a férfi oda se figyelve.
- Alábecsülsz, apa. - mondta a fiú. - Mindig is alábecsültél, mert nem vagyok olyan, mint te.
- Ez nem igaz, Hablaty. - tiltakozott férfi, de jól tudta, hogy a fiának igaza van.
- Tudod, hogy nem leszek olyan, mint te. - mondta Hablaty pár perc hallgatás után. - Más elképzeléseim vannak Hibbant jövőjéről.
- Akkor mutass egyet vagy kettőt. - mondta a férfi egy perces meglepettség után.
Hablaty hálásan nézett az apjára. Nem csak Fogatlannal kezdett bele valami újba, hanem az apjával is sikerült egy normálisnak mondható beszélő viszonyt kialakítania a mai nap és ezek után talán képesek lesznek együtt dolgozni és úgy viselkedni egymással, mint egy normális apa-fia páros. Már, ha a vikingek világában van ilyen. Percekig ültek még csendben és szemléték egymást. Hablaty akart mondani még valamit, de nem jöttek szavak a nyelvére. El kell mondani apjának a történteket, de talán jobb lenne kis adagokban az apjának megtudnia a dolgokat. Jobb, ha előbb Fogatlannal foglalkozik és csak utána adagolja apjának a híreket, de most mégis melegség járta át a szívét. Sose beszélt az apjával így. Sose beszélgettek semmiről, főleg nem a sziget jövőjéről. Arról pedig nem is álmodott a fiú, hogy az apja kíváncsi a terveire. Talán rájött a törzsfő, hogy ő is tud mutatni valami újat a törzsnek. Ebben nem is téved, de nem abban tud újat mutatni, amire gondolni lehet. Hablaty mássága nem csak kivetni valókat hagy maga mögött, hanem elképesztő dolgokat.
- Holnap nem akarsz segíteni nekem? - kérdezte zavartan az idős férfi.
- Nem... nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet. - mondta a fiú. - Más felől meg Bélhangosnak kell segítenem.
Tervei szerint korán ki akart menni Fogatlanhoz és tervezni neki egy pótfarkat, de ha az apjának sikerül beszerveznie maga mellé egész napra, akkor erről le kell mondania még egy napra.
- Majd beszélek Bélhangossal. - mondta boldogabban a férfi. - Legalább tanulsz.
- Apa, ezzel még ráérsz. - mondta a fiú.
- Rég csináltunk valamit közösen. - mondta a férfi bánatosan.
Ebben a fiúnak igazat kellett adnia. Gyerek volt még mikor apja utoljára elvitte egy halászatra, de ott se nagyon volt apja segítségére, sőt inkább hátráltatta folytonos elcsászkálásával. Annak már közel 8 éve. Kissé megromlott a kapcsolatuk Hablaty folytonos bajkeverése miatt. Viszont itt az alkalmuk helyre állítani azt, kezdve a holnapi nappal. Talán a faluja is látni fog benne valamit és elfogadják a holnapi nap után. Sóhajtva nézett fel apjára, majd erőltetett egy mosoly az arcára.
- Ha Bélhangos nem bánja. - mondta a fiú.
Pléhpofa először csak meredt fiára, majd elmosolyodott és súlyos kezével hátba veregette fiát. Hablaty felszisszent a tompa fájdalom miatt, de tűrte. Rég látta apját boldognak, főleg ha vele volt egy szobában. Általában morcosan méregette fiát a szoba túl végéből és rászólt, ha valamit nem úgy csinált, ahogy az neki tetszett.
- Menj, feküdj le. Holnap korán kelünk. - mondta a férfi.
Hablaty csak bólintott, majd a lépcső felé indult és felsiettet azon. Fáj, hogy a holnapi nap nem tud kimenni Fogatlanhoz, de örül annak, hogy apja felajánlotta ezt neki. Talán majd este kimegy Fogatlanhoz és foglalkozik a sárkánnyal is egy keveset. Befeküdt az ágyába és egy ideig a plafont szemlélte. Csak most nyomta a vállát igazán a fáradság. Eddig nem is törődött vele, hogy tegnap este egy pillanatot, se pihent. Fel se tűnt neki, hogy pillanatok alatt elaludt. Sok volt neki ez a két nap és a történései.

2. fejezet

Hablaty, amióta csak átlépte a házuk küszöbét feszengve mászkált a házban. Tördelte a kezeit idegességében. Félt, hogy a sárkányra valaki rá talál és faluba hozzák, hogy ő legyen az, akit a fiatal harcosoknak meg kell ölniük a kiképzés után. Életében nem utálta még annyira sárkányölés gondolatát, mint most. Mióta megvédte az éjfúria mindent másképp lát. Jól tudja, hogy ők követnek el óriási baklövést azzal, hogy harcolnak a sárkányokkal, hisz nem ismerik őket. Ő se ismeri azt az éjfúriát, de neki köszönheti, hogy lélegzik még egyáltalán. Ha nincs ott az éjfúria most talán halott lenne és senki se tudna róla, hisz az a medence messze van a falutól és rejtve van a kíváncsi szemek elől. Hablaty is véletlenül esett be a medence területére, miután apjával kellően felhúzták egymást és a morgása közepette nem látta merre megy. Napestig tartott kijutnia a medencéből, de megjegyezte a helyet és azóta is odajár lenyugodni. Most pedig abba reménykedik, hogy a sárkánynak védelmet add az a hely, ahol bujkálni szokott. Életében nem félt még ennyire attól, hogy apja miként dönt a kiképzésével kapcsolatban. Eddig minden vágy az volt, hogy az arénába léphessen és büszkévé tegye az apját, de nem tud a sárkányokra gyűlölettel nézni, már nem. Nagyon jó tudja, hogy az apja semmiben se fog neki igazat adni, bármit is mond neki ma, holnap vagy bármelyik nap. Az apja egyes-egyedül azt csinálja, amit a fejébe vesz és nem tágít attól, míg úgy nem lesz, ahogy azt ő akarja. Hablaty örökölte ezt az apjától, csak neki nincs akkora befolyása, mint az apjának, sem olyan akarata. A szíve mélyén a fiú tudja, hogy sose lesz olyan törzsfő, mint az apja vagy annak az apja, de a maga módján talán mégis jó lesz. de az csak hosszú évek múltán lesz. Mióta az a sárkány "új" életerőt adott neki bizonyítani szeretne, de nem csak az apjának, hanem a törzsének is. A tagja akar lenni a törzsnek, de nem úgy, ahogy eddig azzá válhatott volna. Hős akar lenni, aki elhozza a békét a sárkányok és a vikingek között, legalább Hibbanton. De ahhoz, hogy erre képes legyen tudnia kell miért portyáznak a sárkányok, ehhez pedig az éjfúria segítségére van szüksége, annak pedig az övére. Idegesen mászkált tovább a házban, bár ijedten torpant meg mikor az apja hangját meghallotta. Nincs mitől tartania, de mégis retteg attól, hogy valami az arcára van írva és az apja megsejti a sárkányt és megöli azt. Körbe nézett a házban, majd gondolkodás nélkül iramodott meg a hátsó ablak felé, ahol annyiszor kilógott már. Azaz ő menekülő ajtaja általában az apja haragja elől, ám most nem erről volt szó. Rettegett az apja, a törzsfője szemébe nézni, mert féltette a sárkány életét és félt attól, hogy a szeme elárulja az apjának a dolgot. Utál hazudni az apjának, de most tudja, hogy nemes cél miatt teszi, aminek talán az apja is örülni fog. Hisz az apjának is a legnagyobb vágya béke, csak teljesen máshogy képzeli el azt a békét, mint Hablaty. A fiú látja a lelki szemei előtt Hibbant jövőjét, ahol a sárkányokkal együtt élnek és azok segítik őket, de ahhoz a vikingek segítsége is kell és az ő népe igen csak fafejű és makacs vikingekből áll. Az ablak túloldaláról még az ajtóra pillantott, majd az erdőbe futott kiszellőztetni a fejét. Szüksége van egy kis nyugira, ahol nyugodtan tud gondolkodni és nem az veszi körül, hogy ők nyernek vagy a sárkányok. Gondolkoznia kell, de nem itt és nem ezekről. Ő nem az apja, hogy világrengető döntéseket hozzon, de most mégis azt teszi, hisz valami összeköti már azzal a sárkánnyal. Talán a közös cél vagy valami teljesen más és erősebb kapocs, amit semmi se vághat el. Nem tudta, de mindenképp más jövőt akar a szigetnek, amit reményei szerint elfogadnak, majd az emberek és főként az apja. De először azt kell eldöntenie magában, hogy hogyan tud segíteni a sárkányon. Nem figyelt merre megy, csak a lába vitte és igen csak meglepődött azon, hogy semminek se ment neki. Felsóhajtott mikor a medencéhez ért. Egy részben erre a helyre, a titkos helyére van szüksége, de nem tudja, hogy reagálna rá a sárkány. A tegnapi nap megígérte a sárkánynak, hogy segít neki, de semmi ötlete arra, hogy tudna segíteni neki. Felsóhajtott, majd elindult az átjárón a medence felé. Amint belépett a kör alakú, ám tágas vájatba sehol se látta a sárkányt. Fegyver nincs nála, tehát kiszolgáltatott a sárkány számára, ami meg is ölheti őt. A tegnapi sziklára ült le e tó partján és gondolkozott. Percek teltek el, mire az éjfúria megjelent és a fiú felé indult mondhatni örömmel. Rá kellett jönnie a sárkánynak, hogy egyetlen társasága a fiú lesz, ki tudja mennyi ideig és csak ő tud neki segíteni, azt pedig már tudja, hogy bízhat benne. Kölcsönösen megmentették egymást. A fiú motyogása megállította egy pillanatra, majd újult erővel iramodott neki. Azzal a lendülettel, amivel a fiúhoz ért és meglökte a fejével, mire a fiú a vízbe repült. Hablaty dühösen mászott ki a vízből, azzal a szent céllal, hogy megdorgálja a sárkányt, de nem tudott haragudni a sárkányra, ami igaz rajta nevetett, de akkor se tudott. Mélyen belül pedig tudta, hogy igen csak nevetségesen néz ki bőrig ázva. Csak elmosolyodott, majd vissza helyezkedett a sziklára. Felfedezte maga mellett a botot, amivel a minap a földbe rajzolgatott és elmosolyodott. Felkapta a botot, majd a rajta nevető sárkányra pillantott. Elképedve nézte a sárkányt, aki rögtön abba hagyta a nevetést és érdeklődve fordult a fiú és a bot felé. Nem értette mit akar azzal. A fiú egy percig csak nézett a sárkányra, majd a botot a nedves földbe mélyesztve rajzolni kezdett, céltalanul. Fogta a botot és csak húzta a földön, ami megnyugtatta. Az apja sose értette, de Hablaty más volt, mint a korabeliek a faluban. Nem tudott fegyverekkel harcolni úgy, mint ők. Nem tartozott igazán a törzsbe és nem lehetett az apja büszke rá. Hablaty leginkább úgy tekintett magára, mint egy feltaláló vagy valami olyasmi. Szeretett a műhelyben a rengeteg fém között dolgozni és újabbnál újabb munkákat kiadni a kezéből, amikre büszke volt, de ő is tudta, hogy neki nem ezt kell csinálnia élete végéig. Neki más feladata van, vagyis egy nap törzsfő lesz, talán és akkor a falujával és az ott lakokkal kell leginkább törődnie. Hogy nekik jó legyen. Nem lehet önző a népével szemben. Épp ezért van tele rengeteg tervrajzzal az inasszobája a műhelyben, már réges-rég elkezdte tervezni Hibbant jövőjét, ami eddig lehetetlen volt a sárkányok miatt. Hablaty számára pedig most már az EDDIG szó a kulcsfontosságú. Hisz itt az alkalma arra. hogy olyan világot teremtsen itt, amilyet csak szeretne. Főleg, ha a sárkánnyal együtt akar maradni. Tudja jól, hogy ők ketten összetartoznak már és a sárkánynak rá van szüksége a repüléshez. A sárkányra pillantott, aki figyelemmel követte eddigi mozdulatait. Társat látott benne és nem ellenséget. Olyan valakit látott a sárkányban, akit másban sose. Bíztak egymásban és békében megvoltak egymás mellett. Az apja képtelen lenne erre. Annak ellenére, hogy az éjfúriát gyilkos ösztönökkel emlegetik, békésen ült mellette és szemlélte a fiú mozdulatait. A hirtelen mozdulatok miatt se pattant fel és támadt rá. Hablaty pedig megnyugvást talált mellette. Felpillantott a sárkányra, ami ugyan azzal a kíváncsisággal nézett a fiúra.

- Mit szólsz, ha kitalálnánk neked egy nevet? - kérdezte a fiú mosolyogva.
Egy percig csak méregette a fiút és annak mosolyát, ami zavarba hozta Hablatyot, de felderült az arca mikor meglátta, hogy a sárkány utánozni próbálja. Meglepődött, mikor a sárkány szájában egyetlen fog sem volt, pedig tisztán emlékszik, hogy voltak fogai.
- Fogatlan? - kérdezte hangosan és a sárkányra sandított. - Úgy emlékszek voltak fogaid.
A sárkánynak se kellett több, megmutatta a fiúnak, hogy igen is vannak fogai, amiket nem fél használni. A fiú riad és elképedt arca láttán elégedettség futott végig a sárkán testén. Hablaty pedig csak nézett a sárkányra. Olyan sok dolog van, amit meg kell tudni a sárkányról, mer ez a sárkány már hozzá tartozik és mindent tudni akar róla. Sose gondolta volna, hogy ő, a világ leggyatrább vikingje egy sárkánnyal, egy éjfúriával fog társalogni, ahelyett, hogy megölné és az apja büszke lenne rá. Inkább a titokzatos sárkányt szemlélte és próbálta befogadni a látottakat, ami nehezen sikerült neki.
- Fogatlan. - bökte ki végül. - Mit szólsz hozzá, pajti?
A sárkány csak elmosolyodott, mint aki beleegyezett volna a furcsa név választásba. Hablaty bólintott, majd újra a bottal rajzolgatott a puha földbe. Először csak vonalaknak indult az egész, de hamar rájött, hogy a vonalak az éjfúria fejét alkotják meg a földben, amit az éjfúria is felismert. Hablaty meglepetten tapasztalta, hogy a sárkány mellette dorombolni kezdett, mint egy kismacska. Egy pillanattal később a sárkány felpattant mellőle és a fák felé iramodott, ahonnan egy igen csak nagy ággal tért vissza a tó partjára. Hablaty mozdultait próbálta utánozni, ám nem igazán jött ez össze a sárkánynak. Az egészből inkább egy hatalmas kavarodás lett, de mégis büszkén szemlélte munkáját az éjfúria. Hablaty nem tudta mi futhat végig most a sárkány fejében, de érdeklődve nézte annak munkáját. A nagy bambulásban rálépett Fogatlan munkájára, amire morogva figyelmeztette a sárkány. Hablaty számára pedig minden világos lett. Próbára teszi a sárkány őt, a bizalma érdekében. Rámosolygott a sárkányra, majd a "próbájára" koncentrált. Kifele haladt a körből, egészen addig fel se pillantott míg a sárkányhoz nem ért. Szembe fordultak egymással és figyelték a másikat. Hablaty felé nyújtotta a kezét és elfordította a fejét. Nem igazán tudta mit csinál, de az ösztöneit követte, az apja mondta mindig ezt neki. "Egy jó törzsfő az ösztöneire hallgat." Hablaty pedig pontosan ezt tette. Hallgatott az ösztöneire és bízott a sárkányban. Fogatlan csak nézte a felé nyújtott kezet, majd a fiú kezéhez érintette az orrát. Hablaty, ami megérintette a pikkelyes bőrt Fogatlanra kapta a tekintetét és a sárkányt figyelte. Egy pillanat múlva a sárkány kinyitotta a szemeit és Hablatyra nézett.A fiú ösztönösen tette a másik kezét is a sárkány fejére és simogatott végig azon, amit Fogatlan dorombolva fogadott.
- Pajti. - döntötte a fejét a sárkányéhoz.
Mindketten tudták, hogy ettől a pillanatól kezdve egy életre szóló kapcsolat alakult ki közöttük, aminek semmi se fog véget vetni. Hablaty tudta, hogy Fogatlannal az oldalán bármire képes lesz. Kezdve a felek kibékítésével, de ebbe már nem lesz egyedül.

Infok

A részeket megpróbálom heti 2 alkalommal feltölteni. Úgy gondoltam, hogy az a heti két alkalom kedd és szombat lenne és nem random módon töltögettem fent. Szeretnék egy kis rendszerességet hozni a blog életébe. Most meg teljesen úgy érzem magam, mint 4 évvel ezelőtt mikor belekezdtem az egészbe, hisz végül is újra kezdtem egy másik fejezettel, ami megint meghatározó lesz egy jó ideig nekem és azoknak akik olvassák ezt a blogot. Új és régi olvasóként is. Nagyon remélem, hogy ez a történet is nagyon tetszeni fog nektek és jelezzétek, ha valami nem stimmel, mert azt megköszönném és akkor javítok rajta. Legyen az bármi. 

Ha pedig gondoljátok azokat a bejegyzéseket is folytatom, ahol kifejtem a véleményem vagy elemzek valamit a saját szemszögemből. De erre a ti reagálásotokra is szükségem van és arra is, hogy megírjátok nekem, hogy mit látnátok szívesen. Építő jellegű kritikákat mindig elfogadok. És azért örülök, hogy vannak még olyanok akik szívesen olvassák az irományomat.

1. fejezet

Rohant a faluba, ahogy csak tudott. Muszáj ott lennie a műhelyben, hogy segítsen az idősebb férfinak a munkákban. Persze nem a fiú lenne, ha nem esne hasra minden második kiálló gyökérben vagy csapná képen minden ág ami az útjába kerül. Számára még az egyszerű futás is hatalmas kihívást jelentet. Végig rohant a falun egészen a falu közepén álló kovács műhelyig. Berontott az ajtón és neki állt az idősebb férfi mellett dolgozni. Ám a gondolatai folyton visszakalandoztak az erdő mélyén sérülten fekvő éjfúriára, ami megmentette ma a haláltól a fiút. Hablaty nagyon jól tudta, hogy a sárkány egyetlen pillantása, ami őszinte segítség kérést sugallt felé, megváltoztatta gondolkodás módját. A szíve mélyén a fiú is tudta, hogy a sárkányok nem rosszak csak erre kényszerülnek. Hiszen, ha az öldöklésre lennének csak képesek a sárkányok, akkor azaz éjfúria se tett volna mást, ám helyette megmentette a fiút a másik sárkánytól a saját épséget kockáztatva. Hablaty azt is jól tudta, hogy a ma történtek után sose lesz képes úgy tekinteni a sárkányokra, ahogy az apja és a falu tagjai. A saját szemével látta, hogy a sárkányok nem csak öldöklésre képesek. Talán eljött a fiú nagy pillanata, ahol bizonyíthat végre apjának és törzsének is. Talán Ő lesz az, aki békét hoz a két fél között, azzal az éjfúriával. Nehéz munka áll a fiú előtt és ezt ő is nagyon jól tudja, de minden erejét és tudását bele fogja fektetni, hogy véghez vigye kigondolt terveit. Nem akar több háborút, ami évszázadok óta végeláthatatlan és reménytelen. Egyik félnek se kedvező a mostani állás. Vikingek halnak meg, nem beszélve a sárkányokról. Igaz fél attól, hogy mi lesz vele, ha az apja megtudja miben sántikál, de nagy reményei vannak ezzel kapcsolatban. Tartozni szeretne valahova, végre tagja szeretne lenni valaminek. A csapat, a törzs tagja akar lenni. Ha véget vett az évszázados háborúnak talán a törzs tagja lesz. Az apja büszke lesz rá és nem fogja haszontalannak tartani, ahogy évekig tette és most is teszi. Persze ott van az a tény is, hogy az apja azon nyomban árulónak nevezi, mert nem azt az oldalt választotta, amilyet kellett volna és kivégzik őt, amit nem akart. A törzsét kellene választania, azt ahova tartozik, de ő is tudja, hogy sehova se tartozik igazán. A saját otthonában is csak egy megtűrt személy. Valamilyen szinten igazat add apjának, hisz haszontalan volt, de most kitűzött magának egy célt, amit végig fog csinálni, bármi áron. Megígérte a sárkánynak, hogy segít neki és be is tartja az ígéretét, bármi áron. Már csak a sárkányon múlik, hogy segíteni fog neki és elfogadja-e a fiút, mint társat és barátot. Abban biztos volt, hogy valaminek elfogadta a sárkány, de nem tudta pontosan minek. Meg kell tudnia és együtt kell dolgoznia a sárkánnyal. A szíve és a lelke mélyén is tudta, hogy a sárkány biztonsága és élete rajta áll és nem árulhatja el a sárkány bizalmát, amit kiérdemelt. Még most se tudja felfogni, hogy a sárkány hagyta neki, hogy hozzá érjen. A sárkány pikkelyei egy pillanatra se emlékeztette őt a hal vagy bármelyik általa ismert pikkelyes állat pikkelyeire. Megmeri kockáztatni azt is lejelenteni, hogy a sárkány bőre selymes volt.
Bélhangos, a falu kovács kíváncsian méregette a fiút, hogy az mikor kap a figyelmetlenségén és lóg ki, hogy jelet hagyjon, vagyis dönt romokba mindent és miatt a sárkányok élelemmel hagyják hátra Hibbant-szigetét. Meglepte a fiú órákig tartó koncentrálása a munkájára és egyetlen percre se próbált kibújni a munka alól. Szó nélkül tudta mit kell csinálnia és csinálta is. Egy szót se kellet mondania a kovácsnak, hogy mit csináljon. Úgy szedte be a fegyvereket és kezdett neki a munkának, mintha nem is sárkányok repkednének kint, hanem csak besegít a jó öreg Bélhangosnak a munkában egy nehéz napon. De a kovács se lehet elégedetlen a fiú munkájával. Sose kap panaszt arra, ami a fiú kezéből került ki. Jól kitanította fiút, aki talán élvezettel végzi a munkát, amit a kovács műhelyben végezz. A fiú éppen a munkájukat végző csapatot nézte, aminek mindig is a tagja akart lenni, de már kevésbé szeretne az lenni. A sárkánnyal való érintkezés teljesen más nézőpontot adott neki.
- Nem mész ki? Nem akarsz jelet hagyni? - kérdezte a kovács.
- Elég jelet hagytam már és mindent rossz helyen. - mondta a fiú, korábbi hibáira gondolva. - Jobb, ha meghúzóm magam egy időre.
- Beverted a fejed, fiam vagy mi történt? - nevetett fel a kovács.
Hablatynak is be kellett vallania, hogy abban amit mondott van min nevetni. Ő, a nagy bajkeverő meghúzódik egy időre és próbál normális lenni.
- Talán a reggeli vita miatt. - mondta a fiú és visszament dolgozni.
A kovács csak nézett utána és fej rázva fordult vissza a munkájához. Nem tudta eldönteni, hogy higgyen a fiúnak vagy sem. Akik ismerik Hablatyot azok tudják, hogy a fiú mindig az apjának akart bizonyítani, hogy méltó arra, hogy a fia legyen. Talán rájött a fiú arra, hogy azzal semmit se bizonyít az apjának, amit csinál. Talán rájött, hogy majd eljön az ő ideje is és bizonyíthat az apjának valamiben, amiben méltó lesz arra, hogy Haddock legyen, de az nem most van. Nem a sárkányokkal való harc kellős közepén. A falu öröme volt, hogy a fiú nem került elő a portya alatt. Évek óta ez volt az első portya, amin a sárkányok nem fosztották ki a falu teljes élelem ellátmányát és ez annak is köszönhető volt, hogy Hablaty nem dugta ki az orrát se a kovácsműhelyből, ahol reggelig dolgozott a kováccsal. A fegyverek helyre hozásával ügyködtek azok ketten. Ám a fiú gondolatai most, a portya után még inkább visszakalandozott a sérült éjfúriához. Egyenlőre semmi ötlete arra, hogy segíteni tudjon neki. A nap már magasan járt mikor a törzsfő megérkezett a műhelybe. Hablaty hátul dolgozott, de rögtön meghallotta az apja hangját. Talán ez lesz életében az első alkalom, amikor az apja nem az egész falu előtt alázza meg és küldi haza, mint valami rossz gyereket. Újra a munkára koncentrált és nem arra, hogy az apja bármikor odamehet hozzá.
- Hablaty merre van? - kérdezte a kovácstól a főnök.
- Hátul. Dolgozik még, pedig mondtam már neki, hogy elmehet, de nem akar menni. - mondta a kovács. - Pedig egész este itt dolgozott. Beszélj vele lehet rád hallgatni fog és lepihen.
- Lehet. - monda elgondolkodva a főnök, majd Hablaty munkaterülete felé indult.
A fiú gondolataiba mélyedve élezte a kardot, amit nem rég fogott meg. Fel se tűnt apja közeledése, mind addig míg az a vállára nem helyezte súlyos kezét. A fiú ijedtében ugrott egyet és elejtette a kardot, ami centikre a lábától esett a földre. Tudta jól, hogy semmi rosszat nem tett most még is félve pillantott fel az apjára.
- Nem okoztál galibát, fiam. - kezdett bele a főnök.
- Tudom, apa. Megfontoltam azt, amit mondtál. - hazudta a fiú.
- Csak jót akarok neked. - mondta. - Erősíteni akartalak. Most már menj haza és pihenj le. Sokat dolgoztál az este.
- De van még munkám. - ellenkezett a fiú.
- Menj haza és pihenj le. - szólt rá erélyesebben az apja.
- Rendben. - sóhajtott fel a fiú.
Nehezére esett az apja szemébe hazudni, de ha elmondja, hogy miért döntött így első dolga lesz az apjának megölni az éjfúriát, amit nem akar. A sárkány védelme fontosabb neki, mint eddig bármi más. Felvette a földről a kardot, amit az asztalra rakott és az apja mellett a házuk felé indult. Csendben haladtak, majd a fiú elvált az apjától és a házukba ment, míg a törzsfő a Nagy Csarnokban összehívott gyűlésre tartott. Egy cseppnyi büszkeséget érzett a fia iránt a mai nap. A fiú pedig nehéz szívvel vállalta a terhet a céljai érdekében. 

Helyzet jelentés

1. Az első fejezet az új sztorihoz lassan halad, mert nem mindig van időm írni, de halad. Nem ígérem, hogy a hétvégén meg lesz, de a hét elején már nagy a valószínűsége, hogy olvasható lesz.
2. Az új sztori mellett most valami nagyba is belekezdtem írás ügyileg. Nem, nem egy blogba, hanem -dobpergés- egy könyv, egy húsvér vagyis papír könyv megírásával küszködök, gépen😁😁. Túl nagy fába vágtam a fejszém, de próbálkozni szabad, de ez nem jelenti azt, hogy itt elhanyagolom a dolgokat. Kb. most életem újjá ezen a platformon és nem a legelején akarom abba hagyni. De szeretném bontogatni vagy inkább próbálgatni a kis csibeszárnyaimat és végre megtalálni azt, amit szeretek és csinálni is szeretem.
3. Ami egy kicsit aggaszt az a blog nagyon megcsappant megtekintése. Vagy nekem van olyan érzésem, hogy nem kellene vagy az emberek szoktak le a netről való olvasásról vagy a bloggerről szoktak le nem tudom. Engem személy szerint aggaszt a megtekintés alacsony száma, de lehet csak a nyár miatt ilyen, nem tudom.
4. HA van nektek valami ötletetek, amivel feldobhatom a blogot nagyon kérlek írjátok meg nekem akár lent👇👇, akár E-Mailban (narancsmandarin4@gmail.com) Jöhet bármi, csak írjátok meg mit látnátok itt szívesen. Miattatok jutottam 4 évnyi írással idáig és azt szeretném, hogy nektek tetsszen a blog. Tényleg jöhet bármi, amit csak ti akartok, amiből, majd válogatok és csinálom a bejegyzéseket ide.

Ha valakit érdekelt a könyvem, amivel küszködök, az írjon bátran és akár itt is mutathatok részleteket belőle. De ez persze egy nagy HA és annál is nagyobb KÉRDŐJEL. 

És igen új design-et kapott a blogom, amibe most nagyon beleszerettem

Prológus

Minden a kiképzés előtt kezdődött.

A hajnalban lezajlott portya után Hibbant-szigetén béke honolt és talán nyugalom is, bár nem volt ember a szigeten, aki ne zsörtölődött volna a sárkányok pusztítsa miatt és igyekeztek felhúzni a romokban heverő faluból valamit. Minden nap ugyan ez megy. Hajnalban harcolnak a sárkányokkal, délelőtt pedig a falut szedik rendbe. Utána meg mindenki a munkáját végzi. Egyedül Hablaty az akit kirekesztenek a faluból és elküldik őt a faluból, senki se akarja, hogy a fiú még több bajt okozzon ügyetlenségével. Nem becsülik meg a fiút és nem telik el nap úgy, hogy a fiút ne bántaná meg valaki. Kezdve az apjával, aki egy perc figyelmet nem képes egyetlen fiára fordítani. A falu fontosabb, mint az, hogy a fiát meghallgassa és segítse. Szégyenkezik fia miatt. A fiú látja az apján, hogy legszívesebben az apja letagadná és mást nevezne fiának, de az élet és az istenek vele áldották meg. Egy szerencsétlen, mihaszna, nyeszlett fiúval, aki egy szekercét se bír el. Mindenki tudja, hogy a fiú lenne az első, aki meghalna egy komolyabb támadás során a sárkányokkal szemben. Senki se érti meg a fiút és épp ezért magányos. Az egyetlen ember, aki beszél vele az a kovács, aki szinte felnevelte az apja helyett és tanította a műhelyben a fiút. Igaz az öreg kovácsnak nincsen fia talán ezért is hordja ennyire szívén Hablaty sorsát.

Hablaty, mint minden nap az apjával való veszekedés után az erdőbe menekült a titkos búvóhelyére, ahol egyedül lehet és senki se zavarja meg dühe levezetésében. Morogva ült a tó partján és morgott magában.

- A falu szégyene vagy, fiam. Sose fogsz megkomolyodni és minden elkövetett ballépéseddel csökkented a családunk hírét és befolyását. Nem lesz belőled jó törzsfő. Komolyodj meg végre. - utánozta apja hangját a fiú. - Aj, mit tudnék tenni, hogy megértsen vagy legalább meghallgasson anélkül, hogy az vitába torkolna? - kérdezte magától.

Felvett egy botot a földről és unottan rajzolgatni kezdett a nedves földbe. Sok idő eltelt, mikor szárnyak suhogására lett figyelmes, mire rögtön az égre kapta a tekintetét, ahol egy fekete testet látott elsuhanni egyenesen a medence felé repült az árny. A fiú felpattant és a hozzá közel eső sziklacsoport mögé ugrott be, ahonnan kilesett az éppen leszálló állatra. A fekete test fürgén landolt a másik sziklacsoporton, majd elbújt a mögött, ahonnan kikémlelt. Nem vette észre a fiút, így kiugrott a szikla takarásából és a tóhoz ment. A fiú csodálattal nézett végig a sárkány pikkelyes testén és nem bírta befogadni azt, amit lát. Méterekre áll egy sárkányól, ami épp annyira békés, mint ő maga vagy épp annyira rémült, mint amilyen ő is. Az utóbbiban nem annyira biztos. Próbálta megfejteni, hogy milyen sárkány is áll előtte, de nem tudta megfejteni. Az agya egy szegletéből mégis előmászott a válasz.

- Egy éjfúria. - kiáltott fel boldogan, ám rögtön lehervadt a mosoly az arcáról, mikor a sárkány rákapta a tekintetét. 

Hátrálni kezdett, de megtorpant mikor a föld megremegett a lába alatt, sőt a föld remegése miatt el is esett. A sárkány már nem is foglalkozott vele, hanem morogva körözött a talajon és várt valamire. Egy pillanattal később a föld utoljára megremegett, majd egy sikoltóhalál robbant ki a földből. A fiú felkiáltott, majd menekülni kezdett, amivel magára vonta a másik sárkány figyelmét és az utána eredt. Az éjfúria egy percig csak nézte, majd utánuk eredt és a másik sárkányra támadt, így a fiú el tud menekülni. A fiú vissza se nézve menekült a kijárat felé, de megtorpant a kijárat előtt, mikor az éjfúria fájdalmasan üvöltött fel mögötte. Gondolkodás nélkül fordult meg és indult vissza a sárkányok felé. Felkapott egy követ és a "vak" sárkánynak dobta azt, ami újra rá figyelt. Újra menekülni kezdett, ám az éjfúria közé és a sikoltó halál közé ugrott és újra annak támadt, a fiút védve a sárkánytól. A fiú összekuporodva feküdt a földön és várt. Várt valamire. Talán ennek a végére vagy arra, hogy végig taposson rajta a sárkány maga se tudta eldönteni. Percekkel később az éjfúria üvöltését hallotta, mire felnézett. A sikoltó halál menekült a szigetről. A sárkány a fiúra pillantott, majd tovább állt, de a sérült farokszárnya miatt nem tudott elrepülni. Kétségbe esetten üvöltött, majd zuhant a földre. Hablaty felállt, majd a sárkány felé indult, aki rámorgott. A fiú látta a sárkány hátából kiálló tüskét, de az mintha nem is érezte volna. Morogva távolodott a fiútól, aki elszántan közeledett a sárkányhoz.

- Semmi baj, semmi baj. Csak segíteni akarok. - nyugtatta a fiú. - Nem akarlak bántani. Segítek. - ismételte meg. - Megmentettél, kétszer is, de még így se vagyunk kvittek.

A sárkány csak bólintott, majd hagyta, hogy a fiú kiszedje a tüskét a lábából. Felragyogott a fiú arca mikor a kezei egy pillanatra a sárkány pikkelyes testéhez ért. Ugyan akkor egy különös érzés járta át a testét. Mást érzett a sárkány irányába. Talán tiszteletet. Nem tudta megnevezni az érzést, de hálás volt, hogy megmentette az életét, ő pedig viszonozni akarja ezt. Segíteni fog neki és nem hagyja senkinek se, hogy megtalálják vagy ártsanak a sárkánynak. Végig húzta a kezét a sárkány testén, amit a sárkány meglepetten, de bizalommal fogadott. A fiú volt az első a sárkány szemében, akit egyenrangúnak látott magával. Elmenekülhetett volna, de visszajött segíteni neki, gondolkodás nélkül rohant neki fejjel a harcnak, az ő ellenségével. Bele se gondolt a fiú, hogy mibe kerülhet neki az a harc, amit egy sárkánnyal vesz fel, de megtette az éjfúriáért. Nem tudta egyikük se mi volt az a kapcsolat, ami abban az egy pillanatban létre jött kettőjük között, de mindketten tudták, hogy a másikat bármitől megvédenék innentől. Legyen az bármi, de a másik biztonsága már egymáson áll. Az idilli pillanatot a falu irányából felhangzó kürt zavarta meg. Portya van, ilyen hamar. Mindketten arra kapták a fejüket, majd egymásra néztek.

- Nem hagyom, hogy ártsanak neked, ígérem. - mondta a fiú. - Megvédtél és én is meg foglak védeni téged, ha kell az apámtól is.

Ellépett a sárkánytól, majd a kijárat felé indult. Visszanézett a sárkányra, aki utána bámult, majd sérült, sőt hiányzó farokszárnyára pillantott bánatosan. A fiú pedig futva indult a faluja felé ezer féle gondolattal a fejében. 

Új sztori(aszem)

Oké, oké megértem, hogy a másik sztoriból még lehetne mit kihozni, de nekem már nem megy. Igazság szerint nem csak az idő ihlet hiány miatt hagytam abba, hanem azért is, mert már a saját fejembe összekavarodott a sztori és egyszerűen azt se tudtam mit írjak. Plusz valahogy az a 100. fejezet megfelelt annak, hogy egy fejezetet, ami fontos volt számomra lezártam. Imádtam írni a sztorit, de valahogy abból - ne vegyétek sértésnek - de kiöregedtem. Már, mint a saját blogomból kiöregedtem. De ez nem jelenti azt, hogy a sorozatot/filmeket is gyerekesnek tartom magamnak, mert nem. Itt van a harmadik rész, amit tűkön ülve várok már. Főleg, hogy ha jól számolom az amerikai bemutatótól (2019.március 1. - ne késeztek meg ha tévedek, légyszi) a magyar bemutató olyan 9.-e környékén, vagyis a szülinapom környékén lesz.😊😀Elvileg persze. Szóval tényleg ne késeztek meg ha tévedek.

Nos igen a cím alapján új sztorin agyalok, de azt csak akkor mutatom be egy röppke prológusban, ha érdekli az embreket. Ha érdekel titeket egy újabb fejből kipattant sztori tőlem, akkor azt jelezétek.
De néhány dolgot előre leszögeznék.

1. Itt folytatnám, mindenképpen (erre a blogra vagyok a legbüszkébb, mert próbálkoztam párral, de azkat inkább töröltem, mert egy résznél tovább sose jutottam)
2. Igen, mivel maradok itt vele httyd-s lesz.
3. Mivel fejlődtem 4 év alatt(rengeteget) kicsit másabb írást olvashatok, majd tőlem.
4. Biztosan lassan haladnéka fejezetekkel, de lennének. Nem azt mondom, hogy hetente, de havonta 1-2, talán 3 is.
5. Az új ihletet Shawn Mendesnek és a zenéjének köszönjétek (MendesArmyForever😍💓)

Csak akkor vágok bele ebbe, ha érdekel titeket. Lent várom a reakciókat és a másik miatt tényleg bocs. De abból tényleg kinőttem már. Remélem lesz valaki, akit érdekleni fogja az új sztori, aminek eddig a fejemben csak az első fejezet van meg kb, de akkor is. A türelem rózsát teremt vagy jelen esteben sztorit. Ha van visszajelzés az új blogra akkor neki is kezdek.

Amúgy bcsi a hibákért, de rohadt szar géppel írtam ezt most.😅😅😅

Hablayt új élete 100. fejezet/Epilógus

Sajnálom, hogy csak most jelentkezek, de tanulás volt a dolog hátterre.

Valamint azt is sajnálom, hogy így fejezem be a blogot.

de egyszerűen nem tudom, hogy folytatni, viszont föggőben nem akartam hagyni.

Szóval....

Köszönöm a rendszeres olvasóimnak, hogy eddig kitartottak mellettem és a blog mellett.

Mit ne mondjak azért 100 fejezet elég sok. Nekem legalább is az.

Sose gondoltam olna, hogy mikor a ősrégi asztaligépemen elkezdtem írni (rengeteg helyesírási hibával😂😂), hogy valaha sikeres lesz és valaki várni fogja a folytatást időről időre.

Szerettem ezt írni, de sajnos már se időm, se ihetem nincs hozzá.

Mindig is örültem a visszajelzéseknek és ez alatt is fogok.

Köszönöm a közel 4 évnyi támogatást azzal, hogy olvastátok.

Remélem az utolsó, a legutolsó fejezet tetszeni fog még nektek ehhez a sztorihoz.

Emlékszek még arra, amikor gyerekkoromban a sárkányokkal harcoltunk, amikor öltük őket, amikor még az ellenségink voltak. Amikor még nem ismertük őket.

Emlékszek azokra az időkre, amikor még mondhatni gyerekként boldog voltam, amikor olyanok vettek körbe, akik szerettek, aztán egyszer az is elmúlt. Egy pillanat alatt, azóta persze sok dolog változott. Nagyon sok dolog.

Miután minden rossz irányba változott az életemben megváltoztam. Újra ott akartam lenni, ahol régen. Újra barátokat akartam. Mindent újra akartam, amit elvesztettem, de nem kaptam meg, mert olyan voltam, amilyen, de ennek meg volt az oka. Vágyam arra, hogy szeressenek úgy, ahogy vagyok, de csak a probléma volt velem. De valakitől még is megkaptam azt a szeretetet, amire nagyon rég vágytam.

Bár itt lennél, Pajti. Hiányzol.

Emlékszek arra az elsöprő örömre, amikor lelőttem őt. Arra cseppnyi boldogságra, hogy újra meg fognak becsülni. Újra lesznek barátaim és végre apám is büszke lesz rám. De nem így lett.

Amikor megláttam ott, furcsa érzés fogott el. Nem akartam megölni, ahogy terveztem. Segíteni akartam neki és segítettem is. Elengedtem. Elengedtem, hogy tovább pusztítson. Vagyis akkor én még azt hittem azt csinálják. Ő és a fajtája.

Emlékszem, ahogy rám nézett mikor elengedtem. Rémült volt és nem tudta miért csinálom azt, amit. Én is ugyan úgy voltam a dologgal. Mi a fenét csinálok? A mai napig nem bánom, hogy életben hagytam. Abban a pillanatban nem csak félelmet láttam a szemében, hanem értelmet és megértést. Valamint olyan csillogást, amit emberében soha. Abban a pillanatban összekapcsolódtunk. Onnantól tudtam, a szívem és az eszem legmélyén, hogy ők nem olyanok, mint amilyennek hisszük őket.

Emlékszem, ahogy barátok lettünk, ahogy bízni kezdtük a másikban. Minden egy félig emésztett hallal kezdődött. Egy hallal, ami egy életre szólt kettőnk között. Egy hal, ami örök köteléket hozott létre kettőnk között és tudtam, hogy az a kötélék sose fog elszakadni. Tudtam, hogy lesznek hullám völgyek, de elszakadni sose fog. De akkor még nem tudtam. Akkor még nem tudtam, hogy mi miért is vagyunk ugyan olyanok.

Kirekesztettek, mások, megérthetetlenek.

Egymást mégis megértettük.

Ellenségből barátok, barátokból társak, társakból család lettünk. Ez mindig is így lesz.

Emlékszek arra a pillanatra, amikor az épp eszem helyett a szívemre hallgattam és a sorsom helyett, a pozícióm helyett ŐT választottam. A barátomat. Azt a „személyt” akiről tudtam, hogy sose hagyna cserben, akiben a legjobban bíztam, aki szeretett és elfogadott. Mert tudom, hogy ő pontosan ugyan így érzett felém.

Akkor bizonyítottam neki a legjobban, mikor a szerelmemtől védtem meg. Őt választottam és nem azt akihez a szívem húzott a legjobban. Ő volt az aki megértett és védett évekig.

Vele fedeztem fel a világot. Vele váltam jobb emberré.

Olyan ember lettem, akire ő is büszke és én is.

Sose bánnom meg, hogy a barátja lettem, hisz megváltozott minden azóta. Túl sok minden változott.

Ha ő nincs akkor én se lennék az, aki.

Pedig egyszer hátat fordítottam neki és elkergettem, de a bánat és a gyász rossz dolgokra képes. Olyan dologért bántottam, amiről nem is ő tehetett. A legjobb barátomat hagytam cserben, de sose bocsájtottam volna meg magamnak, hogy ha elveszítem a hülyeségem miatt.

Ő mindent feláldozott volna értem, ahogy én is. Az életét áldozta volna értem és sokszor megtette az évek alatt.

Ő mindig mellettem volt, még akkor is mikor az örömök, a fájdalmak és minden egyéb ért. Ott volt mellettem és támogatott.

Emlékszek a csatákra, a harcokra, amiket együtt vívtunk. Az újabb és újabb kalandokra. Mégis az volt a legnehezebb, hogy megfeleljek azoknak, akiknek kell. Mellette más volt. Ő olyannak elfogadott, amilyen voltam.

Nagyon hiányzik, de muszáj voltam elengedni.

Ő a sárkányom volt, a barátom, a társam, de el kellett engednem. Ha azt akartam, hogy boldog legyen el kellett engednem. Neki is fájt és nekem is, de mindketten tudtuk, hogy ez szükséges. Neki is meg voltak a feladatai és nekem is.

A kalandozásokat a kötelesség váltotta fel. A sziget újjá építése. Az otthonunk helyre hozása. Amit az életembe, az új életemben és feladat körömben fontosabb volt, mint bármi.

Én voltam a törzsfő.

Hatalmas veszteségek után az lettem, amitől mindig is tartottam, de megküzdöttem vele. Féltem, hogy nem leszek olyan törzsfő, akire a szigetnek szüksége van. De velük minden sikerült.

Astrid és Fogatlan.

Ők voltak az én tökéletes támaszaim. Mindig is ők lesznek.

Emlékszem mikor Fogatlan kétszer is alfa lett miattam. Emlékszek mindenre, amin mi ketten keresztül mentünk.

Minden barátunkra és ellenségünkre emlékszek.

Emlékszek a búcsú keserves ízére a számban. A kész önműködő farokra. A bánatra a szemében, de az örömére is. Fájt neki, hogy annyi-annyi együtt töltött idő után elengedem. De örült annak, hogy végre újra szabad lesz és végre a fajtájával, az éjfúriákkal lehet. Azzal a kevéssel.

Szívszorító volt a búcsú tőle, de nem csak nekem. Mindenkinek. Nem beszélve arról, hogy amikor ő elment minden sárkány elment. Követték az alfájukat. Fájdalmas évek voltak Hibbanton akkoriban, de visszaszoktunk a régi időkhöz és erős nép lettünk. Soha többé nem háborúztunk a sárkányokkal. Sőt ha kellett jöttek, Fogatlan jött és segített.

Emlékszek, hogy minden évben eljött hozzánk. Meglátogatott minket. Engem, Astridot és a gyerekeinket. Vigyázott ránk és óvott minket. Mindenki meg tudta, hogy az éjfúriák nem az ellenségeink, hanem a barátaink. Csak nem mindegy kiben bíznak meg.

Az utolsó emlékem Fogatlanról, hogy az ágyam mellett ül és aggódva nézz rám. Az utolsó és végső búcsúnk. Az utolsó találkozás. Az utolsó viszont látás. Vagyis az életben.

Tudom, hogy a Vallhalában találkozni fogunk.

Végre újra a családom körében vagyok. Helyett foglaltam apám jobbján, ami őt büszkeséggel töltötte el. Ott volt az öcsém és az anyám is. Azok aki számítottak az életem első szakaszában.

Már csak ők hiányoznak.

Astrid és Fogatlan.

Hablaty Haddock vagyok.

Voltam és leszek.

Egy erős törzs főnöke.

A sárkányok szelídítője.

Odin örököse.

És Fogatlan, az éjfúria legjobb barátja

Hablaty új élete 99. fejezet

Igen, igen rövid lett, de több nem teltel az ihletemből, bocsi😁😁

Szokásomhoz híven reggel a nappal együtt keltem. Takonypóc és a sárkányok még bőven aludtak. Mondjuk ezt megértem hisz ki az a hülye rajtam kívül persze, aki ilyenkor felkel. Kisétáltam a szirthez és figyeltem, hogy mikor érkezik meg Viggo a kíséretével. Idő közben Fogatlan és Takonypóc is felébredt. Takonypóc csámcsogva jött oda mellém.
- Mit nézünk? - kérdezte.
- Azt az embert, akivel lebonyolítjuk a cserét. - mondtam.
- És elmondod végre, hogy ki az? És mi is a csere ajánlatod? - kérdezte.
- Viggo jön. - mondtam.
- Aki miatt kevesebb, mint 10 éjfúria van a vilgon? - kérdezte.
- Igen. - mondtam. - De Thyrát ki kell szabadítanom a kezei közül. Megígértem a bátyának.
- És tartani is akarod a szavad. - mondta.
- Eddig sose szegtem meg a szavamat. - mondtam.
- Ha te mondod. - mondta.
Két perccel később csámcsogva állt tovább. Csak ne csámcsogna. Annyival jobb lenne. Vagy egy óra telt el mire ismerős hajót láttam meg közeledni.
- Takonypóc, itt vanak. - mondtam.
Visszajött mellém, ahogy Fogatlan is megjelent mellettem és morogni kezdett.
- Semmi baj, pajti. Ha minden jól megy hamar elhúzunk innen mind a hárman. - mondtam.
- Nagyon remélem, hogy így lesz. - mondta Takony.
Tovább figyeltem az érkező hajót, majd azt is, ahogy Viggo Thyrávalé és Villámmal együtt elindult felénk. Nem tudom, hogy tudja, hogy mi itt vagyunk már, de nekem teljesen mindegy. Alig 10 perccel később Viggoval álltunk szembe. De nem vágytam arra, hogy újra lássam a képét, de az élet nem kívánságműsor, sajnos. Gondolhattam volna, hogy a levakarhatatlan testvér pár fog jönni. Annyira kiszámíthatóak mindketten. Mintha egymás nyakára nőttek volna.

- Hablaty. - mondta.
- Viggo. - biccentettem.
- Sajnálatos, hogy nem tudtad megmenteni az éjfúriákat a kipusztulástól. - mondta.
- Azzal te csak ne foglalkozz. Ez legyen az én bajom. - mondtam.
Thyra szemében fájdalom futott át. Neki igazából az éjfúriák többet jelenthettek, mint nekem. De minden rosszban van valai jó. Példál, ha nem hagytam volna el Hibbantot, de akkor sose tudom meg a sorsom és azt se tudnám, hogy Odin örököse vagyok, valamit anya se lenne velünk. Attól, hogy néhány éjfúria marad a vilgon nem tartok. Talán ez után sokalta erősebb faj lesz belülök, hisz eddig is sok mindent kibírtak, akkor ezután is képesek lesznek. Nem féltem őket. Végtére is Odin teretette őket és, ahogy Fogatlant ismerem biztos, hogy a többi éjfúria is olyan temperatummal rendelkezik, mint ő. Csak annyi a különbség, hogy Fogatlan az alfa, de erről em kell mindenkinek tudnia.
- Sokára jött a válaszod az ajnánlatott illetően. - mondta.
- Át kellett gondolnom a dolgokat. - mondtam.
- Hát persze egy ilyen döntést meghozni nehéz lehet. - mondta. - De mond azt, hogy nem volt egységes ajánlat.
- Ez attól függ kinek a szemszögéből nézük. - mondtam.
- Igaz. - mondta.
- És elhoztad? - kérdezte.
- Talán. - mondtam.
- Ne játszadoz Hablaty. Ebből csak te jösz ki rosszul és a barátaid. - mondta.
- Jó rendben itt van. - mondtam. - Fogatlan.
Fogatlan beugrott elém és Viggora kezdett el figyelni. Kiszedtem az állszemet a szütyőmből és felnéztem.

Csak most az egyszer jöjjön be ez az egész.
- És most add át. - mondta.
- Előbb engedd el. - mondtam.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy alkudozzunk, Hablaty Haddock. - mondta.
- Szerintem meg igen. Egyetlen szavamba kerül és Fogatlan elsüllyeszti a tengerben, még pedig úgy, hogy sose találja meg senki. Így a tied se lehet és az enyém se. - mondtam.
- Ahhoz még neked is túl értékes. - mondta.
- Fogatlan. - emeltem fel az állszemet.
Fogatlan a szájába vette az állszemet és a szirt felé indult. Thyra arcán láttam a meglepettséget, majd a értetlenséget, végül a dühöt. Takonypóc meg gondolom csak le van döbbenve, mint Viggo, bár ő már kezd dühös lenni. Intett a testvérének aki eloldozta Thyrát és Villámot. Nagy szemekkel nézett rám, de intettem neki, hogy menjen. Felült Villámra és elrepült. Lesz mit megmagyaráznom neki.
- Ha annyira akarod előbb enged el őket. - figyelmeztettem újra.
- Pajti. - szóltam Fogatlanra.
Visszajött hozzám és a kezembe adta az állszemet. Megnéztem utoljára, majd Viggo felé indultam.
elengeded őket. Most. - mondtam.
- Ügyes csel, Hablaty, de legyen. Már megtette amit kellett. - mondta.
- Hablaty, te megőrültél? - kérdete Takonypóc.
- Nem teljesen. - megálltam és Viggo felé hajítottam az állszemet. - Sárkányra, Takonypóc!
- Öröm veled alkudozni, Hablaty. - mondta Viggo és elsétált.
- Jobb ha eltűnünk innen. - mondtam. - Pajti.
Alig ültünk fel a sárkányra, de Viggo már támadást indított ellenünk. Ennyire gyorsan nem eshetett le neki a dolog. Vagy igen?