Hablaty új élete 96. fejezet

Lenéztem az előttem ülő lányra.

- Ne haragudj nem figyelte oda. - mondtam és kezet nyújtottam neki, hogy felsegítsem.

- Ahogy én se. - mondta és elfogadta a kezem. 

- Te vagy az a lány, aki itt martad Hibbanton? - kérdeztem.

- Igen. - válaszolta. - De honnan tudod? 

- Oh, itt gyorsan terjednek a pletykák. - mondtam. - De igazából a öcsém pletykásabb egy vénasszonynál is.

Erre egy mosoly jelent meg az arcán. 

- Szóval, akkor te vagy Hablaty, Odin örököse? - kérdezte.

- Teljes élet nagyságban. - mondtam. - És te ki vagy? 

- Tatia. - mondta.

- Örvendek, de nekem mennem kell. Nehéz napom volt. - mondtam. - Jó étvágyat.

- Köszönöm. - mondta és folytatta az útját befele.

Elmentem a műhelybe még, ahol apába és Bélhangosba botlottam.

- Hablaty. - mondta Bélhangos, majd elvonult 

- Sikerrel jártál? - kérdezte apa.

- Nem egészen. - mondtam. - Fogatlanon kívül van még 9 éjfúria.

- De megpróbáltad. - mondta.

- Igen. - válaszoltam. - Viszont még mielőtt elkezdesz tanítani el kell mennem, hogy Thyrát kiszabadítsam.

- Amúgy is az Olvadás-feszt után akartam kezdeni. - mondta.

- Addigra ki lesz szabadítva. - mondtam. - Oh és apa sajnálom a múltkorit, nem akartam veszekedni veled, de még ne tettem túl magam a történteken. Igazad van néha még most is felelőtlen vagyok, de innentől kezdve Hibbantra kell koncentrálnom.

- Pihenj le, nehéz napod lehetett. - mondta.
- Az volt. - mondtam és elindultam haza.
Az alatt a kis idő alatt Klausszal is találkoztam.
- Na, hogy ment? - kérdezte.
- Sehogy. - válaszoltam.
- Elkéstetek? - kérdezte.
- Nem, de a menekülő éjfúriákat is elkapták, így összesen 10 éjfúria maradt a világon. - mondtam.
- De ne érezd magad úgy, mint aki elbukott, hisz megpróbáltál mindent. - mondta.
- Tudom, de ez is kevés volt. - mondtam.
- Hablaty, te se vagy képes mindenre. - mondta és a vállamra tette a kezét. - Te is csak egy ember vagy, még akkor is ha Odin leszármazottja vagy. De ember vagy akkor is.
- Tudom. - mondtam. - Menjünk haza.
- És Astrid? - kérdezte.
- Nem kerülgetheti örökre a bátyát. - mondtam. - És ideje, hogy végre otthon aludjon.
- Igaz. - adott nekem igazat.
A ház felé menet megint bele ütköztünk valakibe, valaki olyanba akinek nem örültem túlzottan.
- Nézzenek oda a kedvenc iker párosom van itt. - kezdte Astrid bátya.
- Mit akarsz Anin? - kérdezte Klaus ugyan olyan unottan, ahogy én is kinéztem.
- Beszélni a bátyáddal. - mondta felém bökve az állával.
- Mit láthatod itt vagyok. De lehetnél gyors, mert a mai napból elegünk van. - mondtam és a mögöttem megjelenő Fogatlanra néztem.

Ő is csak egy kicsit volt lestrapált és dühös, mint én.
- Utoljára mondom el, hogy hagyd ki a húgomat az öngyilkos akcióidból. - mondta.
Már megint itt tartunk.
- Én meg utoljára mondom el, hogy Astrid tud magára vigyázni és oda megy ahova akar. - mondtam. - De ezt inkább neki mond el, ne nekem. Nem hallgat senkire se.
- Ebben igaza van. - mondta Klaus.
Kikerültük és folytattuk az utunkat haza. Az alatt a két perc alatt már senki se botlottunk bele. Szerencsére. Bent anyával találkoztunk. Amikor meghallotta nyílni az ajtót felkapta a fejét. Látszott rajta, hogy megnyugodott, amikor meglátott engem Klaus mellett. Fogatlan pedig fentről cammogott lefele. De minek, mikor úgy is mindjárt megyünk fel. De az ő baja. Viszont anyának mondtam, hogy estére itt vagyunk. Kicsit lestrapálva és csüggedten, de itt vagyunk.
- Hablaty? - kérdezte.
- Jól vagyok. - mondtam. - Viszont lefekszek, mert fáradt vagyok.
Elindultam fel a szobámba, mert igaz. Fáradt vagyok és nem mellesleg a fejem is sajog egy ideje. Mégse volt annyira jó, hogy bevágtam a fejem valamibe, de ez van. Leültem az ágyamra, előre dőltem és a térdemre támaszkodtam, mire Fogatlan rögtön odajött hozzám.
- Semmi baj, pajti jól vagyok, csak megviselt ez a nap. - mondtam és megsimogattam. - Ennyit a kellemes ünnepekről és a boldog születésnapról. Viggo tudja mikor kell mindenbe bele kontárkodnia. És ez nem a legjobb pillanat volt.
Hátra dőltem az ágyon és a plafont kezdtem el bámulni. Fogatlan mellém tette a fejét és bánatosan nézett rám.
- Tudom, pajti. De megvédelek téged és azt a megmaradt kevés éjfúriát is. - simogattam meg a fejét. - Nem esik semmi bajod és nekik se. Legalábbis amíg élek. Ezt megígérem. Viggo el fog tűnni örökre, hogy ne ártson nekünk. Feküdj le és pihenj egy keveset. Holnap dolgunk lesz.
Elment a  helyére és lefeküdt, ahogy én is, bár vele ellentétben nekem órákig nem jött álom a szememre. A mai napon agyaltam, vagyis azon, hogy Thyrát, hogy szabadítjuk ki Viggotól. Nehéz menet lesz az is. Végül bealudtam és valamikor reggel ébredtem az emberek kiabálására. viszont végre kipihentem magam, még a történtek ellenére is. Fogatlan már nem volt bent, így felkeltem és lesétáltam, még a házban se volt senki. Kiléptem az ajtón és a műhely felé vettem az irányt, apa csak ott van. Remélem.
- Végre felkeltél. - hallottam meg Astrid hangját magam mögött.
- Fáradt voltam, de te mióta vársz rám? - kérdeztem, ahogy mellém ért.
- Nem olyan régóta. - válaszolta.
- Véletlenül nem tudod, hogy Fogatlan hol van? - kérdeztem.
- Apáddal ment be a műhelybe egy félórája legalább. - mondta.
- Kösz. - mondtam.
- Valami bajod van? - szólt utánam.
- Nem. Miért lenne? - kérdeztem.
- Kerülsz mostanában. - mondta.
- Dehogy kerüllek Astrid, csak apával is beszélnem kell és Fogatlannal is repülnöm kell egyet. - mondtam. - De téged sose kerülnélek. - nyomtam egy puszit az arcára és folytattam az utamat a műhelybe.

- Legkésőbb szerintem csak este találkozunk. - mondtam és bementem.
- Úgy látom végre valaki újra hajlandó szerszámot fogni és dolgozni. - szólalt meg Bélhangos.
- Meglátom mit tehetek. - mondtam. - Apa hátul van?
- A szárnyas barátoddal együtt. - morogta Bélhangos.
Hátra mentem és apát megtaláltam Fogatlannal. Ahogy meghallotta a lépteimet felém fordult és rám mosolygott, dorombolva.
- Kell valamiben segíteni? - kérdeztem.
- Hablaty. Nem, nem kell inkább pihenj még. - mondta.
- Nem jól vagyok, apa komolyan. - mondtam. - A legutóbbi is vagy egy hónapja történt azóta teljesen jól vagyok. Kell valamit a szigeten csinálni?
- Ha már megkérdezted a sárkányokkal van egy kis baj. A suliban vannak. - mondta. - Astrid próbálkozott már velük, de te biztosan többre mész. És Gusstavra is figyelni kellene. - mondta.
- Gustavra? Minek? - kérdeztem.
- Több gond volt vele, mint az ikrekkel csak ebben a hónapban. Talán hallgat rád. Amióta sárkányon lovagol utánad akart menni. - mondta.
- Meglátom mire jutok velük. - mondtam és elindultam ki. - Ha bármiben kell segíteni csak szólj, most már itt vagyok és itt is maradok. Egyenlőre.
- Rendben. - szólt utánam.
- Gyere, pajti. - szóltam Fogatlannak, aki rögtön utánam futott.
Ki fele menet Klausnak mentem neki.
- Most meg hova rohansz? - kérdezte.
- A suliba. - mondtam.
- Minek? - kérdezte.
- Sárkányt szelídíteni. - mondtam.
- Apa kért meg rá, hogy tört be a vad sárkányokat? - kérdezte.
- Igen, de ez legalább eltereli valamennyire a figyelmemet a tegnapról. - mondtam. - Tényleg te nem akarsz megint sárkánylovas lenni?
- A legutóbb is tudod mi volt. - mondta.
- De a legutóbb nem én tanítottalak. - mondtam.
- Persze még a kioktatásodat is hallgassam. - mondta. - Kösz, inkább kihagyom.
- Nem viszolyoghatsz örökre a sárkányoktól. - mondtam és kimentem.
- Talán később benézek a suliba. - szólt utánam.
Fogatlanra nézem, aki csak mosolygott az egészen. Még most is tudom mivel lehet igazán rávenni bármire is Klaust. Kiszámítható még most is. Viszont félek, hogy Gustav kikészít. Amit apától hallottam jobb ha távol tartom magam tőle. Se neki, se nekem nem hiányzik, hogy kiosszak ma valakit. Fogatlannal a suli felé vettük az irányt, ahol perceken belül le is szálltunk. Amikor bementünk a többiek is ott voltak és egy versenyre készültek.
- Bocs srácok, de a mai verseny lefújva. - mondtam.
- Mert? - néztek rám mind értetlenül.

- Apa megbízott azzal, hogy foglalkozzak a sárkányokkal és szükségem van a helyre. - mondtam.
- Élőben nézhetem, ahogy megesznek a sárkányok. - gondolkodott el Takonypóc. - Sokkal jobb, mint egy verseny.
- Hát nem, mert senki se lesz itt. Csak a sárkányok, Fogatlan és én. - mondtam. - Bármi elterelheti a sárkányok figyelmét.
- De miért csinálod ez? - kérdezte Kő.
- Főleg a tegnapi után? - kérdezte Fa. - Nem egy barlangban kellene siratnod az éjfúriákat.
Összehúzott szemekkel néztem az ikrekre.
- Ez nem vicces. - mondtam. - És így is minden tőlem telhetőt megtettem. Igor ezt már eltervezte. Nagyon jól tudta, hogy ott leszek. - mondtam. - Ezzel akart bizonyítani, hogy nem számítok semmit a terveiben.
- Menjünk. - szólalt meg Astrid. - Ha Hablaty nem akarja, hogy itt legyünk, akkor nem leszünk itt.
Mind elkezdtek kikullogni a suliból. Astrid maradt le és állt meg velem szemben.
- Vigyázz azokkal a sárkányokkal. - mondta. - Tényleg elég vadak.
- Fogatlannal is elbírtam, azok se lehetnek nehezebbek. - mondtam.
- Optimizmus az már is jó. - mondta és kiment.
Leeresztették a rácsot, majd elmentek. Csak elütik az időt valamivel, mint én, de ez legalább nekem való. Sárkányok, mint a régi szép időben. A kiképzés alatt, ami csak arra emlékeztet, hogy Hibbant régebben milyen volt és, hogy most milyen.
- Sok minden változott pajti, mióta itthon voltunk. - mondtam Fogatlannak és a ketrecek felé sétáltam.
Mindegyikben volt egy sárkány. Két sikló, egy rémség és két gronkel. Egyszerű lesz, vagyis remélem. Őket könnyebb megszelídíteni, mint egy fürge fullánkot vagy egy szárnyváltót. A rémség ketrecéhez mentem és kinyitottam azt. Szinte kirobbant a ketrec ajtaja és kiugrott onnan a lángoló rémség. Hogy én ugyan azt a jelenetet hányszor képzeltem el, mint az utolsó próbám, hogy ezzel bekerülők a faluba, de most fontosabb tagja vagyok.

Semmi se volt nálam, de késztetést éreztem arra, hogy mindent dobjak el, ami fegyverre hasonlít. Fogatlan, ő lefeküdt a bejárathoz, hisz tudja csak végső esetben avatkozhat közbe. A rémség lassan kitombolta magát és engem is észre vett. Közelíteni kezdett felém, mire Fogatlan felült és figyelt, hogy mi lesz. De én nem voltam ideges a sárkány miatt. Hátrálni kezdtem, de nem féltem tőle. Kinyújtottam a kezemet és nyugtatni próbáltam.

- Semmi baj, semmi baj. - mondtam. - Nem akarlak bántani. - erre a kezemet kezdte el méregetni, majd lassan hagyta, hogy az orrára tegyem a kezemet. 

Szeretem igazából ezt csinálni. Az, hogy egy sárkányt megszelídíthetek nyugalommal tölt el és felpezsdít. Hisz tudom, hogy ezzel egy újabb szövetségest szereztem és bennem is segítőkezet találnak a sárkányok. Fogatlan visszafeküdt, de továbbra is figyelte a rémséget. Bár megértem őt, nem akarja, hogy bajom legyen, de őt is sikerült megszelídítenem, pedig az éjfúriákról semmit se tudtam és megbíztam benne. Tudtam, hogy nem fog bántani. Gondolom egy belső hang súgta. Azon kívül, hogy ő volt velem amikor magányra vágytam a sziget túl oldalán lévő barlangomban. Jó tudni, hogy Fogatlan akkor is ott volt nekem, mikor még nem i tudtam. Szóval mondhatjuk úgy, hogy a mi barátságunk az első találkozásunk előtt is volt már, csak nem tudtam róla. De ez a barátság a legjobb, ami valaha találtam. Óvatosan elindultam a rémség mellett megnézni, hogy nincs-e valami baja, de nem láttam rajta semmit. Gondolom nem rég került a szigetre és fosztogatott. Apa erre bezárta anya kérlelése ellenére is, de most megint szabad lehet. És valamivel barátságosabb is. Kampónak lehet egy barátja Takonypócon kívül. Néhány órával később már a többi sárkány is elhagyta a sulit. Fogatlan segítségére nem is volt szükségem. Már a ketrecet engedtem fel, ahogy korábban is volt, amikor Gustav is megjelent.

- Az oktatásra készen állok. - mondta.

- Nem, nem állsz készen. - mondtam és elmentem mellette.

- Honnan veszed te azt? - kérdezte. - Készen állok arra, hogy sárkánylovas legyek. 

- Nem állsz készen rá, Gustav. - mondtam.

- De. - mondta.

Én is ilyen voltam mikor apával veszekedtem?

- Ahhoz, hogy sárkánylovas legyél tapasztalótok kellenek neked is és a sárkányodnak is, külön-külön és együtt is. - mondtam.

- Meg van. - mondta.

Nem mondtam semmit csak kimentem a suliból. Ha Klaus eddig nem jött, akkor már nem is fog. Így nekem se kell itt lennem napestig.

- Miért nem tanítasz? - szólt utánam.

- Majd legközelebb, van még egy kis dolgom. - mondtam.

- Csak nem félsz attól, Hablaty, hogy jobb leszek nálad? - kérdezte.

- Hogy te? - kérdeztem vissza, ahogy felé fordultam.

- Igen. - mondta. - Hisz már is jobb vagyok. Én nem hagytam itt a szigetet.

- Az Fogatlan miatt volt és magam miatt is. Nem tartozok ide. - mondtam.

- Ez nem válasz semmire. - mondta Gustav.

- Honnan tudhatnád te ez. - mondtam.

- Veled ellentétben én nem vagyok felelőtlen. - mondta.

Na nálam itt tört el valami. Visszafordulta Gustavhoz és lehajoltam, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Te csak ne mond meg nekem mi a felelőtlenség. Mert az amit te csinálsz az. Úgy repkedsz a sárkányoddal, mintha minden a tied lenne, de ott fent nem te számítasz a legjobban, hanem a sárkányod. És épp ezért nem állsz még készen arra, hogy sárkánylovas legyél. Amíg nem a sárkányod az első nem is leszel az. - mondtam. 

- Te se ezt tartod szem előtt. - mondta.

- De nagyon is. Fogatlan az első. Amióta csak ismerem sose gondoltam magamra, csak is rá. - mondtam.

- És a többiek és az életveszélyes küldetések...

- Maguktól vállalkoztak azokra. Nem kértem, hogy jöjjenek velem. - mondtam. - Ha ilyen maradsz könnyű préda leszel a vadászoknak. - mondtam.

- Nem tudsz te semmit. - mondta és elment a sárkányával.

Egy percig csak néztem utána. De mit tegyek a gyenge pontom az ha valaki felelőtlenek nevez.

- Hablaty? - hallottam meg Astrid hangját.

- Mennyit hallottál? - kérdeztem.

- Az egészet. - mondta.

- És...

- Talán sikerült valami értelmet a fejébe verned. - mondta. - Hidd el mi is sok mindennel próbálkoztunk már. Lehet, hogy neked ezzel sikerült.

- Lehet, hogy túl messzire mentem. - mondtam. 

- Mindenkinek kell a kritika. - tette a vállamra a kezét.

- Igazad van. - mondtam.

- Apád keres. - mondta végül.

- Akkor jobb ha megyek. - mondtam. - Fogatlan.

- A Nagyteremben van. - mondta.

- Kösz. - mosolyogtam rá.

Fogatlannal pillanatok alatt a Nagyteremnél voltunk és apa is akkor ment be, bár nem látott meg. Most mehetek utána. Bent hamar rá találtam.

- Hablaty hát itt vagy. - mondta. 

- Astrid szólt, hogy kerestél. - mondtam.

- Igen, ez igaz. - mondta.
- És miről lenne szó? - kérdeztem.
- Klausról. - mondta.
- Ha azt akarod, hogy segítsek neki a sárkányokkal már előtted járok. - mondtam.- Ma is hívtam, hogy jöjjön a sulihoz, de nem jött.
- Én osztottam neki a munkát, csak azért. - mondta.
- Akkor holnap segítek neki. - mondtam. - Mond apa nem tudod, hogy a Sikoltó halált merre látták utoljára?
- Nem, de miért akarod te tudni? - kérdezte.
- A pikkelye jó páncél lenne a sárkánygumós nyilak ellen. - mondtam.
- Ez esetben Küblit és Pozdoriát kérdezd meg. - mondta. - A Pokolszirt kapu fele halásznak.
- Valahogy másképp kellene már hívni. - szóltam vissza a vállam felett.
Kiléptem a Nagyterem ajtaján és elindultam az erdő felé, vagyis a medencéhez. Alig ültem le Fogatlan mellé a medencében mikor egy ismeretlen rettenetes rém szállt rá a vállamra

Levettem a rém lábáról a levelet és olvasni kezdtem.

" Hablaty Haddock részére,

Cserét ajánlok. A lányt és a sárkányt a népem tulajdonáért cserébe. Dönts hamar, mert az én türelmem is véges. Helyszínt te választasz.

Kegyetlen Viggo"

- Te bedőlsz neki, pajti? - mutattam fel Fogatlannak a levelet.

A fejét rázta, amikor ránéztem. Én se nagyon hittem el, de Viggo nem olyan ostoba, mint Dagur. Nem lesz könnyű átverni, de lehet, hogy sikerül. És van is egy ötletem, hogy ezt miként fogom elérni. Nem Viggo a játékmester. És ebbe a játékba amúgy is ketten kellenek. Összetekertem a levelet és felültem Fogatlanra.

- Ha ennyire akarja a Szemet meg is kapja. - mondtam egy gonosz mosollyal az arcomon, mire Fogatlan értetlenül nézet rám. - Igazából nem kapja meg. Nem adom oda neki, soha. Elkészítem a pontos mását és azt kapja meg.

A műhely előtt szálltunk le Fogatlannal, ahol Klausszal találkoztunk. Rögtön kiszúrta a levelet a kezemben. 

- Az meg mi? - kérdezte.

- Olvasd el. - adtam a kezébe.

Hamar átfutotta a levelet.

- Mi van nálad ami az öve? - kérdezte végül.

- Majd megmutatom. - mondtam.

- Értékes? - kérdezte.

- Nagyon is. - válaszoltam.

- És te oda akarod adni neki? - kérdezte.

- Nem, elkészítem a pontos mását. - mondtam. - És te segíteni fogsz benne. Viszont senkinek se mondhatod el.

- Értettem, főnök. - mondta. - Amúgy kerülöd ma Astridot?

- Nem, miért hiszi mindenki ez? - kérdeztem.

- Alig láttak vele. - válaszolta.

- A félnapomat a suliban töltöttem a sárkányokkal. - mondtam. - Azért nem olyan egyszerű megszelídíteni őket se. És amúgy is, ma elég későn keltem fel, magamhoz képest.

- Ezt Astridnak mond. - mondta. - Azt hiszi a bátya miatt kerülöd.

- Ha kétszer akkora lenne a bátya, akkor se kerülném Astridot. - mondtam. - Viszont vacsoráig megmutatom neked mit kell, majd csinálnunk a következő napokba. És utána sárkánylovast faragunk belőled.

- Apa kért meg rá? - kérdezte.

- Betalált vele nálam is, de megelőztem. - mondtam. - Mégis csak a legjobbtól kell tanulnod.

- Ne szállj el magadtól. - mondta.

- Mintha Astridot hallanám. - mondtam. - Gyere, vagyis menj be, mindjárt jövök.

- A kuckódba? - kérdezte.

- Igen. Egy perc és jövök. - mondtam és haza rohantam a Szemért.

Pár perccel később már vissza is mentem a műhelybe, hátra a kuckómba.

- Ezek már régóta fent vannak a falon? - mutatott fel a falra Klaus.

- Körülbelül, amióta Fogatlannak elkezdtem a műfarkát készíteni először. De az már régen volt. 3 éve biztosan ott vannak. - mondtam. - Azóta is csak most jöttél be ide?

- Igen. - mondta.

- Na most figyel. - mondtam. - Pajti.

- Mégis mit kell... Hű. - mondta

- És igen ehhez hasonló dolgot kell csinálnunk. - mondtam.

- Te vagy az ezermester. - mondta.

- De te segíteni fogsz. - mondtam.

- Mikor állunk neki? - kérdezte.

- Holnap. - válaszoltam. - Úgy, hogy vacsora és utána alvás.

- Ne hidd el magadról, hogy tényleg főnök vagy. - mondta.

- Öhm... vacsora idő van. - mondtam a tarkómat vakarva.

- Ne kerüld Astridot. - szólt vissza a válla felett.

- Nem kerülöm. - mentem utána, de előtte leraktam az asztalra a Szemet.

Behúztam a függönyt és felmentem enni. Senki se tudja, hogy ott van hátul, szóval nem lesz baja. Holnap kezdődhet a munka. De Viggo legalább egy kicsit megjárja. Sose kezdjen ki egy Haddockkal se, főleg ha az még Odin örököse, és nem mellesleg okosabb is. Csak legyen meggyőző az egész szitu.