A medencéhez érve Fogatlan izgatottam várt rám. Érezte, hogy valami fontos dolog lesz ma. Neki is és nekem is fontos. Felraktam rá a nyerget és én is felszálltam rá. Ránéztem és megkérdeztem tőle.
- Felkészültél, pajti? - kérdeztem ő erre csak bólintott. - Hát akkor gyerünk. - mondtam és a magasba röppentünk.Ahogy az égbe emelkedtünk a tenger felé vettük az irányt Hibbanttól délebbre. Nem akartam, hogy apám észre vegye őt és rajta engem. A szikláktól nem messze kezdtünk bele a gyakorlásnak. Átállítottam a műfarok állását és bele kezdtünk. A víz felet siklottunk.
Biztattam Fogatlan, hogy menni fog meg hasonlok.
Egy szirt alatt sikeresen átrepültünk. És ettől valamennyire megkönnyebbültem, a találmányom sikeresen működik. Thornak hála. Tovább mentünk, de az állás nem volt jó így egy - két szikla oszlopnak neki mentünk
Fogatlan dühös is lett rám, mert arcon csapott a fülével. Vettem a lapot és állítottam a farok álláson. Az ég felé kapaszkodunk fel és szálltunk feljebb és feljebb.
Eszméletlen érzés volt ahogy a magasba emelkedtünk. Egyszerűen nem lehet szavakkal elmondani. A repülés egyenlő volt a szabadsággal. Most már teljesen jó volt az életem annak ellenére, hogy titkoltam Fogatlant a falu elöl. Neki ez így volt biztonságos és nekem is. A magasba szállva Fogatlan kételyei is megszűntek. A rossz érzések és gondolatok úgy szálltak el, mint mi. De, mint minden jónak ennek is vége szakadt. A papír amire a farok állások elvoltak jegyzetelve kicsúszott a helyéről én utána kaptam, a kampóról lejött a tartó kötelem és mi Fogatlannal zuhanni kezdtünk.Fohászkodtam az istenekhez, hogy ne így haljak meg. Valami csoda folytán vissza tudtam szállni Fogatlanra, de még így is vészesen közeledtünk a földhöz. Felemeltem Fogatlan, hogy siklani tudjunk tovább a föld fölött. A szikla oszlopokig sikoltunk rá néztem a papira és úgy döntöttem, hogy eldobom és ösztönösen cselekszem. A sziklák között jól navigáltunk és sikeresen kijutottunk.
- Igen! - kiáltottam.
Fogatlan lőtt egyet és arra repültünk.- Nem már! - mondtam.
Egy közeli kis szigetre szálltunk le. Kicsit kiakadtam, de legalább későn érek haza. Fogtam néhány halat, hogy enni tudjunk. Míg Fogatlan nyersen ette a halakat én megkértem arra, hogy gyújtson tűzet nekem, hogy én is tudjak enni. Nem akartam nyersen megenni a halat. Miközben sütöttem Fogatlan elkezdett megint öklendezni és kiköpött egy halat, majd kérdőn nézet rám.
Rámosolyogtam és megszólaltam.- Kösz, most nem kérek pajti. - mondtam.
Kis sárkányok üvöltése ütötte meg a fülünket. Fogatlan morogni kezdet és a halakat védte. A kis sárkányok közelebb merészkedtek. Az egyik sárkány lenyúlta a halfejet amit Fogatlan kiöklendezte.A jelenetet néztem amikor egy másik kis sárkány morgását és Fogatlan " nevetését " hallottam. Oda néztem és a sárkány épp lőni akart, de Fogatlan beelőzte öt.
A sárkány a lövés után alig állt meg a lábán, megsajnáltam és adtam neki egy halat. Vissza ültem Fogatlanhoz és éreztem, hogy a kis sárkány oda bújik hozzám.
Megsimogattam a szuszogó kis sárkányt majd megszólaltam.- Amit tudtunk rólatok az mind téves.
---------------------------
- Apa, megjöttél. - mondtam eléggé meglepve még mindig. - Ha Bélhangost keresed ő nincs itt.Úgy, hogy...
- Tudom. - mondta apám. - Én nem hozzá jöttem, hanem hozzád.
- Tényleg? - kérdeztem értetlenül.
- Te titkolsz valamit. - mondta.
Ó istenek csak nem jött rá, hogy van egy sárkányom. Nem találta meg Fogatlant és nem bántotta.
- Mi? Hogy...hogy én titkolózok? - dadogtam. Megfeszülve vártam a folytatást.
- Azt gondoltad, hogy sokáig eltitkolhatod előlem? - kérdezte.
- Én... én... én. Én nem tudom miről beszélsz apa... - mondtam.
- Ami a szigeten történik az nem marad rejtve elöltem. - mondta, erre nem tudtam mit mondani. - Akkor beszéljünk arról a sárkányról.
Nem akartam hinni a fülemnek. Tud Fogatlanról és most mi lesz. A meglepetéstől a füzetemet is levertem.
- Istenek. Figyelj apa én elakartam mondani, csak nem tudtam, hogy....
Abba hagytam a beszédet, mert apám nevetni kezdet. Értetlenül néztem rá. Elkezdtem idegesen nevetgélni, majd óvatosan megkérdeztem.
- Nem... nem vagy mérges? - kérdeztem.
Apám nevetve kérdezte vissza,
- Mérges? Ugyan miért fiam? Büszke vagyok rád! - mondta.
Mi van? Ezt nem értem.
- Tényleg? - kérdeztem.
-Hidd el ennél csak jobb lesz. Amikor először tűzöd lándzsa hegyre egy gronkell fejét vagy belezel ki egy siklósárkányt. - mondta.
Huuuu.... tehát nem tud Fogatlanról hála az isteneknek. Bélhangos elmondta neki, hogy milyen ügyes vagyok a kiképzésen és arról beszél most. Hála Thornak. Megnyugodtam. Apám tovább magyarázott, majd az ütésétől bele estem a kosárba ami mögöttem volt.
- Alaposan felültettél fiam. A falu leggyatrább vikingje voltál és most... Büszkébb nem is lehetnék. Odinnak köszönöm. Már lemondtam rólad, fiam, de te megmutattad, hogy mire vagy képes. Előbb kelet volna elengednem téged a kiképzésre. Most, hogy ilyen derék sárkányölő lettél lesz miről beszélnünk. - mondta miközben leült az egyik székre.
Egy nem vagyok sárkányölő. Kettő mindent Fogatlannak köszönhetek.
Apám ránézett, de én nem mertem a szemébe nézni, nehogy rájöjjön az igazi titokra. Kínos csend volt a műhelyben olyan amilyen itt még nem volt. Mondani akartam valamit, de egy hang se jött ki a torkomon.
* Hazudjak tovább vagy mondjam el az igazat. Ha az igazat lemondom Fogatlant megölik engem árulónak bélyegeznek és száműznek vagy kivégeznek. Ha meg tovább hazudok akkor se bírnám tovább hisz ha vége a kiképzésnek nem biztos, hogy a tanultaknak sok hasznát venném élesben. Az igazsággal elárulnám a legjobb barátom, a hazugság meg rosszabb. * - ezek a gondolatok futottak át az agyamon amikor apámra néztem. Apám még mindig várta, hogy mondjak valamit, de egyszerűen nem volt mit mondanom. Valamit elővett és megszólalt.
- Ezt neked hoztam.- mondta és átnyújtotta nekem a sisakot. - Ez majd megóv az arénában. Anyád is ezt akarná.
- Hűűű... Köszönöm apa. - mondtam. Tényleg örültem neki.
Apa tovább beszélt, míg én a sisakot vizsgálgattam.
- Az akarná, hogy ez a tied legyen. Ez az ő fél mellvértje. - mikor ezt kimondta elvette a kedvem a tovább vizsgálástól és inkább apámra néztem. Ő folytatta. - A párja itt van. - kocogtatta meg közben a sisakját. - Így mindig itt lehet velünk. - a sisakomra meredtem apám utolsó szavait csak távoli visszhangnak hallottam. - Viseld... büszkén. - ránéztem. egy szó se tudtam szólni, de apám még mindig folytatta. - Betartottad a szavad tehát megérdemled. - fejezte be.
Apa ha tudnád az igazat nem ezt mondanád. Félre raktam a sisakom és eljátszottam a fáradtat.
- Most már tényleg ideje... lefeküdni...
- Igen igazad van. - mondta apám és felállt.
- Igen majd találkozunk... otthon és... kösz, hogy be...beugrottál. - mondtam. - És kösz a... mellsisakot.
Apám bevágta a fejé a fába, de kiment.
- Hát rendben... akkor jó éjt. - szólt vissza kintről.
Miután kiment kifújtam a levegőt valamennyire megkönnyebbültem. Nem akartam elhinni, hogy büszke rám, de nem az igazságra, hanem arra amilyennek engem mindig is akart. Most jöttem rá arra amire Bélhangos utal még az utolsó " normális " napon ~ Ne akar olyan lenni amilyen nem lehetsz. ~ mondta még régebben.
Most már tudom mire utalt. Nem vagyok az az ember akire az emberek vágynak. Más vagyok én nem ide tartozom. Talán Fogatlan is ezért bízik meg bennem, mert érzi, hogy nem vagyok olyan, mint a többi viking. Más vagyok... más... teljesen más. Ez nem az én világom. Én nem vagyok sárkányölő ezt már rég mondták nekem, de eddig nem akartam elfogadni. Most már tudom. Ezt egy valakinek köszönhetem. Fogatlan ébresztett erre rá. És ezt köszönöm neki. Megváltoztatott jó irányba.
Ezen egy pillanatra elmosolyodtam magamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése